Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-23 / 46. szám

NÉP ÚJ SÄ fi 1961. február 33.. csütörtök Virágsó szlovák nemzetiségi kulturális életfa Viharsarokban Halva született elgondolás Békés megye mintegy ötvenezer főnyi — szlovák, ro­mán, német és délszláv — nem­zetiségű lakossága körében mind­jobban virágzik a népi kultúra, a haladó ősi hagyományok ápolá­sa. Magyarok-és más nemzetisé­gűek kölcsönösen megbecsülik és közkincesé teszik egymás népi szokásait, táncait, dalait, zenéjét, népművészetét. Különösen fejlett és pezsgő kulturális élete van a megye nemzetiségeinek többségét kitevő szlovák anyanyelvű lakos­ságnak. Szarvason. Tótkomlóson, Örménykúton és Mezőmegyeren állandó szlovák nemzetiségű mű­sorszámokkal, dalokkal, táncokkal és színdarabokkal szereplő öntevé­keny együttesek tevékenykednek. A szarvasi nőtanács Í2 éves népi együttese a helybeli szlovák­ság száz évvel ezelőtti lakodalmi szokásait örökítette meg hangula­tos népi játékban a szlovákok lakta községek, városok színpada­in. Janurik Mátyásné, az együt­tes vezetője Szarvason és a szom­szédos községekben, tanyavilág­ban összegyűjtötte a magyar nép­szokásokat is, amelyeket Magyar lakodalmas címmel szintén sike­resen színre vittek a szarvasi szlovák és magyar aszonyok, idő­sek és fiatalok, szövetkezeti pa­rasztok. A szarvasi járási műve­lődési házban és a községekben, sőt a megye határán túl is bemu­tatott műsoraikban csehszlovák írók szlovák nyelvű színdarabjai is szerepeltek, így pl. többször előadták a Száraz fa (Surovo dre- vo) című vígjátékot, s a Komák (Kmotrovci) című színdarabot zsúfolt nézőtér előtt mutatták be kétszer is Szarvason nemrégiben. Ez utóbbi színdarabot márciusban Nagybánhegyesen és Kétsoprony- ban is előadják a szarvasiak, akik közben már új népi játék színpa­di előadására is készülnek: össze­gyűjtötték a termelőszövetkeze­tekben dolgozó szlovák nemzetisé­gű parasztság életének érdekes eseményeit, valóságos történeteit, a népszokásokat, s azokból Ve­Álmosítóan ringott a kis sze­mélyautó, s szinte úgy látszott, sohasem lesz vége az egyhangú utazásnak. Ketten ültek benne, szótlanul bámulva a hepehupás, sáros kövesútra. A hátsó ülésről egy filmvetítő lencséje nézett rá­juk, bezsúfolva néhány láda és kazetta közé. A fáradtság mintha rávésődött volna arcukra, és egy pillanatra sem röppent le róluk. Már hetek óta rótták így együtt az ország­utakat, felkresve a legeldugottabb falvakat is, hogy néhány órára el­vigyék a kultúrát a falusi embe­rek környezetébe. Népművelők. Milyen rövid ez a név, és mi­lyen sokat jelent az emberek szá­mára. Elvállalták, és ha nem is mondják egymásnak, ezért mind­ketten büszkéit egy kicsit munká­jukra. A végtelen órák alatt, amit az autóban töltöttek, az előadásai­kon a tapsok közepette, örök ba­rátságot kötöttek. Szabó Zoli volt a „műszaki”, Vajda Ferenc meg aZ ,',elméleti”. Így nevezték tréfásan egymást, mert Zoli az autóvezetést és vetí­tést, Vajda pedig az idősebb, aki a negyvenet közelítette és erősen őszült, az előadásokat tartotta. A tél nagyon próbára tette mindket­tőjüket. s az autón is meglátszott az állandó üzemeltetés. Vajda mégjobban behúzódott a kocsi sarkába, szeme az imitt- amott hóval fedett szántásokat pásztázta. cserka (Estéző) címmel egész estét betöltő hangulatos, nótás, táncos, zenés népi játékot írnak. Az országszerte egyre ismertebb tótkomlósi szlovák nemzetiségű művészeti