Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-11 / 9. szám
2 népújság 1961. január 11., szerda A kastélykapu tövében Délelőtt kilencet mutatott az óra, amikor Szabadkígyóson átrobogtunk, Üjkígyós felé. Az út jobb oldalán az egyik ház udvarában éppen disznót vágtak. Az egyik jókora disznót vesézték, a másikat meg perzselték. — Visszafelé benézünk ide — határoztam el. Nem is gondoltam, hogy a hívatlanok számára illetlenül, 12 óra után, vagyis ebédidőben érünk vissza. Mindegy. Behajtottunk azon a kapun, ahol valamikor a kígyósi földek, s a kí- gyósi emberek ura, gróf Wenck- heim járt ki-be. A kapu téglaoszlopai még ott meredeznek ugyanis teljesen feleslegesen, az egyik odalapul annak a háznak a falához, a kerítésen belül, amelynek udvarába igyekeztünk.-r— Ide már aligha férnek be, pláne a hívatlan emberek — jegyeztem meg a sokadalmat látva. Egy pillantással ugyanis öt asz- szonyt, hat férfit és három gyermeket számoltam meg. — Elnézést kérek, kíváncsi, írogató ember vagyok, a házigazdával szeretnék néhány szót váltani a disznóvágásról. Egy pillanatnyi csodálkozás volt a válasz, de aztán egy mély férfihang tessékelni kezdett a szobába. — Én vagyok a házigazda, Börcsök János, a Tangazdaság éjjeliőre. Miután leültünk, jóformán csak akkor láttam, hogy Börcsök Jánosnak hiányzik a bal lába. Érdeklődni kezdtem, hol vesztette el? — 1944-ben Kolomeánál — válaszolta csendesen. — A nagy mészárlás utolsó évében — mondtam részvéttel, megdöbbenve, mert eszembe jutott, hogy sokan az életüket is elveszítették. Kit lövedék, kit a fagyás vitt a sírba. — Igen, az utolsó évben még kórházban voltam, amikor feleskettek az esztelen Szálasira. Mikor nem látták, fájdalmaim ellenére felkacagtam: ugyan mit ér velem, a féllábúval? Aztán ökölbe szorult a kezem: hát nem volt még elég?! cselédeket és vitték a Szovjetunióba. „Az orosz földeken kell megvédenünk hazánk szent határát” — hazudták. „Üj világrendről” és mindenről fecsegtek, csak arról nem, hogy a Teleky, Almássy, a Wenckheim és a többi grófok kényelmének, hatalmi vágyának biztosítása miatt hurcolták a mészárszékre a kizsákmányolt, kifosztott nép százezreit Szabadkígyóson már csak a kastély, a lebontásra rég megérett bejárati kapu téglaoszlopai, a volt kapusszobában még lógó telefonvezeték csonkja, s a Börcsök Jánoshoz hasonló rokkantak emlékeztetnek az alig másfél évtizede elsepert, kegyetlen úri világra. A magyar nép egykori sanyargatói már nem tudnak még egyszer háborút kirobbantani, de az amerikai, az angol, a francia és a többi nyugati tőkések fújják a régi, a háborúra uszító hazug jelszavaikat, csiholják és élesztgetik a pusztítás lángját. Nehezen ül el az emlékek keltette szenvedélyes háborgás a letűnt és még élő tőkések, földbirtokosok ellen. A szoba lassan megtelik Börcsök János családjának tagjaival. Bemutatja őket sorban. A 20 éves Ilona adminisztrátor a Tangazdaság konzervüzemében. Középső fia, Pál, kőművessegéd. A legkisebbik, a nyolcadik osztályos Mihály motorszerelő akar lenni. Most minden érdeklődését a disznók feldolgozása köti le. így tanulják ezt meg sokan, s nemcsak hentestanulóként. A fő- böllér, Hegedűs József — aki sör gorságban van Börcsök Jánossal —, egyszerű 12 holdas dolgozó paraszt volt, s lám milyen szakszerűen, fürgén dolgozza fel a disznót. Bár kedvezőtlen, túlságosan enyhe az idő, de vagy 40 disznóból csinált már hurkát, kolbászt