Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-28 / 74. szám
1961. március 28., kedd NÉPÚJSAg 5 SPORT»SPORT»SPORT Az Agyagipar legyőzte Gyulát, Szolnok Kecskemétet s még néhány meglepetés az NB lll-ban Gyuláról több mint félezer szurkoló jött át, hogy biztassa csapatát az Agyagipar elleni küzdelemben. A mérkőzés harmadik percében gólt kaptak a gyulaiak. Az Agyagipar nagy lelkesedéssel és főleg a taktikai utasítások pontos betartásával győzött. Hiába próbálkoztak a gyulaiak, nem sikerült kiegyenlíteni. Kecskeméten született meg a forduló másik nagy meglepetése. A Békéscsabán is jól szereplő SZMTE folytatta győzelmi sorozatát. Bcs. Agyagipar — Gyulai MEDOSZ 1:0 (1:0) Békéscsaba, 2500 néző, v: Spitzer. AGYAGIPAR: Vandlik II. — Horváth, Vári, Mokran — Milecz, Román — Pataj, Ledzényi, Farkas, Mitykó, Do ma. Edző: Weiner Pál. GYULA: Vidó — Kiss, Pásztor, Pet- rovszki — Gúti, Himmer I. — Csűri, Himmer n., Gyetvai, Nagy U., Nagy L Edző: Hadrévi József. A szurkolók nagy biztatása mellett indult a mérkőzés. A 3. percben egy gyors támadásnál szöglethez jutott az Agyagipar. A félmagas, erős lövésbe az ügyesen helyezkedő Ledzényi beletette a fejét és a labda élesen az ellenkező sarokba vágódott. A váratlan gólhoz jutott Agyagipar nagy lelkesedéssel játszott. A gyulaiak a rövid fclei kapkodás után rendezték soraikat Vs gyors támadásokkal próbálkoztak, eredménytelen negyedórái mezőnyfölény után néhány távoli lövés ment csak a csabai kapura. A 25. percben Csűri kitört, de a jól helyezett lövését Vandlik szögletre tudta hárítani. A 32. percben nagy kavarodás volt az Agyagipar kapuja előtt, de végül a kapufa mentett. Szünet után negyedórán keresztül az Agyagipar ötletes, szép játékot mutatott. Ezután váltokozó lett a játék, majd ismét meddő gyulai mezőmyfö- léity^következett. A 78. percben egy csabai lesgól. jelentett némi izgalmat. A gyulai játékosok nagy lelkesedéssel, de sok hibával küzdöttek. Szerencséjük sem volt, hiszen egy veszélyes lövés a kapufán csattant. Jók: Az Agyagipar egész csapata dicséretet érdemel, illetve Kiss, Himmer I., Csűri; Makói Vasas—Bcs. Építők J 3:1 (2:0) Makó, 1200 néző, v: Mácsai. MAKÓ: Szabó — Rózsa, K. Varga, Dobay — Maiina, Szél — Tóth, Kovács, Marcika, Szlovák, Rákóczi. Edző: Pólyák Gyula. A Békési Építőipari Ktsz a lakosság szolgálatában végez: helyben és vidéken új lakóház építést, alakítást, tatarozást, ablak-ajtó készítést, üvegezést, OTP- kölcsönös munkákat, temetői sírkereszt és sírbolt építést, kerítés javítást, építést, padozat készítést, szobafestést, mázolást, villanyszerelő munkát és mindennemű bádogos munkákat, címfestést. Áraink jutányosak és kedvezőek. Keresse fel bizalommal szövetkezetünk irodáját, Békés, Jantyi.k utca 5. szám. 129 ÉPÍTŐK: Ilyés — Szarvas, Popot, Farkas — Frankó, Lonovics — Ondrich, Madarász, Petrina, Sípos, Balogh. Edző: Fülöp László. Csabai támadásoikka! kezdődött a mérkőzés. Petrina, illetve rövid idő múlva Szél nagy lövését hárítják a