Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-15 / 13. szám
4 tSÉPÚJSÁ B W61. január 15., vasárnap Zakopane, a turisták „paradicsoma“ Lengyelországba való készülődésem közben felkerestem egyik ismerősömet, hogy egy kis tájékozódást szerezzek az ottani időjárási és egyéb viszonyokról. — Melyik városba megy? — Zakopanéba. ■— És nem örül? — Dehogynem. — Ugyan már, olyan hangon mondta, hogy Zakopanéba, mintha nem is oda, hanem Mezőme- gyerre menne. Tudja, milyen vidék az: csodálatos, gyönyörű. Olyan élményben lesz része, hogy totyogó vénember korában is arról mesél majd legszívesebben. Még most se örül? — Mondom, hogy örülök, de nem úgy, mint aki most megy először, vagy most jött haza külföldről. Én becsavarogtam Románia, Csehszlovákia, Ausztria, Németország és Jugoszlávia egy részét Annyi szép vidéket láttam, hogy azoknál szebbet látni már nem remélek. Most miután ott voltam, azt mondom: ha valaki tanácsot kér, hogy hová menjen kirándulni, üdülni, vagy nászútra, csak kizárólag Zakopanét ajánlom. Lenyűgözően gyönyörű vidék, megkapott, csodálatba ejtett annak ellenére, hogy már jártam a román Kárpátokban, a cseh Tátrán, az osztrák Alpokon. Az első séta alkalmával, amely egy csacsogó patak partján vezetett, egyre magasabban a fenyőfák borította, hótól fehérlő hegyekre, olyan önfeledten kiáltottam fel, hogy az egyik társam azt hitte, eszelőssé váltam. Hát mikor a drótkötél- pályán utaztunk az 1123 méter magas Gabulowka-hegy gerincére! Annyira lenyűgözött a táj szépsége, hogy nem vettem észre, amikor mellettem elájult az egyik úti- társam. Nem próbálom meg leírni a szebbnél szebb táj szépségeit, azt csak festeni, vagy fényképezni lehet olyannyira, amilyen. Meddő próbálkozás helyett bemutatom Zakopanét, annál is inkább, mert nagy síverseny lesz ott nemsokára, s az újságok gyakran írnak majd róla. Remélem, magyar sízök sikereiről is beszámolnak majd, hiszen a Budapesti Dózsa sízői éppen akkor voltak ott edzésen két hétig, amikor én. Nem vagyok tájékozott a sísportban, nem tudom, melyik nemzet fiai szokták európai és világversenyeken elvinni a pálmát, de az tény, hogy a lengyelek tudnak sízni, sok tehetség bontakozik ki, mert a gyerekek is, akik már járni tudnak, síznek. Zakopane szépségeév- ezredek óta pompázik. Neve, híre azonban csak az 1800-as évek közepétől van. Egy Tytus Chalubins- ki nevű orvos adta a lengyelek tudtára, hogy milyen gyönyörű tájak vannak ott. Addig egy jelentéktelen kis hegyi település volt itt, s mint sok minden, ez a vidék is idegeneké, egy berlini banké volt. Miután Chalubinski doktor odaköltözött és a gyógyulni vágyókat hívta, hogy ott gyógyszer nélkül is helyreáll az egészségük, nyilvános árverésen egy Wladyslaw Zamojski nevű lengyel úr vásárolta meg Zakopane egész határát, 1889-ben Első ténykedése az volt, hogy megtiltotta a Zakopanéi erdők irtását. Később védett területté nyilvánították s 40 négyzetkilométer területét tervszerűen erdősítették, fásították. Hírneve sokat nőtt 1936 után, amikor egy svájci cég megépítette a két részből álló, négy és fél kilométer hosszú drótkötélpályát a Gabulowka-hegyen, melynek 1988 méter a legmagasabb csúcsa. Érdekes természet-játék: jó 12 centiméter vastag hótakaró