Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-21 / 300. szám

NÉPÚJSÁG

I960, december 2L, szeri»

Jutálomtárgyákat sorsolt ki az Állami Biztosító

az iskolai balesetbiztosításban részt vevő tanulók között

Az Állami Biztosító minden évben értékes jutalomtárgyakat sorsol ki az általános iskolai balesetbiztosításban részt vevő tanulók között. Az elmúlt héten Békéscsabán a II. számú általános iskola tornatermében került sor az ez évi sorso- í. Ezúttal 177 golyós- és töltőtollat sorsoltak i megye tanulói között. A sorsoláson részt ' pajtások nagy izgalommal várták az ünne- es pillanatot. Nem kellett sokáig várni. Az ilon lévő szerencsekerékbe hamarosan békéik a jutalomtárgyak. Lehel János, az Állami ásító szakelőadója rövid beszédben üdvözölte íjtásokat. Beszélt az iskolai balesetbiztosítás- amelyet a megyében ebben az évben 48 070 t árúi ló kötött az Állami Biztosítóval. Számtalan esetben fizettek már nagyobb összegeket az iskolában történt baleset után s ez komoly segítséget jelentett a családnak. Éppen ezért fontos, hogy minél több tanuló kössön balesetbiztosítást. Az

évenként megtartott jutalomsorsolások is ezt segítik elő. Ezután úttörő-egyenruhában Tobak Erzsébet és Tokodi Mária VIII. osztályos tanulók álltak elő, hogy kisorsolják az értékes jutalmakat.

A békéscsabai tanulók közül 33-an nyertek töltő- vagy golyóstollat, a többit vidékiek nyerték. Papp Sándor békési, Hévízi Erzsébet mezőmegyeri, Szilágyi Erzsébet tarhosi, Lányi Ágnes gyomai, Dékány Ferenc dobozi, Koska Sándor orosházi, Nagy Mária battonyai, Tóth Tamás sarkadi és a többi vidéki pajtás bizonyára nagyon örült az ajándéknak, amikor a posta kikézbesítette. De nagy öröm volt a sorsolás színhelyén is, amikor egy-egy ismerős pajtás nevét hallották a jelenlévők. Üdvkiáltások kísérték Várkonyi Jánost, Szabó Júliát és Mohácsi Mártát is, amikor a szerencsekerékből az ő nevükre is kikerült egy-egy töltőtoll.

Félezren szabadultak meg káros szenvedélyüktől a békéscsabai alkoholizmus elleni bizottság segítségével

A Vöröskereszt békéscsabai 'aer vezetőn belül Zahorán Máig kezdeményezésére két évvel ott alakult meg az ország első hólizmus elleni társadalmi tsága, amelynek munkája n eddig mintegy ötszázan ■ltek a gyulai megyei kór- >hol-elvonó kúrájában. A tagú önkéntes bizottság égé óta a kezeltek több- megszabadúltak túlzott káros szenvedélyüktől, len csökkentek a visz- iert a bizottság aktivis- a is figyelemmel kísé- ogatják és tanácsaikkal segítik a kórházból kikerülteket.

Az Egészségügyi Minisztériumtól, a Vöröskereszt szervezettől, a párt- és a tanácsszervektől támogatott békéscsabai társadalmi bizottság számos külföldi antialkoholista egyesülettől eltérően nem az alkohol, hanem az alkoholizmus ellen küzd. Megvizsgált pl. száz olyan embert, aki tíz évnél régebben naponként állandóan fogyaszt szeszesitalt a vendéglőkben vagy a kocsmákban. A száz megvizsgált közül 25 kimondottan alkoholista volt; hatvan kiegyensúlyozott „normális emnyőfaünnepséget rendezett zociális gondozottaknak a nőtanács

sérült fenyőünnepséget ,t december 18-án, va- .élután Békéscsabán az ti nőtanács. Az ünnep- szociális gondozottat ■ndégül, küztük volt a Mitykó Pál bácsi is. területi nőtanács titká- beszédben üdvözölte a Az otthon lakóit, és beiz arról a gondokodásról,