kapusok. Ezután feljönnek a Vasas játékosai, de Szél fejese a bal kapufa mellett suhan el. Ezután az Építők gyors ellentámadást vezetnek. Ondrich tisztára játssza magát, de Szabó merész elő re vetődéssel ment. A Vasas átveszi a játék irányítását és a 30. percben már a hatodik szögletet rúgja. A 34. percben Szlovák jól eltalált húsz méteres lövése Madarászon irányt változtatva, a hálóba hull. Üjra a Vasas támad és egy szögletnél Marcika jól ugrik fel a beívelt labdám, s máris 2:0 az eredmény. A második félidőben is a csabaiak támadnak. De 15 perces játék után újra feljön a Vasas és Rákóczi jói eltalált lövését Popol a vonalon túl csak ; beljebb segíti. Egy ellentámadásnál Baloghot a büntető területen belül szabálytalanul szerelik. A 11-est Szarvas értékesíti. Ezután kiegyensúlyozottá válik a játék, az eredmény már nem változik. Jók: K. Varga, Marcika, Szlovák, illetve Ilyés, Popol, Balogh. Szarvasi SC — Csongrádi Petőfi 3:1 (1:0) Szarvas, 2000 néző, v: Szelei. SZARVAS: Kondacs — Janurik, Csemus, Szító — Sebő, Bodnár — Antal, Járó, Kerekes II., Szalontai, Burára. Edző: Laurenczi Jenő. CSONGRÁD: Pusztai — Bánfi, Gát, Borda — Kálmán, Vikor — Gaál, Palásti, Busa, Papcsik, Puskás. Edző: Szi- lasi Vilmos. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. Néhány perces csapkodó játék után a hazai csapat vette át a játék irányítását. Formás támadásokat vezettek és a 6. percben Járó jól el talált lövése a hálóban kötött ki. A 14. percben Csemus és Gaál összecsaptak, a játékvezető érthetetlenül Csemust kiállította. A tíz főre csökkent hazai csapat továbbra is megtartotta a kezdeményezést. Fordulás után is a szarvasiak irányították a játékot. A csongrádiak támadását hátrahúzódó Sebő irányításéval a hazai védelem biztosan tudta hárítani. A 62. percben öngólt vétettek a hazaiak. A T5. percben Burázst szabálytalanul szerelték a büntető területen belül, a 1‘1-est Sebő értékesítette. Pár perc múlva a vendégek védelméről lepattanó labdával Antal elfutott és beállította a végeredményt. A tíz fővel játszó hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Jók: Sebő, Burázs, Szalontai, illetve Pusztai, Gát, Vikor. Jászberényi Lehel — Orosházi Kinizsi 2:2 (0:1) Jászberény, 1000 néző, v: Gruthlreon. JÁSZBERÉNY: Szekeres — Fortuna, Báncslk, Fehér — Józsa, Nagy I., Fekete, Nagy III., Ficek, Fülöp, Lugosi. Edző: Koláth Ferenc. OROSHÁZA: Kucsera — Perjési, Békési, fiam — Szabó, Dudás — Csömör, Bertha, Rozsnyai, Túri, Gera. Edző: Glózik Pál. Heves iramú küzdelem alakult ki a pályán. A jászberényieknek több gólhelyzetük akadt, de nem tudták kihasználni. Mindkét jászberényi gól kapushibából született. A 43. percben Túri egyéni játék után megszerezte csapatának a vezetést. A második félidőben a kitörő Fülö- pöt az orosházi védők szabálytalanul szerelték, és a 11-est Fehér értékesítette. A 61. percben Csömör megszerezte a vezetést, de tíz perc múlva Fülöp kiegyenlített. Jók: Fekete, Fülöp, illetve Kucsera, Hódmezővásárhely — Törökszentmiklós 9:1 (4:1) Hódmezővásárhely, 3000 néző, v. Varga. VÁSÁRHELY: Enyedi — Dein, Holu- bán, Bacsa — Bordás, Suhajda — Berta, Nagy, Nagynémedi, Zsótér, Rozik. Edző: Kecskés István. FÁKLYA: Berta — Szecsei, Fakkel- man, Fábián — Búzás, Papp — Muszka, Karakas, Kristóf, Horváth, Szakái. Edző: Szebeni József. A megfiatalított hazai csapat ezen a mérkőzésen ellenállhatatlan volt. Már az első percekben Nagynémedi megszerezte a vezető gólt. Továbbra is a hazaiak támadtak és a 10. percben Rozik újabb gólt ért el. A Törökszentmiklósi Fáklya ebben a játékrészben j teljesen beszorult kapujához. A 20. percben azonban Karakas elfutott a labdával és szépített az eredményen. Ezután újra a hazai csapat vette át a játék irányítását, és a 28. percben Roziik, majd a 32. percben újra Rozik 4:l-re alakította az eredményt. A második félidőben is a hazai csapat uralta a mezőnyt. Az 51. percben Nagynémedi, majd öt perc múlva újra Nagynémedi ért el gólt. Ezután is nagy nyomás nehezedett a vendégcsapat kapujára. A 70. percben Nagy, öt percre rá Zsótér, majd a félidő utolsó percében újra Nagy beállította az eredményt. A hazai csapat megéld emelten győzött még ilyen arányban is. Jók: Az egész hazai csapat, Rozik a mezőny legjobbja, illetve Fákketman, Karakas. Szolnoki MTE — Kecskeméti TE 3:0 (0:0) Kecskemét, 3000 néző, v: Veres. SZOLNOK: Sárkány — Tóvizi, Török, Zalai — Csaba, Danka — Bánhi- di, Hallai, Papp, Willisch, Cs. Farkas. Edző: Rátfai József. KECSKEMÉT: Nyári — Fekete, Berta, Szikszay — Mészáros, Vass — Toricska III., Szabó, Bitó, Bartha, zu- bek. Edző: Hauser Jenő. Az első félidőben a játékvezető gyengesége miatt a játék teljesen eldurvult. A 30. percbén Toricska III. megütötte Willischt, ezért a kiállítás sorsára jutott. Ezután a szolnokiak szép támadást vezettek, de a 16-osnál Fekete csúnyán felvágta Willischt. Emiatt dulakodás kezdődött a kapu előtt és Bánhídi csúnyán megütötte Nyárit. A játékvezető őt is kiállította. Ezután a játékvezető levonult a pályáról és követték őt a szolnoki játékosok is. A mérkőzést mintegy 20 perc után folytatták újra. A második félidő 54. percében Hallal lövése a hálóba talált. Továbbra is a szolnokiak támadtak és egy lefutásnál Berta szabálytalan ul szerelte Kállait és a 11-est Willisch értékesítette. Ezután a hazai csapat is támadott, de mégis Szolnok ért el gólt. A 76. percben Papp beállította a végeredményt. A szolnokiak megérdemelten nyerték a mérkőzést. Jók: Török, Zalai, WilMsch, illetve Vass, Szikszai, Szabó. Szegedi Építők — Martfűi MSE 3:0 (2:0) Szeged, 500 néző, vezette: Domokos. SZEGED: Palotai — Veréb, Blaha, Enesey — Bóka dr., Bezsenyi — Zso- lin, Övári, Németh, Tanács, Hegedűs. Edző: Emődi Rezső. MARTFŰ: Csendes — Sagát, Seres, Molnár — Sütő, Szűcs — Pálinkás, Nagy, Vízhányó, Mészáros, Böjti. Edző: Bencsik Mihály. A vendégcsapat kezdte a játékot, szél támogatásával. Mintegy 10 percig veszélyesen támadtak a martfűiek, de a hazai csapat fokozatosan átvette a Játék