Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-06 / 5. szám
4 NÉPUJSÁ6 1961. január &, péntek PILLANATKÉP A gyulai kórház egy részlete, amikor még fénylett a késő őszi napsugár. Vinni! Nagy gyakorlata lehet a csomagok „műfajának” megítélésében, mert csakugyan egy kis ünnepi bor van benne. — Vizsgálatra jöttem, s szeretném itt hagyni a kapusszobában. — Tessék letenni! — hangzik az udvarias válasz. Látom, hogy a hátam mögé néz, az utánam jövőkre. Még egy pillanatig feltartom: — „EKG”-ra, röntgenre és vér- vizsgálatra kell mennem. Kilép a fülke előteréből s karlendítéssel kísérve útba igazít: — EKG: utolsó pavilon bálra, röntgen: második épület balra, vérvizsgálat: jobbra a túlsó udvaron, ahol ki van írva: „Egészség- védelmi Szolgálat”. Hozzáteszi: — Gépjárművezetői igazolványhoz... Már fordul is a következő érdeklődőhöz. Sn meg mosolyogva \n- dulok utamra, mert látom, hogy befröcskölt mentőkocsi áll, mellette fekete ruhás vezetője: — Nagy utat tehettek meg — mutatok a kocsira. — Igen, hajnalban Békésszent- andráson voltunk. Csabához tartozik, de minden kocsijuk foglalt volt és minket hívtak kisegíteni. Gyakran előfordul, hogy kisegítjük egymást. Kínálom a kezemben lévő kiflivel. Köszöni, de nem fogadja el — a konyhán friss reggeli várja. Egy ötéves kis cigánylányt vezet mellettünk egy tizenöt év körüli, a kisebb gyerek karja fadarabként lóg, szemében könnycseppel vegyes félelem ül. Azonnal észreveszi őket, s hozzájuk fordul: •— Kit kerestek, kedves? — A testvéremnek eltört a karja — hangzik a bátortalan válasz. — És nem kötöttétek fel! Gyertek velem azonnal! A meglepetéstől nem tudok mozdulni. Ez az ember egész éjjel munkában állt, a reggelije 11 órakor még vár rá valahol a konyhán és ő nem arra gondol, hanem, hogy itt segíteni kell! Jó negyedóra múlva jön vissza fejcsóválva. — Milyen gondatlanság! Orsócsonttörése van és nem kötik fel a kezét! Be kellett vezetnem őket a röntgenre soron kívül. Maguktól soha sem találtak volna oda! Ez az ember percek alatt nagyot nőtt a szememben. Már csak megkérdezem a nevét. — Dajka Lajos vagyok — mondja. — De nem haragszik ugye, elmegyek reggelizni. VÉGH SÁNDOR Élőlényt fényképez az elektronikus mikroszkóp A párizsi Tudományos Akadémián Gaston Dupouy, a toulousei elektronikus optikai laboratórium igazgatója bejelentette, hogy egy 750 000—1 000 000 volt feszültséggel dolgozó elektronikus mikroszkóp segítségével sikerült élő baktériumokat lefényképeznie. Az eddig használatos elektronikus mikroszkópok precizitása kizárólag holt objektumok fényképezéséig terjedt, mert az élő anyag a mikroszkóp alatt szétesett. (Az „Arbeiter Zeitung”-ból) Nyugatnémet film Ez kell! Az új év elé mindenki nagy várakozással tekint. Nem vitás, hogy érthető és jogos mindenki részéről ez a nagy várakozás. Különösen az új év első napja az mégis, amit a legnagyobb izgalmak között élünk át. Mert bár nem vagyunk babonásak, jól tudjuk, hogy fontos nap ez. Ahogyan ez eltelik, úgy telik majd az egész esztendő. Mindenki vigyáz is nagyon ezen a napon minden cselekedetére, mert tudja, hogy egy-egy elrontott mozzanat az egész évben kísérteni fog. Ez eredményezi azt, hogy újév napján rendszerint nincsenek családi veszekedések, hogy újév napján egész kenyér van a háznál, hogy újév napján szennyes ruha nincs a háznál... és hogy az én első dolgom is az volt reggel, hogy elmentem meginni egy féldeci pálinkát. Szóval, az én esetemben is jól kezdődött az újév. És hogy folytatódott! Napról napra edzi magát korunk embere, annak érdekében, hogy ne kapjon könnyen szívbajt egy-egy olyan hír hallatára, amelyik a tudomány és a technika eddig megközelíthetetlen távlatait tárja