Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-28 / 24. szám

1961. januar 28., szombat

NÉP ÚJ SÄG

3

Forradalom a Békési Nyomdában

„Minden háztáji portán legyen ötven törzsbaromfi'

Csütörtökön Orosházán, a Petőfi művelődési ház nagytermében nagyszabású baromfitenyésztési ankétot rendezett a járási nőtanács és a járási mezőgazd. osztálya, melyre a termelőszövetkezetekből és a földművesszövetkezetektől, mintegy százötven baromfigondozó állattenyésztési szakember és baromfifelvásárló érkezett. Dr. Kántor István, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője a baromfitenyésztés időszerű kérdéseiről és anyagi előnyeiről tartott érdekes előadást.

A gádorosi Petőfi, az orosházi Dózsa és Űj Élet Tsz asszonyai felszólalásaikban többek között arról beszéltek, hogy nagyon érdemes a szövetkezeteknek nagyüzemi baromfitenyésztésre berendezkedni, mert náluk több esetben oszthattak már előleget az aprójószágból származó jövedelemből. Különösen a tanyavilágban élő termelőszövetkezeti asz- szonyok javasolták, hogy minden háztáji portán legyein legalább ötven törzsbaromfi s neveljenek két-háromszáz csirkét eladásra. Sok szó esett arról is, hogy különösen a korai naposcsibe-igényt a keltetőállomások egyelőre nem tudják kielégíteni, ezért javasolták, hogy minden háziasszony keltessen odahaza kotlóssal is .kiscsirkét. A Körösök közelében lévő asszonyok a viziszámyas-nevélés, a toll- és a kövérbaromfi értékesítés előnyeiről is beszéltek. Elhatározták ezenkívül, hogy a járás termelőszövetkezetei átlag öt százalékkal túlteljesítik 1961. esztendei baromfiértékesítési tervüket.

— Ez nem igazság! A mi propagandánk éppen abban áll, hogy nem ragasztunk ki plakátokat a részünkre fenntartott helyre. Mi a takarékosság pártja vagyunk! — mondta.

Végül a rendőrség kötelezte a többi pártokat, hogy szedjék le plakátjaikat a Lottó-pártnak fenntartott helyekről.

Capezzuto még csak röpcédulákat sem adott ki. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem nyomot röpcédulákat, kevélyen azt felelte:

— Aki meg akarja ismemi programunkat, vásárolja meg az általom kiadott brosúrát. Az majd meggyőzi tervezetem helyességéről. Ára csupán tízezer líra Tízezer líráért így bárki megtanulhatja a meggazdagodás tudományát!

Capezzuto úrral kár volna vitatkozni, hiszen ő tudja, mit csinál és mindenki úgy él, ahogy tud, de annyit mégis megjegyezhetünk: Üres kamrában számtantudománnyal nem lehet jóllakni.

(Az OGGI cikke nyomán írta — bőg —

Nem akarom azt mondani, hogy a szocialista forradalom sok kis apró forradalomból áll, de azt igen, hogy a forradalom adott határai és keretei között embereknek, embercsoportoknak; vezetőknek és beosztottaknak gátakat kell ledönteni, hogy munkahelyükön — a szocializmus építésének adott területén — el tudják végezni saját feladatukat. A nehézségeket harc árán tudják eredmény- nyé változtatni, és ezért szoktuk mondani, hogy X vívja a maga forradalmát, vagy amit csinálnak, az a maguk forradalma.

Mindezt azért mondottam el, hogy világosabban lássa az olvasó, amit a Békési Nyomda forradalmáról akarok mondani, és azért is, mert a téma félreérthetőségre ad okot, és ezzel eggyel kevesebb a lehetőség.

A nyomdászok nem olyan emberek, akik szó nélkül hagynak mindent, és az élet adottságait készpénznek véve, bólogatnak a lehetőségekre. Nem, nem ilyenek! Hamar megtanultam közöttük, hogy a nyomdász etikája nem tűri a munkakerülést, tudása legjavát kell, hogy adja minden dolgozó, de a jogaikat is kikövetelik bármikor. Amikor meg a „nyomdászok nagy családjáról” hallottam beszélni, nagyon megörültem: erre vágyom én is! Ám azt is megtanultam hamar — és munkatársaim ne vegyék zokon tőlem, hogy a nyomdászok valóban családot alkotnak, no de olyan családot, ahol bizony sűrűn fordulnak elő tozsalkodások, hogy úgy mondjam, nem ritka a családi perpatvar sem. Persze ez nem lenne olyan nagy baj, ha nem a munka lényegét, a termelés emelését célozná. A mostani esetben pedig erről van szó. Emberek haragszanak meg egymásra „kibékíthetetlenül”, egyik napró] a másikra, a műszaki vezetés egyre népszerűtlenebb lesz, és kialakult egy új fogalom, a háromezer forintos emberek fogalma, akiket néhá gúnyolna^ néha meg szidnak is. De a kimondott ellenkezésnél is súlyosabb az a beszorult ellenszenv, az a rosszmájú tanácstalanság, amely az emberek egy részében elhatalmasodott. Erről nem beszélnek. Hallgatnak, s talán sokukban motoszkál: „bárcsak beletörne a bicskájuk’'.

Végre is miről van szó?

Nemcsak hazánkban, de az egész világon elmaradott a nyomdaipar. 'Nem tartott lépést az egyébként hatalmas fejlődésnek indult könnyűipar más ágaival. Ezért van az. hogy a nyomdaipar aránylag drágán termel, és sürgetően követeli a modern technológia bevezetését. A nyomógépek átlagosan 50 százalékban termelnek, 50 százalékban pedig állnak. Ennek az az oka, hogy a nyomóformák előkészítése rendkívül lassú és körülményes. A Békési Nyomdában már 1960 elején bevezették az úgynevezett forma-előkészítést. amely nem volt még tökéletes, de a gépek futási' ideje így is 6 százalékkal növekedett.

1961-ben pedig bevezettük a méretpontos forma-előkészítést, és formaegyengetést, amelynek eredményeként a gépek állási ideKertészeti tanfolyam Dobogókőn

A mezőgazdaság termelékenységének növelésére a MÉSZÖV és vállalatai egyre nagyobb gondot fordítanak. Tavaly például 30 kertész részére egyhetes szakmai tan folyamot rendeztek, 20 kertészt három napra Balatonújhelyre és Keszthelyre tapasztalatcserére küldtek, s ezen túl 2—3 megyei bemutatón ismertették a konyhakertészethez szükséges új gépek üzemeltetését. Az idén a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti Központ agronómusai Medgyesegyházán kertész-tagozatú ezüstkalászos tanfolyamot vezetnek, s ugyanakkor a január 30-án Dobogókőn kezdődő egyhetes kertészeti tanfolyamra előkészítették a jelentkezőket.

je 60 százalékkal csökkent. Az eddig kísérletként üzemben lévő három gép eredményei igazolják a számokat. Az egész üzemre átszámolva, ebben az évben 20 millió nyomással többet jeleni, amely 800 000 forint megtakarítást tesz ki Ez a pénz magában is szép ősz- szeg, hát ha még azt nézzük, hogy a népgazdaság asztalára kerül, ahol most minden fillérre szükség van.

Eszembe jutnak Kádár elvtársnak az országgyűlésen elmondott szavai: „Ha jobban akarunk élni, többet kell termelnünk.” Nem azért ragadta meg a figyelmem és éppen mostanában, nem azért jut sűrűn eszembe, mintha egy államférfinak ismétlésre kívánkozó szónoki közhelye lenne, hanem inkább azért, mert a mondat lényege és mindennapisága annyira kézenfekvő, hogy ezt így fejezte volna ki akármelyik nyomdász gépmester is, aki valóban szeretne jobban élni, és ennek nagyjából tudja is a módját. És a Békési Nyomda munkásai valamennyien mindent megtesznek, hogy a termelés emelkedjék. Természetesen ez a nagy akarás azonban csak a maguk módján képzelhető el.

Ne gondolja az olvasó, hogy valamiféle írói konfliktus-csinálás miatt mondottam el ezeket, hisz már említettem, és a következőkben arról fogok beszélni, hogy az új módszer mégis ellenzésre talált a gépterem nem csekély számú dolgozójánál.

Nem, kérem, ez nem az író konfliktusa, hanem az életé, és ezt tudomásul kell vennünk, ha akarjuk, ha nem. Említettem az előbb, hogy vannak bizonyos háromezer forintos emberek nálunk. Nos ezekre az emberekre nem azért néznek egy kicsit irigykedő szemekkel, mert háromezer forint célprémiumot tűzött ki számukra az üzem vezetősége, hanem azért, mert egy kicsit bennük látják a jövő igazi nyomdászait, akik a forma előkészítésével lényegében minden olyan folyamatot elvégeznek, amit eddig a gépteremben kellett csinálni. Ha ez így van, akkor: „mi szükség lesz énrám, harminc éves tapasztalattal rendelkező gépmesterre? Hová tegyem a szaktudásomat, amit keservesen tanultam és fejlesztettem mostani színvonaláig? Hová lesz a nyomdász köré szőtt és kedvesen ápol- gatott nimbusz?”