irányítását. A 24. percben Tanács megszerezte a vezetést, majd pár perc múlva a tétovázó védők mellett újabb gólt ért el. #wwwwwvwwwwwwww^< Megyei I. osztály eredményei Mezőhegyesi MEDOSZ — Battonya 3:0 Végegyháza — Békésszentandrás 2:1 Bcs. VTSK — Medgyesegyháza 1:1 Bcs. MÁV — Kondoros 8:0 Gyoma — Mezőkovácsháza 1:1 Csorvás — Békési Spartakusz 2:1 Sarkadi MEDOSZ — Kunágota 3:1 Sarkadi Kinizsi — Mezőhegyesi Kinizsi 2:2 Fordulás után sem csökkent a játék irama. A 65. percben óvári szépen adta a labdát Tanácsnak, aki ezúttal sem hibázott. Jók: Bezsenyi (a mezőny legjobbja), Veréb. Bóka dr.. Tanács, illetve Molnár, Sütő, Vízhányó. Kiskunfélegyházi Építők — Szegedi Spartakusz 0:0 Kiskunfélegyháza, 600 néző, vezette: Bállá. KISKUNFÉLEGYHÁZA: Révész — Bencze, Cserkó, Parádi I. — Jókai, Vereb — Papdí, Hevér, Csenki, Makkal, Parádi II. Edző: Molnár Ferenc. SZEGED: Kollár — Sándor, Apró, Rózsavölgyi — Balek, Csóti —• Kiss, Báló, Somogyfalvi, Jójárt, Károlyi I. Edző: Pólyák József. .Kitűnő- játékvezetés mellett a fiatal félegyházi csapat sok gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. A vendégcsapat védelme sok hibával játszott és csak a fiatal csatárok tapasztalatlanságán múlott, hogy nem győztek. A hazai csapat fölényét a három lőtt kapufa jelenti. Jók: Cserkó, Parádi I., Papdi, Csenki, illetve Kollár, Apró, Báló, Károlyi I. A bajnokság állása 1. Sz. Építők 20 12 4 4 40:22 28 2. Orosháza 20 9 9 2 28:20 27 3. Gyula 20 10 6 4 38:23 26 4. Kecskemét 20 9 6 5 31:20 24 5. Sz. Spart. 20 8 8 4 37:25 24 6. SZMTE 20 9 5 6 37:24 23 7. Csongrád 20 9 4 7 42:31 22 8. Szarvas 20 8 3 9 34:33 19 9. HMTE 20 7 5 8 45:46 19 10. Martfű >0 9 1 10 35:42 19 11. Jászberén\ 20 6 6 8 32:37 18 12. T. Fáklya 20 5 7 8 21:29 17 13. Makó 20 5 7 8 21:33 17 14. Bcs. Építők 20 6 4 10 28:39 16 15. Bcs. Agyag. 20 4 6 10 19:37 14 16. Kfh. Építők 20 2 3 15 15:42 7 A toló 13. heti eredménye x. X, 2, x, 2, 2, 1, x, x, 1, 1, 2 A totó 13. játékhetén egy fogadó ért el 12 találatot. Nyereménye 371 350 forint. 11 találatot 14-en, 10 találatot pedig 149-en értek el. Az előbbire 26 525 forint, az utóbbira 3323 forintot fizetnek Rádió- és televízió műsor SZERDA, 1961. MÁRCIUS 29. KOSSUTH RADIO: 8.10 Operettrészletek. 9.00 Biedermeier. 9.20 Zenekari muzsika. 10.00 Hírek. 10.10 Üttörő-hír- adó. 10.30 Elhangzott műsorainkból. 11.50 Napirenden ... 12.00 Hírek. 12.10 Tánczene. 13.00 Henri Lambert sorsa. 13.20 Lajtha László népdalfeldolgozásaiból. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00 Operarészletek. 15.00 Hírek. 15.10 Fej vagy Írás. 15.55 Éneklő hegedű. 16.30 Románia — 1961. 16.40 Bartók kórusműveiböl. 17.00 Hírek. 17.15 Szív küldi szívnek szívesen. 17.50 Gondolat. 18.25 Legénybúcsú. 19.05 Kerékasztal. 19.20 Eileen Farrel és Giuseppe Valdengo énekel. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.25 Tavasz és muzsika __ 21.05 A Magyar Rá dió szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban. 22.00 Hírek. 22.20 Sporthíradó. 