Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-08 / 33. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. február 8., szerda A galeri lebukott... 1 — Még a múlt év december 16- &n kezdődött — indítja a történetet a rendőrtiszt. — A 16 éves K. M. „parancsnoksága alatt” három fiatalt kísértek be rendőrjárőreink a városi rendőrkapitányságra ... A rendőrtiszt belelapoz az előtte fekvő iratcsomóba, majd így folytatja: — Régi ismerőseink. Magatartásuk miatt már többször figyelmeztettük őket. December 16-án, úgy éjfél körül is ezért kísérték be őket a járőrök a kapitányságra ... Miután cigarettára gyújt, tovább beszél: — Figyelmeztettük őket: ne éljenek így... És azt hiszi, ért valamit a becsületes beszéd? Semmit. Négy nap múlva K. M., a bandavezér, a Hunyadi téri italbolt vezetője „jóvoltából” ismét megitta a magáét. Pedig az italbolt vezetője — akit szabálysértésért hamarosan felelősségre vonnak —, jól tudja, hogy K. M. alig töltötte be a 16. évet. Az italozást követően pedig egy ismerős leány után vetette magát és hazáig kergette ... — És a mostani eset? — kérdezem. — Még aznap, az esti órákban ismét kiengedtük K. M.-et, mert mégis bíztunk benne, hogy megváltozik, meg özvegy édesanyjára is tekintettel akartunk lenni. Amikor kiengedtük, még nem tudtuk, hogy már sorozatos lopásokat követett el társaival. Sőt, december 20-án, amikor maga mögött hagyta a rendőrséget, már várt rá egy megbeszélt helyen a galeri: s amíg a becsületes emberek az igazak álmát aludtak, ök lopni indultak ... Lopni. ahol csak lehet A rendőrtiszt szavai nyomán magam előtt látom, amint a megyei tanács (Irodaház) udvarán kerékpár-dinamókat, a városszéli utcák házaiból tyúkokat, a Csaba szálló udvaráról libákat, dugaszolt üveg borokat — s ha az nem volt, akkor üres üvegeket — és sok mást lopnak. S ami ezt követte: az italozás, jampeckedés. — Az érdekesség kedvéért mondom él, hogy a lopott dolgok egyik raktára a volt zsidótemplom volt — folytatja a rendőrtiszt —, a másik pedig a Körös-parti szivattyúház. Ezekről a helyekről vitték másnap a piacra a lopott holmit. — A szülők — folytatja kis szünet után a főhadnagy — valamennyien becsületes munkásemberek ..., de valahol elvétették gyermekük nevelését. Rosszul szerették csemetéjüket. Már valamennyien tudják ezt, de tehetetlenek ... Különben jöjjön él négy nap múlva a városi rendőrkapitányságra. Ott megláthatja a város „hőseit”, akik — én hiszem —, még ezek után is rendes emberekké lehetnek... „Nem bírok vele — segítsenek.. Négy nappal később négyen ülünk a városi rendőrkapitányság tágas szobájában. A rendőrtiszt, akivel a megyei rendőrkapitányságon beszélgettem, az egyik 17 éves fiú édesanyjával beszélget. — Tudjuk, hogy rosszul szerettük gyermekünket — kezdi az anya elesukló hangon. — Nagyon szerettük őket, mindent megtettünk értük ... Talán nem szabad lett volna... Most már nem bírunk vele. Segítsenek nekem, hogy rendes ember legyen a gyermekemből. Vigyék el javítóintézetbe, hogy a rossz barátoktól elszakadjon ... Az anya összetört. Látszik arcán, hogy nagyon sajnálja gyermekét és fájdalmas volt azt az utolsó mondatot kimondani. Közben a folyosóról beszólítja F. L.-t, a panaszkodó édesanya fiát. Fején most is a kis pörge kalap, csak a jelvényeket szedte le róla. A fiú megáll a szoba közepén és lehajtott fejjel hallgat. Mindegy, hogy mit kérdez tőle a főhadnagy, ő konokul hallgat. — Hogy képzeled tovább az életedet? — kérdi végül is a rendőrtiszt. Nem tudja, illetve tovább hallgat. — Csak az az L. M. ne lakna a szomszédunkban — sóhajt fel az édesanya. — Az mindennek az oka. Amíg nem voltak barátok, ezzel a gyerekkel nem volt baj... Még néhány szó után a főhadnagy a folyosóra küldi a fiút. S megjelenik az ajtóban, majd az asztal előtt L. M„ egy magas, erőteljes fiatalember. A {galeri „szemetelije** s a másik kettő — Miért álltái nemrég kiskorúak bírósága előtt? — kérdi a rendőrtiszt L. M.