Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-22 / 301. szám
4 NÉPÚJ SÄG I960, december 22., csütörtök Rendelkezés az 1960/61. oktatási évi középiskolai tanulmányi versenyekről Áz idén is meghirdették az 1960/61. tanévi középiskolai tanulmányi versenyt és az Arany Dániel matematikai versenyt. A középiskolai tanulmányi versenyen a harmadik és negyedik ősz. tályos tanulók vehetnek részt. Egy diák legfeljebb két tantárgyból indulhat. A verseny tantárgyad a következők: magyar irodalom, történelem, orosz nyelv — valamennyi középiskolai típus tanulói részére. Matematika a gimnáziumok és az ipari technikumok, fizika a gimnáziumok, földrajz a gimnáziumok és a közgazdasági technikumok, kémia és biológia a gimnáziumok, gazdasági számtan és könyvvitel a közgazdasági technikumok tanulói részére. Az ipari és mezőgazdasági technikumok szaktárgyi versenyeit, valamint a közgazdasági technikumok statisztikai versenyét az illetékes szakminisztériumok, illetve a Központi Statisztikai Hivatal hirdeti meg és bonyolítják le. Az Arany Dániel matematikai fisztaligró versenytől a rugbyig Az elmúlt hetekben a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban a fiú osztályok tréfás rugbymeccs et vívtak és néhány új akrobatikus mutatványt mutattak be. Az érdekes „sporteseményről” képeinken számolunk be. Kicsi rakás nagyot kíván, ez a rugby alapelve, mert akihez hozzákerül a hosszúkás labda, az elkezd szaladni, de a nyakába máris többen csimpaszkodnak és bizony a két csapat tagjait csak a bírói füttyszó tudja szétválasztani. A csatát a gimnázium tornatermében vívták, a tavaly érettségizettek és a mostani negyedikesek. A nézők nagyokat nevettek és akik játszották, azok meg nagyokat nyekkentek, ha éppen a padlóra estek. versenyben részt vevők köre és a verseny szervezési formája változatlan. Ezzel kapcsolatban a korábbi években kiadott rendelkezés érvényes. Az Arany Dániel- versenyen a közgazdasági technikumok első és második osztályos növendékei külön tételt kapnak. A középiskolai tanulmányi verseny győzteseit valamennyi tantárgyból egy-egy 2000 forintos első, egy-egy 1000 forintos második, valamint egy-egy 500 forintos harmadik díjjal jutalmazzák. További kiemelkedő munkák készítői minden tantárgyból könyvjutalmat kapnak. A díjnyertes tanulókat az egyetemekre (főiskolákra) vizsga nélkül veszik fel, ha olyan karra (szakra) jelentkeznek, amelynek valamennyi szakmai felvételi vizsga tárgyából a tanulmányi versenyen pályadíjat kaptak. Jövőre Budapesten rendezik meg a bélyeg-világkiállítást A bélyeggyűjtők nemzetközi szervezte, a FIB hazánknak adta a jövő évi bélyeg-világkiállítás rendezésének jogát. A kiállítást 1961. szeptember 23. és október 3. között Budapesten, a Műcsarnokban rendezik. Eddig Csehszlovákia, Lengyel- ország, Finnország, Svédország, Belgium, Norvégia, Dánia, Izland, Malta és az ENSZ postai szervezete — s természetesen a Magyar Posta — jelentette be, hogy elküldi válogatott bélyeganyagát a kiállításra. Ezenkívül — bár csak nemrégen kezdődött a szervezés — tömegesen jelentkeznek a külföldi egyéni bélyeggyűjtők is. Az elevenére tapintott Miként lapunkban már említettük, X. községben az a sajnálatos eset fordult elő, hogy a szülők és a nevelők szorosabb kapcsolatának ürügyén kocsmai hangulatú disznótoros vacsorákat rendeztek. Folyt a bor, az ihaj-csuhajozás. A máskor gyermekzsivajtól hangos folyosókon és iskolaudvaron kavargó gyom- rú részeg emberek támolyogtak. Nyilvánvaló, hogy az efféle ba- rátkozásnak a