Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-03 / 29. szám
2 nr ÉP ÚJS A G 1961. február 3., péntek Még mindig nem fejeződtek be ex tárgyalások a Santa Liberdade utasainak partraszállításáról A mezőkovácshází kaland Recife {MTI) Mi*t közöltük, a Santa Liberdade kedden délután brazíliai vizekre ért. Az óceánjáró Recife kikötőhöz érkezett, de azok a nyugati tudósítások, amelyek szerint megkezdődött az utasok partra- szállítása, ugyanazon hírügynökségek jelentése szerint nem bizonyultak igaznak. Ugyanis a Galvao kapitány és a brazíliai hatóságok között kedden Szöul (MTI) Sajtóközlemények szerint az 1961-es költségvetési évben Dél- Koreábam több mint tizenhét- milliárd hvannal növekszenek a hadikiadások. A hatóságok közölték, hogy korszerűsíteni akarják a hadsereg fegyverzetét. Dél-Korea kormánya ebben az évben újabb kétszázezer embert soroztát be a hadseregbe. (MTI) Az idén 10 százalékká! növelik a brikettgyártást. A Brikett-termelő és Széndúsító Vállalat valamennyi üzemét fejleszti, hogy százezer tonnával megnövelt évi tervét teljesíthesse. Legnagyobb mértékben a nagymányoki bri- lcettgyár teljesítőképességét fokozzák. Négy és fél millió forintos beruházással új présgépegységet szerelnek fel, ez egyharmadá- val növeli a gyár kapacitását. Minden gyárban felújítják a régi berendezéseket. A mezőgazdaság szocialista átalakulása, a termelőszövetkezeti parasztság színvonalasabb, igényesebb életmódja következtében falun is mind több brikettet vásárolnak és ezzel fűtik a takarék- tűzhelyeket. A tapasztalat szerint a hajón megkezdődött tárgyalások az utasok partraszállításának módjáról még nem fejeződtek be, s ezért a hajó csütörtökön reggel még mindig a kikötő bejáratánál állott. Az AP jelenti gyorshírben, hogy Delgado tábornok, a portugál polgári ellenzék száműzetésben lévő vezetője csütörtökön reggel egy kisebb magánhajón elindult a Santa Liberdade felé. (MTI) A politechnikai oktatásba eddig bekapcsolt általános iskolák számát az idén újabb ötszázzal növelik. így a következő tanévtől kezdődően már 2000 általános iskolában részesítik műszaki gyakorlati képzésben a tanulókat. A Művelődésügyi Minisztérium gondoskodik róla, hogy tökéletesítsék, kiegészítsék a politechnikai műheazonban a jelenlegi szemnagy&ágú, 50—60 gramm súlyú brikettfajták a gyenge huzatú, szűk tűzterű takaréktűzhelyekben tökéletlenül égnek el, gyenge hőt fejlesztenek, mert nem izzanak át egészein. A vállalat ezért az idén úgy alakítja a brikett formáját és súlyát, hogy kedvezőbb hatásfokkal tüzelhessék el tákaréktűzhelyekben is. Az eddigi 50—60 grammos szemnagyságú brikett helyett nagy mennyiségben gyártanak 20—25 grammos, dió nagyságú brikettet, amely nagyobb égési felületet képez, teljesen átízzik, ezért jobb hatásfokkal, gazdaságosan, tökéletesen elég a takaréktűzhelyekben. A dióbrikettet a jövő téli fűtési idényre hozzák forgalomba. (MTI) Az okinavai határozat Tokió (TASZSZ) Az okinavai törvény hozó testület plenáris ülése megvitatta azt a határozat- tervezetet, amely követeli, hogy helyezzék vissza Japán közigazgatásába Okinavát. A törvényhozó testület a határozatot egyhangúlag elfogadta. Mint a japán rádió jelenti, a határozatot megküldik Kennedynek, az Egyesült Államok elnökének, a kongresz- szusmak és a szenátusnak, valamint az amerikai külügyminiszternek és az Egyesült Államok okiamvai tokor- mányzój ámk. (MTI) lyek felszerelését, s nagy gondot fordítanak a jó egészségügyi körülményekre is. Az 1961;—62-es tanév kezdetére a már meglevő ötvenen kívül újabb tíz központi politechnikai műhelyt rendeznek be az ország különböző vidékein. Ezeken is olyan korszerűen felszerelt fa- és fémmegmunkáló gépeket helyeznek el, amelyek minden tekintetben megfelelnek a balesetmegelőzés követelményeinek. Az általános iskolai gyakorlati oktatás fejlesztésére az állam több mint húszmillió forintot ad a költségvetésből 1961-ben. (MTI) Péntek este különösen hideg idő köszöntött be. A fagy jégpáncéllal vonta be az országutat. Kocsink lassan haladt a Mezőkovácsháza felé vezető műúton. Bár nem volt késő, emberekkel alig találkoztunk. Néha egy-egy vastag bundájú nyuszi szaladt át az úton, edvakítva a kocsi fényszórójától. Egyszer-egyszer pedig mint parányi reflektor felizzott a kóbor macskák szeme. Siettünk. Időre kellett beérkezni, hisz a hallgatók bizonyosan pontosak lesznek. „Üj országok Afrika térképén”. Az elődás izgalmasnak ígérkezik. Afrika — valamikor ügy mondották, sötét Afrika — népeinek ádáz küzdelmét mutatja meg a hódítók, a gyarmatosítók ellen, a szabadságért. Algír, Kongó harcoló népe, a függetlenségüket kivívott és az ENSZ-ben mellettünk harcoló békeszerető államok, a még mindig gyarmati terror alatt sínylődő afrikai népek, a szenvedés, a nyomor, a küzdelem és a szabadság töltötte be gondolataimat. A kocsi pedig — amennyire a csúszós út engedi — szalad. Beérünk Mező kovácsházára. Nemsokára feltűnt a kivilágított kultűr- ház. Előtte népes tömeg áll. Elkéstem, Szorul össze a szívem. De az órámra pillantva megnyugodtam. Fél hét. Az előadást pedig hétre hirdették. Jó korán eljöttek a hallgatók. Persze, jutott eszembe, hisz tél van, ilyenkor az emberek ráérnek és korábban jöttek. Felmegyek a gyönyörű kultúr- ház lépcsőjén. Bent még nagyobb tömeg fogad. Lehettek párszázan. Hirtelen villan belém, ezek nem az én előadásomra jöttek. Kérdéseimre megtudom, hogy az egyik óriási termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlése tart délután egy órától. Azt is megtudom, hogy nyolcszá- zan vannak és több, mint 5 ezer holdon gazdálkodnak. A munkaegységre pedig csaknem negyven forintot osztottak. Szó—ü nem is rossz ez a szövetkezet. Na, ezek „nem az én embereim”. Nézek valami vezető után. Találok azt is, a művészeti vezetőt és könyvtárost. Elmondom, hogy én lennék a TIT küldött előadója a mai előadáson és kértem egy Af- rika-térképet. A művészeti vezető, nagyon kedves fiatalember az iskolából kölcsönzött térképet, de közben már a kultúrház igazgatójához is „beugrott”, mert közölte velem, „nem hiszi, hogy összejönnek az emberek” — üzeni az igazgató elvtárs. Nem hiszi?... Bn viszont azt hittem, tréfál, hisz egy megszervezett előadásx-a általában eljárnak az emberek. Várunk nyugodtan. Negyed nyolc, fél nyolc. Most mér ón is kezdek aggódni. Háromnegyed nyolc. A tsz még mindig folytatja a zárszámadást, illetve most már a fizetést. Az előadásra viszont nem jött senki. Lehangolódtam. Ezért készültem. ezért szaladt a kocsi 140 kilométert a veszélyes, csúszós úton. Nem akartam hinni. Nyolc óra előtt mégis elindulok haza. Kedvetlen voltam és csalódott. Azt hittem, az afrikai népek szabadságharcának . szerzek támogatókat, de ezzel a gondolattal Me- zőkovácsházán egyedül maradtam. Vajon miért? Kői lórik Kísérleti interkontinentális rakétát lőttek ki az Egyesült Államában Cape Canaveral (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy a floridai Cape Canaveralban szerdán délelőtt interkontinentális ballisztikus rakétát lőttek ki. Ez volt az első kísérlet az amerikai légierő szilárd üzemanyaggal hajtatott „Minuteman” elnevezésű interkontinentális rakétájával. A 18 méter hosszú, 30 tonna súlyú rakéta mindhárom lépcső- zete tervszerűen működött és a légierő jelentése szerint „a rakéta mintegy 8000 kilométer távolságban elérte kijelölt célját az Atlanti-óceán déli részében”. Mint ismeretes, az Egyesült Államokban már többször kilőtt „Atlas” és „Titan” interkontinentális rakéták folyékony üzemanyaggal működnek. (MTI) Korszerűsítik a dél-koreai hadsereget — növekednek a hadikiadások A következő tanévtől újabb ötszáz általános iskolában vezetik be a politechnikai oktatást Százezer tonnával növelik a brikett-termelést JltiKjda MAR INDULÓBAN volt a vonat, mikor a fiatalember fölugrott rá. A kalauz még meg is fenyegette, hiszen már szürkület volt. és a csöpörésző esőben veszélyes lehetett a vonatra való fölugrálás. De amaz nem törődött vele. Félig tréfának vette a fenyegetést, gondolva, hogy a magafajta épkézláb fiatalembernek úgysem történhet semmi baja. Bement a kocsiba. Ott nem voltak sokan. Az egyik sarokban egy idős házaspár ült. Csöndesen néztek maguk elé. Üres kosaraikról az látszott, hogy piacról igyekeznek hazafelé, vagy talán látogatóban lehettek valamelyik gyermeküknél. A másik oldalon egy magányos fiatal hölgy ült. Első pillantásra is csinosnak látszott. Természetes tehát, hogy a bőséges választási lehetőség mellett a fiatalember a szemben lévő helyre mutatva hozzá fordult a kérdéssel: — Szabad ez a hely? •— Szabad — volt a válasz. Azzal csomagját elhelyezte, maga is kényelembe helyezte magát, szemben a fiatal, magányos hölggyel. A hölgy fáradtnak látszott. Fekete ruhában volt. A fiatalember is már másodszor szállt át aznap.) Messziről utazott. A kocsi félhomályában imitt-amott néztek csak csendesen egymásra, néha azt is féltitokban, az ablaküvegben. A kezdeti szótlanság után egyikük sem kezdett beszélgetést, barátkozást. Meg is lepődhettek egymás csöndes viselkedésén. Ahogy egymás után maradtak el az állomások, a kalauzon kívül senki sem zavarta a kocsi nyugalmát, csendjét. Az is csak kötelességből. Sűrű fényrengeteg felé közeledett a vonat, valamelyik nagyobb állomás felé. A fiatal hölgy készülődni kezdett. A fiatalember még várt. Ö gyorsabban el tud készülni. Különben is, itt várnia kell az átszállásra. Csak mikor a vonatról leszálltak, amiben a fiatalember segítségét a hölgy elfogadta és szépen megköszönte, derült ki, hogy útjuk ezután is egyfelé visz. Mindketten Pestre igyekeztek. Pontosabban, csak a fiatal hölgy, a fiatalember Pest egyik külvárosába. Ekkor gondoltak arra, hogy még hosszú út áll előttük, nem árt, ha nem veszítik el egymást a nagy sürgés-forgásban. A fiatalember bemutatkozott: — Tóth Géza — Magda. félórányi idejük volt a csatlakozásig. Hogy jobban teljen az idő, az utasellátóba mentek egy feketére. Géza még két deci bort is fogyasztott. Magda nem kért semmi italt. Azt mondta, nem szereti... Ahogy aztán a pesti gyorsra fölszálltak, frissebbnek érezték magukat. Mindkettőjükön az ismerkedés hangulata lett úrrá. A kocsiban éppen egymással szemben kaptak helyet. A már régebben ott lévő utasok egy párnak nézték őket. Maguk is úgy érezték, hogy ebben az ismeretlen környezetben egymáshoz tartoznak, összehajoltak, és most már sokat beszélgettek. Mindenről. Magda óvónő az egyik fővárosi nagyüzem óvodájában. Géza mérnök, és