-től, a galeri „szeme- fényétől”. — Ment otthonról elloptam tízezer forintot... • — Mennyit költöttéi el a pénzből és mire? — Ruhát, gitárt meg más apróságot vettem, 3500 forintért. — Miért loptál? — röpködnek a kérdések. — Azért, mert nem volt pénzem — adja máris a választ, mint aki dicsőségnek tartja azt, amit társaival tett. — Verekedésnek is voltál már részese? — Néhányszor... — Legutóbb hűért? — Egy nő miatt megvertünk egy ellenszenves fickót... (?) — Az édesanyádnak miért csavargattad meg a kezét? — Mert meg akart verni... Nem bírom a mostoha asszonyt... Mindezt egy 17 éves — már egyszer a kiskorúak bíróságától felmentést kapott — munkanélküli, s a szülein élősködő gyerektől halljuk. Nem dolgozik, pedig futná erejéből. Amikor a szobából L. M. távozott, a rendőrtiszt felém fordulva megjegyezte: — Ez a galeri „szemefénye”. A mostohaanyja sírva kért bennünket, hogy segítsünk rajta: a kiskorúak bírósága mondja ki javítóintézetbe küldését..; Még akart valamit mondani a rendőrtiszt, de az ajtón határozott kopogás hallatszott. — Főhadnagy elvtáns, a 1 parancsot végrehajtottuk — jelentette az elsőnek belépő törzsőrmester. A galeri „szemefénye” távozik, de máris ott áll a szoba közepén két fiatal fiú. Egy 16 és egy 17 éves. — Mi újság, gyerekek? — kérdi fürkésző tekintettel a rendőrtiszt a két legénykétől. Egyik sem felel. — Szeretnétek már hazamenni? Az egyik, az alacsony, vézna testalkatú H. J., félfordulatot tesz, fejét a falhoz támasztja és keserves sírásba kezd. A másik: K. M„ a keményebb kötésű, piros inges, barna fiú nem sír, de már nem is vicsorgatja a fogát a rendőrökre, mint amikor ittasan a lányt kergette, s a rendőrségi szobába beszélgetésre „invitáltak”. Halkan válaszol: — Már nagyon szeretnék hazamenni... — A tízegynéhány nap óta gom- dolkodtatok-e azon, hogy megváltoztok, rendes életet kezdtek?... Nem loptok?... Pár perc csend következik. — Ha letöltőm a büntetésem, rendes ember leszek ... — És te H. J.? — kérdi egy másik rendőrtiszt a szőke fiúhoz lépve. — Soha . .. nem akarok... idejönni ... — Ebből lesz még becsületes ember — súgja a fülembe a beszélgetést irányító főhadnagy. Miért .juthattak idáig? A két fiút már viszakísérték „helyükre”. A szobában a három rendőrtiszt, s én maradtam. Beszélgetünk. Közösen keressük az okait annak, hogy miért juthattak idáig ezek a fiatalok? — Hogy csak néhány alapvető indokot mondjak — folytatja a főhadnagy. — Először is a rendszeres szülői felügyelet, az ellenőrzés hiányában keresem az okát annak, hogy ezek a gyerekek idáig jutottak. Csak babusgatásban, elkényeztetésben volt részük. Ezt követte azután a foglalkoztatottság hiánya, a munkakerülés, s ami ebből fakadt: a barátok rossz megválasztása. Ezek után már csak az ital kellett, s máris minden feltétel adva volt a huligan- ltodáshoz. — Mi lesz most ezekkel a gyerekekkel? — szóltam közbe. — Még vissza lehet őket hozni a becsületes emberek közé — kapom csaknem egyszerre két rendőrtiszttől is a választ. — Meg lehet őket menteni. Persze nem lesz könnyű dolog. A cinikussá- got, a jempeckedést eléggé magukba szívták. A szülői háznál ezt aligha lennének képesek levetkőzni ... Mi azt akarjuk, hogy rendes emberekként térjenek haza a javítóintézetből. * Már csaknem becsuktam magiam mögött a városi rendőrkapitányság folyosóra nyíló ajtaját, amikor a főhadnagy utánam szólt: — Ha úgy gondolja, hogy hasznos lesz: írja meg. Megírtam: s most a fiatalokon és a szülőkön a sor, hogy mit jegyeznek meg maguknak e történetből. Balktis Imre Hogyan értendő a harminc százalék? A minap az egyik tsz közgyűlésén hallottam, hogy a szövetkezet