Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-16 / 245. szám

2

NÉPÚJSÁG

I960, október 16., vasárnap

Kádár János elvtárs beszéde

(Folytatás az 1. oldalról) ellenkezőjére. Anglia képviselői felszólaltak, ugyan az általános vitában, de semmi érdemlegeset nem adtak a közgyűlés munkájához. A franciák elutazásukig fel sem iratkoztak az általános vitában.

Kádár János elvtárs ezután a semleges országok egyes képviselőinek felszólalásairól és munkájáról szólt. A semlegesek közül egynéhányat nagy és megrázó élmény volt hallgatni. A felszabadult gyarmati népek képviselői büszkén, önérzetesen, határozottan léptek fel népük függetlenségéért, és bátran fejtették ki népük álláspontját.

Legkiválóbb képviselőik közül is hadd említsem Nkrumahot és Fidel Castrot, akit az Egyesült Államok hivatalos körei nem nagyon szeretnek. Castro négy órán át a latin ember szenvedélyességével sorolta fel a tényeket, a bizonyítékokat, s meztelenre vetkőztette az amerikai imperializmust.

Hasonló élmény volt számunkra Sekou Touré fellépése. Az újonnan felvett tagállamok képviselői között is volt olyan, akinek felszólalása meglepte a közgyűlést.

Meggyőződésünk — mondotta ezután —, hogy az ENSZ az alapokmány szellemében betöltheti feladatát, s mi harcolunk azért, hogy ilyen legyen, mert erre a nemzetközi szervezetre az emberiségnek feltétlenül szüksége van.

Kádár János ezután a népi Kína képviseletével kapcsolatos vitát ismertette.

Nagy taps közben jelentette be, hogy a felszólalók 90 százaléka követelte: a Kínai Népköztársaság foglalja el végre az öt megillető helyet az ENSZ-ben. Ugyanilyen arányban követelték s küldöttek — folytatta — a Mongol Népköztársaság felvételét. Meg kell mondanom, hogy a kínai képviselet kérdésében szinte drámai volt a szavazás. Senki sem tudta ugyanis előre a szavazás eredményét, de valahogy mindenki érezte, hogy nem úgy fog lezajlani, mint tavaly. Áz eredmény már ismert.

Az imperialisták fölénye itt is csökkeni, s legutóbb már azt írták az amerikai lapok: nincs remény arra, hogy jövőre is meg tudják akadályozni az ENSZ-közgyűlésen a kínai képviselet megvitatását.

Kádár János a következőkben bírálta az ENSZ szerveinek összetételét, majd így folytatta:

Szólnom kell a „magyar kérdésről” is, csak egyetlen egy összefüggésben — folytatta Kádár elv- társ. Érintkeztünk a legkülönbözőbb körökkel, amerikai kormány- szervekkel, újságírókkal, más amerikad tényezőkkel, ENSZ-beli képviselőkkel. A legkülönbözőbb elemek felvetették: nem lehetséges-e valami kompromisszum a magyar kérdés rendezésére. Világos, hogy akik ezt az ügyet erőszakolják, az USA képviselői is — úgy látszik — keresik azt az utat, módot, ahogyan a tisztesség látszatával megszabadulhatnak ettől a kérdéstől. (Derültség.)

Ezen én nem töröm a fejem, mert nem nekünk kellemetlen ez a kérdés. Törjék a fejüket azok, akik cipelik a hátukon, mint púpot és szeretnék már letenni.

