Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-17 / 297. szám
* Ara: 50 fillér * Világ proletárral egyesüljetek! I960. DECEMBER 17., szombat AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA v. évfolyam, 297. szäm BÉKÉS MEGYEI Megkezdődött a KISZ I. kongresszusa Pénteken reggel az Építők Rózsa Ferenc művelődési házában megkezdődött a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség I. kongresszusa. A magyar fiatalok küldöttei mellett 21 ország ifjúsági szervezetének delegációja vesz részt a kongresszuson. Képviselteti magát a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség és a Nemzetközi Diákszövetség. Pullai Árpád, a KISZ Központi Bizottságának titkára üdvözölte a kongresszus részvevőit, a kongresszus vendégeit, majd megválasztották a kongresszus elnökségét, munkabizottságait; , A kongresszus elnökségében foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula, Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Benke Valéria, Czinege Lajos és Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagjai. A Kommunista Ifjúsági Szövetség több vezetője és kiváló aktivistája. Az elnökség tagja volt Marina Iljicsnyina Zsuravljova, a Szovjetunió Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára, Lu Chao — a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága intéző bizottságának tagja, Piero Pieralli, a DÍVSZ elnöke. Gidari Abu, a Nemzetközi Diákszövetség alalnöke, Ivan Stefanov Abadzsiev, a Bolgár Dimitrovi Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára. A kongresszuson részt vesz a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a forradalmi munkás-paraszt kormánynak számos tagja, a társadalmi és tömegszervezetek számos képviselője. A kongresszust Pullai Árpád, a KISZ Központi Bizottságának titkára nyitotta meg. Szólt a Magyar kommunista ifjúság forradalmi hagyományairól, majd arról a lelkesedésről, amellyel fiataljaink a ★ Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség első kongresszusára készülődtek. A kongresszus ezután a következő napirendet fogadta el: Szövetség Központi Bizottságának be- a KISZ Központi Bizottságának első mócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizottsága első titkaira mondta el. Komócsin Zoltán bevezetőül hangsúlyozta: tunk Központi Bizottságának, élén Kádár János elvtárssal, aki a történelem nehéz óráiban is tudta, mit kell tennie, és bátran a kommunisták, a nép élére állt. (Hosz- szantartó nagy taps, éljenzés.) A magyar ifjúság fenntartás nélkül támogatja pártunk és kormányunk külpolitikáját — folytat, ta, majd megállapította: A kommunista és munkáspártok képviselőinek nyilatkozata és békekiáltványa tovább erősítette azt a meggyőződésünket, hogy az általános és teljes leszerelés megvalósítható, hogy minden nép lerázhatja a gyarmati igát, és megteremthető az emberiség igazi, békés korszaka. A magyar ifjúság nevében forró testvéri üdvözetünket küldjük és legjobb kívánságunkat fejezzük ki a világ összes békeharcosainak, mindenekelőtt az egész haladó emberiség legnagyobb reménységének, a Szovjetuniónak, ifjúságának, s a világ békeharcosai által hőn szeretett, tisztelt Hruscsov elvtársunknak. (Hosszantartó, lelkes taps, éljenzés.). Az ifjúság fejlődéséről szólt ezután. A mai fiatalok — mondotta — azt tudják, mit jelent éhesnek lenni, de hogy mit jelent éhezni, azt már nem. Ma már halványul és szinte értelmetlenné válik a jelentősége olyan szavaknak, mint: emberpiac, sommás, cibereleves, népkonyha, kis-rongyos akció. Honnan ismerhetnék a mi fiataljaink a szégyennek és megaláztatásnak azt a vériázitóan nyomasztó érzését, amit a folt hátán folt ruha viselése jelentette, vagy ami még rosz- szabb: a négy gyermeknek egy pár cipő, egy télikabát a téli hónapokban? Ma Magyarországon bármelyik ifjúsági táncestély, vagy vasárnap