Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-01 / 283. szám
2 NÉPÚJSÁG I960, december 1., csütörtök Eredmények és fogyatékosságok a ványai tsz-pártszervezetek munkájában Elmondta: Csaba János pártbizottsági titkár legutóbbi ülésén foglalkozott a község termelőszövetkezeti pártszervezeteinek munkájával. A tsz-ek egyesülése óta eltelt két esztendő alatt komoly előrehaladás történt a párt- szervezetek életében mind a szervezeti, mind az ideológiai munka javítása területén. Ennek előfeltételét abban látom, hogy valamennyi pártszervezet negyedéves munkaterv alapján dolgozik. Különösen jelentősnek értékelhető a tervszerű munka irányítása a pártvezetőségek újjáválasztása óta. Az újonnan választott vezetőségek iparkodnak elvégezni a munkatervbe beállított, valamint a felsőbb szervek által határozatilag közölt feladatokat. Miben mutatkozik meg ez a javulás? Külsőleg abban, hogy míg azelőtt sok esetben újjá kellett szervezni a különböző pártrendezvényeket, taggyűléseket, de néha még a vezetőségi üléseket is, ma már erre nincs eset. Mind a négy tsz pártvezetősége kéthetenként rendszeresen megtartja az üléseit, melyet rendszerint a titkár készít elő. A taggyűlések minden esetben megelőzik a tsz-közgyűlé- seket és ezeken egységes álláspontra helyezkednek a párttagok. Pozitívan értékeljük azt is, hogy a párttagság mintegy 60—70 százalékának van pártmegbízatása, és jónak mondható a példamutatás is a gazdasági teendők elvégzésében. A pártonkívüli dolgozók elismerően nyilatkoznak a párttagok munkájáról és magatartásáról. Mindez együttesen azt jelenti, hogy pártszervezeteink irányító munkája pozitív irányban halad. Ezt mutatják azok a gazdasági eredmények, amelyeket ebben az évben az üzemszervezés, a termelés, az állam iránti kötelezettség teljesítése terén elértek a termelőszövetkezetek. Rendszeressé vált — és nemcsak a beszámoltatások útján, hanem a mindennapi munka során is — a termelés pártellenőrzése, s így a szövetkezet tagsága előtt pártszervezeteink komoly tekintélyre tettek szert. Mindehhez nagy segítséget adott a Politikai Bizottságnak az a határozata, hogy minden nagyobb termelőszövetkezetben legyen függetlenített párttitkár. Dévaványán három tsz-ben megoldottuk ezt és öt-, illetve egyéves pártiskolára küldtük a Lenin és a Gábor Áron Termelőszövetkezetek párttitkárait. Közelebb hozta a tsz-tagságot a párthoz az a körülmény, hogy ilyen módon a pártszervezetek egyre nagyobb gondot tudnak fordítani az emberekkel való foglalkozásra. Egyéni beszélgetések után igyekeznek, segítik megoldani a felmerülő problémákat, de ha szükséges, bírálják is az embereket. Ma már párttitkáraink — nem I úgy, mint néhány évvel ezelőtt — konkréten politizálnak. Régebben ugyanis a termelőszövetkezetekben csak az elnök tudott mindent, mert csak neki volt ideje a különböző rendeleteket tanulmányozni. Most párttitkáraink is ismerik a legfontosabb tervszámokat, s így nagyobb segítségére vannak a gazdasági vezetőknek. A (ejlŐdéS egyetlen tsz munkáján is lemérhető, példáid a Lenin Termelőszövetkezetéin. Ez tavaly tavasszal a Vörös Csillag, a Május 1, az Üj Világ és a Rákóczi Termelőszövetkezetekből alakult, amelyekben egyenként gyenge volt a vezetés, s az Új Világon kívül mindegyikőjüket az egy helyben topogás jellemezte. Ez rossz