együttes újabban a Lelkiismeret (Svedo- mie) című szlovák nyelvű szín­művel arat sikereket, a szlovák színdarabot március elején Mező­megyeren és Örménykúton is be­mutatják a tótkomlósi műkedve­lő színjátszók. Ügy tervezik, hogy műsorukkal Csehszlovákiában is vendégszerepeinek. Asz örmény­kúti tanyavilágban lakó szlovák nemzetiségű KISZ-fiatalok ugyan­csak szlovák és magyar nyelvű színdarab, magyar és szlovák né­pi táncok, vegyespáros és lány­táncok gyakorlásával Horváth La- josné pedagógus és Prebelszki Já­nos művelődésiotthon-igazgató irányításával tavaszi vendégsze­replő körútra készülnek. Az ör­ménykúti fiatalok Pest megye I szlovákok lakta falvaiban szere­pelnek majd, s csehszlovákiai utat is terveznek. Szlovák nyelvű szín­padi jeleneteket és népi táncokat tűzött műsorára a mezőmegyeri kulturális csoport is, amelyet szin­tén vendégszereplésre visz el a» Régen vágytak már a Mezőbe- rényi Cipész Ktsz tagjai arra, hogy saját kultúrtermük legyen, ahol megtarthatják rendezvénye­iket, munka után pedig beszélge­tésre, televízió-nézésre, közös szó­rakozásra összejöhetnek. A szövetkezet tagjai megtalál­ták a módját, hogy ezt teljesíthes­sék. Székhazukban eddig jófor­mán kihasználatlanul állt egy eléggé nagy pincehelyiség, ame­lyet némi átalakítással kultúrte­remmé varázsoltak. Ezt a munkát már meg is kezdték. A helyiség­ben már ott a cserépkályha, kikö­— Már négy óra — nézett órá­jára. — Ne félj, ötre a faluban le­szünk! — dünnyögte Zoli, és gyor­sított. Hallgattak. Az autó motor­ja egyhangúan zúgott, a kerekek fröcskölték a sarat. Az út hirtelen két ágra szakadt, Zoli rálépett a fékre, megálltak. Az út mellett sárral összecsapott útjelző nyújto­gatta karjait. — Hat kilométer földút... — ol­vasta Zoli félhangosan, bosszúsan tolva hátra svájcisapkáját. Vala­mi káromkodásfélét morogva ki­szállt. — Az áldóját! — fejezte öe hangosan, mikor meglátta a szeke­rektől felvágott földutat. Vajda is kiugrott, és úgy méregette az út­jelzőt, mintha kételkedne benne, hogy helyes utat mutat nekik. Nem volt kétséges, az ő útjuk a földúton vezetett tovább. Zolinak száján volt a tiltakozás: nem, ő nem kockáztatja az autót, de visz- szatartotta a szót, mikor Vajda nyugodt arcára nézett. Egy pilla­natig farkasszemet néztek az autó két oldaláról. A táj kihalt volt, a szürkület csak fokozta a sötét színeket. Csizmájukat teljesen befedte a napközben felszedett sár, kabát­juk gyűrötten tapadt rájuk. Vaj­Magyarországi Szlovákok Demok­ratikus Szövetsége. A népek barátságának eszmé­jét a tánckultúrával terjesztő hí­res békéscsabai Balassi Tánc- együttes szintén ápolója a Békés megyei szlovák, román, német és magyar népi hagyományoknak. A VIT-díjas öntevékeny túcegyüttes magyar és szlovák táncos fiataljai Born Miklós koreográfus irányítá­séval már számos szlovák nemze­tiségi néptáncot vittek színpadra, újabban pedig — többek közt — egy önálló szlovák táncos-estre is készülnek, amelynek műsorában a Békéscsabai fonó című táncjá­tékot, regmeci táncokat és kádár­táncokat mutatnak be május vé­gén. A békéscsabai Balassi Bálint művelődési házban a helyi szlovák tannyelvű gimnázium di­ákjainak és" az iskolát végzett fia­talok közreműködésével most szlovák nemzetiségű irodalmi színpadot alapítanak, s tervezik egy megyei szlovák nemzetiségi központi öntevékeny együttes ala­kítását is, a megyei pártbizottság és a megyei tanács művelődési osztályának támogatásával. Ballabás