Kádár János a továbbiakban arról szólt, hogy az amerikai állampolgárok részéről túlnyomóan jóindulatú érdeklődést tapasztalt. — A magyar származású amerikaiak óriási többsége szolidáris a Magyar Népköztársasággal. (Taps.) Ezt felelősséggel állíthatom — mondotta. Ez külsőségekben is kifejezésre jutott. Felkeresett a ro- konszenvezőknek több ilyen küldöttsége, pedig nem olyan egyszerű eljutni a magyar misszióra, |

amikor a rokonszenv kifejezéséről van. szó! — Itt szeretném megjegyezni, amikor arról volt szó. hogy a küldöttséget vezessem, az egyik elvtárs azt mondta: ő egyrészt örül, másrészt kicsit nyugtalan, mert ö ismeri New Yorkot, én meg nem ismerem. Mondtam neki; én persze nem ismerem közelebbről New Yorkot, de akikre te gondolsz, azokat ismerem (derültség) és úgy vagyok, hogy ha már találkoznunk kell, szívesebben találkozom velük 1960 szeptemberében New Yorkban, mint 1956 októberében Budapesten. (Taps.) Ilyesfajta találkozók voltak — többször tüntettek ellenem.

De akik a tüntetéseket szervezték, csődöt mondtak. A legelején. amikor a lendület még friss volt körülbelül 80—100 tüntető jelent meg. Elutazásom előtt két nappal a sarkon már egyedül fütyült a Corvin-köz egyik „hőse”, s közben két amerikai detektív vigyázott rá. (Derültség.)

Az újságok zöme őszintén megírta, hogy ezek a tüntetések kudarcba, érdektelenségbe fulladtak.

Ami az amerikai hatóságokat illeti, az USA kormánya nem fogadott meleg szeretettel bennünket. Végrehajtó közegeiről annyit tudok mondani, hogy a maguk sajátos módján korrektek voltak. Volt olyan kérdés is, amelyben teljes egyetértés volt köztünk és az egyik biztonsági detektív között. Amikor mondtam, hogy elutazunk, ő is örült, mi is örültünk. (Derültség.) Aztán hozzáfűzte: annak is örül, hogy egészségesen távozunk. Mi is örültünk. De végre mutatkoznak már pontok, amelyekben egyetértünk, mi magyarok és a hivatalos Amerika képviselői. (Derültség és taps.)

Kádár János ezután rámutatott arra, hogy Amerikában hihetetlen nyomás nehezedik a haladó erőkre, majd az életszínvonalról szólt.

— Az Egyesült Államokban igen jelentős belső infláció van — mondotta. — Nagyon magasak az árak.

Megkérdeztem egy embert, mennyi a fizetése? ötszáz dollár havonta. Ez nem kis összeg. Viszont a lakbére 270 dollár. Egy kiló gyümölcsöt vett küldöttségünk egyik tagja, egy és egynegyed dollárért. A dollár a világon a legkevesebbett az Egyesült Államokban ér.

Ezzel be is fejezem amerikai élményeim felsorolását, s ezzel kapcsolatban rögtön egy távoli gondolatot vetek fel. Valamelyest ismerem a szovjet népet. Évek során megismertem a szovjet nép kulturális intézményeit, nagyszerű eredményeit és nagy híve vagyok annak, hogy nagyon sok látogató utazhasson a Szovjetunióba. Az a meggyőződésem, hogy aki látja és megismeri á szovjet nép életét, munkáját, kultúráját, áldozatkészségét. a magyar nép iránti forró szeretetét, testvéri érzését, az még mélyebben megszereti a Szovjetuniót és mindent megtesz, ami csak rajta múlik, hogy erősítse a magyar—szovjet barátságot. (Nagy taps.)

Azt szeretném, ha minden magyar ember nagyon szeretné a Magyar Népköztársaságot, annak intézményeit, rendjét, az itteni életet, a munkát, a szórakozást, a kultúrát. A mi népünk szereti mindezt, de még jobban kellene szeretnie. A meggyőződésem, hogy ha az ember három hetet tölt Amerikában, utána még jobban szereti a Magyar Népköztársaságot. (Nagy taps.)

Megköszönöm népünknek azt a baráti támogatást, szolidaritást, amelyet a hazai közvéleménytől kaptunk. Ez nagy erőt jelentett nekünk. New Yorkban úgy láttuk a hozzánk érkezett újságokból, táviratokból, mintha kint tartózkodásunk idején nemzeti egységünk egy árnyalattal tovább erősödött volna. (Nagy taps.)

