Békés Megyei Népújság, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-21 / 18. szám
V NÉPÚJSÁG 1961. január 21., szombat Moszkva! Megláthattalak végre! Történetünk kezdete oly egyszerű, oly magától értetődő, mint hajnalonta a napfelkelte. Lakik Eleken egy Pópa József nevű fiatal, aki kereskedő ipari tanulóként készül az életre. Munkahelyén szorgalmasan dolgozik, az iskolában pedig szorgalmasan tanul. Egy ő a hozzá hasonló százak, ezrek közül. Szabad idejében gyakran jár moziba. Szereti a filmeket, mert az a véleménye, hogy még a legegyszerűbben is van valami, ami tanulságos. Hangoztatja, hogy nincs unalmas film, legfeljebb olyan néző, aki nem minden esetben leli meg benne a szórakoztatót, a tanulságosat. „Mi, eleki öregek és fiatalok szeretünk moziba járni. Csak küldjenek mindig jó, értékes filmeket hozzánk. Engem leginkább az bánt, hogy nem lévén még 18 éves, sajnos, nem nézhetek meg minden filmet” — írta a megyei Moziüzemi Vállalatnak közvetlen hangú levelében, amelynek alapján az itt következendő- ket is közöljük. Pópa Jóska barátunk sok-s<^k filmen látta már Moszkvát, ahol „a világ dolgozóinak a szíve dobog” és nem egyszer ábrándozott arról, hogy egyszer összegyűjti az útiköltségre valót és ellátogat oda. Életprogramjában ez éppen olyan fontos helyet foglalt el, mint akár a munka, a tanulás, a szórakozás. Arra azonbari aligha gondolt, hogy vágya oly hamar teljesül. Pedig az élet minden jó szándékú ember részére tartogat kellemes meglepetést. Jól emlékszünk még arra, hogy az Emberi sors című szovjet filmdráma milyen nagy sikert ért el a nemzetközi filmfesztiválokon és a moziközönség előtt egyaránt. Hogy mi ennek a sikernek az oka, írja meg maga a közönség — így vélekedett a MOKÉP, mikor a múlt esztendőben pályázatot hirdetett. Sok, nagyon sok volt a pályázó, mint mondani szokás, „erős a mezőny”, s ezen az országos film-kulturális erőpróbán a 15 és fél esztendős Jóska gyerek első lett. Jutalomként három hétre ellátogathatott a Szovjetunióba! „Elindulhattam egy olyan útra, amelyről álmodni sem mertem, hogy ilyen hamar valóra válik!...” — írja. Tolmácsot és Csorna La- josné budapesti tanárnő személyében kísérőt is kapott, hiszen hosszú és nagy úton ilyen fiatal nehezen boldogul egyedül. Most pedig rapszódikus formában idézünk hosszú leveléből: Moszkva te csodás, végre megláthattalak!... Voltunk a Kremlben. Hallottam ütni a toronyórát, melyet éjfélkor millióan hallanak a rádióból... Elcsodálkoztam a tiszta és roppant széles moszkvai utcák láttán és azon, hogy a járművek tömege milyen csendben siklik a tükörfényes aszfalton. Nagyon elgondolkoztatott az öntudatos moszkvai utazóközönség. Villamoson, trolibuszon kivétel nélkül bedobják az automatába a pénzt a jegyért, noha nincs kalauz a sarkukban. Akinek bérlete van, felmutatja a közönség felé, ezzel igazolva, hogy miért nem dob pénzt az automatába. Megkezdődlek az építkezések az Országos Mezőgazdasági Kiállítás területén Az idén újra megrendezik a hagyományos Országos Mezőgazda- sági Kiállítást és Vásárt. A vásárvárosban már megkezdődtek az építkezések. Az építkezések megkezdésével egy időben a részvétel szervezése is megindult. A jelentkezési feltételeket és a jelentkezési lapokat eljuttatták már a mezőgazdasági nagyüzemekhez. A termelőszövetkezetek jelentkezését a megyei tanácsok