délutáni falusi korzó, minden túlzás nélkül kimeríti a divatbemutató fogalmát és kibírja az összehasonlítást a világ bármely országával, a leggazdagabb kapitalista országokat is beleértve. Eszmeileg, politikailag, erkölcsi és társadalmi magatartásban az egész magyar ifjúság sokat fejlődött — hangsúlyozta —, követi pártunkat, magáénak vallja a szocializmust, s növekvő aktivitással vesz részt a munkában és tanulásban. A párt és a kormány helyes politikája visszaadta az ifjúságnak a szektás hibák és a revizionista rombolás következtében megtört hitét. Ennek az eredménye, hogy egyre több azoknak a fiataloknak a száma, akik személyes helytállásukkal, magatartásukkal minden fiú és leány követendő példaképei lettek. Az egész magyar társadalom osztatlan elismerése övezi a „szocialista munkabrigád” címért harcoló fiatalokat, a mezőgazdaságban élenjáró munkacsapatok tagjait, a tanulásban, a hangsági munkában és nyári építőtáborokban egyaránt helytálló középiskolásokat és felsőfokú tanintézetek hallgatóit. A magyar ifjúság több. ségére a pozitív vonások a jellemzőek. Kádár János elvtárs, a pártunk VII. kongresszusán így fejezte ki ezt: „Büszkeségünk ez az ifjúság. Nagy vívmánynak tartjuk, hogy ilyen ifjúságunk van. Ez maga megérte a párt négy évtizedes harcát. Érdemes volt harcolni ezért az ifjúságért”. A fiatalok százezrei vesznek részt a KISZ országos és helyi termelési mozgalmaiban, az önkéntes társadalmi munkaakciókban. A szocializmus építése érdekében végzett önkéntes társadalmi munkában nem maradt el a munkás- és parasztfiatalok mellett a tanulóifjúság sem. Az ifjúsági nyári építőtáborokban az elmúlt három évben összesen 35 000 fiatal vett részt. Komócsin Zoltán ezután a második ötéves terv feladatairól beszélt. A második ötéves tervben a termelés növekedésének kétharmadát a munkatermelékenység növelésével kell biztosítanunk — mondotta. Második nagy feladatunk a mezőgazdaság szocialista átszervezéséből adódik. A létrehozott szocialista nagyüzemekben a mezőgazdaság és állattenyésztés minden ágazatában nagyarányú termelésnövekedést kell elérnünk. Ez a kormány széleskörű anyagi és pénzügyi támogatása mellett döntőben a munkaerő biztosításától függ. A következő években több tízezer fiatalt kell meggyőznünk, hogy a termelőszövetkezetekben, az állami gazdaságokban és gépállomásokon vállaljanak munkát. (folytatás a 2, oldalon) 1. A Magyar Kommunista Ifjúsági számolója. Előadó Komócsin Zoltán, titkára. 2. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Revíziós Bizottságának jelentése. Előadó Simon Ferenc, a Központi Revíziós Bizottság elnöke. 3. Javaslat a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezeti szabályzatának módosítására. 4. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának és Központi Revíziós Bizottságának megválasztása. A kongresszus ezután megkezdte az első napirendi pont, a KISZ Központi Bizottsága beszámolójának tárgyalását. A beszámolót KoKomócsin Zoltán besxéde Kongresszusunk irányvonalát a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának határozatai szabják meg. Munkánkban kezdettől fogva érezzük a párt segítő kezét. Mint a maígyar kommunista mozgalom négy évtizede alatt már annyiszor, az utolsó négy évben is bebizonyosodott: az ifjúság a kommunisták vezetésével minden nehézséget leküzdhet, elérheti céljait. Az ifjúság és a KISZ csak a kommunista párt vezetésével haladhat helyes úton. Elért eredményeink elválaszthatatlanok a párt sikereitől, politikájától. Az első KISZ-szervezetek létrehozásától, a fiatalok felvilágosításától, az ifjúsági brigádok megalakításától kezdve mindenütt éreztük a kommunisták, a pártszervezetek és pártbizottságok segítségét. Áldozatos munkájukért, szívből jövő gondoskodásukért hálánkat és köszönetünket fejezzük ki az ifjúság legnagyszerűbb