borította a tájat, de fent a drótkötélpálya végállomásánál 3—i óra hossza alatt barnára pirította a nap az arcokat, a sízők félmeztelenre vetkőzve hódoltak kedvenc sportjuknak. Ez az érdekes kontraszt, az erős napsütés és a gyönyörű havas táj vonzza ide a lengyeleket és a külföldieket. Már 24 500 lakosa van a községnek. Aki csak látni és nem mászni szereti a hegyeket, megáll a falu bármely pontján és gyönyörködhet a községet körülölelő, megasabbafcnál magasabb hegyek festői csúcsain. Bizonyára Vladimir 11jics Lenin is gyakran elgyönyörködött a táj szépségeiben, mert 1913—14-ben ott lakott a Zakopanéi völgyben. Bizonyára neki is sok babonás mesét mondtak el a hegyilakók a Gevont-csúcsról, amelynek az árnyéka egy halott lovaghoz hasonlít. Az a ház, amelyben Lenin lakott, most múzeum. Múzeumnak rendezték be a legrégibb Zakopanéi házat is, amelyben megtalálhatók a régi r Uj művészeink: elkésett Már régen esedékes lett volna, hogy lapunk; olvasóinak bemutassuk a Jókai Színház új tagját, Pe. tőházi Miklóst. Az idő szaladt és az ő bemutatása egyre késett. Hol az újságíró nem ért rá, hol a színész. Végre valamelyik nap úgy hozta a véletlen, hogy „összeszaladtunk” és megszületett az interjú. — Mikor kerültél ,a pályára? — 1939-ben Budapesten, a főiskolán tanultam, s 1942-től az Új Magyar Színháznál és a Szegedi Nemzeti Színháznál voltam egy évig. Kettős szerződésbe, majd a Kamara Színházhoz kerültem. Ez a látszólagos folyamatosság csak néhány esztendeig tartott, mert utána behívtak katonának, s utána egészen 1951-ig nem voltam színpadon. 1955-ben az Üdülő Színházhoz, majd a Falu- sziházhoz kerültem. 1954-ben szerződtem a Pécsi Nemzeti Színházhoz. — Elek sok esztendőt töltöttél el ott, mit adott neked Pécs? — Igen, az elszaladt hat esztendő sok emlékezetes szerepet hozott, ami úgy érzem, segített művészi fejlődésemben. — Az elmúlt esztendőkben melyik volt a legkedvesebb szereped? — Legkedvesebb szerepem? Talán Kállai Kötéltánc-ában Völ- csey szerepe, az Ilyen nagy szerelem Talláros ura, Örsi Ferenc Kapitány című darabjában az iskola- igazgató és a Tizenkét dühös em bér négyes számú esküdtje. Mindmind egy-egy olyan szerep, amely közül nehéz lenne kiválasztani azt, amelyikre ráfoghatnám, hogy; ez tetszett a legjobban. — Hogy kerültél Békéscsabára? — A színház igazgatóját, Csajági Jánost már korábban ismertem, s a vele történt nyári találkozásomkor határoztam el, hogy Békéscsabára jövök. INTERJÚ — Hogy érzed magad Békéscsabán? — Talán egy szóval is válaszol hatok. Jól. — És foglalkozásoddal hogy’ vagy megelégedve? — Igaz, Békéscsabán még csak egy szerepet játszottam el, A kőszívű ember fiaiban Palwitz Ottót, de tájon a Figaró házasságában már bemutatkoztam Alma- viva gróf szerepében. — És legközelebb miben látunk? — A Különleges világnap: Baranyai Burger professzorát fogom játszani. — Mit szeretnél eljátszani? — Pár kiló sót már megettem a pályán, nehéz volna megneveznem, hogy melyik szerepet szeretném eljátszani, s valahogy úgy érzem, hogy ne én válasszam ki ezt a szerepet, mert lehet, hogy tévedek. Rábízom a rendezőkre, legyen az jó szerep és minél többször legyek színpadon. (—czi) I ' hegyilakók primitív háztartási eszközei, fegyverei, a