Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-30 / 76. szám

6

N ép ti jsíl a

1961. március 30., csütörtök

HÍREK

IGAZ EZ?!

Terebélyes asszonyság szélesedik előttem a

Nepbüfé süteményes pultjánál. Nézegeti a

csábító édességeket és nagyot sóhajt:

— Tessék mondani, van krémesük? — kérdezi a finom mosollyal

— MOLIERE Fösvény című há- romfelvonásos színdarabját nagy sikerrel mutatták be március 26- án Szeghalmon a járási művelődési házban a szeghalmi Péter András Gimnázium KlSZ-színját- szói. A színdarabot dr. Zömbik Miklós tanár tanította be. A csoport terve, hogy a járás többi községében is tartanak előadást.

— TÖBB MINT 100 gazdasági dolgozó vásárolt televíziót az elmúlt években a Mezőhegyest Állami Gazdaság dolgozói közül.

— 600 DOLGOZÓ között osztanak ki nyereségrészesedést mintegy 24 napi fizetésnek megfelelő összegben a Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál.

— A SZÖULBAN állomásozó amerikai csapatok parancsnoksága napok óta nyomoz egy különös tolvaj után, aki egy Szöul környéki út mentén 100 méter drótvezetéket lopott le a villanypóz- nákróL A tolvaj az egyik villanypóznára a következő cédulát tűzte. „Helyezzenek” 200 ezer hüant (160 dollárt) erre a villanypóznára és akkor azonnal visszaadom a vezetéket.”

Nyugati szél

Az éjszakai lehűlés mérséklődik. Felhőátvonulások, több helyen, főként az ország északi felében eső. Időnként megélénkülő nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1—5 fok között, már csak néhány helyen lesz talaj menti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10— 14 fok között.

moly redőit szántották a „teltkarcsú” nő homlokára, aki néhány másodpercnyi vívódás után önmagát legyőzve, de a pyrrhusi győzelemtől letérten megszólalt:

— Hát akkor kérek három-három darabot...

O. K. I.

«----------------------— VILLANYHÁLÓZAT bővítésére 130 ezer forintot, járdaépítésre 90 ezer forintot fordítanak ebben az évben Békéssámsonban.

— A SZAKSZERVEZETI könyvtármozgalom múltja és jelene címmel kiállítást rendez április 1-től 4-ig Békéscsabán a Szakszervezetek Megyei Tanácsának központi könyvtára. A kiállítást az SZMT székházában rendezik meg. Megnyitó beszédet mond Kosznai János, az SZMT kultúrfelelőse'.

— A HANGOSHIRADÖ-HÁLO- ZAT bővítésére a községfejlesztési alapból 6 ezer forintot fordítanak ebben az évben Békésszent- andráson.

— A SARKADI járási művelődési ház avató-ünnepségével egy időben nyitják meg az eszperantó szakkör gyűjteményes kiállítását, a politechnikai oktatáson készült anyagok kiállítását és a gazdaasz- szony-szakkör kézimunka-kiállítását is Sarkadon.

— TÖBB ORSZÁGBÓL. így a Szovjetunióból, Bulgáriából és más országokból várnak eszperan- tistákat Gyulára ebben az évben.

— ÁPRILIS 16-án rendezik meg a járási kulturális seregszemlét Gyulán. A járás községeinek fiataljai nagy lelkesedéssel készülnek erre a találkozóra.

— A Békéscsabai Lakatos Ktsz

irodája Sztálin út 20. szám alá költözött. (Lepény utca sarok), Végh-féle kenyérbolt). Telefon: 20—77. 00809Ö

— Est M varost senki

sem tekinti a magáénak, azért haladnak itt mindenben oly lagymatagon a dolgok. A tanácsi apparátusban sok a gyulai; reggel bejönnek, délután haza utaznak. Érted? Haza, Gyulára. Mikor például Csaba fürdőváros jellege kerül szóba, akkor a csabai akták, ügyiratok halmazában, azok kezelői Gyula fürdőváros jellegére gondolnak. És így van ez, édes barátom, jelentősebb dologban is, az építkezések, az iparfejlesztés esetében, meg egyebekben. Hajaj! Másként, vagyis több szívvel kellene élni ezért a városért, hidd el, megérdemli, hiszen itt is becsületes, dolgos nép lakik — nyúlt feketéjéért az egy lélegzetre elmondottak után az alacsony, őszülő halántékú férfi a „Vavrában”. Asztaltársa, egy életvidám fiatalember derűsen válaszolta:

— Igazad van Bandi bácsi, meg nem is. Csak úgy fejből, egy slukkra annyi újat tudnék elsorolni, ami azóta lett, mióta látok is, nemcsak nézek, vagyis 8—10 év óta, hogy a kezem, lábam ujjai sem elegendők a nyilvántartásukra. Te talán, Bandi bácsi vagy akár én, aki innen Csabáról járok Gyulára dolgozni, ha abban a másik városban látok valamit, ami jó, hasznos, nem arra gondolok-e, hogy milyen jó lenne nálunk is?