Es ilyen alapon igazuk is van. Mert néhány év múlva betanított gépkezelők fogják irányítani a gépeket, amelyhez valóban nem kell a gépmesterek mostani szaktudása. És mi lesz velük? Véleményem szerint maradnak nyomdásznak a forma-előkészítésben, helyesebben — idők elteltével a formakészítésben. Azoknak, akik most azt vágják a fejemhez, hogy a szocializmus mércéitől eltérően a szakmunka lebecsülését terjesztem, egy paradox kérdést szeretnék feltenni. Mi több: egy cipő egy nap alatt az ország legjobb kisiparosának kaptafájáról, vagy 100 cipő egy óra alatt a Duna Cipőgyár futószalagjáról? Hát ón erre nem is válaszolok. De képzeljék csak el, mit csinálna az a kisiparos, ha odaállítanák az automata mellé, és azt mondanák neki, hogy készítsen cipőt. Azt hiszem, állna megilletődve, és esetleg megkérdezné a gép melljstt álló munkást, hogy ilyen esetben melyik gombot kell megnyomni.

Hát ez nem a szocializmus találmánya, hanem a XX. századé. '

Igen, a technika szédületes iramban fejlődik, és ezt a technikát a többtermelés szolgálatába kell állítani, a többtermelés pedig magasabb életszínvonalat biztosít pindannyiunknak, Ez viszont nem,

a XX. század találmánya, hanem a szocializmusé.

Nagyon bajos lenne ezt a példát ráhúzni a mi esetünkre. De ebből le kell vezetnünk annyit, hogy a hosszú évek során felgyülemlett szakmai tapasztalatot arra kell felhasználni, hogy korszerűsítsük, alakítsuk a meglévő technológiát, és így a legmagasabb színvonalra emeljük.

Ezeknek a gondolatoknak védnöksége alatt mondom, hogy a Békési Nyomdában az egész személyzetnek egy alkotó közösségnek kellene lennie az új módszer kidolgozásában, és akkor nem egy elszigetelt csoport erőlködésében nyilvánulna meg.

No, persze, nem kínlódás az egész és végeredményben zökkenőkkel ugyan, de szépen halad az új formaelőkészítés. Mégpedig úgy, hogy Háromszéki elvtárs a nyomda műszaki vezetője — az új eljárás elindítója — ellentmondást nem tűrően (mi mást tehetne?) elrendelte, és tűzön-vízen végre is hajtja. Erről beszélgetve el is mondtam Botyánszki élv társnak. az üzem igazgatójának — aki egyébként szívből szeretné az új módszer sikerét —, hogy ennek bevezetése merész és forradalmi dolog volt. Azonban megállni vele bűn lenne a népgazdasággal szemben, a fogalom törvényes értelmében is.

A hibát két irányban is elkövették. Az egyik az volt, hogy a műszaki vezetés egy kicsit elszigetelődött, és mindjárt az elején látta a korai ellenkezést, azt hiszem, nem volt ereje már a nyilvánosság előtt megvédeni igazát. Nem volt ereje harcolni, és így elrendelt. Meg úgy látom, hogy egy kis dac is szerepet játszott a későbbiek folyamán. A helyes módszer az lett volna, hogy a gépmesterek maguk — és méghozzá valamemy- nyien — tudjanak a dologról, és ők is gondolkodtak volna a megoldáson. Ha megbízatást kaptak volna egy-egy részlet kidolgozására — százat egy ellen —, hogy nem lett volna ekkora ellenkezés.

Ám, ha ez a hiba megtörtént, akkor ott van a pártszervezet, és neki kellene az egész mozgalmat irányítani. Az em Derekre ható erejének egész súlyát latbavetni az ügy győzelméért. Hogy ez nem így van — azt hiszem, az olvasó előtt is csodálatosságig érthetetlen. Annál is inkább, mert hisz’ a módszer elindítói maguk is kommunisták. Ez ad magyarázatot arra, hogy végeredményben nem is valamiféle elvi koncepcióról, hanem inkább egy kis személyeskedésről van szó. A kommunisták ugyanis nem kaptak ezzel kapcsolatosan semmilyen feladatot, és ki-ki a maga szakállára úgy értelmezi és érteti a dolgot, ahogy akarja. Ez pedig nagy baj, mert a pártnak éppen szervezettségében rejlik ebeje. Érthetetlen szakadás van az üzem és a párt vezetése között — amelynek boncolgatása más alkalomra kínálkozik —, és ez bénító- lag hat erre az ügyre is. Nem szeretnék a jós szerepében tetszelegni. De ennek a hibának a megszüntetése egészen sürgető, és a mostani eset bizonyítékául is szolgál.

Végezetül annyit, hogy mire ez az írás megjelenik, a kedélyek valószínűleg lecsillapodnak, de a problémák nem lettek megoldva. Lehet, hogy az idő talál megoldást. De mi nem azért vagyunk. hogy a végtelen időre bízzuk sorsunkat.

Nem megoldásnak, hanem segítségnek szántam soraimat, s ha »agyon őszinte .voltam, nézzék el nekem, munkatársaim a tanúk — nyomdászoktól tanultam ért is...

Kiss Máté

Gyümölcslé-kóstolóban

— Tessék csak megkóstolni, t'i- aetni sem kell érte — kínálta sorba az ebédlőből érkező embereket Lábos Andrásné, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat eladója.

Nem kellett sok biztatás, hogy a megkínáltak megkóstolják az ízletes, zamatos és vitamindús nedűt.

— Ugye finom? — hallatszott ismét Labosné hangja.

— Nagyon. Kitűnő. Príma — röppent szájról szájra az elismerés.

Csütörtökön déh 12 óra után voltunk tanúi ennek a jelenetnek a Békéscsabai Téglagyárban, ahol a megyei tanács kereskedelmi osztálya, a FÜSZÉRT, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat és a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat gyümölcslé-bemutatót és kóstolót rendezett. Négyféle gyümölcslé: Almuska, sárgabarack-, őszibarack- és meggylé- palackokat bontogattak fel egymás után.

Kőszegi Lajos, a gyár biztonsági megbízottja, amikor odaérkeztünk, éppen a sárgabaracklét kortyolgatta.

— Hogy ízlik? — érdeklődtünk a balesetvédelem őrétől.

— Nagyon ízletes. Védőitalnak is megfelelne.

Az ebédlő asztalainál ezalatt egymás után ürültek ki a gyümölcslével telt palackok. És nemcsak azért fogyott, mert ingyen adták, hanem, mert mindenkinek rendkívül ízlett a kellemes aro- májú, tápértékben igen gazdag, üdítő ital.

Mint minden új, természetesen a gyümölcslé fogyasztása is nehezen tör utat magának. Pedig a túlzott alkoholfogyasztás már mennyi üzemi és közlekedési balesetnek, családi drámának és viszálynak volt a forrása. Ezért is kezdődött meg országszerte, így megyénkben is a belkereskedelmi miniszter és a SZÖVOSZ elnökének az alkoholmentes italok értékesítésének fokozásáról szőlő utasításának teljesítése. Békéscsabán a héten indult el útjára ez a mozgalom. Először a Barneválnál rendezték meg a bemutatót és kóstolót, majd csütörtökön a téglagyárban. Ezzel még nem fejeződik be a népszerűsítés, mert a napokban a város valamennyi nagyobb üzemében és élelmiszer üzletében lesznek hasonló rendezvépyek. Sőt a Békéscsabai Téglagyárban azt is elhatározták, hogy néhány héten belül a nőtanács szervezésében ankétot rendeznek, amelyen az üzemi orvos a gyümölcsléről t^rt ismeretterjesztő előadást.

Lövey Attilától, a Békés megyei FÜSZÉRT áruforgalmi osztályának vezetőjétől szerzett értesülésünk szerint az általános és középiskolákban, a diákotthonokban becsületboltokat létesítenek majd, hogy a diákok körében is egyre jobban elterjeszthessék az egészségre jótékony hatású gyümölcslevek fogyasztását.

Persize a felnőttek körében sem ártana, ha ez a vitamindús és olcsó italféleség jobban elterjedne, és háttérbe szorítaná az alkohol- fogyasztást. Nem könnyű ez a küzdelem, de amint a téglagyárban láttuk és hallottuk: van és bizonyára lesz is eredménye az ilyen bemutatóknak és kóstolóknak. Talán úgy lehetne a legtömörebben kifejezni a téglagyárban szerzett tapasztalatokat: Megízlelni és megszeretni egy pillanat műve volt.

Ez, ha még nem is valami túlontúl nagy eredmény, de már biztató jel az alkoholizmus elleni küzdelemben.

P. P.