22.30 Ugetöverseny- eredmények. 22.35 Jacobi Viktor és Kálmán Imre operettjeiből. 23.15 Richard Wagner elindul. 23.25 Magyar nóták. 24.00 Hírek. 0.10. Éji zene. 0.30 Himnusz. PETŐFI RADIO: 8.00 Hírek. 14.15 Tánczene. 14.40 Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 15.00 Szórakoztató fúvószene. 15.30 Népdalcsokor. 16.00 Hírek. 16.05 Szürke fény. 16.30 Szórakoztató szimfonikus zene. 17.15 Vegyészképzésünk jövőjéről. 17.30 Bir- kás Lilian (ének), Szebenyi János (fuvola) és Kaplonyi Brigitta (cembalo) hangversenye a stúdióban. 18.00 Hírek. 18.05 Madarak éneke... 18.30 Rádió- egyetem. 19.00 Hirek. 19.05 Thália autóBEKÉS megyei népüjsag Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőségi Békéscsaba, József A- u. 4., L em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó illatat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Telefon: 10—21. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba^ Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta; Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. buszán. 20.47 Hangversenynaptár. 21.00 Hírek. 21.05 Tánczene. 21.45 Tanítóknak, tanároknak. 22.00 Emlékezés Bihari Jáhosra. 22.20 Rossini-Resphigi: A bűvös bolt. 23.00 Hírek. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ: 18.30 Hazai tájak. 18.45 A világegyetem örök törvényei (magyar kisfilm). 19.00 Közvetítés a Nemzeti Színházból. Bánk bán. Kb. 22.00 Hírek. BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Március 27—29: Romeo, Júlia és a sötétség. Kezdés h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6, fél 8. ■ SZABADSÁG MOZI. Békéscsaba. 5 Március 23—29: Serdülő lanyom. K: ■ h. 6, 8, vas. 4, 6, 8. ■ A Szabadság és a Brigád moziban S minden kedden és pénteken délelőtt ■ 11—l-ig elővételi pénztár. « TERV MOZI, Békéscsaba. Március ; 27—29: Ballada a katonáról. Kezdés ■ h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6, fél 8. • SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Március ■ 27—29: A Noszty fiú esete Tóth Ma■ rival. Kezdés h: 7, v: 3, 5. 7. ■ PETŐFI MOZI, Gyula. Március ■ 27—28: Foma Gorgyejev. Kezdés h: S 5, 7, v: 3, 5, 7. ■ ERKEL MOZI. Gyula. Március jj 27—29: A balti égbolt I. rész. K. h: S fél 6, fél 8. v: fél 4, fél 6, fél 8. ■ PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Már- 5 cius 28—29: Mesterdeteflctív. Kezdés ■ h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6, fél 8. ■ BÉKE MOZI, Orosháza. Március S 23—28: Próbaút. Kezdés h: 5, 7, v: 3, ■ 5, 7. : VÖRÖS OKTOBER MOZI, MezŐko| vácsháza. Március 27—29: isten után ■ aiz első. Kezdés h: 7, v: 3, 5, 7. ■ BÁSTYA MOZI, Békés. Március ■ 27—28: Felfelé a lejtőn. Kezdés h: : 6, 8, v: 4, 6, 8. ■ PETŐFI MOZI, Sarkad. Március 5 27—29: Gázolás. Kezdés h: 8, v: 4, ■ e, 8. ■ TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Március : 27—29: Szildák és emberek. Kezdés ■ h: 5, 7, v: 3, 5, 7. ■ ADY MOZI, Szeghalom. Március 5 27—29: Micsoda éjszaka. Kezdés h: ■ 7, v: 3, 5, 7,