Losztó vézték, készen állnak a mennye­zeten a fénycsövek, az egyik fal­ban pedig a televízió helye. A fa­lat köröskörül tölgyfaburkolattal látják el. Még ugyan nem készült el a kultúrterem, de a tagok már­is kipróbálták a nemrégen besze­relt vadonatúj biliárdasztalt. A teremben, amely egyúttal az ebédlő célját is betölti, büfét is berendeznek. Egy hónap múlva valószínűleg sor kerül a kultúrte­rem megnyitására. Egyszerre csaknem százan tekinthetik meg majd a televízió műsorát vagy ve­hetnek részt más rendezvényen. da tekintete az autó sárral borí­tott oldalára siklott, ahol elmosód­ni látszott a fölírás: „Népműve­lési autó”. Szó nélkül beült az au­tóba. Szabó Zoli még egyszer végig­nézett a szántóföldek közt kanyar­gó földúton, aztán nagy lendület­tel beült a volán mellé. A felvágott sár valósággal ma­gához szívta az autót, a kátyúk dobálva zötyögtették. Vajda az ülésen hátrafordulva, minden ere­jét megfeszítve tartotta az ide-oda csúszó vetítőt és ládákat. Zoli összeszorított fogakkal markolta a kormányt, újra és új­ra gázt adva, nehogy a sárba ra­gadjanak. Az út egyre rosszabb lett. Gon­dolni sem lehetett visszafordulás­ra, hiszen legalább két kilométer­re volt már a kövesút. Gyorsan sötétedett, a fényszóró csak sejt­tette a keréknyomoktól szabdalt utat. Zoli szinte harcolt az autó­val, minden méternyi haladást hosszas kínlódás kísért. Vajda homolokán is izzadtság gyöngyözött, egy-egy villanat- ban úgy érezte, darabokra hull a kis tármű, s vele együtt felszere­lésük. Amikor Fuszulyka kartárs köz­életi férfiú lett, magasröptű ter­veket forgatott fejében. Igen. majd ő megmutatja, hogyan kell az embereket megnyerni, hogyan kell a valódi tömegkapcsolatokat kiépíteni. Barátságosnak lenni mindenkihez, ez lesz az az út, amely az emberek szívéhez ve­zet. És ettől az időtől kezdve mindenkire mosolygott. Ennek igen megörültek mind­azok, akikkel dolga akadt, sőt azok is, akik csak látták mindig barátságos mosolyát. Örült min­denki, a gyepmestertöl a sport­emberig, a hivatalsegédtől az anyakönyvvezetőig, alulról fel­felé, egészen a római katolikus harangozóig. Fuszulyka kartárs boldog volt, mert úgy érezte, hogy megtalálta az utat. Egyszer aztán az emberek be­szélni kezdtek, (csak úgy szo­kásból) hogy sokat mosolyog a nőkre, túlságosan is sokat. Hogy másokra is mosolyog, arról nem beszéltek, azt természetesnek tátották. Meg hát minek is min­denről beszélni... Amikor mindez a fülébe jutott ajkára fagyott a derű és elhatározta, hogy többet senkire rá nem mosolyog. — Közéleti funkciómhoz a méltóságteljes komolyság sokkal jobban fog illeni és legalább nem fognak kikezdeni sem. Szívét nyugalom szállta meg, mert újra azt hitte, megtalálta az utat. Méltán csodálkozott aztán, das gyomai Győzelem Termelő- szövetkezet arról híres, hogy szorgalmas tagsága már az első Elakadtak. A motor rekedten erőlködött, de a kerekek egy helyben forogtak. Vajda kiugrott, hogy megtolja, csizmája bokáig süllyedt a sárba. Feneketlen mélységben érezte ma­gát, ahonnan csak a lámpák által megvilágított út vezet kir Nekifeszült, nyomta, emelte az autó hátulját. Egy méter... és me­gint egy méter. Nem tudta volna megmondani, mióta küzd a sár­ban, az autót nyomva, egyre za­katolt agyában a gondolat, hogy menni, mert várják őket, Egy egész falu. Újra bemászott az au­tóba. Néhány száz méter, és kez­dődött elölről. Mintha napok óta haladnának, elvesztették