Vál

Mrá

kesztöi üzenetek

MINDHALÁLIG” jeligére ,y esetében is csak azt is- ; amit már annyiszor meg- éwel és lakcímmel tessék olyan kijelentésekért, ame- lévtelenül csak rágalomnak V el. Ha érzi igazát, így á. Egyébként bármilyen ’ lek kívánságára a lapuk a nevét, címét. ÖRGY , BÉKÉSCSABA, itea 5.” — Ügyében leimben eljárni, ugyanis fe közvetlen bizonyításra, arnfci cím alatt más lakik, rnnsl közölje pontos lakcí- vesz'tőséggel, ellenkező esetet kénytelenek vagyunk

ÍÁVIRAT

MEGYEI NÉPÚJSÁG SZTÖSÉGE, BÉKÉSCSABA

■melési tervünket de- én 6 órakor teljesítettYESI CUKORGYÁR

»

ég ez alkalomból mele- i gyár valamennyi dőlamelyben kormányunk részesíti a magára maradt öregeket. A kedves, családias ünnepségen a nőtanács uzsonnával vendégelte meg a résztvevőket. Utána vidám harmonikaszóval szórakoztatta őket Fodor Sándor elvtárs.

bér”, aki rendszeresen megissza a maga napi „adagját”, pohár borát, esetleg több fröccsét minden különösebb káros következmény nélkül; s végül tizenöt szellemileg terhelt ivót talált az alkalmi statisztika.

A békéscsabai társadalmi bizottsághoz egyre öbben fordulnak segítségért, tanácsokért mind az alkoholisták, mind hozzátartozóik, barátaik vagy munkatársaik. Ezért november közepétől kezdve minden pénteken este rendszeres tanácsadó fogadó napot tartanak a városi tanácsházán, minden kedden este pedig az aktivistáknak rendeznek találkozót. A napokban megalakították két motoros „repülőbrigádjukat”, azok is ellenőrizni fogják a vidéki vendéglőket és italboltokat, ellenőrzik, hogy kiszolgálják-e az ittas embereket. Több előadást is rendeznek a megyei és a városi Vöröskereszt szervezettel és a gyulai megyei kórház idegosztályával közösen. Tervezik, hogy Orosházán, Gyulán, Békésen és a Vizesfási Állami Gazdaságban alkoholizmus elleni újabb társadalmi bizottságokat, illetve köröket alakítanak.

fite*

Hitetlen ifjúság

Nemrégiben hallottam, amint egy túlságosan is jól táplált férfiú lemondóan legyintve kijelentette:

— Ezek a mai fiatalok... ezekre bízni a jövőt?!?

Hangjából kiérzett a honért való aggodalom, ami érthető is volt, hiszen ilyen körülmények ‘ között még meghalni sem lehet nyugodt lelkiismerettel. Hát bizony, ha összehasonlítjuk a mi ifjúkorunkat a mostaniakéval, elképesztő képet kapunk...

Jóltáplált barátunk tovább monologizált:

— Nézzük csak sorjában. Ezeknek például halvány fogalmuk sincs arról, hogyan kell egy levált talpú cipőt összkomfortossá drótozni. Azt el sem tudják képzelni, hogy foltos ruhában is lehet emberek között járni. Eperfán ebédelni. Jót nevetnek rajta. Nyári vakáció helyett kanászkodás? Hogyan? Hát akkor még nem ismerték a Balatont, a Bakonyt, a Bükköt?

Béres? Azt valami kihalt nemzetségnek tartják. Kukoricamáié? Szerintük valami ősmagyar táplálék volt. Ha azt mondod nekik, hogy nem egyszer vacsora nélkül feküdtél le, rögtön kioktatnak: — Nem lett volna szabad annyit enni délben.

És milyen arcátlanul kérdezte, hogy mégis melyik vidéken

éltek azok a béresek? És mikor haltak ki?

Hogy érthető a kérdés, mert a mai fiatalok még nem láttak eleven bérest?

Na és aztán? Attól még el lehet hinni! Én se látam ichthy- osaurust, mégis elhiszem, hogy volt.

A minap meg azt mondja, hogy élő, mai dolgokról beszéljek neki, ne a kukoricamáiéról, meg a köpködőről, mert akár a hétfejű sárkányról regélnék, mert azt sem látta soha, csak meséltek róla.

Micsoda romlottság!