hangulatot szült, melynek következtében többen kacsingat- , tak kifelé. Ma a Lenin Termelő- szövetkezet örvendetesen megerősödött. Az emberek a rossz időjárás ellenére nagy munkakedvvel dolgoztak, s nemhogy a kifelé ka- csingatás szűnt meg, hanem az elmúlt hetekben huszonegyen kérték a felvételüket ide. Az a harminchárom párttag példamutató, áldozatos munkája fordította meg a hangulatot, amely a Lenin Tsz- ben dolgozik. Ök voltak az új módszerek első bevezetői. S ebben a termelőszövetkezetben szerveztek először pártonkívüli aktívát is a pártszervezet köré. A Lenin Tsz pártvezetősége gondoskodik arról, hogy minden területen tájékoztassa a párttagságot. A taggyűléseken beszámol a vezetőség arról, hogy az utóbbi taggyűléstől eltelt idő alatt mit tettek, hogyan hajtották végre a határozatokat. Az eredmények ellenére azonban számos fogyatékosság is jelentkezik még a tsz-pártszervezetek munkájában. Mindenekelőtt az, hogy habár jobb szervezéssel lenne erre lehetőség, mégsincsen képviselve szövetkezeteinkben minden területen a párt. Tizenöt munkacsapatban nincsenek párttagok. Még a Lenin és a Gábor Áron Termelőszövetkezetekben is van olyan munkacsapat, amelyben nincsen párttag. Hiányosság van abban is, hogy a helyi, a vezetőségi üléseken hozott határozatok nem mindig jutnak érvényre, mert nem rögzítik azokat precízen jegyzőkönyvbe, i Előfordul aztán, hogy az ellenőrzés hiánya miatt elfelejtődnek egyes pontok. A pártvezetőségek munkája általában kollektív. Azonban a vezetőségen belül megosztott reszortfelelősök nem állnak a hivatásuk magaslatán. Még mindig egy személy, elsősorban a titkár vagy pedig a helyettesének a kezében összpontosul a legtöbb munka. E hónap elején ezért összehívtuk a reszortfelelősöket és megbeszéltük velük, hogy a pártvezetöség munkája akkor lehet csak teljes, ha mindenki dolgozik a maga területén. Meg kell mondani — ez tűnt ki a felszólalásokból —, hogy régóta hiányolták ezt a megbeszélést. De igazság az is: a pártbizottság sem fordított eddig gondot a reszortfelelősök munkájára, agit.- proposunk, ptosunk nem az alapszervezet illetékes felelősével tárgyalta meg a megbeszélnivalót, hanem elsősorban a titkárokkal. Mi is változtatunk ezen a módszeren. Rendszeresebbé szeretnők tenni a pártcsoportok munkáját is. Eltérnénk akkor az igazságtól, ha nem szólnánk végül arról, hogy ugyanakkor, amikor a kommunista példamutatás általában jónak mondható, még mindig akadnak olyan elvtársak, akik megsértik a munkafegyelmet, vagy magatartásukkal nem használnak sem a pártnak, sem a termelőszövetkezeteknek. Mint említettem, a fogyatékosságokra felhívta a figyelmet a községi pártbizottság és azon vagyunk, hogy a gyakorlatban is segítsünk jobbá tenni a dévaványai tsz-pártszervezetek munkáját. Varga Dezső Tdatolpapadna w gumiárjbikrn . Jsg^hátánál Rrüjrc \J vasdrc $ sd \\\^pin arpa,kukoricaterme/ds Sambia (int) P.fcPorlugai Guinea J.