Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-26 / 279. szám
NÉPÚJSÁG I960, november 26., szombat VITA KÖZBEN iskoláink többségében már megtartották a tantestületi üléseket, ahol a pedagógusok őszintén beszélgettek az oktatásügyi reform-tervezetről. Van olyan iskolánk is, ahol nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők is részt kértek a vitából és közösen beszélték meg az elkövetkező évek új terveit. A vitából néhány gondolatot érdemes részletesebben megvizsgálni. A munkára nevelés Talán nem volt a megyében egyetlen egy iskola sem, ahol a vita ne ezzel kezdődött volna. Mindig azzal kezdte felszólalását a pedagógus és a szülő, hogy jó, hogy most már egyre többet beszélünk és teszünk is a munkára nevelésért. A munkára nevelés — emlékezzünk csak vissza — nem ment egyből, nagyon sokan, még a pedagógusok is ellenezték, féltették tőle az iskola oktató jellegét, és nagyon sökszor attól féltek, hogy az iskolába behatol az üzemek szelleme, s féltették a diákokat attól is, hogy kultúrálatlan viselkedést sajátítanak el majd üzemeinkben. A néhány éves tapasztalat még az ellenzőket is meggyőzte arról, hogy diákjaink nemhogy veszítettek volna ezzel, hanem csak nyertek. Az üzemek őszinte légköre behatolt az iskola sokszor merev légkörébe, s a diákokat, de a pedagógusokat is bátrabbá, sokkal köny- nyebben reagálóvá tette a napi élet jelenségeire. A munkára nevelés persze azt is eredményezte — és nem volt olyan értekezlet, ahol ne lett volna vita tárgya —, hogy bizony a tananyagok módosításra szorulnak. — Mit tanítsunk? — tették fel sokszor a kérdést a pedagógusok és szinte refrénként hangzott a mennyiség kérdése is. Az iskolareform látszólag pontos és meghatározott javaslatokat tartalmaz, de a részletek valójában csak a vita kohójában alakulhatnak ki. A viták mindenhol, és ezt nyugodtan elmondhatjuk, egészséges légkörben zajlottak le és pedagógusaink a segíteni akarás szellemében vitatkoztak és javasoltak. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sokszor visszatérő gondolatot, ami talán soha nem merült fel ilyen élesen: a műveltség kérdése. A korszerű műveltség Igen, a korszerű műveltség kérdése minden vitán felmerült. Mit nevezünk mi korszerű műveltségnek? A választ ahány ember, talán annyiféleképpen fogalmazza meg. De egyben mindenki megegyezik, hogy a mai műveltségnek a kor szelleméből kell fakadnia, abból, hogy ma, az atomok világában a technika óriási előrehaladásának korában élünk. És itt bárhogy is kerülgetjük, ismét a gyakorlati élet jelentkezik. Az újságíró könnyen elválaszthatja a korszerű műveltséget alcímmel a gyakorlati életre való neveléstől, de valójában akárhogy is forgatja a szót, végül is ismételten a még oly egyenesen elinduló vonalon is visszatér az elindulási ponthoz. Emberi humanitás Mert a mi műveltségünk lehet, hogy nem azonos és ez biztos is, a régi humán műveltséggel. A humanizmus — maga is történelmi kategória és tartalma évszázadonként vagy méginkább koronként módosul. A rennaisance emberének a görög, római kultúra szeretetét és az egyéni élet képességeit kibontakoztató szellemet jelentette, de ennek a szellemnek a nevében azért még a jobbágyot is ki lehetett zsákmányolni és a latinos műveltség szellemében a régi humán műveltséggel dicsekvő mai kapitalista államok még gyarmatosításra törnek Kongóban és le akarják igázni a népeket. Sokan azt mondják, hogy a mi műveltségünk és a mi ideálunk a gép. Nem a gép, hanem a gépet irányító ember. A mi feladatunk, a gépet az ember barátjává tenni, s az ember érdekében használni, termeltetni, azzal békés életet teremteni. És vajon a béke és a gép szeretete nem emberi humanitás- e? Hisszük, hogy az. Lehet, hogy a mi diákjaink a következő években jobban fognak érteni a természettudományokhoz, sokkal jobban eligazodnak a matematika, a csillagászat rejtelmei között, mint az ó-görög birodalomban, de műveltségüket azért biztos senki sem fogja kétségbe vonni. Ne higgye senki, hogy „szakbarbárokat’“ akarunk nevelni, akik eljutnak ugyan a Holdig, s a távoli naprendszerekig, de a Földön képtelenék lennének a szeretetre, az