gyűjtik össze, az állami gazdaságok és gépállomások pedig az illetékes területi igazgatóságoknál jelentkezhetnek a kiállításra. (MTI) A Táncsics 1961. évi A Táncsics Könyvkiadó 196I- ben számos új regényt, izgalmas útikönyvet és érdekes szakmunkát bocsát közzé népszerű sorozataiban. A Táncsics Könyvtár első kötete három évvel ezelőtt jelent meg és az idén — a sorozat befejező évében — kiadják az NDK-beli állami-díjas Herbert Jobst Néma lelenc című regényét, Honcik a 30-as évek Csehszlovákiáját mutatja be művében, Bre- J zovszky pedig az 1948-as esztendő eseményeiről írt regényt. A nyugati haladó irodalom művei közül kiemelkedik Pontoppidan- nak, a dán irodalom kiváló képviselőjének kitűnő könyve és Nexőnek a magyar olvasók előtt eddig ismeretlen novelláskötete. Az üres helyek utasai címmel a fiatal ecuadori író, Rojas könyvében megrázó színekkel ábrázolja az állandóan forrongó földrész lakóinak életét. Pratolini Metello című regénye az olasz munkás- mozgalom nagy fellendülési korszakáról szól. Az ugyancsak népszerű utikaKönyvkiadó tervéből landok sorozatban 1961-ben a I megjelenő munkák a világ csak- | nem minden tájára elviszik az olvasót. A kis technikus könyvtár sorozata ebben az évben már elsősorban a politechnikai oktatást szolgálja. Utaztunk a gyönyörű márvány állomásokon meg-megálló metrón. Betértünk a világhírű Tretyakov képtárba, ahol meghatottan álltam a „Téli palota ostroma” című kép előtt. Voltunk a „panoráma” moziban. Mint filmrajongót, engem ez különösen érdekelt. Kör alakú vásznán néhány szovjet filmremek pergett le előttem. A városnézés után holtfáradtan tértünk szálláshelyünre, ahol minden kényelem és elsőrendű étkezés várt. önkiszolgáló pulton lévő számtalan ételből azt választottuk, amit megkívántunk. Jártunk a Krím félszigeten, a Fekete-tenger partján. Hegyen lévő szállodánk ablakai a tengerre nyíltak. Kirándultunk Jaltába. Szimferopolban nagy élményben volt részem. Éppen akkor járt ott helikopteren tett kirándulás alkalmával Hruscsov és Kádár elvtárs. Igen-igen nagy barátságban jártak-keltek, az üdülők szerete- tétől övezve. Arra gondoltam, milyen jó lenne nyomban valóra váltani a világbékét, hogy minden államfő ilyen jó barátságban legyen egymással, mint ők ketten. Motorcsónak-kiránduláson is voltunk. Hajócskánkat játékos delfinek követték. Kenyérdarabokért magasan a víz fölé szökkentek. Megfordultunk Bahcsiszerájban is, ebben a kedves és a balett zeneirodalomból is ismert városkában. Olyan hegyi úton jutottunk oda, hogy a meredély bozadállyal töltött el, mikor a buszból a mélységbe pillantottunk. Hazafelé tartva, Utunk Kijevbe vitt. Itt minden új. A háború szörnyű pusztításából epielték új- j já lakosai. Csodás paloták, terek, szobiok mindenfelé. Láttuk a műemlékeket és fejet hajtottunk a Hősi Emlékmű előtt. Hétezer kilométeres út után vége lett a mesebeli utazásnak, melyen végigkísért a szovjet emberek őszinte szeretete. Álmaimban most is sokat vagyok közietek, drága barátaim és még fülembe csengenek édes, kedves szavaitok, bennünket búcsúztató, aranyos szovjet úttörők: „Szívből kívánunk jó utat, kedves magyar pajtás! A viszontlátásra!.. Pópa József levele végén köszönetét mond a MOKÉP-nek, amiért ilyen nagy és felejthetetlen élményhez segítette. Az igazság az, hogy saját filmszeretetének köszönheti