gyermekneveléshez semmi köze. Joggal írta az egyik ottani szülő: „... Nagyon szeretnénk, ha ezek a vacsorák megszűnnének.” A helybeli felügyeleti szerv gyors és erélyes intézkedése véget is vetett ennek a félresiklott kapcsolatnak. Kirívó eset volt csupán, az igaz, azonban szelídebb kiadásban, de még előfordul ilyesmi. Néme- lyütt a szülök és pedagógusok, az egyébként feltétlenül szükséges és örömmel üdvözölhető baráti találkozók alkalmával a csak önmagáért való szórakozást engedik felülkerekedni, s kirekesztődik a program másik, fontosabb része — az eszmecsere, a vita, az okos beszélgetés arról, hogy sorra-rendre mit cselekedjenek közösen a gyermekekért. A minap egy tanyai asszony dicsekedett a könyvtárban, hogy a tanyaközponti iskolában ők, szülők milyen jól töltötték az időt a nevelőtestülettel több alkalommal is. Ez magábanvéve örvendetes, de mikor aziránt érdeklődtem, hogy közben szóba kerültek-e nevelési kérdések — bizony az volt a válasz, hogy nem- ' igen. Véleményem szerint a szándékban nincs hiba. A találkozók szervezői minden esetben a szülők és pedagógusok barátságának a megvalósítását tűzik ki célul, azonban a differencia ae együtt töltött idő tartalommal való megtöltésének a mikéntjéből támad. Ennek többféle óka van. Egyik, .talán legdöntőbb az, hogy a szülők iskolai képviseleti szervének, a szülői munkaközösségnek a megválasztása néme- lyütt gépiesen történik, ismertem például egy szülői munka- közösséget, amelynek tagjai olyanokból kerültek ki, akik „jobban ráérnek”. Többségük aztán teadélutánosdival vélte legjobban betöltöttnek feladatát. Hogy valójában miként töltik be a szülő—pedagógus összejövetelek legjobban rendeltetésüket, minden elmefuttatásnál jobban az elevenére tapintott egyik levelezőnk, Szpisják Pálné: „Mi, kétsoprony—apponyiföldi szülők — írja — a nevelőkkel állandó kapcsolatot tartunk. Így aztán nemcsak azt tudjuk, hogy édes gyermekeink, de azt is, hogy az egész iskola milyen eredményt ér el évnegyedenként. Foglalkoztunk az új iskolareform kérdéseivel. Tudjuk, hogy az iskolának gyermekeink második otthonává kell válnia. Erre a termek és az épület meszelésével és egyéb csinosításával külsőleg is törekszünk.” Egyszerű, keresetlen, igaz sorok ezek. Minden szülőt és pedagógust mindenütt csak az a tudat vezérelheti, hogy „...az iskolának gyermekeink második otthonává kell válnia”. Ebben — úgy érezzük — minden benne van. Huszár Rezső Az első félidőben 1:0- ra vezettek a mostani negyedikesek, s a szünetben a pádon a két csapat tagjai alig lihegtek. Gyorsan a terem közepére toltak egy asztalt és kezdetét vette az asztal- ugró-bemutató. Az iskola tornászai bebizonyították ügyességüket. Képünkön éppen ifjú Klaukó Mátyás repül át az asztalon. Nehéz volna a rugby- csata második félidejéről részletes tudósítást közölni, úgy érzem, felesleges is lenne. Mint képünkön látható, a meccs után a sportkör „háziorvosa” éppen metszőollóval és asszisztense csavarhúzóval próbálja egyik szenvedélyes rug- byjátékosnak helyreigazítani az állkapcsát. ... Tréfa volt az egész, nem kell komolyan venni, nem igaz, hogy gimnazistáink ezután a sokkal szebb, de nem kevésbé férfiasabb sportjátékok helyett most már rugbyzni fognak, hiszen a vége ennek is az volt, hogy így szóltak néhányan: — Inkább focizzunk egyet! GYÓGYULÁS A főorvos leült az asszony ágya mellé, örült, hogy javul az állapota, s el akart vele beszélgetni egy kicsit. Hosszan nézte gondoktól barázdált arcát. Mennyire megváltozott a kétheti ápolás alatt. Amikor behozták összeroppanva, vérben forgó szemekkel, olyan volt, mint egy fúria. Le kellett kötözni, hogy.-fairt ne tegyen valakiben. Most nyugcjdtah fekszik az ágyon, szemeiben újra értelém és végtelen szomorúság tükröződik. A fptírvos saját édesanyjára gondolt, aki annyira, pe annyira hasonlít asszonyhoz. Érzi, hogy ennek az asszonynak a lelkét is meg kellene gyógyítani, összeszorult torokkal próbálta beszélgetésre bírni: — Jobban érzi magát Mariska néni? A beteg ráemelte szemeit, s amikor válaszra nyitotta a száját, fejét elfordította a másik oldalra. A főorvos tudta, hogy a fáradt szemek megteltek könnyel. «— Nincs mit szégyellnie Mariska néni. Én is feküdtem már ugyanezen az osztályon mint beteg, s látja most mégis itt vagyok. — Nem is azért — jött a halk válasz, s most már kitört rajta a sírás. A főorvos megvárta, míg kisírja magát. Szívből sajnálta az asszonyt. A beteget hosszú ideig rázta a zokogás, majd erőt vett magán és el-elcsukló hangon beszélni kezdett: — Mindegy nekem, hogy itt vagy otthon, úgysincs nekem senkim se. A férjem meghalt, gyerekünk nem volt. Egy nevelt lányom van, dehát az nem olyan. Nem tartozom én senkihez, csak bolyongok a világban. El tudja képzelni főorvos úr, hogy milyen érzés, ha egy idős emberhez vér szerint senki sem tartozik a világon? Nyílott az ajtó, s a nővér kihívta a főorvost. — Főorvos úr kérem, keresi egy fiatalasszony. A főorvos gépiesen üdvözölte az érkezettet, aki csakhamar felkeltette az érdeklődését, mert éppen Mariska néni hogyléte felől érdeklődött. — Jobban van — adta meg a felvilágosítást. >— Öh! De örülök. És beszélhetek is vele? i— Beszélhet. — Igazán? Hiszen akkor hamarosan meg fog gyógyulni, ugye doktor, úr? — Bizonyára hamarosan. — Annyira bánkódtam már szegény anyuka után, hogy ki sem lehet mondani. — És zsebkendőjével a szemét kezdte törölgetni. — Doktor úr, én olyan hálás vagyok magának. Itt van ez a kis pénz, fogadja el tőlem és gyógyítsa meg anyukát minél hamarabb! A főorvos végignézett rajta. Hm. Mintha látta volna már valahol. — Tegye el! — Én ezt a doktor úrnak szántam és szívesen adom. A főorvos véradójelvényt pillantott meg a férfiasán szabott kiskabát hajtókáján. És eszébe jutott, hogy reggel a véradóállomáson látta már ezt a fiatalasszonyt. Hirtelen ötlettel elfogadta a pénzt. — Ha valaki megtudná, baj lenne belőle. — Tőlem nem fogja megtudni senki. A főorvos alig várta, hogy a fiatalasszony kilépjen az ajtón. Felemelte a telefonkagylót s a véradóállomást kérte. Gyanúja alapos volt. A személyleírás alapján megtudta, hogy a fiatal- asszonyt Molnár Mihálynénak hívják, ma adott vért először és 150 forintot kapott érte. Kinyitotta markát és 150 forint volt benne. Elmosolyodott. Aznap délután ismét felkereste Mariska nénit, hogy beszélgessen vele. Megtudta tőle, hogy nevelt lányát Molnár Mihálynénak hívják és van egy egyéves kislánya. — Szegénynek kijutott a bajból. A férje sokat iszik. Sokszor neki kell előteremteni a pénzt, ha szüksége van valamire — mondta az asszony. A főorvos most mű. mindent megértett. Ideje volt, hogy Mariska néninek el is mondjon mindent szép sorjában, akit ezalatt ismét elővett a sírás. De most már nem fordult el, nem szégyellte könnyeit. A szemeiben ülő szomorúság helyét lassan az öröm foglalta el. A főorvos a 150 forintot átnyújtotta Mariska néninek. — Vigye haza Mariska néni, a lányának, aki most már vérszerinti rokona. Vagy vegyen rajta valamit az unokájának. És adja át neki üdvözletemet is! Tímár Imre