— Nem erről van szó, Jancsikám.

— De erről. Az kellene, hogy akár csabaiak, akár gyulaiak vagyunk, érdekeljen szűkebb lakóhelyünk sorsa — és most mondom á lényeget —, de úgy, hogy örvendeni tudjunk más városok és falvak boldogulásának és sikerének is. Én például nem vagyok hódmezővásárhelyi, de amikor nemrég áthaladtam a városon, szívből gyönyörködtem a szépségében, de

ugyanakkor képzeletben gonddal

átépítettem csúnyácska részeit. Az ember úgy van e hazában, hogy bárhol is megfordul, nyomban tervez, épít, szépít mindenütt, mert hiszen nemcsak a szoba, nemcsak a pitvar, de az egész széles táj a miénk, Bandi bácsi.

— Ezt nekem nem kell mondani Jancsikám, hiszen így gondolom én is, de amikor olvasom itt a Népszabadságban ni...

— Mutassa csak. Ja, igen, én is olvastam. A Velencei-tó melletti gárdonyiak. Ez aztán a dinamika! Nemcsak terveznek, de cselekednek is! Nem várják, lesik egyre a központi tervezgetést, hanem a maguk erejéből csinálnak mindent, amit csak lehet. Olyan ügyesen gazdálkodnak, hogy 1957-óta több mint hatszorosára növekedett a község bevétele.

— Na látod! Ez az! Mi miért nem tudunk ilyesmit? Talán bennünket, csabaiakat más fából faragtak?

— Vagy mert gyulaiak is járnak Csabára dolgozni? — Évődött az asztaltárs, majd hirtelen komolyra fordította a szót:

— Nincs erre mifelénk ilyen hajánál előreráncigált „Gyula—Csaba” probléma, kedves Bandi bácsi, ne is haragudjék.

— Hát akkor miért nem tartunk ott barátocskám, ahol a velence- menti Gárdony?

A fiatalember egyhajtásra felhajtotta mokka-italát, s mosolyogva válaszolta:

— Többek között talán egy kicsit azért is, mert érzésem szerint mi, csabaiak szívesebben időzünk a fekete mellett, mint dunántúli „versenytársaink”.

— Déli 12 óra — csendül fel a rádióban a bemondó hangja.

— Hogy repül az idő! Még alig csináltunk valamit és már nyakunkon az ebédelés gondja — sóhajtott az idősebb.

Fiatal barátja sokat sejtetően ismételte:

— Bizony, bizony, ma még alig csináltunk valamit.

Üj Rezső

Divatszín a piros

A békéscsabai Kőrös Állami Áruházban láttuk ezt a csinos, könnyű tavaszi kabátot. Anyaga iazaszövésü pifos szövet, dísze a nagy gaMér és az oMet:; bevágott zsebek.

Vonalak és süteménv

várakozó csinos elárusítónőtől.

— Teljesen friss a krémesünk.

Üjabb sóhaj?

— És dobosuk?

— Nagyon finom a dobosunk ..,

A készséges és csábító válaszok a gond koBudapesti történet

OLYAN EZ a március, amilyent én még dfehasem láttam. És olyan a város is, mintha ez a tavasz jobban felrázta volna téli álmából, mint akármelyik régebbi — fiatalabb, szebb, elbűvö- lőbb!.:s

— De kicsípted magad, Pista! — ugratott a kis Szűcs Jani, hozzá mosolygott is széles képpel, meg aztán ő is nagyban készülődött.

— Kicsíptem. í s hát ki! No és? — villámlottam vissza, de csak úgy, ba- rátilag, hiszen Jani a legjobb barátom; Egy faluból vonultunk be katonának; együtt voltunk kiképzésen is és azóta mindig. Nélküle nehezebb volna, és azt hiszem, neki is nélkülem. Furcsa dolog, igaz? Pedig így van. Pontosan így.