ír Sierra tenne farit) 1960. november 28-án Mauritánia Iszlám Köztársaság a független államok sorába lépett. Az új állam az afrikai kontinens 16. állama, amely 1960-ban nyerte el függetlenségét. Területe kereken 1 millió négyzetkilométer, lakóinak száma csupán 660 ezer fő. A lakosság zömében Dél-Mauritániára, a Szenegál folyó körzetére koncentrálódik. A mostoha természeti körülmények következtében Kelet-Mauritániában — az ország területének héttizedén — a lakosságnak csupán egynegyede talál megélhetést. Mauritánia természeti kincsei — ma még — feltáratlanok. A közelmúltban a spanyol-szaharai határvidéken gazdag és jóminőségű réz- és vasérctelepeket fedeztek fel. Az ország legfontosabb kiviteli cikkeit jelenleg a mezőgazdaság szolgáltatja. Az oázisok két fő terményét: a datolyát és az arabmézgát (népszerű nevén gumi- arábikumot) exportálják. Említésre méltó még a tengerparti szaunákban folytatott sókitermelés és a partmenti halászat is. Új telepet kapott a Békés megyei Vízmű- és Kútépítő Vállalat Tegnap volt Békésen a Békés megyei Vízmű- és Kútépítő Vállalat új telepének átadása. A régi vágóhíd 1200 négyszögölnyi területén lévő épületet alakították át és rendezték be több százezer forint költséggel megyénk községei vízellátásának fejlesztésében a jövőben* jelentősebb szerepet betöltő vállalat céljaira. Az új telepen korszerű műhelycsarnokot, nagy raktárt építettek, az épület földszintjén ebédlő, előszoba, mosdó és öltöző, emeletén pedig az új bútorokkal berendezett irodák kaptak helyet. A műhelyben agregátoros berendezés hajtja majd a munkagépeket. A fejlődésnek — természetesen — örülnek a vállalat dolgozói. Az örömbe azonban némi üröm is vegyül, amint azt megemlítette Schäfer Mihály, a vállalat technikusa is. így például még nem kaptak feltételes megállóhelyet a távolsági buszhoz, ezért a vállaÚjabb rakétakudarc az Egyesült Államokban Cape Canaveral (MTI) Az Egyesült Államokat — immár másodszor — súlyos rakétakudarc érte. Kedden az esti órákban — mint a Reuter jelenti — E-típusú Atlas-rakétát bocsátottak fel. A rakéta azonban néhány perccel a kilövés után letért kijelölt pályájáról és az Atlanti Óceánba zuhant. Az Egyesült Államok október 14-én ugyancsak E-típusú Atlas- rakétával hasonló kudarcot szenvedett. lat mintegy 25 dolgozójának — — köztük a Mezőberényből bejáróknak is — messziről kell az új központi telephez gyalogolniuk. Kérelmezték ezt illetékes helyen, de eddig nem kaptak választ. Sajnos, a posta sem kötötte még be a telefont. Jövőre egyébként úgy tervezik, hogy még kovácsműhelyt és egy géppajtát építenek a telepen, hogy fedett helyen legyenek a javításra váró gépek. A vállalat hat fúróbrigádja félszáznál több mélykutat fúr évenként, s a jövő évtől kezdve a tör- p.evízművek építését és karbantartását is elvégzi megyeszerte, többek között Békésen, Sarkadon, és Mezőgyánban épít kisvízmű- vet. Az új telep szerdai átadásán a beruházó megyei tanács, az építést elvégző Építő és Tatarozó Vállalat képviselői vettek részt a békési vállalat vezetőivel együtt. Az Egyesült Államok új beruházása Washington (MTI) Az Egyesült Államok kormánya elhatározta, hogy a Kongóban lévő ENSZ-csapatok ellátási költségeinek felét egymaga viseli. A kongói ENSZ-csapatok költségei ez év júliusától az év végéig mintegy 60 millió dollárt tesznek ki. Ebben bennefoglaltatik az a 16 millió dollár is, amellyel az ENSZ már tartozik az Egyesült Államoknak. A washingtoni kormány most elhatározta, hogy a követelésből 10 millió dollárt töröl, hozzájárulását pedig úgy emeli fel, hogy az Egyesült Államok összesen több, mint S0 millió dollárral járul hozzá a kongói csapatok ellátásának költségéhez. Az Egyesült