Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-18 / 42. szám
NÉP ÚJ SÄG 1961. február 18., szombat Szafilő k &mb a éjszakm aimn — Fiatalok, akiknek állj-t kell kiáltani Azt mondtam, hogy a szépről, az üdéről nem akarok írni. De ezt a képet mégsem kerülhette el figyelmünk. A Balassi Művelődési Otthon termeiben diákok rendeztek maguknak bálát. Szépek, s kedvesek voltak. íme a kép, Farkas Gabriella, a közgazdasági technikum diákja és Gál András, a békéscsabai gimnázium tanulója. Nincs feltűnőség, nincs rángatózás. Nagyon szépek. De itt is van szeplő. Egy fiú, zöld zakóban, csokornyakkendővel a nyakán, ahogy ők maguk mondani szokták „állatian rázza a cókmókját”. S amikor észreveszi, hogy nézzük, még helyet is csinál magának, a szelíden, kedvesen táncoló párok között. Pedig jobb lett volna inkább, ha Egy éjszaka farsang idején, szombaton. Mi minden történhet ezen az őszies téli esten a mulatókban? Hány szerelmes szó suhan hallgató, vagy nem hallgató fülekbe? Mennyi jókedv, öröm ül az emberek szívére a hangulatos farsangi éjszakán? S mennyi a bánat, a harag, a bosszankodás? Hány fiatal élet indul el éppen ezen az éjszakán a lejtőn? — Ezt az utóbbit akartuk tudni a békéscsabai kiszesekkel ma egy hete, s ezeknek a fiatal életeknek akartuk megfogni a vállát a lejtő előtt: — Ne lépj tovább! Fárasztó lesz vissza, felfelé jönnöd. Milyen is volt a kép? Mindenütt kedves fiatalok, lányok és fiúk — csak itt-ott volt egy-két szeplő a mulatók, táncoshelyek arcán. Ezeket a szépiákét kerestük, hogy egy kis kozmetikával, egy-egy keményebb, vagy enyhébb megjegyzéssel eltüntessük a csabai éjszakák arcáról. Ezért az újságíró is arra kér engedélyt, hogy a szeplőket ostorozza, s most kivételesen ne a szépet, a tisztát tárja az olvasó elé. a jegyszedő rendezővel történt. Bár ő nem fiatal, mégis leírom: ö már 10 órakor a lányokat fiúknak nézte, és fordítva. Onnan Miért nem lehet igy ... ? kimegy valamelyik mellékhelyi- is sejtem ezt, mert amikor bent ségbe, s megtisztítja a cipőjét, mert bizony ezt otthon elfelejtette ... Kint a folyosón, a nagyterem előterében csoportokba verődve beszélgetnek a diákok. Ki erről, ki arról. Ki a „jelesről”, ki az „elégtelenről” — s talán a nagyok között már a szerelemről is. Egy csoport beszélgetése akaratlanul a fülünkbe jutott. Négyen-öten álltak, nevetgéltek, kacagtak, fiúk s lányok. Szendvicset fogyasztottak, kettő kivételével. Azt hiszem a kislány szemrehányást is tétt a fiúnak, mivel ő nem volt olyan lovagias, mint a többi fiú. S mit mondott a lovag? — Ugyan, mennyit vegyek neked? Százat? Mit nekem száz darab szendvics? — mindezt hihetetlen nagyképűséggel. Nem tudom, volt-e „anyagi alapja” a fellengős szavaknak. Búcsúzunk a Balassitól. A sörnek is csak később lesz meg a hatása, amit a büfében mérnek. Mert sajnos mérnek! Pedig ezek a gyerekek valamennyien 18 éven aluliak. Ne legyünk álszentek, nem az egy, vagy a két pohár sörről van szó. Ennyit a 16—17 évesek is megihatnak. De vajon ki ellenőrizte ezeket a diákokat abban, hogy nem isznak többet a két pohárnál? És ki ellenőrizte ... ... Csupán egy pohár szódára léptem be a Halászcsárdába. Fájt a fejem, s a Demalgon mellé kértem. S bent a kép: vagy 15 diák