maguk festette szentképek. Sajnos, a gondnok, egy idős nénike, olyan gyorsan hadarta az ismertetőt németül, hogy a tolmács egy tizedrészét se tudta lefordítani. A Látottakból könnyű volt megállapítani, hogy , nagyon nyomorúságos körülmé- ! nyék közt éltek itt valamikor az Í emberek, többnyire egyszobás fa- házikókban. Faházat egyébként most is építenek az ottani emberek, annyi volt frissen vagy félig készen. ! hogy nem vállalkoztam a megszá- I molásukra. Annál is inkább, mert I ott nincsenek utcák rendszeresít- |ve, azaz eddig nem volt, ötlet és I tetszés szerint oda épített mindenki, ahová akart. Most természetesen nem egy, hanem lehetőleg 4— 5 szobás házakat építenek maguknak az emberek. Bár állami költséggel sok szállodát építettek már, most is két hatalmas szálloda van jépű oben, mégis sokan keresnek 1 szállást a magánházakban is az f r rezág minden tájáról üdülni érI kezők. A község, különösen az utóbbi 15 év alatt egyre inkább város jelleget kap. A lakosság általában turistaöltözetben jár. A nők ott is szeretik a különböző prémbundát, sokan hordják, úgy látszik, futja rá. Gyereket irhabunI da nélkül éppen olyan keveset lehet látni, mint síléc nélküli gyerekeket. Egyébként a lengyel nők — ezt Krakkóban is tapasztaltam — nem a flancoló, inkább a kényelmes ruhadarabokat szeretik. Ott patentharisnyában elmennek a legfényesebb éjjeli lokálba is. nálunk „szégyen” patenharisnyát hordani, ha csikorgó hideg van, ha dideregnek is asszonyaink, selyem- és nylonharisnyán kívül mást nem húznak fél. A sok-sok szép látnivaló mellel, feledhetetlen élmény a lengyelek végtelen kedvessége, vendégszeretete. Nem láttam, hogy más nemzet fiait hogyan fogadják, de minket, magyarokat, szinte elárasztottak szereteti ík kel. Kukk Imi t ; Sztaniolpapír Együgyű kis mesének tűnik, amit most elbeszélek, de nem én találtam ki, hanem — természetesen egy kis emberi segítséggel — maga az élet produkálta. Amil«n iskolás lettem, az első hittanórán a tisztelendő úr mindenféle „eziistpapír” gyűjtésére hívta fel a figyelmünket, mely — úgymond — el lesz küld,ve a szegény kis néger gyermekeknek. Hogy aztán a „szegény kis néger gyermekek” megkapták-e azokat és mire használták az általunk körömmel kisimított — akkor még ezüst- és aranypapírnak ismert sztaniolpapírokat, arról soha nem szereztünk tudomást. Soha még csak egyetlen elismerő sort sem kaptunk eme munkásságért, de csak gyűjtögettük szorgalmasan, különösen azért, mert a hittanfeleletekre is komoly befolyást gyakorolt az egy-egy gyerek által gyűjtögetett papírok mennyisége. Persze voltak gyerekekakiknek nem került különösebb nehézségbe a beszerzés, mert csak szépen kibontották napi csokoládészeletüket. és félretették a papírt. De sokkal többen voltunk, akik elsősorban csak a mások által eldobott sztaniolokat tudtuk összegyűjteni. És bizony „sok volt az eszkimó- és kevés a fóka”, nagyon résen kellett lenni, hogy a heti „normát” letehessük a tisztelendő úr asztalára. Mindenesetre a csillogó papír» darabkáknak megvolt a hatásuk a„szegény kis feketék” között, mert abban az időben még egészen jól viselkedtek. Szépen, szó nélkül hajtották igába fejüket, a kapitalista urak legnagyobb örömére és megelégedésére, és