az idén. Leginkább a rokonoknak, akiknek nem mondhatja, hogy nem megyek, leköt az üzemegység gondja, baja. Most ugyanis üzemegység vezető a több mint 9000 holdas újkígyósi Aranykalász Tsz- ben. Micsoda gazdaság az máris, és milyen lesz pár év múlva! Ügy ismeri az állatállomány létszámát, a tsz minden tervét, s olyaú lelkesedéssel beszél róla, mintha nem egy, hanem tíz éve lépett volna be. Kellemesen, mint régi barátok közt, fűződnek egymásba a szavak, pedig csak egy kis konty alá való édes likőr a nyelvoldó. Az idő telik. Búcsúzni készülődöm, de egy fürge asszony (azt hiszem Hegedűs Józsefné volt) egy alaposan megrakott tányér toroskáposztát rak elém, szabadkoznék, de dohog, hogy a társam be se jön, legalább egy falatot enne — tiszteletből. Én is csak úgy ettem, mert ebéd után voltam. — Bor csak vacsorára lesz — mentegetődzött Börcsök János —, de akkor bőven. — Aztán hányán ülnek asztalhoz? — kérdeztem. — Azt ki kell számolni... Frankó György sógorék, Ferenc József sógorék... Nem a volt király és császár, ez telefonszerelő — jegyzi meg mosolyogva. A számolás vége az, hogy vagy 30-an disznótoroznak, jókedvűen, békességben. Néha-néha szóba kerül megint az a nevetséges eskütétel a kórházban, azok a telek, amelyeken nem, vagy csak egy kis malacot vágtak, azok a nehéz idők, amikor kín-keservesen, féllábon állva kapált nap- és hétszámra, hogy a többi gyerekekhez hasonlóan, az ő négy gyermeke se nélkülözzön, se ételt, se ruházatot. Börcsök János talán megint elmondja, mennyire meglepődött, mikor benyitott lánya külön szobájába, s rengeteg, vagy 12 pár cipőt látott. Szóval szövődtek, minden bizonnyal, a mai élet örömei a régi keserű emlékekkel, amiket egy-egy tréfa, a poharak koccintása feledtetett el egy időre. Csak egy időre, mert ebben a házban is, mint mindenütt megyénk- és hazánk-szerte a háború, az egykori nyomor emlékeinek felelevenítése közben dolgoznak az emberek a még nagyobb jólétért, a háború nélküli békés életért. Kukk Imre Szörnyű ez: az ember belép egy házba, ahol egymás hegyén-hátán van két hatalmas sertés húsa, szalonnája, az élet örömeiről akar beszélgetni, de a rokkant házigazda felidézi a 16 éve befejeződött borzalmakat. S nemcsak azt, hanem a 16 év előtt évtizedekig, évszázadokig tartó nyomort is. — Itt cselédeskedtem én a grófnál, innen hívtak be. Ez a ház kapuslakás volt. Mielőtt a gróf kocsira ült, telefonon leszólt Sípos Jánosnak: „Nyissa a kaput, János.” Száz és száz Börcsök Jánoshoz hasonló cseléd verejlékes, szinte ingyen végzett munkájából futotta ilyen kényelemre is. Talán csak nem áll egy percig egy gróf, amíg valaki kaput nyit! Meg aztán azért is kellett a kapus, hogy hívatlanok ne zavarják a gróf úr semmittevését, nyugalmát. Mennyi dáridó, micsoda eszem-iszom színhelye volt a kastély! Börcsök János és a többi cselédek alig-alig tudtak évente egy kis malacot vágni, és csak ízlelték a húsát, zsírját, szalonnáját, mert hosszú volt az év, sok az éhes száj, és kevés a kommenció. S nem volt elég a grófoknak se ingyen. se pénzért, nélkülözve dolgozni, ha- j nem kincstári mundérba rázták a| E. Kovács Kálmán: cA kariul ősi f'srlepaté Szatirikus filmnovelia VII. Este van már, késő este . Nagy fekete pokrócot takar az éjszaka a falura. Csak itt ott sziporkázik egy-egy csillag az égen, olyan messze egymástól, mintha szerető szivek volnának, akiket elválasztott az apák csökönyössége, az