négy asztalnál féldecit iszik. Csak úgy beruccantak, átugrottak a Balassiból. Ezt ki ellenőrizte? hattam egy fiú bosszantó fölényeskedését. Barátjának magyarázott: — Képzeld, mikor legjobban mulattam, odaállított elém egy zsaru. Igazoltatott. Azt hitte a pofa, hogy most verebet fog. Mikor belenézett az igazolványomba, lejjebb adta a laufot, akkor viszont én mondtam meg neki: „Idefigyeljen rendőr elvtárs, tudja maga ki az én apám?” A zsaru hebegett, mert ismeri a fatert. Tudod mit csinált? Vigyázz- ba kapta magát, tisztelgett, oszt’ jó szórakozást kívánt. No, no fiú! Nem tudom, ha a köztiszteletben lévő édesapád hallotta volna ezeket a szavakat, nem kaptál volna-e ott rögtön, melegében két pofont?! Leírhatnám most én is a nevedet, de nem teszem, édesapád miatt. Öt szeretik Békéscsabán, s nem hiszem, hogy engedélyt adott neked arra, hogy nevével takard rendetlenségedet. A galeri kikezdett velem A Munkácsy Mihály Művelődési Otthonról, röviden a „Munkásról” sok mindent beszélnek a csabaiak. Sokan támadják, sokan védik. Mi egyiket sem tesszük. Egyik sem jó. Támadni kell a hibákat, de védeni kell, mint az Építők szórakozóhelyét. Az viálló két fiú mellé álltam. Egyikük cinikusan elhúzta a száját, felém kacsintott s ezt mondta: — Nézd, a pofa, még észre sem veszi, nem is szól. — S szemtelenül a szemembe röhögött. Elnézést kérek, én nem akartam kötekedni, de nem is hagytam magam. Intettem a fiúnak, hogy jöjjön ki velem. Kint igazoltattuk (rendőr elvtársak is voltak velünk). A hitelesség kedvéért leírom a fiúnak a nevét: F. Pál, Forgácsoló Szerszámgyár. S míg mindez történik, a kis fekete hajú, tömzsi barátja megszervezi a galerit. Alig „engedtük ei” F. Pált, a fekete fiú hozta másik barátját, s csak úgy félválla kis fekete hajú fiú később még a táncpartnerének is bemutatott. Ügy távolról, hüvelykujjal: — Ű az! Mi is volt még? Igen, tudom már. Túl gyorsan szétfutott a hír a rendezők között: Ellenőrzés van! Ugyanis voltunk vagy tízen kiszesek, rendőrok, s újságírók. Ki egyikünket, ki a másikunkat ismerte. Ennek aztán az lett a következménye, hogy 10 órától éjfélig a zenekar jól megvárakoztatott bennünket. Keringőn és tangón kívül csakazértsem játszott táncdalt. A végérf már mi magunk kértük, hogy gyorsabb számot is húzzanak, mert elalszanak a fiatalok. Megtették, no de még véletlenül sem a „klassz” számokat, melyekre máskor olyan jól lehet rángatózni. Búcsúzunk innen is ... De még egy pillanat! A kijáratnál egy „tökrészeg” fiatalemberbe ütközünk. Hiába faggatjuk, hiába kérdezzük, azt sem tudja „fiú-e, vagy lány’”. Mindenesetre mi a magunkét megtettük: G. Pált taxival saját költségén a szüleihez vitettük. Inkább a váróteremben ... Kishajó. Éjfél után fél három. Nemrég megírtuk már a véleményünket, ezért erről most egy szót sem. De erről a képről igen. Vajon mit keresnek itt ezek a gyerekek? A kislány sincs több 12 évesnél, a fiú sem 11 évesnél. Szüleikkel együtt ülnek az egyik boxban. Nem, nem kedves szülők! álltam a táncterem egyik sarkában, csendesen megfogta a karomat, s maga felé fordított. Azt gondoltam, táncra kér. De nem, hanem erélyesen rámszólt: — Szabad a jegyeket kérnem! — No de kérem, már a kapunál látta... — Hagyjon engem