elénk. Én magam is így vagyok ezzel az edzéssel. Minden reggel két és félszer körülszaladom a kisebbik szobánkat. Ügy látszik azonban, hogy kevésnek bizonyul ez az edzésmennyiség, mert éppen újév napján olyan megpróbáltatás ért, hogy az a szokásosnál jobban megdobogtatta a szívemet. Ezt a megpróbáltatást pedig rádióhallgatás közben kellett elviselnem. Az egyik riport arról számolt be, hogy egy állattenyésztő-telepen jár a riporter, és ott beszélget. Egészen közönséges is a dolog, ameddig csak a főmérnökkel beszélget. Hanem egyszer- csak hopp! • — Röf... röf... röf... röf... — Kedves hallgatóim, azt mondja ez a kétszázhúsz kilós sertés... — és a riporter elmondja, hogy mit mond a disznó. — Ez igen! — gondoltam magamban. — Ez kell! Ilyen riporterek kellenek nekünk! Elcsodálkoztam a nyelvtudomány gyors fejlődésén. Nemrégiben olvastam csak, hogy a majmok beszédét sikerült megfejtenie egy keleti tudósnak. Igaz, hogy régóta foglalkozik már ezzel a pszichológia és a nyelvészet, dehát hol vannak ők tudományukkal egy rádióriportertől?! Űk csak az emberhez közelálló majom nyelvét fejtegetik, de egy riporter a maga egyszerűségében egyszerre disznónyelvről fordít magyarra. (Igaz, hogy nem egészen pontos magyarsággal, de ez bizonyára nem az ö hibája volt.) Mindjárt eszembe jutott, hogy manapság bizony többen negatív értelemben merészelik bírálni korunk riportjainak színvonalát. Hát tessék! Kérdezem én ezektől az akadémikusoktól: mikor volt Magyarországon, mikor volt a világon és hol ennél magasabb színvonal? De várjunk! És figyeljünk! -föl figyeljünk egész évben, hiszen ez a kiemelkedő produkció még csak 1961. első napja volt. És milyen távlatot nyitott meg! Szédül az ember, ka belegondol! Beck Zoltán A békéscsabai Brigád filmszínház mutatja be a nyugatnémet filmgyártás új filmjét. Egy nyugatnémet színészfőiskola életéről, arról az ábrándról szól, hogy sok fiatal szeretne színész lenni. Tanácstagi pótválasztásak Gyulán 1961. január 8-án tanácstagi pót- választásokat tartunk három körzetben. A 72-es körzetben az elhunyt Törzsök Márton helyébe ifj. Ká- tai Andrást, az 57-es körzetben Pomucz Péter helyébe Salánki Dánielt, a 9-es körzetben pedig Diószegi Sándor helyébe Nagy Kálmánt jelölte a Hazafias Népfront városi bizottsága. A választási előkészületek, jelölő gyűlések megtörténtek. A szavazás a bdoerei iskola, miklós- városi nőtanács és a cementipari vállalat helyiségeiben reggel 7 órakor kezdődik. Sz&fUaiaty A presszóban uitdm egyik délután, amikor mellém telepedett egy, már félig illuminált állapotban lévő fiatalember. Öltözékén, s jól táplált testén nem az látszott, hogy nyomorog, ellenkezőleg: egész kiegyensúlyozott lénye, nagy, puha tenyerei, vastag ajka, tekintélyes potroha inkább egy olyan plakát alakját idézhette fel az emberben, amelynek szövege ezt mondja: „Azért vagyok üyen, mert gyulai kolbászt eszem. ...Rendelt egy konyakot, és elterpeszkedett a kisszéken. Néhány perc múlva bőrbekecses, bilgeris, olyan negyven év körüli férfi jött be. Vizsgálódva körülnézett, s mikor észrevette a kolbászplaká- tost, mosoly nélküli üdvözlő szavak nélkül melléje telepedett, és egy duplát rendelt. Unalmamban figyelni kezdtem őket. Van az úgy néha, amikor az ember abban taiál szórakozást, hogy presszóban, vonaton, autóbuszon, vagy akár az utcán is tanulmányozza embertársait. Ártatlan dolog ez, de tanulságos. Különösen amolyan íróféléknek, akiknek sokszor éppen munka közben „nincs idejük” megfigyelni riportalanyukat. Nem emlékszem már, hogyan jött szóba. A vastagajkú, valószínűleg egy külföldi IBUSZ-kirán- dulásra emlékezve egyszerre csak a tömény nacionalizmusnál tartott. Olyasmiket