Igaz ugyan, hogy a nyári táborban Bélmegyeren derekasan dolgozott, na de annyit csak kilehet bírni! Ültettek párezer fát is, de az is valami? Azzal a Hansággal is úgy odavannak... És hogy a szocialista munka ifjú brigádjai élenjárnak a termelésben? Na bumm! Hát valamit nekik is csak kell csinálni, vagy nem?

Óh! Nem is érdemes rájuk szót vesztegetni, híreskednek az önkéntességgel, beképzeltek, ki akarnak tűnni...

Micsoda fiatalság... Ezekre bízni az országot?!?

És jóltáplált barátunk a honért való aggodalmában meghasonlot- tan távozott..-.

Ó. KOVÁCS ISTVÁN

A fóldmnvesszóvetkezetek megkezdték az 1960/61. gazdasági évre vonatkozó

bab szerződések kötéséi

Vetőmagot, szerződéses felárat és a (termelőszövetkezetek részére!) 20 mázsán felüli bab átadása esetén további 20 Ft/q nagyüzemi felárat biztosítanak.

fehér bab alapára 390 Ft—440 Ft-ig

vegyes bab alapára 240 Ft—340 Ft-ig

• bab fajtától függően.

Értesítik a termelőket, hogy az 1960. évben megtermett bab- feleslegeiket a helyi földművesszövetkezeteknek adják át. 19794

Kazár Mátyás:

Em fékezés

Verőfényes szeptemberi nap volt... Aranysárga és rozsdabarna faleveleik, az ablaküvegen fáradtan megtörő napsugarak figyelmeztettek, hogy a langymeleg nyárutó viaskodik a közelgő ősszel. A város utcája e megszokott reggeli képet mutatta. Elhajított villamosj egyet kapott hátára a hűs fuvallat, amott pajzán forgószél emeletnyi groteszk portölcsére nyújtott pillanatnyi szórakozást a miunkába siető embereknek. Derűsen mosolygott le a felhőtlen, tiszta ég, mégis valami riadt nyugtalanság honolt a szívekben;

1944. szeptemberét írtuk..;

Az irodában, ahol öcsémmel együtt dolgoztunk, fásult megszokással indult a munka. A gondoktól redőzött homlokok alól nyugtalan tekintetek villantak, megpróbáltam munkámba mé- lyedni, de gondolataim máshol jártak. Valósággal megrezzentem, Maikor munkatársam megszólalt:

— Mit gondolsz, ma is lesz.;;?

— Ki van zárva — mondtam, minden megfontoltság nélkül, mégsem kellett magyarázkodnom, mert a következő pillanatban a rádió „kisegített”:

— légiriadó! Légiriadó! Bácska, Baja, Pécs, Szeged, Békés! Légiriadó! — Bármennyire megszokott volt ez is, az ember háta lúdtoőrös lett tőle. Pillanatok alatt elhagytuk az irodát, s a munkatársak többsége levonult az óvóhelyre. Néhányan átmentünk az udvaron, s a Körös partján farönkön ülve, szomorúfűzek védelme alatt kémleltük a tiszta, kék eget. A mindennapos látvány nem sokáig váratott magára. Monoton dörgéssel, félelmetes, ezüstös csillogással feltűntek a Liberáto- rokj

— Egy, kettő, három.;, kilenc, tíz tizenhét, tizennyolc... — számoltuk közönyösen a nagy magasságtól alig fellelhető, szabályos rajokban hűzó gépeket.

— Mit gondolsz, ránk is sor kerül egyszer? — kérdeztem Tibitől, mert már nemcsak Budapest szenvedett, az amerikaiak egyre több vidéki várost is megszórtak gyilkos bombáikkal.

— Tudod jól — válaszolta, de nem sok meggyőződéssel — városunk lakosságának jelentős része tótajkú. Nos, a tótok is szlávok, az oroszok is szilóvok, az amerikaiak viszont az oroszok szövetségesei. Logikus?! Ezért nevezik sokan a várost kis Moszkvának. Meg azért is, mert azt mondják, sok itt a kommunista;:;

A szirénák egyenletes bugása szakította félbe beszélgetésünket, jelezvén, hogy a „légiveszély elmúlt”. Az örökfiatal; mindig mókázó Sanyi ezúttal sem mulasztotta el megjegyezni:

— Tegnap se volt semmi, máma se lesz semmi,:;

Szeptember 20-án alkonyat előtt apámmal a várágoskertben szemlélődtünk, ö akkor ötvennyolc éves volt, én huszonegy. Apámnak szépen rendben tartott, kétszobás ká6

családi háza volt. Büszke is vofefc rá; iiászem harminc év munkája, verejtéke, hangyaszorgalmú ksuporgatása testesült meg a kis „palotában”. Ha mustráló tekintete végigsiklott a házon, szemei ezt ragyogták: elértem célomat. A kis lakóház az ő szívében szinte családtagnak számított. Anyám, akinek a mindene, boldogsága az öt gyerek volt, tisztelte apámban ezt a rajongást a ház iránt. Sokszor jegyezte meg 6zeretetteih

— Apátok, mióta nyugdíjba ment; semmivel sem törődik úgy, mint a házzal. Ha valahol egy tenyérnyi vakolat lehullik, rögtön habarcsot kever és kijavítja. Ha a vihar levisz egy cserepet a tetőről, azonnal másikkal pótolja, és a padláson még be is ,,fu- golja”, hogy télen be ne fújja a szél a havat. Azelőtt a szolgálatával volt így. Pörlekedtem is vele sokat, hogy fteveset törődik a családdal. És a ház? — fortyont fel ilyenkor. — A házat a családnak szépítem. De a szolgálat az szolgálat. A vasút nem tréfadolog.

Hányszor hallottam jómagam is tőle, hogy a vasutasnak mennie kell, ha szólítja a szolgálat, ha esik, ha fúj... Most is, ahogy ültünk a padkán, a virágoskertbe*!, vasutasélményeiről mesélt.

— Tudod fiam — mondja, s a szeme nagyon távolba néz —, egyszer tizenkilencben vöröskatonáikkal teli vonatot ;,hoztam” Kétegyházáról. Az állomáson álltunk, egyszercsak elébem toppant az egyik katona: elvtárs, miért nem indulunk már? Ügy gondolom, a parancsnokuk lehetett, mert pisztolya volt. Nézzen arra elvtáns, mondtam neki, Kígyós felől jön az ellenvonat, mihelyt az „bejár” a másodikra, azonnal indulunk — és huncutká- sam elmosolyodott a bajusza alatt. A

régmúlt visszaemlékezés az ég felé csalta tekintetét, amely egy ponton váratlanul megakadt. Mintha tűbe ült volna, úgy ugrott fel:

— Nézd csak fiam, a csatorna! Ott, ott, az „iksznitől” balra, vagy két méterre, mintha meg volna repedve. Mássz csak fel a tetőre, te könnyebben mozogsz, nézd meg, mi az a gyanús vonal a csatornán.

Szolgálatkészen másztam fel és szemügyre véve a megjelölt helyet, közöltem apámmal, hogy a csatornán húsz centis repedés van.

— Ugye mondtam! — közölte olyan hangon, mint aki nagy felfedezést tett. — No nem baj, majd "holnap délután kicseréljük — és még sokáig szemlélte a „gyanús vonalat” a lebukó Nap rőt fényében.

Jutka kolléganőm volt, 16 éves és nagyon bájos. Én meg szerelmes. Jutkába, Boldog voltam, hogy együtt dolgoztunk, külön öröm volt számomra, hogy mindketten a város munkás- negyedében laktunk, s együtt járhattunk munkába. Büszke voltam arra, hogy a hivatalban a munkatársak már „elkönyveltek” bennünket. Jutka sem sokait törődött az ugratásokkal. Magam meg úgy éreztem, hogy mellette egy életreszólóan megtalálom a boldogságot. Ö volt akikor az életcélom. A hivatalban sokszor pillantottam rá, tekintetemmel szeretettel és féltéssel simogattam meg arcát, amikor nem is tudott róla..-.

Szeptember 21-én a szokottnál még szorongóbb volt a hangulat a hivatalban. Nem tudni miért, a szinte naponta visszatérő, koradélelőtti légiriadó egyre késett... S ez talán még idege- sitőbb volt. Megnéztem az órámat: négy edtizenkettő. Szemem Jutkát keres-