vezetőinek, nevelőinek, minden magyar kommunistának. (Hosszantartó, nagy taps). Hazánk belső helyzete, népgazdaságunk eredményei egyaránt igazolják a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának helyességét és egész dolgozó népünk tettrekészségét. Elért sikereinkért, a nagyszerű forradalmi változásokért. az előttünk álló biztató jövőért az egész magyar ifjúság köszönetét küldjük kongresszusunkról pártunknak, kormányunknak. Hálánkat, bizalmunkat, ragaszkodásunkat fejezzük ki párA Deák utcáig tiszta lett a Holt-Körös A vízügyi igazgatóság kotrórészlege nyár óta tisztítja a város belterületén a Holt-Köröst. December 16-án befejezték az ez évi munkát, mert sorra kerül a gépek szokásos téli javítása. — Eddig 13 ezer köbméter iszapot emeltünk ki a csatornából — mondja Kecskeméti András kotró, mester. Ez akkorra szakaszon, mint a Békési úti zsiliptől a Deák utcai hídig terjedő rész szokatlanul nagy mennyiség. De ha figyelembe vesszük, hogy 1927 óta nem tisztították a belterületi tápcsatornát, nyomban reálissá válik, a fenti mennyiség. — Sok helyen — folytatja Kecskeméti — alig 20— 25 centi volt a vízmagasság a több mint 30 év óta feltöltődött iszap miatt. Eredetileg körülbelül másfél méteres volt. A kotró-részleg munkásai az árvízvédelmi készületi szervezet dolgozóival együtt működve kétméteres mélységben és 12 méteres szélességben „restaurálták” a csatornát. Az ÁKSZ újítása alapján olyan szivattyút állítottak munkába, amely több száz méteres távolságra összeszerelt vascsöveken át nyomatta ki az iszapot a kijelölt helyre. Kotrás közben igen sok vashulladékot, lőfegyvert és robbanószert találtak a munkások. Mázsákra tehető az a robbanószer, amelyet a második világháború után a Körösbe dobtak. Egy gránát be is került a vascsőbe és kisebb robbanást okozott, azonban baleset nem történt. A kotró-részleg ez úton is üzeni a város Körös-parton lakó szülőinek, hogy ne engedjék gyermekeiket a parton játszadozni, mert a már megtisztított szakaszon nem fokozatosan mélyül a Körös-parttól befelé, hanem egyenesen mélyítették, ami azt jelenti, hogy a parttól egy lépésre már kétméteres mélység van. Munkában a kotrógép. Fiatal szakemberek Mezőhegyesen A Kommunista Ifjúsági Szövetség Békés megyei Bizottsága mellett működő fiatal mezőgazdasági szakemberek csoportja ma, szombaton tanulmányi tapasztalatcsere-kirándulást szervez a Mezőhegyesi Törzsállattenyésztő Állami Gazdaságba. A 30-nál több résztvevő előtt ismertetik a gazdaság üzem- szervezését, a termelés főbb folyamatait, az állattenyésztésben eddig elért eredményeket, majd ellátogatnak néhány állatszállásra, ahol az elhangzott előadás gyakorlati eredményeiről győződnék meg. Hírek a kongói helyzetről New York (MTI) | Mint az AP írja, New Yorkban ismeretessé vált annak a határozati javaslatnak a szövege, amelyet India és Jugoszlávia terjeszt a kongói helyzetről a közgyűlés pénteki ülése elé. A javaslat indítványozza, helyezzék Mobutu csapatait az ENSZ ellenőrzése alá, bocsássák szabadon a politikai foglyokat, köztük Lumumba miniszterelnö- !köt is és hívják össze a kongói parlamentet. A határozati javaslat egy szóval sem utal arra, hogy biztosítási kell Lumumba törvényes kormányának jogait, s ez az indítvány következetlen voltára mutat. Akkra Nkrumah ghanai elnök csütörtökön rádióbeszédben követelte, küldjenek ki ENSZ-bizottságot annak kivizsgálására, kik pénzelik Mobutu bandáit és kik látják el őket fegyverekkel. Nkrumah kijelentette továbbá, le kell fegyverezni Mobutu zsoldosait, szabadon kell bocsátani Lumumba miniszterelnököt, biztosítani kell a parlament összehívását. Ameny- nyiben elutasítják e követeléseket — hangoztatta a miniszterelnök —.akkor közös afrikai főparancsnokságot szerveznek, amely azonnal lépéseket tesz. hogy biztosítsa Lumumba kormányának törvényes jogait.