már teljesítette az ötéves terv termelésnövelésére kiadott irányszámait. Hogyan lehet az, hogy ötéves tervünk első évének terméséhez jóformán még a magot sem vetettük él, s ebben a szövetkezetben máris teljesítették tervünk nagy célkitűzéseit? Számolni kezdtünk. A szövetkezet gazdái közül néhányan diktálták az országos termésátlagokat. Búzából 9 mázsa körüli a holdankénti átlag, a szövetkezetben pedig már tavaly is holdanként 13 mázsánál több búzát takarítottak be. Ebben a szövetkezetben elfelejtették, hogy a mezőgazdasági hozamok 30 százalékos növelésének országos átlaga csak úgy érhető el, ha. a hároméves tervben elért helyi eredményekre tesszük rá a 30 százalékos hozamnövekedés elérését, sőt ahol a helyi adottságok a 30 százalék elérésénél jobb eredményeket is lehetővé tesznek, úgy a termelőszövetkezetek tervében ezeknek kell helyet adni. A 30 százalékos termésnövekedés azt jelenti, hogy ahol a hároméves tervben 13 mázsa búza termett, onnan 1965-ben holdanként 17 mázsa búzára számít a népgazdaság. A 4 mázsás termésnövekedéshez szükséges feltételeket évről évre megteremtjük. A termeléshez van és még jön néhány új típusú gép. Növekszik a műtrágya-felhasználás és nem utolsósorban a, szakértelem, az agrotechnika új vívmányainak a termelés szolgálatába áüítása. Az ötéves terv főbb mutatószámainak teljesítése azonban mégsem mondható könnyű feladatnak. Nem mondható annak, mert íme jóformán a mezőgazdaságban még el sem kezdődött az ötéves terv valóraváltása, máris egy kis vita kerekedett, mihez számolják a tervteljesítést: az országos átlaghoz, vagy pedig az egyes üzemek által felmutatott eredményekhez. Ha az országos átlaghoz számítják, akkor a terv mutatói ténylegesen teljesítve lettek. Azok, akik így vélekednek, kigombolhatják kabátjaikat, és verhetik a mellüket, „már” eleget tettek a népgazdaság kérésének, s ölbe tett kézzel várhatják a következő ötéves tervet. Ezek azonban elfelejtik, hogy az országos átlagban a legjobb és a leggyengébb eredmények sűrűsödnek, vagyis a 13 mázsa holdankénti búzatermés épp úgy benne van, mint a sar- kadi járás egy részének szikes, savanyú, sovány szántóiról betakarított 4—5 mázsa búza. De ha mégis az országos átlag számaihoz ragaszkodnának, számolja.- nak: vajon összességében és részleteiben előrébb léphetne-e a mezőgazdasági termelés, ha országosan így állnának a tervhez? Esetleg az országos átlag és a 30 százalékos termésnövekedési szint alatt termelő üzemek gazdálkodásában lenne javulás. Az ezen felül termelő üzemekben — ahol most is jobbak e. termelés adottságai —, ott az egy helyben topogás mellé állnának? Nem hiszem, hogy ilyen luxust egyik üzem is megengedhetne magának. Dolgozni, dolgozni és többet, lényegesen többet termelni, mint az előző tervidőszak alatt, csupán ez a célkitűzés állhat minden szövetkezet és minden szövetkezeti gazda előtt. Dupsi Károly I Húsz holttest visszatér az életbe Konzervált emberek — Vér por alakban Mentzel professzor, a „^zaikadtfülű ember” című fantasztikus regény főhőse csodálatos kísérletet hajtott végre; hatvan liter folyadékot eltávolított egy angol katonatiszt testéből s ezzel valóságos múmiává szárította, anélkül, hogy szerveinek működését leállította volna. A katonatiszt 40 éves álom után isimét életre keit, mert szervezetébe visszajuttatták a kivont folyadékot. A négy évtized nyomtalanul röpült el felette, sót rövidesen szerelmes is lett, mégpedig saját unokájába. A korszerű tudomány hősei sok hasonló kísérletet hajtottak végre a halál elleni küzdelmükben. \ Ezen a téren röviddel ezelőtt korszakalkotó erdmény született: egy párizsi kórház sebészei egy vivőér-darabot operáltak egy páciens szívébe, akinek vivőere eldugult. A műtét jelentőségét fokozta az a körülmény, hogy a beoperált