mindezt, annak, hogy érzéssel és értelemmel nézi, figyeli a vásznon pergő történeteket. Így tett az Emberi sors esetében is és őszinte átélését, mindazt, amit ennek a művészi szovjet filmnek a látásakor érzett és megértett, a fiatalság tiszta szándékával, igaz őszinteségével papírra vetette. A kultúra szeretetében csak így tovább, Pópa József barátunk és — legyen ebben a példamutatásban sok-sok követőd. Huszár Rezső Tanulságos vita Igen, tanulságos beszélgetésnek, sőt mi több vitának voltam tanúja a minap. A politikai gazdaságtan szakosított tanfolyamának harmadéves hallgatói foglalkozásukon a munka termelékenységéről, a szocialista munkaversenyről vitatkoztak. Mindenki elmondotta véleményét, tapasztalatait. Eközben Sarnyai elvtárs, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára igen figyelemre méltó észrevételeit mondta el a szocialista munkaversenyről. Szerinte 1956 óta — ami igen helyes — sokat fejlődött ez a mozgalom: kevesebb lelt benne a bürokratikus vonás, élőbb lett, mint korábban. Ez a megállapítás fedi a valóságot. Emlékezzünk csak vissza a VII. pártkongresszus tiszteletére megyeszerte, ipari és mező- gazdasági üzemekben kezdeményezett versenyre, amikor naponta születtek a jobbnál-jobb eredmények. S ezzel nem is lenne baj, hiszen azóta is mindenfelé tapasztalható a sokféle helyes kezdeményezés. A mozgalmon belüli hiba azonban még Sarnyai elvtárs szavaival élve, hogy még mindig gyengén ha- # lad, emiatt természetesen javításra szorul a jó munkamódszerek, szakmai tapasztalatok, munkafogások átadása. Erről sohasem lehet megfeledkezni. Rendkívül sokat jelent ugyanis a gazdag szakmai ismeretekkel rendelkező segítsége, amely sokféleképpen megnyilvánulhat, mint például a jól bevált munkafogások, módszerek elterjesztése. Azért is érdemes gondot fordítani erre, mert ezek nemcsak gyorsabbá, termelékenyebbé teszik az egyes munka- folyamatokat, hanem könnyebbé is. Ha csak egy-két munkás alkalmazza őket, kevesebb az eredmény. Ha többen, annál nagyobb. Mi hát a teendő? Ismét csak Sarnyai elvtársat idézem, aki a vitában ezt a tömör megállapítást tette: Tegyék közkinccsé az élenjáró módszereket, a jól bevált munkafogásokat. S ha ez minden munkahelyen — legyen az ipari vagy mező- gazdasági — megvalósul, akkor olyan beruházás nélküli tartalékot lehet feltárni, amely sokszorosan kamatozik majd a jövőben. Mindössze az kell hozzá, hogy a szocialista munkaversenynek ezt az elvét jobban érvényesítsék, ne hanyagolják el ezt a mindenütt meglévő lehetőséget. Egyszóval: legyen közkincs mindaz, ami jó és követésre méltó. Podina Péter Esti tanfolyam kultúrfelelősök részére Csütörtökön este Békéscsabán és Orosházán háromhónapos esti tanfolyamot nyitottak meg Békéscsabán, Orosházán és az orosházi járásban dolgozó tiszteletdíjas, társadalmi munkás népművelésügyi vezetők, kultúrfelelősök részére A résztvevők a tanfolyam időszaka alatt megismerkednek termelőszövetkezeti városaink és községeink művelődési otthonai kulturális feladataival, a szakkörök s általában a népművelési munka szervezésének kiforrottabb módszereivel. Csehov: Munkás—író találkozók, elméleti viták, ankétok, vidéki csoportok alakulnak — Az írószövetség programjából — 1961. első félévében az írószövetség hét nagyobb író-olvasó találkozót rendez. Ezekre a találkozókra számos meghívást