anyák tudatlan jámborsága és az emberi világ, amely oly gyakran közbeszól, ha a szerelmes szívek megtalálják egymást. Este van Haragoson. De vannak még ébren a faluban. A fiatalság. A fiatalság ott van a kultúrház nagytermében és társastáncokat tanul Merci Kázmér vezényszavaira. Tangót próbálnak éppen. Recseg az öreg His Master’s Voice, döcögve forog rajta a hanglemez; a régi tangók megtörve zuhannak ki a hajnalkára emlékeztető hangszóróból. Recseg az öreg szerkezet, aztán egyszer csak megáll. Nem megy tovább. A párok még mozdulnak egyet-kettőt, aztán észreveszik, hogy nincs zene. Hiába tekergeti, piszkálgatja, zörgeti Merci Kázmér az öreg szerszámot. Nem szól. „Fuccs, üuccs, fuccs, Romulus...” — ri- koltozza a papagáj. A táncosok a zeneszerszám köré sereglenek. Mi baj van? Elromlott? Ezen aztán könnyen lehet segíteni. És az egyik legény hazaszalad. A szünetben Merci illemre tanítja a fiatalokat. — Tessék körbesétálni ... Körbesétálni és társalogni ... Mindenki a párjával. Egy, kettő, egy, kettő ... A legények és lányok kicsit meghökkennek, aztán engedelmesen sétálnak körbe a teremben és társalognak. A téma itt is a nyárfasor ügye. Nekipirulnak, úgy vitatkoznak. Hol az egyik párnál, hol a másiknál derül- ki, hogy a fiú vagy a lány a másik párthoz tartozik. hajmásista. vagy szilágyista. A párok elválnak, a lányok Eredményekben gazdag évet zárt a magyar békemozgalom Az Országos Béketanácsnál a múlt év munkájáról, eredményeiről tájékoztatták a Magyar Távirati Iroda munkatársát. — Tavaly az elmúlt éveknél is sikeresebb volt a magyar békemozgalom tevékenysége. Az új óv első napjaiban elkészített mérleg kedvező képet mutat. Lépést tartunk a nemzetközi élet, a világ- politika eseményeivel, s minden eddiginél többet tettünk azért, hogy gyorsan válaszoljunk a városon és falun felmerülő kérdésekre. Nemzetközi jelentőségű konferenciát tartottunk a leszerelésről, s a tanácskozás anyagát, amelyben a legkiválóbb szakértők fejtették ki véleményüket az atomkísérletek, a fegyverkezési verseny fenyegetéseiről, eljuttattuk az ország minden részébe és több európai békemozgalom rendelkezésére bocsátottuk. — Nem túlzás, az egész magyar társadalom megmozdult a második világháború befejezésének 15. évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozaton. A városok és falvak nagy részében gyűlések ezrein foglalt népünk állást a béke mellett. A Hazafias Népfront második kongresszusa előkészítésének időszakában mintegy 550 000—600 000 emberhez jutott el a magyar békemozgalom szava. A Béke Világ- tanács titkárságának kezdeményezésére gyűlések százain tiltakozott népünk a gyarmatosítók afrikai mesterkedései ellen, s állást foglalt az ázsiai, afrikai népek sza- j badságmozgalma mellett. j A Moszkvai Békekiáltvány a magyar békemozgalom új fellendülésének időszakát nyitotta meg. A városokban és falvakban a társadalom minden rétegére nagy hatást gyakoroltak az emlékezetes dokumentum szavai, hogy a háború elkerülhető, s a béke megőrzésének ügye a világ minden jóakaratú emberére kötelességeket ró. A békekiáltványt még ma is gondosan tanulmányozza a városok és falvak népe. Sok ezer emberhez jutottunk el a barátsági esteken, s a világ népeinek életéről rendezett kiállításokkal, valamint külföldön járt hazánk fiainak élménybeszámolóival. Felvettük a kapcsolatot a szocialista országok hazánkban tevékenykedő kulturális központjaival, s