békében! — mordult rám s otthagyott. Békében hagytam, csak ő nem viszonozta ezt nekem. Bent a táncteremben itt is a , kedvesség, a jókedv, a vidámság szont hogy a tarsasag, amely szombat estenként itt összejön, K-e*res»ek ök i*fc? A kis hasadás A Ruhagyár kultúrtermében az ipari tanulók rendeztek táncmulatságot. Az első összeütközésünk uralkodik. Nincs szeplő. De kint az italmérésnél, ott van. Az egyik asztal sarkánál egészen fiatalnak tűnő fiú féldecizik. Mert itt aztán korlátlan az italmérés! Pedig ők is kiskorúak, ipari tanulók. A fiút megszólítjuk: — Hány éves vagy? Pattogós, határozott a felelet: — Tizennyolc , elmúltam! — Akkor mutasd az igazolványodat. Bajban van a fiú, látni a tekintetén. De hiába, elő kell keresni az igazolványt. S az adat: K. Mihály, 17 éves. Munkahely: Magasépítő Vállalat. A kis hazudós. „As én apám nagy ember“ A táncterem szomszédságában van az orvosi rendelő helyisége. Gyanút fogok a titokzatos ki- és besurranásokból. íme, kínálkozik a téma. Miért ne használjam ki? Gyanútlanul az ajtó mellé állok s a titokzatos ajtónyitáskor tekintetemmel én ‘is be-besurranok. Tévedtem. A színjátszók foglaltak itt asztalt maguknak, beszélgettek, nevetgéltek — szeplő nélkül. nagyon vegyes, mert ne higgye senki, hogy ide csak munkás gyerekek járnak. Vannak itt munkásfiatalok, parasztfiatalok, de vannak itt „galerik” is bőven. Ez a történet, ez, ami velem történt, ugyancsak erre vall. A tánctermet és az italmérést összekötő ajtóban álltunk meg az egyik KlSZ-iátkárral. Két kislány utat kért tőlem, akik a nagyterembe igyekeztek. Udvariasan félrehúzódtam. De ebben a pilláról, észrevétlenül, hüvelykujjával felém mutatott. Hangját nem hallottam, de a száján láttam a szót: — Ö azt Nekünk sem kellett több. Öt is megkértük, hogy igazolja magát: M. Ádám, akinek ugyan személyi igazolványában munkahelyet nem találtunk, de ha őszintén beszélt, akkor a békéscsabai Ku- lieh Gyula Termelőszövetkezetben dolgozik. Utána elcsendesedtek. Azaz r-ei s. A „taxis” fiú. natban öt ujjat éreztem a háta- mélem, mert nem folytatták a komon. Meglöktek. Bocsánatkérően tekedést. Igazán túlzás lenne, ha ...Mégis megérte: Meghallgat- megfordultam és a hátam mögött kötekedésnek nevezném azt, hogy Ezt semmivel wem lehet magyarázni. A kicsik már vörösre nézték a szemüket a botladozó részegembereken, s hegyesre hallgatták fülüket a sokszor drasztikus szavakon. Ha várakoznak valamire, még ha vonatra is, tessék ezekkel a gyerekekkel inkább a váróterembe menni, a gyermekváróterembe, mert Csabán ez is van, de semmi esetre sem a Kishajóba. Egyéb szépiákét ezen az éjszakán a „Hajóban” nem is láttunk. A zenekar játszik, a párok táncolnak, ki feltűnően, ki szolidan, szerelmesen összebújva. Nekem ezek az utóbbiak jobban tetszettek. Hajnali fél 5. Az utcák már üresek. Barátaink, akikkel ezen az éjszakán így, vagy úgy „összejöttünk”, talán már a másik oldalukra fordultak. Remélem. A Csabában a Körös Állami Áruház rendezvényén is talán már az utolsó táncdalt húzza a zenekar. Szótlanul ballagunk egymás mellett a fotóssal, de talán ugyanaz a gondolat kevereg bennünk: Nem rosszak ezek a fiatalok, csak időben meg kell fogni a karjukat: — Ne lépj tovább! Varga Tibor