egymás megbecsülésére. Ha a mi tanulóink megismerik a gépet, a korszerű technikát, ezt azért tesszük, hogy közelebb hozzuk őket az élethez, amely a humanista műveltség emberi eszményeit nemcsak szép szavakban és ábrándjaiban fogalmazza meg, hanem alkotásaiban, munkájában is. Az oktatási reform vitája még zajlik és még sok hasznos gondolat kerül felszínre. Jó lesz ezeket összegyűjteni, és majd a megvalósítás során alkalmazni. D. I. A furfangos fényképész A megye kisiparosainak zöme lelkiismeretesen tanítja, neveli tanulóját, s eközben a törvényeket, a rendelkezéseket is tiszteletben tartja. Mert a tanuló- képzés nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. Rozsos Gábor okányi fényképész azonban olyan útra tévedt, amely egyáltalán nem válik becsületére. A KIOSZ legutóbbi választmányi és titkári értekezletén hallottunk erről. Tavaly történt. Rozsos Gábor tanulónak szerződtette a gyulai Béres Erzsébetet. Rozsos később ahelyett, hogy tanulójának a törvény által előírt fizetést és munkaruhát megadta volna, egész másképpen cselekedett. Furfanghoz, de úgy is mondhatnánk, törvénytelen eszközhöz folyamodott. A tanuló szüleitől 5000 forintot gombolt le tanuló-tanítás címén. Megkapta, s amint mondani szokás: evés közben jön meg az étvágy. Az idén újabb követeléssel állt elő, amikor 2500 forintot akart a szülőktől kicsikarni. Most azonban rajtavesztett, mert valahogy a megyei titkárság is tudomást szerzett a dologról. Azonnal meg is tette a szükséges lépéseket. A megyei fegyelmi bizottság írásbeli megrovásban részesítette a magáról és a törvényekről megfeledkezett kisiparost. Sőt, amint a beszámolóban is elhangzott, a tanulótartás jogát is megvonják. Rozsos Gábor cselekedetét minden becsületes kisiparos elítéli. A titkárság és a fegyelmi bizottság humánusan cselekedett. Most már Rozsos Gáboron a sor, hogy jóvátegye a visszaélést, mert amint a történet tanúsítja: a furfangos embert is előbb vagy utóbb eléri az igazságszolgáltatás. Podina Péter Megalakult a Vöröskereszt egészségügyi propaganda szakbizottsága Csütörtökön délelőtt tartotta alakuló gyűlését a Vöröskereszt megyei egészségügyi propaganda Fejlődő egészségügy a Viharsarokban TÖBB KÖZSÉGBEN, így pl. Kamuion, Telekgerendáson és Újkígyóson összkomfortos lakást építettek vagy vásároltak a falu orvosának. Ennek ellenére a megyében is észlelhető jelenség, hogy nem szívesen telepednek falura, vagy elkívánkoznak onnan az orvosok. A városokban főleg lakáshiány miatt betöltetlenek egyes orvosi státuszok. Békéscsabán pl. három városi orvosi állás üresen áll, bár az utóbbi években több orvosi lakásról gondoskodott a tanács, de még többre lenne szükség. Az orvosok gyógyító munkájának elősegítésére november elsejétől kezdve írnokokat és körzeti ápolónőket neveztek ki melléjük; ( Jia zta tó-ar) a tás Év: 1960. Helyszín: a borozi BÉKÉS MEGYÉBEN 270 000ről 400 000-re növekedett az egészségügyi szolgáltatásokra jogosultak létszáma a termelőszövetkezeti gazdálkodás terjedésével az év elején. Elsősorban még több orvosra lett szükség, különösen a széles határú tanyavilággal övezett falvakban. A megsokszorozódott egészségügyi feladatokban értékesen segített a Szegedi Tudományegyetem: a klinikákról alig fél évvel ezelőtt Békés megye nyolc ún. „üresen álló” körzetébe — köztük Kamuira, Ecsegfalvára, Dévaványára, Reformátuskováesházára és Csa- náaapácára — orvosokat küldött. A közigazgatási határon túl és a bürokráciát félretéve, megoldották a mintegy huszonöt kilométerre levő Gyomához tartozó Csudaballa-puszta orvosi ellátását. A Csudaballai Állami Gazdaságba a Szolnok megyei, de jóval közlebbi Túrkevéről jár ki rendszeresen ezentúl orvos, és állandóan rendel a gazdaság dolgozói- * Egyetértés Tsz irodája. Jelen vannak, s a pusztai lakosoknak. inak: az elnök, néhány igazgatósági tag és könyvelők. Napirendi kérdés: „szárazon” avassák-e fel a közös erővel épített fiaztatót, avagy bő, hagymás zsírban dinsz- telt birkapaprikással és annak tartozékával: borral (nehogy azt higgye a szegény birka, hogy kutya gyomrába került). — Én amondó vagyok — emelte fel a