részvételükkel megemlékeztünk barátaink nemzeti ünnepeiről, kulturális évfordulóiról. Tovább bővültek a magyar békemozgalom nemzetközi kapcsolatai. Számos ország küldöttei érkeztek hozzánk, hogy megismerjék népünk életét, a mi képviselőink pedig Japántói Indiáig és Lengyelorságtól, valamint Bulgáriától Angliáig jó néhány országot bejártak. Az év elején hazánkban üléseztek az európai békemozgalom titkárai, majd iraki, holland, francia, finn, belga, ausztrál, indiai, osztrák és német békeharcosokat láttunk vendégül. A magyar békemozgalom egyik kimagasló eseményeként tartjuk számon Paul Robeson magyarországi látogatását (MTI) A kapitalista országok az eddiginél jóval nagyobb kiállítási területet veitek bérbe a lipcsei vásárigazgatóságtól Berlin (MTI) Erwin Kerber és Gerhard Weiss, az NDK külkereskedelmi miniszterhelyettesei hétfőn délután tájékoztatták a külföldi sajtótudósítókat a tavaszi lipcsei vásár előkészületeiről. Erwin Kerber rámutatott: Amíg a múlt évben január 5-ig a kapitalista országok — Nyugat-N émetország kivételével — összesen 22 629 négyzetméternyi kiállítási területet vettek bérbe, addig ez év január 5-ig a kapitalista országok már 33 115 négyzetméternyi területet kötöttek le. Jelek szerint körülbelül harmincöt kapitalista ország kiállítói vesznek részt a hagyományos tavaszi technikai vásáron Lipcsében. sötét arccal ülnek félre, a fiúk sötét arccal állnak meg a majomszigeten. Egyre kevesebben sétálnak, egyre többen állnak meg és válnak szét halkan és mégis dühösen vitatkozva. Merci Kázmér megdöbbenve figyeli, hogy mi történik itt. Hol a lányokhoz szalad, hol a legényekhez. Buzdítja, ösztökéli őket, de senki sem hallgat rá. Csak két pár sétál a teremben. Gergely az egyik, a karján az Égimeszelővel; Bandi a másik, a karján Begyes Rózsival. Csak ők sétálnak körbe-körbe, de nem is hallják, hogy mit mond a párjuk. Pedig Begyes Rózsi is, hej, de kacéran magyaráz, Gergely meg hogyan pödörgeti minden mondat után a kis fekete bajuszát. Bandi és Kati egymást nézik. Mi van a szemükben? Szerelem és harag. Szerelem, mert éhezik és szomjuhozzák egymást. Harag, mert úgy érzik, hogy a másik megtagadta a szerelmet. hogy a másik részt vesz a családi háborúságban. Sétálnak, sétálnak, sétálnak ... Merci Kázmér áll a terem közepén és némán, karmesteri mozdulatokkal vezényli a két pár különös sétáját. Ekkor érkezik vissza a legény. Hóna aia—i 4i dobozt cinéi Modern lemezjátszó. Félreteszik a bedöglött masinát, és már szól is az új muzsika. Tangó ez is, de jobb, frissebb. Az elnémult és dacos legények sorban mennek a lányokhoz a majomsziget magányából. Meghajolnak és kérdeznek. — Szilágy ista vagy? — Igen ... — Akkor ... Szabad? . .. — Hajmásista vagy? — Igen ... — Jössz táncolni? Ennek a párnak is szerencséje van. — Szilágyista vagy? — Vesszen Szilágyi! Vesszen Hajmási! Itt melléfogott a legény. De végül mindenki megtalálja a párját. Szól a tangó, Merci Kázmér vezényel, forognak a párok. Bandi Katit nézi, hogy táncol Gergely karján és jobban magához öleli Begyes Rózsit. Kati Bandit nézi, hogy ölelgeti a cudar azt a kiállhatatlan Rózsit és közelebb simul Gergelyhez. Folyik a tánc. 0 A kocsmában is világos az ablak. Az asztal mellett az elnök ül és a brigadéros. Kártyát tartanak a kezükben, borosüveg és pohár van előttük Bortól pirosán, járnia*' lélekkel, elmélyült tekintettel nézik a lapjaikat. V