Akkor is, ahogy öltözködtem, ezen gondolkoztam. Az ablakon át elláttam a Szabadság-hegyig. Milyen szép volt! A késő délutáni ködpára lassan szállt le a városra, és elhomályosította a márciusi napfényt;

Szeretem Budapestet! Katona var- gyok, ország őrizoje ;;.” — dúdolgat- tam egy katonanótát, és elmerengve nézegettem azt az emlékművet, amit 56-ban traktorral akartak ledönteni a „dicső hazafiak”;

— Reggel lesz, mire elkészülsz!

s- Jó, jó, ne siettess annyira.

— Nem bánom, de aztán ne engem okolj, ha majd ráncbaszed a kislány, mert megvárakoztattad!

JULISKA! Kicsi gyorsabban kalapált a szívem — Juliska! Tudod-e, hogy mennyire szeretlek?

— Ma sokmindent meg akarok mondani Juliskának;

Gyorsan öltözködtem. Elő a köpenyt, a tányérsapkát — mehetünk!

Az órámra néztem.

— Hat óra! Siessünk jelentkezni, kottám-!

Feszesen tisztelegtünk az ügyeletes előtt, aki mosolyogva mondta:

— Jó szórakozást, fiúk!;; c

És kacsintott is mellé egy alaposat;

Alig telt el negyedóra, már bent jártunk a város szívében. A körúton, a földalatti lejárójánál búcsúztunk el egymástól. Janinak a Margitszigeten akadt egy kis „dolga”, én pedig a Városligetbe igyekeztem, ahol már biztosan vár rám a kislány; az én kis Juliskám.

Kezetszorítottunk.

— Szervusz, Janikám-!

— Aztán vigyázz, nehogy hiba légy on a kréta körül!

Nevetett egy nagyot, és már el is tűnt az emberek forgatagában.

Janira nem lehetett megharagudni semmiért, akármit mondott vagy csinált. Nagykópé, vidám fickó voüt. „Tréfa-bolt” — ahogy a többiek elnevezték. Ha mái’ sokallták a „monológját”, valaki mindig megszólalt:

— Árleszállités a tréfa-boltban!

Jani erre teszi, hogy haragszik, mártír arccal néz körbe a kacagókon, és folytatná, ahol abbahagyta; de megelőzik:

— A tréfa-bolt végre lehúzta a roliót!

Erre aztán már mindenki pukkadozik. Jani sem rest, mit tehet mást: velük nevet, amíg csak meg nem unják, vagy nem kap egy kis szusszanásnyi időt, hogy újra felhúzhassa a rollót.

A FÖLDALATTI gyorsan röpített a liget felé. Amikor az Állatkertnél kibújt a kocsi a föld alól, már egészen besötétedett. A tó körül kigyúltak a lámpák, aztán végig a hídon. Enyhe, szép este volt: s; Megmelegedett a szívem iS ; í ;

Már egy éve ismerem Juliskát: annak is egy éve, hogy megszerettem. Barnahajú, kékszemű. Csudaszép! És munkáslány, az Izzóban dolgozik. Na,

néznek majd otthon nagyot az öregek: városi, pesti lányt vesz el a fiuk!

Mert feleségül veszem Juliskát, ez tény. Persze, ha ő is jönne hozzám. De miért is ne jönne? Ezt akarom ma megmondani neki, és megtudni tőle bizonyosan.

Végigsétáltam a hídon, át a túloldalra. Valami víg nótát fütyörésztem, és kerestem Juliskát.

— Pista!

Juliska volt. Már várt. Ott ült egy pádon.

— Észre sem veszel? ;:;

Hogyne vettem volna észre! Hiszen a hangjára is megrezdült a szívem.

— Juliska!

— Már vártalak. Soká jöttél. :; .

Nem vagyok én anyámasszony katonája, akkor sem ijedtem meg, csak éppen nem tudtam szólni egy szót sem. Olyan szép voít az a lány! A haja csillogott az odavetődő fényben, a szemében, abban a szép kék szemében meg pajkosság bujkált.

— Sokáig ... vártál? Pedig .:; pedig siettem ám! A földalattival jöttem.

Leültünk. Nézelődtünk, aztán csók is került, aztán megint hallgattunk nagyokat. Olyan kedves volt a liget! A földalatti nem messze tőlünk szaladt a végállomásra, autóbuszok, trolik dudáltak —- és mégis olyan nagy volt a csend. Mi ketten egyedül voltunk. Juliska meg én.

EGYSZERCSAK odabújt hozzám. Karcsú dereka sudáran simult a karjaimba, rámnézett, és . . . sokáig csókol óztunk.

— Emlékszel? Egy éve már, hogy megismertelek — susogta forrón.

