Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-21 / 68. szám
4 MÉPÚJ SÄG 1961. március 21., kedd Az 1919-es Tanácsköztársaság hősei Kemény, katonavisett emberek lépései kopognak a körösladányi Petőfi kultúrotthon tágas előcsarnokában, amely valamikor a Csá- ky-kastély volt. Idős, 1919-es veteránok, a Magyar- Tanácsköztársaság hősei, vöröskatonák haladnak felfelé a lépcsőn. Itthon érzik magukat ebben a szép neon-fényes kultúrotthonban, az előadóteremben, a klubszobában, hiszen ők harcoltak meg érte háromszorosan is. Először 1919-ben, amikor a legendás hírű VI. hadosztály katonái voltak. Landler Jenő volt a parancsnokuk, Münnich Ferenc elvtárs pedig a politikai biztosuk. Másodszor 1944-ben, amikor részt vettek az ellenállási mozgalomban. Utána itt, ebben a kastélyban, a szovjet hadsereg bevonulása után szervezték meg az MKP körösladányi csoportját. Harmadszor 1956-ban, amikor mint munkásőrök ismét fegyverrel a kézben harcoltak népköz- társaságunk fennmaradásáért. Hétről hétre összegyülekeznek minden pénteken a kultúrház honismereti szakkörében — amikor visszaemlékezve a hősi időkre —, nagy idők emlékeit elevenítik fel. Történeteik a munkásmozgalom történetének, az igazi hazaszeretetnek az emlékei. A világért sem kérkednek azok. kai a nagy jelentőségű munkásmozgalmi és tanácsköztársasági megmozdulásokkal, amelyekben részt vettek. Ügy kell kibogozni a történeteiket, a társuk elbeszélése nyomán. Most is azért bízták meg a krónikást, Hogy írjon Nagy Búzás Imréről, az ő szakaszparancsnokukról, aki hősi halált halt az északi fronton. Én azonban azoknak az embereknek a nevét is feljegyzem, akik Szikszó, Rimaszombat, Losonc, Ipolyság nevezetes csatái mutatták útjukat. Majd később a szolnoki hadműveletekben vettek részt Szeretettel és közvetlen élmények alapján emlékeznek vissza Kun Bélára, Szamuely Tiborra és Landler Jenőre. Münnich Ferenc elvtársat is személyesen ismerték. Olyan lelkesedéssel gondolnak vissza régi parancsnokaikra, Serbán János zlj.-parancsnokra, vagy Ginzeri János századparancsnokra, hogy ez alkalommal is kérem ezeket a derék, hős veteránokat, hogy adjanak életjelt magukról. A körösladányi vöröskatonák életben maradt tagjai szívesen vennék, ha írnának. Most vezetőjük és szakaszparancsnokuk, Nagy Búzás Imre hősi halálának történetét írom le. Első érintkezésük az ellenséggel Zarándon történt, Arad előtt. Itt civilbe öltözött katonák támadták meg a századot. Ginzeri parancsnokot Létai Miklós kísérte a postára, amikor megtámadták őket. Erre ők keresztülvágtak az ellenséges gyűrűn. Gerendely Mihály maradt ott 12 emberrel és tartotta az állást. A századparancsnok helyettese, Herpai István Köröscsen- téren volt. Itt volt Búzás Imre szakasza is. 49 ladányi, két szeghalmi és egy gyarmati ember volt. Létai Miklós volt az összekötő, ö adta a hírt, hogy segítségre van szükség'. Búzás Imre önként jelentkezett a szakaszával. Megtámadták Za- ránd községben a román és a francia csapatokat. Ugyanis ezek voltak civil ruhába átöltözve. Már a malom padlásáról géppuskatűz fogadta őket. Ekkor a csorda közé menekültek, azért, hogy a saját teheneiket nem fogják lőni. E fogás bevált, mert sikerült a körülbelül 12 embert