hangját Zsirai Benedek —, ha a kocsiszínt — amely ugyebár mégiscsak kisebb jelentőségű, mint a közöst majdan malaccal elárasztó fiaztató — vacsorával ünnepeltük meg, ez pláne megérdemli. — Egyetértek Zsirai igazgatósági tagtársam álláspontjával — kapcsolódik Borozi, aki büszke arra, hogy a község nevét viseli, s aki szívesen füllenti a település i történetét nem ismerőknek, hogy 1 elődei voltak itt az első lakók, miután vitéz kuruc tetteikért birtokba kapták a határt a nagy Rákóczitól. — Azért értek egyet, mert amint tapasztalták, eddig minden közös vacsora mélyítette ! az egyetértést és a barátságot a ' régi és az új tagok, a volt módoa továbbiakban minden orvost fokozatosan mentesíteni akarnak a túlzott irodai munkától. A lakosság javára a megyeszékhelyen a hét végi inspekción kívül bevezették a központi éjjeli orvosi ügyeletet, amelyet a többi városokban szintén megvalósítanak. A STATISZTIKA szerint a kórházi ágyak számát figyelembe véve, a megye elmaradt az országos átlagtól. Ezen változtatni kívánnak a jövőben, a második ötéves terv idején Orosházán két ütemben: először 260, majd 400 ágyasra bővítik a járási kórházat; a Sárréten pedig Szeghalmon épül 200-nál több ágyas kórház. Ezenkívül rendelőintézetet kap Szeghalom és Mezőkovácsháza. szakbizottsága. A gyűlésen részt vettek a függetlenített járási titkárok, a békéscsabai városi titkár és egészségügyi szakemberek, többek között üzemi, városi és községi orvosok. A szakbizottság feladatairól Csered Pálné megyei titkár tartott tájékoztatót. A 13 tagú bizottság elnökének dr. Szentke- reszty Lászlót, a KÖJÁL igazgató- főorvosát választották, titkárnak Demeter Andrást, a Vöröskereszt szarvasi járási titkárát. Muzsikáló képeslapok Az Országos Rendező Iroda a Jókai Színházban, hétfőn este mutatja be új műsorát „Muzsikáló képeslapok” címmel. A műsorban a plakáttól eltérően Szabó Miklós helyett Kabos László lép fel. Közreműködik még Gencsy Sári, Ákos Stefi, Vámosi János, Zárai Márta, Gálcsiki János. Konferál Brachfeld Siegfied. Közreműködik a Club-zenekar. Előadás: du. fél hatkor és este fél kilenckor. satib és szegényebb parasztok között.«, — És a vacsorák ugyancsak ürítették a közös kasszát — vetette közbe Hutai János, a pénztáros, de rosszalló hangját elnyomta Kárászi József lelkesedése azon, hogy micsoda barátságba melegedett az Egyetértés Tsz az alsóbb és felsőbb szervek képviselőivel az eddigi vacsorákon, s hogy Havasi, a járási osztály segédkönyvelője miként áradozott az Egyetértés fejlődéséről... — Öt liter bor elnyelése után én is azt tettem volna — jegyezte meg Hutai, de ezt sem hallották, mert Gyenesi Sándor, az elnök kezdett beszélni. — Ügy látom, hogy az igazgatóság tagjai egyértelműen helyeslik a vacsorával egybekötött avató ünnepséget. De én attól tartok, hogy kipellengérez bennünket valamelyik újság, nagyon bírálják mostanában az ilyesmit... — Ugyan elnököm, sose féljen, olyan istenhátamögött vagyunk, hogy eddig még nem tette be a lábát hozzánk újságíró. Éppen most tenné? — érvelt Zsirai. — Különben is zártkörű lesz, a tagokon és hozzátartozókon kívül senki... — Hová gondolsz Borozi tagtársam, a helyi tanácselnököt csak meg kell hívni. A gazdasági, felügyelőt is, aki az építési engedély kérelmet intézte. A járási osztályvezetőt is, aki jóváhagyta. S ha már az osztályvezetőt hívjuk, a járási elnök sem maradhat ki... — No és a pártszervek, tagtársaim, a pártszervek — ismételte Dudari — éppen a napokban állapítottuk meg, hogy a párt nélkül nem volnánk így együtt, ilyen jó módban. — Az erdészről sem feledkezhetünk meg, sok épületanyagot adott. Meg a helyi téglagyár igazgatójáról. No és a tüzépest! Hát hozzájutottunk volna nélküle mészhez? — Teljes mértékben egyetértek, dn én amondó vagyok, nem hagyhatjuk ki az állatorvost meg az inszeminátort sem — vélte Zsirai. — Én még csak annyit fűzök hozzá — emelte fel a hcmgját Dudari —, nem eshetünk abba a hibába, hogy a nőtanács és a Vöröskereszt képviselőiről újra megfeledkezzünk. — Hányán lehetnek az eddig javasolt személyek? —: kérdezte a könyvelőtől némi leIkiismeretfur- dalással az elnök.
