Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-25 / 72. szám
4 NÉP ÚJ SÄG 1961. március 25., szombat A VIHARSAROK VIHARSARKA — Rapszodikus riport egy 1423 lakosú községből — — Mi VAGYUNK a Viharsarok viharsarka — mosolyog és legyint is egy kicsit Kormány Ernő, a Kossuth Tsz fiatal elnöke. Talán ez volt a legelső mondat, amit a legelső körösnagyharsányi lakostól hallottam. Megmondom őszintén, az első percekben csodálkoztam, furcsa volt az a legyin- tő félmozdulat és az a kicsit erőltetett mosoly is, ami Kormány Ernő arcán átsuhant. Persze, ösz- sze sem lehet hasonlítani a jelen életét azzal, ami régen itt volt. Erről többet talán mondanom sem kell. Hiszen ami tény, az tény, felesleges ismételgetni. De arról már nemcsak illő, hanem kötelesség is írni, beszélni, hogy megváltozott életükben is sok gondjuk van a körösnagyharsányi embereknek. Elég hosszú lista lenne mindabból, ha összeállítanánk, ami után ebben a faluban már évek óta kérdőjelet tesznek. De van egy felkiáltójel is: karácsony óta villanyfény ragyog az utcákon és már megkezdték a lakóházak bekötését is. De a kérdőjelek?!... A fiatal tsz-elnök is ezzel kezdte. A tsz-fiatalok kultúréletéről kérdezem, az érdekelne, mivel töltik idejüket akkor, amikor nem dolgoznak? Hol lehet itt szórakozni, hasznosan, jókedvűen? — Sehol. (Megint a félmosoly és valami olyasmi, amit akkor érez az ember, ha a másiknak kényelmetlen valamiről beszélni. Ha kényelmetlen, ha nem: mégiscsak beszélünk tovább.) — Igazat mondok, higgye el — nézünk össze a fiatal elnökkel — mert kérem: nemcsak a KISZ-nek, de még a községi pártszervezetnek sincs helyisége. A kiszisták itt, a tsz irodájában vagy az iskolában jönnek össze szerepet tanulni, gyűlésre vagy klubdélutánra. Jó ez, de nem sok köszönet van benne. Ha az embernek nincs otthona, máshol idegennek érzi magát, így vannak ezzel ők is. — Mozi, művelődési otthon, könyvtár? — kérdem ezt is, de a válaszban nincs sok köszönet. — Mozi? Van! Keskenyfilmes. Hetenként négyszer játszik, egy olyan helyiségben!... Mi csak úgy „Tsz-klub lesz, ez a reménysugár. hívjuk, hogy pajta. Régen a Hangya vendéglője volt, most omladoznak a falai. Nem valami épületes látvány, mondhatom. Később azt is megtudom, hogy a KISZ színjátszói — nemegyszer hosszas „közelharc” árán, amit a MOKÉP-pel vívnak — itt szokták megtartani előadásaikat. A színpad nem más, mint egy 70 centiméter magas dobogó, annyit ér, hogy a hátsó sorokból is látnak valamit. Kormány Ernő azonban mégis megcsillant egy reménysugarat. „Régóta vajúdik a dolog, de most meglesz. Itt a tsz-iroda mellett hamarosan berendezzük a klubot, televíziót veszünk és a fiatalok is bármikor, amikor csak akarnak eljöhetnek ide hozzánk. Nemcsak a szövetkezet KISZ-tag- jai,, mindenki.” Szóba kerül még sokminden és egyre visszatérő refrén az, hogy milyen jó dolog a villanyáram, amit alig néhány hónapja kaptak meg. Ha más nem, ez majd megbolydítja egy kicsit a harsányi kultúréletet, mert itt még az az újság, hogy egymásután szólalnak meg a rádiók a házakban és amióta villany van, a tanács televízióját a fél falu megnézné esténként, ha beférnének a helyiségbe. ... SZEMBEN, az utca túlsó oldalán van az iskola. Most csen„...Egy hónapig alig volt kenyér a háznál.” des, a gyerekek Sarkadon vannak tanulmányi versenyen, akik pedig nem jutottak be a járási döntőbe, azok szünnapot kaptak. A fiatal igazgatót (sok fiatal vezetőember van ebben a községben), Szilágyi Károlyt az irodájában találom. Hamar megtaláljuk a közös témát és annyi érdekes dolgot említ, hogy nem győzöm jegyezni. — Igen, mi, pedagógusok nemcsak tudjuk, hanem érezzük is azt, hogy nekünk kell a legtöbbet küzdeni azért, hogy ne csak jobb, hanem szebb és kulturáltabb legyen az emberek élete. De nehéz! Elgondolkozik, aztán később, amikor az iskola napfényben fürdő udvarán sétálgatunk, odajön a felesége is, aki szintén tanító és karján a legkisebb