időérzé­küket. Szótlanul, lihegve igyekez­tek előrejuttatni az autót. — Nem messze a falu — lihegte Zoli, mi­kor egy kátyúból kitolta a kocsit. Pár száz méterért folyt az autó és emberek harca, de mintha vég­leg béklyóba akarná verni a sár, újra és újra elakadtak. Vajda tel­jesen kimerült már, már lemon­dott a továbbjutásról. Zoli dühöd- ten rágta száját, elkeseredésébeh a gázpedált taposta. A fény hirtelen fákkal szegé­lyezett kövesutat világított meg, egy perc. múlva mintha engedett volna a sár. — {Az út végén a falu!... — ki­áltott fel Zoli, és fejét egész az ablakhoz nyomta, hogv jobban lássa a közeledő fényeket... WEGROSZTA SÁNDOR amikor egy idő múltán az em­berek megint beszélni kezdtek: — Fuszulyka beképzelt lett, felvág, fenn hordja az orrát, so­ha nincs egy barátságos moso­lya. Úgy látszik fejébe szállt a gőz... Fuszulyka újabb taktikát dol­gozott ki. Gondosan mérlegelte, osztályozta, szortírozta, hogy kikre fog mosolyogni, kikkel lesz komoly. Igen, ez lesz a leghelyesebb. Még csodálkozott is, hogy erre eddig nem gondolt. És ettől az időtől kezdve úgy élt, ahogy ki­gondolta. — Ez a Fuseulyka bizony ki­vételeket tesz, mert velünk min­dig csak komoly, másokra meg milyen szépen mosolyog. Mi következhetett erre más, mint egy újabb taktika: Megfordította a sorrendet és ezidőtői kezdve azokra mosoly­gott, akikkel eddig komoly volt. És csodák csodája, így sem volt jó, most meg a másik tábor kez­dett el beszélni: — Ez a Fuszulyka furcsa egy ember, tegnap még mosolygott, ma meg már olyan, mint aki ecetet ivott. Vajon ki tudna en­nek a kedvében járni? És ezen tűnődik számtalan si­kertelen taktika%.tán Fuszulyka. kartárs, közéleti személyiség még ma is, de olyan recept eddig nem akadt, amellyel mindenki tetszését megnyerte volna. O. KOVÁCS ISTVÁN évben élenjárt minden kjöszerw munkában. Még be sem fejezték az elmúlt évi jó munkáért járó termények házhoz szállítását, már­is a tavaszra készülődnek: a na­pokban rendezték be a saját sze­relőműhelyt, esztergapadot és más munkagépet vásároltak, ja­vítják az ekékét, boronákat, vető­gépeket és egyéb munkaeszközö­ket. A VI. kerületi dűlőben ugyan­is csak nagyon későn mehetne a mélyfekvésű talajra nehéz gép, ezért itt minden tavasa munkát lófogattal végeznek. Erre a mun­kára 125 lófogat áll rendelkezés­re. Befejezéshez közeledik a sze­kerek és gépek javítása. Ebben a munkában a szerelőkön kívül so­kat segítenek az „ezermester” nö­vénytermesztők is. A határban vágják a fát, a 20 tagú építőbri­gád hamarosan megkezdi a szer­fás ólak építését, aminek a téli- esítéséhez a tagság vet vályogot is. Hasonlóan nagy a sürgés-forgás az ugyancsak egy éves gyulai Aranykalász Tsz-ben is: tisztítják a vetőmagot, vetik a melegágyak­ba a korai káposzta és egyéb zöldség magját. Számba vették a munkaerőt, s hogy idejében el­készülhessenek minden időszerű munkával, 70 holdon koptatott cukorrépa-magot vetnek, ami lé­nyegesen megkönnyíti és meg­gyorsítja az egyelést. A Körös-vi­déki fiatal termelőszövetkezetek az első évi tapasztalatok haszno­sításával, a gondos munkaszerve­zéssel megbirkóznak a közeledő tavaszi munkákkal minden terü­leten. Egy hónap múlva avatják a kultúrtermet a Mezőberényi Cipész Ktsz-ben Az út végén a falu Saját szerelőműhelyben javítják a tavaszi munkaeszközöket a gyomai Győzelem Tsz-ben Az egy évet jubiláló, 8 ezer hol-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents