Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-15 / 295. szám
2 képújság 1960. december 15., csütörtök ÍTÁ A KÖTŐGÉPEIK KÖZÖTT ÉV VÉGII Nemrég egy hindu vendég járt a Kötöttárugyárban. Vozár János mérnök kíséretében végignézte az üzemeket, s egy óvatlan pillanatban a mérnökhöz fordult: — Mondja csak, megengedi, hogy négyszemközt beszéljek valamelyik munkással? — Hogyne, tessék. — Akármelyikkel? — Akár öttel is, vagy ameny- nyivel és akivel akar. A hindu vendég csodálkozott, a mérnök pedig átment másik műhelybe. Valószínű, erre az esetre emlékezett még Vozár elvtárs, amikor kértem, hogy jöjjön el velem a műhelyekbe s visszautasította a kérésemet: — Nem, nem, nem megyek, beszélj négyszemközt a munkásokkal. Mit tehet ilyenkor az ember? Vettem ceruzámat s blokkomat, vé_ gigjártam néhány üzemrészt. Különben arra voltam kíváncsi, hogy — decembert írunk —, nincs-e év végi hajrá, az esetleges évközbeni lemaradás miatt, ami esetleg idegesíti a munkásokat. Ha nem ezt nézem, talán észre sem veszem azt a képet, amely az első pillanatban kialakult bennem: Amíg fent az irodákban a termelést irányító elvíársak gondterhelt ábrázatát látja az ember’, a műhelyekben éneklő, szinte gondtalan munkások szorgoskodnak gépeik mellett. És ha ez így van, nem lehet év végi hajrá. Vagy, ha van is, ezt az orsózók, a kötők és szövők nem érzik. Nem azért, mintha nem érdekelné őket az évi tervteljesítés, hanem azért, mert a munkát jól szervezték'egész évben. Az év végi hangulatot per-l sze érezni az üzemben. Az üzem igazgatója, a mérnökök, a párt- szervezet vezetői számolgatnak, mennyivel tudják túlteljesíteni az évi tervet. Elsősorban azt méregetik, hogyan emelkedett a termelékenység. Nos egy számot, mielőtt még az embereket beszéltetem: A múlt év októberében az egy főre jutó termelési érték 6481 forint volt, ez év októberében pedig már 9922 forint. Ez azt is jelenti, hogy javult a termelékenység. De ne bonyolódjunk a számokba, hanem nézzük az embereket. Az orsózóban egyik gép végén éppen orsót cserélt Danczigné. Félénken mosolyog, amikor megszólítom. A gyárból ment férjhez i alig három hónapja. Jól érzi magát az üzemben. És mennyire tudja ő is, hogy legfontosabb: minél többet termelni! — Sokszor még egymást is figyelmeztetjük. Sőt, elsősorban egymásra vagyunk utalva, hiszen nekünk nincs hajcsárunk... Ha valaki valamit nem csinál, vagy rosszul csinál, figyelmezetetjük. — És szükség van rá? — Ritkán. Legtöbbször a fiatalokat „molesztáljuk”, hogy ne tartózkodjanak olyan sokáig kinn a cigarettával. Csak néhány szót lehet váltani, hiszen a fiatalasszonynak figyelnie kell az orsókat s topog, hogy elnézést kér .. . A körhurkoloban csakazértis azt az aszonyt választom ki beszélgetéshez, akit szomorúnak látok. Hátha még segíthetek is. — Puskás Jánosné vagyok — viszonozza a kézfogást. — Miért olyan szomorú? — Honnan gondolja? — Az arcáról. — Nem, csak kissé mérges vagyok. Űj gépet kaptam, most ge- nerálozták, de nagyon sok baj van vele. Még olyan sincs, mint az azelőtti. — Nehéz a munka? — Dehogy nehéz, csak a mi munkánk elég ellentétes. Ha a gép jól működik, akkor szinte semmit nem kell csinálnunk. Ha viszont sok baj van a gépekkel, sokszor leállnak, akkor futkoshatunk egész nap egyiktől a másikig. És ez tudja mit jelent? Azt, hogy amíg egy-egy gép áll, addig nem keresünk. — Tehát, ha sokat dolgoznak, akkor keveset keresnek, s ha nem kell futkosni, akkor sokat keresnek. — Pontosan így van. A lánckötőgépek között találkoztam a már lapunkból is ismert fiatal munkásköltővel, Vájnád Lászlóval. Az egyik gépnek támaszkodva találtam, s szinte átnézett mindenen. Talán éppen új rímpárokat és új ritmusokat ébresztett gondolataiban a kötőgépek zajos csattogása. Ugyancsak kevés szót tudtam tőle kicsikarni. — Azt hiszem, nem lesz baj az évi tervünkkel. Bár, amikor beállították ezeket az új gépeket, volt kiesés, de talán rendbejövünk év végére. Aztán a munkásöntudatról is szó esik. Engem nem lepett meg az, hogy az üzemben szinte kivétel nélkül minden dolgozó a kereset Moszkva (TASZSZ) Kuznyecov szovjet külügyminiszterhelyettes kedden magához kérette az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövetét és átnyújtotta neki a szovjet kormánynak a laoszi eseményekkel kapcsolatos jegyzékét. A szovjet jegyzék többek között az alábbi tényekkel támasztja alá a laoszi ügyekbe való amerikai beavatkozás tényét: ' Az Egyesült Államok nyíltan támogatja, fegyverrel, hadianyaggal, és pénzzel látja el Nosavan i Tíz nap nem sóik i<iő. Ahhoz, hogy egy nemzetet megismerjünk, éppenséggel nagyon kevés. Mégis, ha csak mozaikokból, sok minden érdekességet tudunk ismereteink tárában elraktározni. Közelebb kerülünk barátain« leikéhez, megismerjük küzdelmeik színterét, tartalmát. Kul túrkincseket, embereket, geí-r.ivsokat, idege' szokásokat ismerhettünk meg, mi harminc- kelten, akik egy német rendszámú, de magyar gyártmányú far-motoros autóbusszal jártuk az NDK országútjait. Az első német város, amelyet minden magyar turista megismer, Drezda. Olyan volt, mint bármelyik virágzó német nagyváros, r-sak kultúrkincsei tették a többinél is híresebbé, emlékezetesebbé. 1945. februárjában egy hideg téli éjszakán azután megjelentek az amerikai bombázók és a város nyolcvan százalékát néhány óra leforgása alatt romhalmazzá változtatták. Huszonötezer ember maradi a romok alatt. Kiégett kősivataggá vált a város, s a füstölgő romok alá a vadállati hitleri rendszer temetkezett. Az emberek, akik meghaltak, azok nem voltak zömében nácik. Asszonyok, gyerekek, öregek javarészt. A pusztítás ebben *az időben, a németek vereségének időszakában, már értelmetlen volt, de hát amerikai bombázók hajtották végre a nemsokára szovjet megszállás alá kerülő terület ellen... Ha végignézünk a Hauptbahnhof előtt, nagy mezőt láthatunk,, zöld fűvel benőve. A zöld fűben még láthatók halványan az egykori útvonalak nyomai. Csak jó másfél kilométerrel beljebb kezdődik a tulajdonképpeni város, a híres Altmarkt-tal, a régi piactérrel. Persze, ez sem a régi, vadoI mellett látja az egész népgazdaságot is, de gondolom, az említett hindu vendég jogosan csdálko- zott, amikor ezekkel a dolgozókkal beszélt. — Hol vagyunk má már a régi gondolkodástól? — legyint kezével Vajnai Laci. — Akár nagyítóval is keresheti az idegen az olyan embert, akinek ne lenne kedves műhelye vagy üzeme. Szerintem ez nem is csoda. Minden munkás tudja, hogy az országban érte történik minden munka. Egy lakat azonban, amely a gép sebesség-állítóján függött, ennek ellenére kiváltott egy kis vitát. Vagy nem is ennek ellenére, talán éppen az öntudatért. Amikor megkérdeztem a munkásoktól, miért van ott a lakat, mosolyogva, kissé szemérmetesen válaszolta egyikük: — Tudja, ezek új gépek, s hogy senki ne „rabolhassa” meg a sebességet, lakatot tetettek rá. — Elég sértő ez — panaszkodik Vajnai elvtárs. — Ennyire igazán bízhatnának bennünk. Meg kellene mondani, hogy a sebességszabályozóhoz nem szabad nyúlni, és kész. — És akkor valóban senki nem nyúlna hozzá? — Hát... Nos, azért biztos, ami biztos. Mert ha húsz ember közül csak egy is „rabolja" a gépet, a kár lázadó csoportját. A lázadóknak olyan fegyvereik vannak, amilyenekkel a laoszi hadsereg sohasem rendelkezett. A lázadókat amerikai tanácsadók képezik ki. A kormánycsapatok lelőttek egy repülőgépet, amelynek négy amerikai tiszt volt a fedélzetén. A harcok kezdete óta Thaiföld területéről rendszeresen íelrepülnek „Sikorsky” mintájú amerikai helikopterek, melyek irányítják a lázadók tüzérségét. natúj házsorok, üzleti negyed, az új- jáépített Szent Miklós templom, és tőle nem messze a Zwinger, a régi szász királyok rezidenciája. Az is romjaiból újjáépítve. Mert Drezdában nagyszerűen halad az újjáépítés. Kis területen több toronydarut számoltam össze, mint amennyi az egész Szolnok megyében található. És egyáltalán nem frázis a németek szorgalma, amelyet helyes irányba terel a kommunisták politikája, a Német Szocialista Egységpárt vezetése. Szobrot állítottak a drezdai asszonyoknak, akik eltakarították a város egész területét vastagon borító romokat, és szobrot kellene állítani azoknak a munkásoknak, akik éjt nappallá téve dolgoztak és dolgoznak az új meg új házsorok felépítésén. Természetesen, a hagyományos módszerekkel még igen sokáig tartana az építkezés. Ezért Drezdában áttértek a nagyblokkos építkezésekre. A romokat is felhasználják, bezúzzák őket, és a panelek nyersanyagához adják. Egész szoba nagyságú falak készülnek el egyszerre, amelyeket vasbetonvázakra emelnek és összeszerelik őket. így hihetetlen gyorsasággal készül el egy-egy ház. Nálunk is elkelne az efféle építkezési módszer... — Míg élünk, hálásak leszünk a szovjet embereknek — mondotta az ősz hajú műtörténésznő, aki végigkísért bennünket a káprázatos kincseket* tartalmazó drezdai képtáron. Elmondotta, hogyan mentették meg az előnyomuló szovjet csapatok a német műkincseket, egy német katona útmutatása nyomán, aki éppen ezeknek megsemmisítésével volt megbízva. Egy régi bányában akadtak a festményektöbb százezer forint. Viszont az is igaz, ha már ez sérti a munkást, azért van, mert növekszik az öntudata. Ugyanezen a gépsoron két gép között ülve találom Araczki Andrást. Melléguggolok és úgy érdeklődöm a munka iránt. Aztán egész szakmai előadást tart az új gépek működéséről, teljesítményéről. Még azt is megmutatja, hogyan kell befűzni, hogyan kell indítani, egyáltalán mit kell csinálnia a lánckötő szakmunkásnak, ö érettségi után jött ide ipari tanulónak. Értelmes, okos szakmunkás. — Én nem félek, hogy baj lesz a i tervvel — válaszolja egy mondattal, amikor a terv teljesítéséről kérdezem. Zsilinszki elv társnak, egyik művezetőnek már kerek perec tettem fel a kérdést: — Van-e a műhelyben év végi hajrá? — Nincs. Annyi csak a hajrá, amennyi egyébként is van az év minden szakában. Bár volt kiesésünk, de ezt „ügyesen” behozzuk. — Mi ez az ügyesség? — Nézd, nem szégyellem megmondani, hiszen egy kicsit minden olyan ember, aki szereti munkahelyét, hazabeszél. Most, amikor felszereltük ezeket a gépeket, elsőnek rögtön nehezebb anyagot kötünk rajta, hogy a tonna-terv meglegyen. Cinkosan mosolyog, hogy ezt igazán meg lehet bocsátani, hiszen a megrendelést úgyis el kell készíteni. Én megbocsátom. Nem zavarok tovább, hiszen itt a munkások minden idegszálát leköti a munka, és akárki az idegen, mindenképpen csak zavar. Azzal köszönök el, amit Vozár elvtárs mondott: — Biztosan mondtak a dolgozók hibát is, bajokat is. Dehát nem is lenne jó a munka, ha minden hiba nélkül folyna. Van hibánk, de azért, amit csak tudunk, felte- szünk a népgazdaság asztalára... Varga Tibor . re, víztől, penésztől megtámadott állapotban. Évekig tartó munkával restaurálták a szovjet műtörténészek, azután visszaajándékozták az NDK-nak. És most turistacsoport turistacsoportot vált Raffael Sixtusi Madonnája előtt, áhítattal és tisztelettel adózva a lángeszű mesternek és hálás szeretettel gondolva az ismeretlen restaurátorra, ki ezt a felbecsülhetetlen kincset megmentette számunkra, az egész emberiség számára. Coreggio, Rembrandt, Dürer, az emberiség kultúrtörténetének egy darabja látható itt, a gyönyörű csarnokban, és mi nehezen, igen nehezen tudunk távozni. De hát időnk nagyon szűkre szabott, és még a képtárnál is kevesebb időnk jut nézelődni a Grüne Gewölbe, a szász királyi kincstár helyiségeiben. Pedig itt is van mit nézni. Briliáns köpenygombok, egy garnitúra kb. 80 darab mogyoró nagyságú, vagy annál neon kiseob. sokszorosan csiszolt briliánsból áll. Ékszerdobozok elefántcsontból, drága mívű ezüstveretekkel, amelyek oly finoman cizelláltak, hogy brüsszeli csipkével vetekednek. Arany kardmarkolatok, ékszerekkel fantasztikusan kirakott díszruhák; mint valaki megjegyezte, az egész német újjáépítést fedezni lehetne ennek a kincstárnak az értékeiből. De hát az ilyent nem szokták eladni. Szóval gazdagok voltak a néhai szász királyok. Vajon miből szerezték? Rohanunk az országúton. A főútvonalon, az un. birodalmi autóúton megyünk. Négy széles nyomvonalon haladnak itt a gépkocsik. Mindkét irányban két-két országút szalagja húzódik egymás mellett. Közöttük széles, zöld sáv. A forgalom nagyon élénk és Warren Franklin amerikai tudósító híreiben rágalmazott — tartózkodási engedélyét nem hosszabbították meg Warren Franklin, a National Broadcasting Corporation és más amerikai rádiótársaságok tudósítója beu tazási engedélyt kért és kapott Magyarországra. Warren. Franklin magyarországi tartózkodása idején tudósításaiban rendszeresen rémhíreket és rágalmakat közölt, többek között koholt híreket magyar államférfiakról, valamint a magyarországi politikai és gazdasági élettel kapcsolatban. Hírforrásként „budapesti nyugati diplomatákra’’ hivatkozott. Minthogy Franklin tevékeny részt vállalt a Magyarország ellen folytatott imperialista rágalomhadjáratban, az illetékes magyar hatóságok megtagadták azt a kérését, hogy tartózkodási engedélyét újból meghosszabbítsák. (MTI) A kínai kormány tiltakozik az algériai vérfürdő miatt Peking (Oj-Kína) Ferhait Abbasz, az algériai ideiglenes kormány miniszterelnöke táviratot intézett Csou En- lajhoz, a Kínai Népköztársaság miniszterelnökéhez. A rendkívül súlyos helyzetért teljes mértékben a francia kormány a felelős — mutat rá Fer- hat Abbasz, majd felkéri Csou En-lajt, tegyen lépéseket az algériai népgyilkosság beszüntetése érdekében. Csou En-laj választáviratában kijelentette, a kínai kormányt és népet mérhetetlenül felháborítja a francia gyarmatosítók kegyetlenkedése és a legerélyesebben tiltakozik ellene. A kínai nép és kormány elismeréssel adózik az algériai nép küzdelmének, s szilárd meggyőződése, hogy siker koronázza e hős harcot — írja a Kínai Népköztársaság miniszter- elnöke. nyolcvan kilométernél kisebb sebességgel haladó járművel nemigen találkoztunk. De Itt ezt is nyugodtan lehet, mert sehol keresztezés vagy vasút. A kanyarok is elég enyhék. A keresztezést felül- vagy aluljáróval oldják meg, az útra oldalról lehet csak ráhajtani. Minden három kilométeren sárga ladiké, rajta nagy F-betű. F.z telefonkészülék, amellyel a bajbajutott autós vagy motoros a legközelebbi szervizbe telefonálhat. Rohanunk az országúton és a földeken köröskörül élénk a mozgás. Igen sok az ember a határban, a termelőszövetkezetik földjein. Lovat, kocsit csaik mutatóba látni néha, a forgalmat és a földmunkálatokat vontatókkal, traktorokkal végzik. Azután feltűnnek a gyártelepek, a trolibusz felsővezetékei, Leipzlgbe érkezünk. A képeslap-sorozaton, amelyet tér* mészeteeen az első trafikban megvásárolunk, büszkén hirdeti magát a város: Messestadt, Leipzig, Lipcse, vásárváros. Valóban ősrégi kereskedőváros ez a hely és erre büszke minden lipcsei. A régi városháza boltíves árkádjai alatt, a hatalmas üzletházak átjáróvá kiképzett folyosóin az úgynevezett passageokon üzlet üzlet mellett. Szépen berendezett, Ízléses üzletek, rendkívül figyelmes kiszolgálás. Ügyesen és mértékkel találták el a szolgai hajbókolás és a pökhendiség között azt a középutat, amely kedves emlékké tesz minden vásárlást. Nem véletlen, hogy csoportunk kevés számú márkáját majdnem teljesen ebben a városban költötte el. Az első este vacsora az újjáépített. híres Rlngkafféban. Jó zene, kellemes hangulat. A férfiak meglehetősen egyszerűen öltözködnek és a ruhaanyagok se valamilyen fényesek. A női öltözetekben már valamivel több d változatosság, de az ízlésük bizony nem egyezik a mienkkel, Adatok a Laosz ügyeibe való amerikai beavatkozásról Tjíz nap az áj Qént etú rs zárj ha a