Szilágyi-csemetével, ő is elmond néhány dolgot, amivel sehogy sem tud megbékül- ni. — Nincs nálunk orvos. Biharug- ráról jár ki a körzeti doktor hetenként kétszer. És a hét többi napján? Nincs patika. Nincs piac. (Egy kicsit kényszeredetten mosolyog): Ha nem kapálunk, hát- nem is nagyon eszünk. Nincs hentes. Van egy íöldszöv-bolt, ahol hónapokig nem lehet kapni — mit mondjak magának — például barna cipőpasztát. Tavaly ősszel egy hónapig kölcsönkenyéren éltünk, mert nem hoztak ide kenyeret. Ha hoznak, ahhoz nem kés kell, hanem valami más. Pék az nincs. AZT GONDOLHATNÁM: asz- szonyi beszéd, végre kijött egy újságíró „bentről” (mert nekik Békéscsaba legalább olyan mesz- sze van, mint nekünk Budapest, vagy még annál is messzebb) és most jól kipanaszkodja magát. Panasznak panasz, de nem „kipa- naszkodás”, mert mások is emlegetik ugyanezt. Hogy, hogy nem, pedig nem beszéltek össze a tsz- elnökkel, itt is elröppen az a mondat, hogy: „mi vagyunk a Viharsarok viharsarka”. Van benne valami... Nem tudnak sűrűn bejárni a központba, hogy verekedjenek a dolgaikért. A központból is ritkán járnak hozzájuk, hogy segítsék intézni a dolgaikat. Bi- hatugráig még eljutunk innen „bentről”, de tovább... ritka, ritka! Az asszonyi beszédhez nem fűzök semmit. Önmagáért beszel az és úgy gondolom, azon még vitatkozni sem lehet, hogy így vagy úgy, hogy azért lehet abban túlzás is, de igaz, ami igaz: a körösnagy- harsányi általános iskola igazgatója nem mosolygott akkor, amikor azt mondta: „Egy hónapig alig volt kenyér a háznál”. Az em_ bér megáll és csodálkozik és akaratlanul előkotorja a naptárát és megnyugodva látja, hogy 1961 van annak a tetején. Hát akkor ez mi? A nemzet napszámosának régen azért nem volt kenyere, mert nem tudta megvenni. Manapság a har- sányi pedagógusnak azért nincs kenyere sokszor, mert nincs a faluban kenyér és nem azért, mintha nem volna pénze akár mindennap kalácsra is. (Amikor a kalácsról beszéltünk, láttam, hogy Szilágyiné megint csak mondani akar valamit). „Ne nevessen ki, de kalács is csak akkor van, ha bemegyünk valahogy Biharugrára és veszünk vajat, mert nálunk vajat sem árulnak soha...” KICSI A HELY ebben a riportban, hogy mindenről lehessen beszélni. Ezért csak még egy-két „apróságot”. Két éve százezer darab téglát vásároltak a községfejlesztésből azért, hogy kultúrházat építsenek. A telek is megvan, benn a központban. Ott lenne. Hallották, hogy a bélmegyeriek építettek egy kultúrházat, nem típusterv szerint (azt önmaguk erejéből nem is tudták volna megcsinálni, hogy típusterv alapján építsenek), az egésznek az lett a vége, hogy nem kaptak engedélyt. Azóta a százezer darab tégla ott hever „parlagon”, igaz, hogy már ide-oda fel is használtak belőle, és hogy lesz-e valaha belőle kultúr- ház, azt kitalálni nagyobb művészet, mint a lottó öt nyerőszámát. A másik: napköziotthonos óvoda kell, nagyobb, mint a mostani, hiszen 80 gyereket kellene elhelyezni, ha beköszöntőnek a nagy munkák a földeken. Legfeljebb negyvenet tudnak elhelyezni, azt is csak úgy, hogy... szóval ne bogozzuk az ide vonatkozó rendeletet, mert talán kiderülne, hogy nagy lenne a zsúfoltság. De kell! És ez a kell Körösnagyharsányban talán még keményebb szó, mint máshol. És hogy lehet az, hogy egyáltalán van napköziotthonos óvodájuk? Hiszen ebben a községben egy szabad szobát nem találunk, mert nincs úgynevezett „állami” ház. — Ügy — mondja Polonyi Mik- lósné, a harsányi első osztályosok tanító nénije és a helyi nőtanács titkára —, hogy a község kommunistái art mondták: itt á párthelyiség, asszonyok, csináljunk belőle napközi otthont, majd meglesz a pártiroda valahol... Ilyenek a harsányi kommunisták. 1423 lakosa van ennek a falunak, jobban mondva ennyi volt a népszámláláskor. 