tanít az egyik pesti technikumban. Legszívesebben a foglalkozásukról beszélgettek. Ez mindkettőjüket lelkesítette. — Jó magának, hogy egyetemet végezhetett és taníthat — mondta Magda, majd a saját életéről kezdett beszélni. Árva gyerek. Az édesapját nem is ismerte jóformán, a háborúban esett el. Édesanyja az ostromkor halt meg. Egy alkalommal kimerészkedett a pincéből élelemért és nem tért vissza többet. Öt a szomszédok tartották maguknál egy ideig, de aztán ahogy a háborúnak vége lett, és a helyzet valamelyest rendeződött, vidékre adták azzal, hogy Pesten elég a saját baja mindenkinek. Egy vidéki városba került. A család, amelyik fölfogadta, elég módos volt. Bognármester volt a család feje. A gyerek azonban nagyon hiányzott a családból, így hát az amúgy mogorva ember beleegyezett a felesége sok könyörgése után, hogy magukhoz vegyék az árván maradt kislányt. Az asszony annál is inkább ragaszkodott hozzá, mert pesti ismerősei azt mondták, hogy a gyereknek senkije sincsen. Ügy gondolta, hogy mint saját gyerekét neveli, és nem válik meg tőle többet. Az iskolában jól tanult, úgyhogy az öreg mester zsörtölődése ellenére gimnáziumba adták. Itt is nagyon tehetségesnek tartották. Különösen irodalomból volt jó. Negyedikes korában meg is nyerte az országos tanulmányi versenyt. Ennél tovább azonban nem jutott, bár nagyon szeretett volna tanulni. Tanár akart lenni. Magyar tanár. De nevelőapja most már igazán nem engedett. Nem akart többet áldozni rá. Azt akarta, hogy menjen férjhez, éljen, ahogy tud, nagy lány már. Úgy is lett. Már előbb megszeretett egy fiút, akinek szívesen lett a felesége. A fiú Pesten dolgozott, jó beosztásban. Pestre költöztek. A férje ötvenhatban meghalt. Részletesebben nem beszélt róla... A kislánya most ötéves. Ott nevelkedik az öreg házaspárnál. A mogorva mester szíve is meglágyult azt a sok csapást látva, ami az életben ezt a lányt éri. Odaengedte a kisgyereket, mintha unokája lenne. Magda hetenként jár haza hozzájuk... GÉZA minden szóra figyelt. Okosnak, szépnek, kedvesnek találta ezt a szomorú sorsú fiatal özvegyet. Tiszteletet érzett iránta. Sajnálta. Igyekezett jó hangulatot teremteni, a jelenre irányítani Magda figyelmét. Az föl is oldódott. Egészen belemelegedtek a beszélgetésbe, úgyhogy mikor Pesten a vonatról leszálltak, Géza a legtermészetesebbnek találta, hogy fölajánlja kíséretét, amit Magda el is fogadott. Éjfél volt már ekkor. A pesti kavargásban senki sem törődött velük, ahogy hazafelé mentek. Magdának jól esett a férfi közelsége. Hagyta, hogy az szabad karjával átfogja a vállát... Nem mentek sokat, mikor Magda megállt. — Itthon vagyunk. Géza természetesnek vette, hogy együtt mennek be. — Szó se lehet róla! — tiltakozott Magda. — Attól fél, hogy megszólják? — kérdezte meglepődve a fiatalember. Akkor... akkor még ne csöngessen... Beszélgessünk még egy kicsit... Maga olyan kedves... Azzal közelebb vonta magához Magdát, simogatni kezdte a haját, és megcsókolta a homlokát. Az utcában csak itt-ott tűnt fel gyalogos, az is ölelkezve sétáló pár volt. Egy-egy autó suhant tova csendesen... A fiatalember úgy érezte, hogy már az övé ez a nő... Magdának is kellett a férfi közelsége. Egyszerre azonban döbbent tekintettel ragadta meg a férfi kezét, miközben az újabb simogatás- ra szelídült és tekintetét annak jegygyűrűjére merevítette... A férje jutott eszébe... A halott férje. Akit szeretett. És a gyerekük... Zokogni kezdett. Kereste a szavakat.