— Egy éve . *. Április negyedikén lesz egy éve.

— Az első sorban meneteltél. Nagyon büszke voltál, Pista.

— De csak ott, a sorban. Amikor este megismerkedtünk, akkor te voltál az, kis huncut!. -. 3

Megint hallgattunk. Aztán arra gondoltam, hogy félek-e én megkérdezni ettől a lánytól azt, hogy:

— Juliska ;;; ha kitöltőm a szolgálatot, eljönnél-e énhozzám, feleségül?

Éreztem, hogy remegés fut végig a testén, de olyan hirtelen szállt el az a' remegés, amilyen gyorsan jött. A vál- lamra borult. Sírt. Én meg simogattam, csókolgattam a nyakát

— Eljönnél-e?

Csendesen válaszolt.

— El . ; ;

Tavaszi szél suhogott a fák között. A földalatti jött-ment, csörömpölt. A Hősök terén, meg át, a ligeti hídon egymás után futottak autóbuszok; taxik, szépvonalú Pobedák. Valahonnan keringődallamot kapott fel a szél, és sodorta, sodorta felénk.

Én úgy éreztem akkor, hogy nincs minálunk boldogabb két ember egész Budapesten ; -.;

...A LAKTANYA kapujában persze, hogy Jani komámmal találkoztam;

Már messziről mosolygott rám megint.

— Pista! Mi lelt? Ügy virulsz, mint a ;; 3 cékla!

Én is nevettem.

— Ráhibáztál, Janikám! De te sem úgy nézel ki, mint aki a fröccsök temetéséről jön.

Jani hirtelen elkomolyodott. Mindig így szokta, ha őt éri a tréfa éle.

— Láttál te már engem fröccsözni?

— Hát azt nem, igazad van. El is felejtettem a szisztémádat: te tisztán szereted, mert vizet — ugyebár — a kulacsból is ihat az ember.

Egyszóval: ugrattuk egymást, mert jókedvünk volt. A körletben megettük a hideg vacsorát, lefeküdtünk és elhallgattuk a takaródéra hívó kürtszót. Csend borult a laktanyára, csak a napos léptei kopogtak néha kint a folyosón. Nem tudtam elaludni.

— Egy éve szeretem már Juliskát. De jó, hogy eljött a díszszemlére! Ha nem jön el, és este, egy vidám mulatságon nem találkozunk össze a büfében, akkor soha nem kérdezhette volna meg tőlem:

— Ugye, maga is ott volt délelőtt?

Az első sorban. Jobbról a harmadik^3

Igaz?

Akkor este csak vele táncoltam. Csak

vel e; * a

A napos bejött; körülnézett, aztán újra sötétség borult a szobára.

— Jóéjszakát.

Frissen ébredtünk. Gyorsan közeledett április negyediké. Gyakoroltunk óráikon át, hogy most is nyílegyenesek legyenek a sorok, és egyszerre dobbanjon a léptünk, hogy belére megjen a föld.

NÉHÁNY nappal a nagy nap előtt megint kimenőt kaptunk. Most aztán én unszoltam Janit, hogy azt sem tudta, hová kapkodjon.

— Tréfa-bolt! Kiárusítás! Egy-kettő! Záróra! öltözni!

Olyan jókedvünk volt, hogy az egész szoba harsogott a kacagástól. Még a laktanyaudvar fái is vidáman susogtak a széllel. Március, március! Nem is szebb náladnál semmi, csak . . . csak egy barnahajú lány szeme kékje szebb, hiszen tőle tanul nevetni a tavaszi égbolt is.

s:. Negyedóra sem telt el, már bent jártunk a város szívében. Nagyot zöty- tyent a villamos: leszálltam. Két perc múlva Juliskáék ajtaján csengettem..

... ESTE VOLT. A nagy Téren sétáltunk. összekarolva, boldogan. Jóillatú, tiszta levegőt hozott az esti szél valahonnan Buda felől. A téren neonfény csillogott. Megálltunk a közepén, nagyon kicsinek, de nagyon boldognak éreztük magunkat.

— Egy éve itt meneteltél, az első sorban . . . Ügy tetszettél nekem!

Átöleltem Juliska vállát.

— Ugye, kis kékszeműm, most is itt leszel?

Autók suhantak az úton, a Téren át, de én már azt láttam, amikor megindulunk, mi katonák, és dong máj3. a föld a lépteink alatt, és a fegyverek acélján szikrát vet a nap.

Megbűvölten öleltük át egymást, és csodaszép volt az a pillanat.

SASS ERVIN