emlegetett, hogy „miért nevezik magukat hazafiaknak, amikor a kisujjukat sem mozdítják meg Erdély visszacsatolásáért? Amerre én jártam, mindenütt többségben volt a magyar lakosság. Erdély mindig a miénk volt, most úgy hallgatnak erről, mint a ...” Közben lassanként megtelt a helyiség, s a két férfi asztala körül is mind többen telepedtek le. Ügy látszik, azom az estén nemcsak én választottam a mások tanulmányozása című, talán nem a leg- kifogástalanabb szórakozást, hanem más is, mert egyszerre hallom, hogy a kolbászos-plakátúék mellett szinte feldörrent egy érces bariton. — Nem hagyná abba, fiatalember?! Vagy maga talán elfelejtette, hogy nem is olyan régen, mily sokszor hallottuk már ezt a jelszót?..; — Miféle jelszót? — ártatlanko- dott a vastagajkú, aztán egyre jobban belemerült a magyar ázga- tásba: — Miért, talán nincs igazam? Ogy tudom, szólásszabadság van nálunk. Talán nem mondhatom ki, amit gondolok? Nézze, ha már erről beszélünk, és magát is érdekli, magának is el kell ismernie, hogy igazam van. Higgye el, jó lenne, ha útlevél nélkül utazhatnánk Erdélybe... — De nemcsak erről van szó — toldotta meg a bőrbekecses. — Hanem a tömérdek gazdasági kincsről is, ami Erdélyben van, s amitől elesik az ország. Jobban élhetnénk... Az érces csengésű bariton tulajdonosa most már teljes testtel odafordult a két „hazafi” asztala felé. Arcvonásaiban visszafojtott düh vibrált, .szent harag parazsa, amelyet azonban nem engedett lángralobbanni még. Csendesebben, inkább oktatóan mondta: — Ide figyeljenek! Én itt születtem ebben a városban. Kőműves vagyok. Apám is az volt, de mikor vége lett a háborúnak, ez a haza nem adott neki munkát. Pedig jó hazafi volt. Négy kitüntetést is szerzett. A Piave melletti harcokban. Vándorolt ide-oda, a megélhetésért. Még Aradon is járt. Akkor azonban ott is munka nélkül voltak a kőművesek. Mégis Horthyék hamarosan kiadták a jelszót: Erdélyt vissza! Aradi munkanélküli kőműves társai ellen uszították apámat. Háború lett belőle... Ö másodszor is hadbavo- nult, s már nem tért többet haza. A kolbászplakátosnak, mint aki nem talált célba, bosszúsan megrándult az arca. Azért ravaszul tovább ágált: — Egyel több ok Erdélyért, amelyért nemegyszer hullatták vérüket a magyarok. Ha olyan nagy barátaink nekünk az oroszok, mért nem csatolták újra vissza Erdélyt 1945-ben?... A kőművesben most már forrt a harag. Egy árnyalattal hangosabban felelte: — Maga honnan cseppent ide, mondja? Csak tetteti magát, vagy tényleg ilyen analfabéta? Mintha nem tudná, hogy a Trianon még az első világháború békeszerződése, s a másodikban Magyarország a vesztes fél mellé szegődött, a fasiszta Németország mellett tartott ki, szinte a legvégsőkig. Románia pedig már jóval előtte kiugrott a háborúból, s a fasizmus ellen harcolt. Talán az ő kárára kellett volna békeszerződést kötni? Ügy látszik, a maga agya még mindig támolyog ebben a kérdésben. Régi urainknak köszönhetjük, hogy így alakult. Akiket maga, mert Erdélyért kiabáltak, „hazafiaknak” nevez. Pedig ők voltak a leggaz- emberebb hazaárulók, mert egész Magyarországot Hitler lába. elé dobták, eladták egyéni érdekeikért... — Miért, talán magának nem lett volna haszna abból, ha Erdély visszatér? — Nekem abból van hasznom, I az első „egészségügyi szakember”, akibe belebotlottam, a tünetek alapján egyből eltalálta a betegségemet, s jó kedélyét megőrizte sok gondja-baja közepette is. Nem sietek, ráérek, kiflit tördelek. A sebészet előtt friss sárral December 28, szerda, délelőtt Sél tizenegy. Belépek a gyulai kórház főkapuján. A portás szigorú szemmel néz a háromliteres fonott butykosomra, és rámszól: — Szeszesitalt nem szabad be-