megmenteni. Bár Nagy Imre és Virág János fogságba esett. Búzás Imre a sokszoros túlerővel szembeszállt a kövesút mentén. Ekkor a franciák újabb erősítést kaptak. Nem volt más hátra, mint a temetőben tüzelőállást foglalni. Itt mindaddig tartották a frontot, míg a vörös tüzérség tüze meg nem érkezett. Ez a tűz a falura zúdult. Weisz Sándor, hogy az ellenség pánikja nagyobb legyen, a falu négy sarkán négy szalmakazalt is felgyújtott. Ez volt az első tűzkeresztségük. Győzelmes harcok során sokszor állt helyt Búzás Imre szakasza. Életét a cseh fronton vesztette. Mint jó harckészségű és erőszakos felderítésre is alkalmas szakaszt a cseh fronton is felderítésre osztották be. Búzás Imre, Véber Lajos, Makra Sándor, Létai Miklós és Bögre László az elővéd előosztagának a tagjai voltak. Bu- zita községénél egy rozsvetésben kerültek szembe egy nagyobb cseh egységgel. Feladatukhoz híven, rögtön összeköttetést kerestek a vésztőiekkel. Ők ott maradtak és tartották a frontot, csatlakozott hozzájuk Daru István, Tóth Lajos is. Weisz Sándor, aki a géppuskásoknál volt, támogatást, lőszert hozott. Búzás Imre nem hátrált meg. A rozsvetésben egy kereszt mögött harcolt mindaddig, amíg csak fel tudta emelni a fegyvert. Ügy mentek érte, Baliga József, Szabó Sándor nevű szeghalmi bajtársával. A front mögött Botos Ferenc azonnal kocsira tette, elsősegély helyre vitték, ahol 17 golyót találtak benne. Így halt meg Búzás Imre, a körösiadányiák szakaszparancsnoka. Erről emlékeznek ma még szóban, de később emléktáblával a körösladányi veteránok, a honismereti szakkör tagjai. Végh Mihály tanár, szakkorvezető Csalóka Az utóbbi években egyre több barátommal és ismerősömmel hoz össze a véletlen Budapesten. A viszontlátást legtöbbször egy-két pohár borral ünnepeljük meg. A hegy leve mellett azután szó esik mindenről. Mi újság otthon? Ki ment férjhez? Egyszóval: pletykálkodunk. A beszélgetés közben azt is megtudom, hogy a barátom nem rokonlátogatásra, nem városnézésre jött, hanem otthagyta a falut, itt néz valami munka után. Tapasztalataimból már nem is kezdek vitát velük. A két-három hete Budapesten élő, faluról felkerült fiatalokat nehéz meggyőzni arról, hogy rosszul cselekedtek, amikor megváltak a falujuktól. A csillogó fények, a gazdag szórakozási lehetőségek, a mozgalmas városi élet nekik még új, és túlságosan szépnek tűnő, csak ezt nézik, és nem gondolnak arra, hogy a városban sem neonfényböl és szórakozásból áll az élet! A város — mint mágnes a vasat — húz magához fiatalokat. És sokan jönnek, beleesve az országos járványba: el a faluról! Meggondolatlanul intenek búcsút otthonuknak, a termelőszövetkezetnek, hagyják a munka nehezét az idősebb nemzedékre. A pillanatnyi bűvölet feledteti velük azt, amit nem lehetne elfeledni: azoknak az embereknek, fények akik nehéz munka közben ették meg kenyerük javát — bármennyire is akarják — már lassabban mozdul a karjuk... Így aztán a nagy dologidőben néhány helyen gondfelhők tornyosulnak a szövetkezet felett; híján van a dolgos, gondfelhőt oszlató, erős férfikézből. Erre gondoljanak elsősorban a csalóka városi fények után só- várgó fiatalok, amikor szakítani akarnak a faluval. Gondolják meg: érdemes-e segédmunkásként, 