Államok kormányának ez az elhatározása olyan időben történik, amikor Washingtonnak nagy gondot okoz, hogyan csökkentse külföldi fizetési kötelezettségeit és enyhítse fizetési mérlegének deficitjét. Az a tény, hogy az általános irányzattal ellentétben ez esetben nem csökkentik, hanem felemelik az Egyesült Államok anyagi hozzájárulását, azt mutatja: Washington nem sajnálja a pénzt azért, hogy az ENSZ kongói parancsnoksága az amerikai érdekeket „megfelelően” képviselje. Allan Dulles és ügynökei VII. „Súlyos csapás az amerikai kémszolgálatra'”' Annyi bizonyos, hogy a Neues Deutschland, Németország Szocialista Egysógpártjának központi lapja, még soha, egyetlen számával sem „robbantott” ki akkora izgalmat és rémületet bizonyos nyugat-berlini, oberurseli, wiesba- deni, müncheni „hivatalokban”, mint 1960. augusztus 24-í számával. Pontosabban: az újság első oldalán kinyomatott tömör közleménnyel. „Súlyos csapás az Egyesült Államok titkosszolgálatára” — így szól a főcím, s alatta: „Több mint 147 ügynököt őrizetbe vettek...” A cím alatt következett az NDK Ál- lamibiztansági Minisztériumának közleménye arról, hogy amerikai és nyugatnémet szolgálatban álló, magasrangú kémszolgálati tisztviselők hagyták ott megbízóikat, kértek menedékjogot Berlin demokratikus szektorában — s ezek nagyon értékes dokumentumokat hoztak magukkal. „E dokumentumok és a német hazafiak más közlései alapján az ÁUambiztonsági Minisztérium az amerikai titkos- szolgálat 147 ügynökét letartóztatta..." A közlemény ugyanakkor felhívással fordult mindazokhoz, akik kapcsolatban állnak a nyugati hírszerző szervekkel: jelentkezzenek önként, tárják fel kapcsolataikat, segítsék az NDK, a szocialista tábor, a béke ellen folyó aknamunka felderítését, s ebben az esetben a Német Demokratikus Köztársaság ünnepélyesen garantálja számukra a büntetlenséget, a békés építőmunkába való bekapcsolódás lehetőségét. A Neues Deutschland már másnap arról adhatott hírt, hogy számos nyugatnémet és amerikai kém — megértve, hogy a játszma elveszett — fel akarja használni a számukra nyújtott nagylelkű lehetőséget s önként jelentkezett. Nyu- gat-Berlinből pedig, elsősorban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA Ciay Allee 170—172 szám alatt működő főhadiszállásáról, zűrzavar, kapkodás hírei érkeznek. A riadalmat már előkészítette Vlagyimir Sloboda-nak, az Oberursel-i „Camp King” táborban működő amerikai katonai hírszerző vezérkar, a Military Intelligence Service Staff helyettes vezetőjének menekülése kémszolgé- lata karmaiból. Sloboda először az NDK-ba ment, majd a Szovjetuniótól kért menedékjogot. Hivatalos amerikai szóvivők is elismerték, Sloboda „nagyon fontos posztot” töltött be, s az Oberursel-i „dokumentumok rendkívüli értéket jelentették az amerikai hírszerzés számára, mert többék között itt tartották nyilván a legfontosabb kelet-európai ügynök- hálózatok adatait...” Az amerikai lapok szerint azt a ., gerin crop pan ást ’ ’, amely most az NDK-ban dolgozó nyugati kémhálózatokat fenyegeti, nemcsak ez a két ügy okozza. Hozzájárul ahhoz egy per is, amely a 147 kém letartóztatásával s Vlagyimir Sloboda távozásával egy időben pergett le a drezdai körzeti bíróság 1: számú büntető szenátusa előtt. Az 55 éves Manfred Gerlach mérnök állott a bíróság előtt, a Pirnai Re-