kaptak az ország különböző megyéiből, a gyárakból és a falvakból. Ellátogatnak, ankétokat, irodalmi esteket tartanak Veszprém, Győr- Sopron és Heves megyében. Az írószövetségnek továbbra is egyik fő törekvése: irodalmi kérdések elvi-elméleti tisztázása. Az írószövetség különböző szakosztályai a fél esztendő alatt minte&> tizenöt tanácskozást rendeznek. Az írószövetségben azon is munkálkodnak, hogy a vidéken élő írókat is fokozatosan bekapcsolják a rendszeres, tevékeny irodalmi életbe. Ezért néhány helyen megalakítják a Magyar írók Szövetségének vidéki csoportjait. Debrecenben már megalakult az első vidéki csoport, amelynek ünnepélyes alakuló ülésén részt vett Darvas Tözsef, az írószövetség el nöke is. cl fiuMtalnok halála Egy nagyszerű estén a nem kevésbé nagyszerű ekzekutor, Iván Dmitries Cservjakov a páholysor második sorában ült, és távcsövén át nézte a „Cornevillei haran- gok”-at. Nézte, és a hetedik mennyországban érezte magát. De hirtelen... Az elbeszélésekben gyakran találkozunk ezzel a „De hirtelen”-nel. A szerzőknek igazuk van: az élet annyira tele van váratlan fordulatokkal! De hirtelen arca ráncokba csúnyult, szemei forogni kezdtek, lélegzete elakadt... Elvette a szemétől a látcsövet, előregörnyedt és... hapci. Tüsszentett, amint látják. Tüsszenteni senkinek és sehol nem lealázó. Tüsz- szentenek a muzsikok, a rendőrfelügyelők és néha még a titkos tanácsosok is. Mindenki tüsszent. Cservjakov egyáltalán nem zavartatta magát, megtörülközött zsebkendőjével, és mint udvarias ember körülnézett: nem zavart-e valakit tüsszentésével? De most aztán rosszul érezte magát. Meglátta ugyanis, hogy egy idős ember, aki előtte, az első sorban ült, gondosan törülte meg kopasz fejét és nyakát kesztyűjével, és morgott valamit. Az öregben Cservjakov felismerte Brizzsalov államtanácsost, aki a közlekedési hatóságnál szolgál. „Öt fröcsköltem le! — gondolta Cservjakov.— Nem az én főnököm, idegen, de mégis kellemetlen, Bocsánatot kell kérnem.” Cservjakov köhintett egyet, egész testével előrehajolt és az államtanácsos fülébe súgta: — Bocsánat, méltsuram, lefröcsköltem Önt ... én véletlenül ... — Semmi, semmi... — Az istenre kérem, bocsásson meg. Hiszen én ... nem akartam! —; Óh, üljön már, kérem! Szeretném hallgatni. Cservjakov összezavarodott, bután elmosolyogta magát, és az előadást kezdte nézni. Nézte ő, de a hetedik mennyországban már egyáltalán nem érezte magát. Nyugtalansága gyötörni kezdte. Szünetben odament Brizzsalovhoz, topogott körülötte, és miután legyőzte félénkségét, morogni kezdte: — Önt lefröcsköltem, méltsuram... bocsásson meg. Hiszen én- nem az, hogy ... — Eh, elég volt... én mar elfelejtettem, Ön pedig egyre csak a magáét! — mondta a tanácsos és türelmetlenül húzta el alsó ajkát. „Elfelejtette, de szemében ott a gyűlölet — gondolta Cservjakov, gyanakodva vizsgálván a tanácsost. — Még beszélni sem akart velem. Meg kellene neki magyarázni, hogy én egyáltalán nem akartam ... hogy ez a természet törvénye, különben még azt. gondolná, hogy le akartam köpni. Most még nem gondolja, de később majd igen ...” Otthon elmondta Cservjakov feleségének faragatlanságát. Felesége, ahogyan ő látta, túlságosan könnyedén kezelte a dolgot; csak éppen hogy megijedt, de miután megtudta, hogy Brizzsalov „idegen”, megnyugodott. <=- Mégis el kell menned, kérj