1200—1300 forintért Budapesten dolgozni? Érdemes-e albérletben lakni, amikor meleg családi otthon és — ha jól dolgozik — megbecsülés, kedvezőbb kereseti lehetőség várja a falujában? A város ma még kétségtelen, hogy többet nyújt a fiataloknak, mint a falu. De napról napra tűnnek a falu és város közötti határok, napról napra gazdagszik valami városias vonással a falu. Néhány év és neonfények világítják majd az aszfaltozott utakat. Neonfények, amelyek már nem csillognak megtévesztően. Új, napfényes holnapba ívelő történelmet írnak az ország, így megyénk falvaiban is. És e történelem írásánál számítanak azokra is, akiknek ez az új történelem íródik: a fiatalokra! B. I. vele együtt éppen olyan hősiesen harcoltak a Tanácsköztársaságért és a mi népköztársaságunkért. A körösladányi honismereti szakkör tagjai: Ombodi István direktóriumi tag, Jónás Sándor, Búzás István, Bucsi Antal, Nánási István, Gurmai László, Létai Miklós, Weisz Sándor, Búzás Imre, Daru István, Bögre Zsigmond, Sárréti István, Komróczki Albert, Lánczi József, Jónás Imre, Sánta Károly, Baliga József, Tóth János, Komlósi Lajos, Rácz László, Bak Lajos, Kerekes József, Sánta László, Papp Gábor, Nagy István, Kovács Bálint, Botos Ferenc. Ezeken a hős vöröskatonákon kívül még több elvtársat ismerünk Kö- rösladányban, akik betegség, vagy egyéb ok miatt nem tudnak rendszeresen részt venni szakköri foglalkozásainkon. Viszont ismernek olyanokat is, akik a szomszéd községekből, Vésztőről kerültek hozzájuk a Tanácsköztársaság idején. Így Berecki János, Tóth István, Gurmai Imre, Csüllög István, Mar. hás Lajos; Gyarmatról: Lévi Gábor, Csák Péter, aztán sorolhatnánk a szeghalmi, köröstarcsai vöröskatonákat is, akikről tudnak. Ezeknek az elvtársaknak az élete valóságos történelme a munkásmozgalomnak. Van, aki a Téli Palota ostrománál ott volt, mint például Weisz Sándor bácsi. Sánta Laci bácsi az orosz fehérgárdista tábornokok ellen harcolt. Még a Csekában is szolgált. Majd a párt- iskola elvégzése után a Cseglovsz. ki járás párttitkára lett. Van, aki a kijevi partizánok között szolgált, mint Létai Miklós bácsi. A Tanácsköztársaság idején az a nagy megtiszteltetés érte őket, hagy a VI. hadosztály 33 ezredének tagjaiként a Tanácsköztársaság legjelentősebb csatáiban részt vehettek. Salgótarján, Miskolc, BATTONYAI KÉPEK Mint már arról lapunkban be számoltunk, március 11-én, szombaton Battonyán rendezték meg a három nemzetiség találkozóját. Ezen a napon a művelődési otth ónban fellépett a gyulai román gimnázium tánccsoportja is. Képünkön a gyulai román gimnázium tánccsoportja, román népitáncot ad elő. A battonyai művelődési otthon délszláv tánccsoportja nagy sikerrel adott elő egy délszláv népi táncot, amit a közönség nagy tetszéssel fogadott és újra ismételtetett. Ugyanezen a napon került sor a battonyai Martos Flóra leánykollégiumban Szabó Pál Kossuth-díj as író látogatására. Képünkön az egyik diáklány éppen arról érdek lődik az írótól, hogyan született első r egénye, Szabó Pál válaszában beszélt a magyar parasztság szomorú és kiábrándító helyzetéről 1926—1930-as években. Első írása egy békéscsabai újságban jelent meg, amit aztán követett számtalan cikk, majd regény.