érdarabot nem fagyasztott, hanem közönséges hőmérsékleten szárított állapotban tartósították. Ez a szárítási eljárás lehetőséget nyújt arra, hogy egyes szerveket, vagy egész testrészeket különleges fagyasztóberendezések és jégszekrény nélkül tartalékoljanak minden kórházban. Abszolút fagypont körüli hőmérséklet A szervek, szövetek és egyes testrészek kiszikkasztásáról és szárításáról a tudósok áttértek az egész szervezet életfolyamatának ideiglenes felfüggesztésére. Ezzel a problémával sok tudós foglalkozott. Egy francia professzor már 1955-ben nyolc éven át szárított gilisztákat, mikroszkopikus kicsinysé- gű élőlényeket, magvakat és gombaspórákat a mínusz 273 Celsius fok, az abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékleten fagyasztott, de ezzel egyáltalán nem károsította meg életképességüket. A szárított gilisztákat, gombákat, magokat egyszerű postacsomagban küldte el a leydeni egyetemnek, hogy ott az abszolút nulla fokra hűtsék le. Amikor a küldeményt visszakapta, megállapította, hogy ez a fagyasztás egyáltalán nem károsította meg életműködésüket. A kísérletről írt tanulmányában a tudós megállapította, hogy itt nem a szervezet ellenállóképes- ségéről van szó, hanem az életfunkció teljes felfüggesztéséről. Az élő anyagok ugyanis kőkeménnyé fagytak. Amikor azonban felolvasztotta és megfelelő mennyiségű folyadékkal látta el őket, ismét növekedni, szaporodni kezdtek. Az élő szervezetek fagyasztásánál nagy veszélyt jelent a szövetekben lévő folyadék, amely fagyasztott állapotban is kiterjed és megkárosítja a szervezet egyes részeit. Ennek megelőzésére Rostand biológus már 1946-ban fagyellenes glicerint adagolt a fogyasztásra előkészített szervekbe. Az angol Parker, madarak, háziállatok, sőt emberek spermáit is kőkeményre fagyasztotta, mínusz 79 fokon. Amikor egy hónap múlva felolvasztotta ezeket az anyagokat, kiderült, hogy megőrizték termékenyítő hatásukat. Dr. Sher- marai, az iowai egyetem tanára három asszonyt termékenyített meg mínusz 79 fokon fagyasztott spermákkal és mindhárman egészséges, normális gyermeknek adtak életet. Kísérletei alapján egy fiatal amerikai orvostanárnő konzerválta gé pkocsdszerencsétlensé gben elhunyt férje spermáit és két év leforgása alatt két gyermeket szült. Az eddigi eredmények alapján a tudósok nem tartják lehetetlennek, hogy apjuk halála után több száz, vagy több ezer évvel később is gyermek szülessen. Rostand és több más biológus is lehetségesnek tartja, hogy a terhességének negyedik, vagy ötödik hónapjában meghalt anya gyermeke mégis megszülessen, mert a megtermékenyített méhet eltávolítják az anya testéből és kozervált, vagy fagyasztott vérrel táplálják tovább A fagyasztás azonban nemcsak a szövetek és szervek konzerválását teszi lehetővé, hanem megsemmisíti egyéni sajátosságaikat és más szervezetek iránti idegenkedésüket, és ezzel áthidalják az átültetés ellen tanúsított érzékenységüket. Az egyik párizsi kórházban például sikerrel ültették át az ember szemébe kutya, vagy borjú szaruhártyáját. Sok szerencsétlenül járt beteg ezzel a módszerrel visszakapta elvesztett látását. Nyolc fokra hiííb*? emberi szervezet Még nemrégen is úgy gondolták, hogy az emberi szervezeten nem lehet műtétet végrehajtani 28 foknál alacsonyabb hőmérsékleten. Charles Dubost, francia sebész a múlt év elején korszakalkotó kísérletet hajtott végre: 28 menthetetlennek hitt betegét először •15, majd 8 fokra hűtötte le! Ezen a hőmérsékleten a páciensek szíve egyáltalán nem működik már, és fennállhat a veszély, hogy a vérkeringés megállapodása miatt károsodás éri az érzékeny agysejteket. A lehűtött szervezet idegszövetei azonban sokkal kevesebb érzékenységet mutattak, mint különben. A professzor másfél órán át tartotta ilyen állapotban betegeit,