174 gyerek jár Féláron utaznának, ha lenne utalványuk Érdekes levelet kapott szerkesztőségünk Dudás Józseftől, a Mezőhegyest Kendergyár művezetőjétől. Amikor elolvastam, hinni kezdtem annak a slágernek, amely ilyenformán kezdődik: Az egyik szemem sir, a másik meg nevet... A művezető arról tájékoztatott bennünket, hogy még két évvel ezelőtt a dolgozóknak csak mintegy fele volt üzemükben szervezett munkás. Szívós felvilágosító munkával, a szakszervezeti tagsággal járó előnyök ismertetésével tavaly elérték, hogy a gyárban valamennyien szakszervezeti tagok lettek. Nos ezen, ha nem is nevet az ember, azonban örülni mindenesetre örül. Ám Dudás művezető — amint levelében írja is — nem is azért fogott ceruzát, hogy ezt megírja. A szép eredmények veszélybe kerültek. Miért? Egész apróságnak tűnő dolog miatt. A szak- szervezeti tagok, amint ismeretes is, évenként egy alkalommal, fizetéses szabadság idején igénybe vehetik az 50 százalékos utazási kedvezményre jogosító vasúti utalványt. Ezt a mezőhe- gyesiek is igénylik. Az utazáshoz azonban kevés csupán a vágy — utalvány is kell hozzá, hogy kiállítsák, lepecsételjék és a tagkönyvbe bevezessék. Ezzel van a baj itt Mezőhegyesen. Levélben, telefonon és személyesen is már több hónapja kérik a Textiles Szakszervezet megyei bizottságától a szükséges űrlapokat. Eddig azonban nem lett semmi foganatja kérésüknek. így arra voltak utalva, hogy más alapszervezetektől kérjenek kölcsön esetenként nyomtatványt. De már ez sem megy. Emiatt pedig nem tudnak eleget tenni a jogos kéréseknek. Nincs utalvány, mert a megyei bizottság rájuk sem hederít, nem küldi a kért utalványokat. Nem csoda hát, hogy többen vonakodnak már szakszervezeti tagdíjat fizetni. És még ne sírjon az embernek legalább az egyik szeme... Podina Péter INKaill ■ ■■a»«* Befejeződött a népművelők továbbképzése Pénteken délután befejeződött megyénk függetlenített népművelési munkásainak háromnapos kultúrpolitikai továbbképzése, amelyen ötvenen. vettek részt rendszeresen. A tanfolyamon külpolitikai tájékoztatón kívül a szakkörök munkájáról, a klubszobák foglalkozásairól, a művészeti, esztétikai ízlés formálásáról, az olvasómozgalomról tartottak előadást és tanácskozást. Megyei tanulmányi verseny Békéscsabán A megyei tanács művelődési osztálya az általános iskolákkal együttesen, ma és holnap rendezi meg a már hagyományos megyei tanulmányi versenyt. A békéscsabai I. számú általános iskolában szombaton délelőtt 9 órai kezdettel tartják a fogalmazási és helyesírási versenyt; vasárnap délelőtt ugyancsak az I. számú, Petőfi utcai általános iskolában a legszebben olvasók, a versmondók, az orosz nyelvből fordítók, a történelemtudók és a legkiválóbb ifjú matematikusok mutatják be művészetüket, tudásuk legjavát. az iskola négy kicsi tantermébe, ahol már a politechnikai oktatást is megszervezték, jövőre már két osztályban kellene ezt megcsinálni, de műhelyük az nincs. Tizenhárom tanulót számlál a tovább„Mi asszonyok is szervezkedünk” képző iskola, és az úttörőélet csal: úgy indulhatott meg jó mederbei. hogy szobát bérelnek egy magánházban és azt rendezték be úttörőire! yiségnek. (Városi iskolások, úttörők: ugye milyen jó nektek!) És a szülők, az asszonyok? Polo- nyiné az illetékes, beszéljen ő: — Nagyon szép nőnapi ünnepséget rendeztünk a moziban, el sem tudom mondani, hogy milyen boldogok voltak a mamák, amikor gyermekeik megajándékozták őket... Persze, mi, asszonyok is szervezkedünk. Sütő-főző tanfolyamot rendeztünk, jól sikerült. Most a baromfitenyésztési mozgalomról beszélünk legtöbbet, a Kossuth Tsz asszonyai már el is határozták, hogy mindegyikük ad egy tyúkot a törzsbe... ... NEM TELJES ez a kép, talán eléggé rapszodikusan villantottam fel néhány jellemző dolgot a körösnagyharsányiak életéből, de ha annyi megmarad a minden rendű és rangú olvasóban e riport után, hogy ezután többet gondo- 'unk és többet teszünk ezért a kis községért, ott, a Viharsarok viharsarkában, akkor édemes volt az újságírónak is — kimondom őszintén — ..felfedezni” Körös- nagyharsányt. bass Ervin