inkább éhenhaltak, csakhogy minél több legyen uraik profitja. Manapság azonban valahogy kiveszett a feketékből az áldozatkészség. sőt odáig mennek, hogy függetlenekké akarnak lenni. Sőt, egyre inkább lesznek is! Amikor az örökös mozgolódásukról hallok vagy olvasok, gondolom, hogy „egyeseket” bánt a lelkiismeret, amiért nem követelik meg gyermekeinktől ma is a gyűjtögetést, hátha a „lázongok” lecsillapodnának. A karácsonyi ünnepek alatt például annyi ezüstpapírt lehetett volna gyűjteni, ami legalább egy féléves megnyugvást biztosított volna. Vagy talán megúnták már « jámbor feketék a papír ócskákat? Hiszen olyan szépen csillognak..i Vagy a talmi csillogás most már nem tudja elvakítani az akkori szegény kis feketéket”, akik a ma felnőttéiként már igen jól, és messzire látnak? Valami ilyesmi lehet Afriké,- ban az oka annak, hogy a feketék is szabadon akarnak és fognák is élni. O. KOVÁCS ISTVÁN Július t-től kiegyensúlyozottá válik Gyula villamosenergia-ellátása Hosszabb ideje húzódik Gyula város vüIamosenergia-eUátásá- nak továbbjavítása. A meglévő gerincvezeték, amely Békéscsaba és Gyula között húzódik, korszerűtlen, s nem képes annyi energiát a város üzemeibe, lakásaiba, intézményeibe és a közvilágítás céljaira szállítani, amennyivel az igényeket teljesen kielégíthetik. A város viRamosenergia-ellátása előreláthatóan 1961. július 1—töl megjavul, mert ekkorra felépítenek Békéscsaba és Gyula között — mintegy 22 kilométeres szakaszon — egy modem 35 kilowattos gerincvezetéket. Az építkezéshez szükséges tartóoszlopok és egyéb szerelési anyagok kiszállítását tegnap, január 12-én elkezdték. Az építkezésre a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat hárommillió forintot fordít. Ketten csevegnek — Esetem Kelemennel — — Merre tekeregsz. Kelemen? — Veled megyek Szegedre. — Ez eleve lehetetlen, mert menetelem helye Derecske — Nekem Szegedre kell mennem. Bepereltem szerelmemet, mert nem szeret. Felperes leszek... — Eh, te kerge kecske, ez nem lesz helyes! — Nem tehetek egyebet! Nem szeret, elvette eszemet, lehetetlen helyzetbe kergetett... Megverem (szemmel)... — Ne tedd! Ne perlekedj, menessz egy szerelmes levelet kedvesednek... — Szerelmes levelet?! Fene megette! Kedvesem szerelme szertelen... Kellemes ez nekem? E helyen gebedek meg! — Ne keseregj! Keresek neked. szebbet... Ezt el kell temetned! Szeretet-mentes szerelem nem helyes... — ElepedekJ — Ne lehetettenkedj! Szervezeted gyenge, enned kell. Eszel egy kevesatl — Nem kell, mert petrezselyemlevest ettem ecetes tejjel... Jelenleg meg perecet recsegtetek... — Te gyenge ember! Kellemetlen lesz ez belednek... Kenyeret kell enned! — Nem tehetem meg ezt sem, mert keveset keresek. Lehet, ez lett bennem ellenszenves kedve- semnek„. — Melletted el kell keserednem. Kelemen! Te beteg zerge! Ne tedd fel nemes lelkedet egyetlen szerelemre... — Lelkem remeg, szemem nedves, mert felette szeretem... — Esztelen teve, te! Meglepetten kereveten leled egy termetes emberrel, kebele meztelen, kedvesen enyeleg, de te szereted... Meg kell vesznem! Lehet-e kedvesed jellemes? Veszett fejsze nyele... Emelkedj fel, nem kell ez neked, feledd el! — Lehetetlen! — Menthetetlen! Slrebegte: — km —