Eljutott például hozzánk egy vidéki katolikus pap levele is, aki nagyon emberien és őszintén írta, hogy szívéből szóltam, s én az ő gondolatait mondtam el.

Cgy érzem, ez már azt jelenti, hogy van nemzeti összefogás és ez egyre erősödik. (Nagy taps.) Vaskos levelet kaptam egy bonyhádi asszonytól. Beszédemnek egyik részére reflektált benne. Azt írta: Önnek nagyon igaza van abban, hogy nem 1956 óta haragszanak ránk az imperialisták, hanem jóval korábbi időktől fogva. Azért haragszanak, mert nálunk népi rendszer van. Azt írta: Elküldök Önnek egy régi, megsárgult újságpapírt, mutassa be ott, az ENSZ- nél, hogy mi az a régi, amit ők védenek. Egy három évtizeddel ezelőtti Tolnai Világlapjából kivágott oldalt küldött, ezen nagy, egész oldal szélességű kép van. Azt ábrázolja, hogy az akkori Podmaniczky utcai szuterén ösztökélvén naponta egyszer egy szelet kenyeret adtak annak, aki sorbaállt. A képen négy—ötszáz budapesti munkásasszonyt lehet látni. Irt egy hawaii magyar mérnök, aki tudatta velem, hogy sohasem volt párttag, de szeretne az lenni. írtak kanadai disszidensek: nyolc—tíz fiatal.

Könyörgő hangon kértek, hogy ami tőlünk telik, tegyünk meg mindent, hogy mielőbb visszakerülhessenek hazájukba.

Természetesen megkaptuk a magyar testületek táviratait, jókívánságait. Ha megengedik, külön a Hazafias Népfrontnak köszönjük meg, hiszen ott úgyis képviselve vannak a többi tömegszervezetek is: nagyon köszönjük a támogatást. (Nagy taps.)

Végezetül: olyasfajta tapasztalatokra jutottunk, hogy a nemzetközi életben a haladás erői előnyomulóban vannak és itthoni ügyeink is egészségesen, jól fejlődnek.

Mindennek alapján azt mondhatom: legyünk hűségesek pártunk helyes politikájához, mert semmit sem tudtunk volna elérni az elmúlt 4 év alatt, ha a párt politikai vonala nem lett volna helyes. (Hosszantartó taps.)

Maradjunk hűségesek népfront-politikánkhoz, mert céljaink eléréséhez az szükséges, hogy a feladatát jól megoldó párt vezessen és az egész nép, az egész nemzet egyesüljön a szocializmus, a béke győzelme érdekében. (Nagy taps.) Maradjunk hívek ahhoz a szövetséghez, amely bennüket a nemzetközi élet haladó erőivel összeköt: a szovjet barátsághoz, a szocialista táborhoz. (Hosszantartó taps.) Ápolnunk és erősítenünk kell barátságunkat, szövetségünket az imperialista függőségüktől nemrég megszabadult és a szabadságukért harcoló gyarmati sorban élő népekkel. (Nagy taps.)

Ezeket a politikai fő elveket követve dolgozzunk jobban az élet minden területén. Sehol se üsse fel a fejét megelégedettség, „a ráérünk holnap is” hangulat. Amit megtermeltünk, az a mi népünké. S minél jobban dolgozunk, annál gyorsabban fejezzük be a szocializmus alapjainak lerakását, annál jobb lesz egész népünk élete. Aki ezt becsületesen akarja, eszerint dolgozzék.

Elvtársak, mi azt akarjuk, hogy megteremtsük a tartós békét, a különböző társadalmi redszerű államok békés egymás mellett élését, de ez nem megy másképpen, mint az imperializmus, a háború erőinek visszaszorításával.

Érje meg végre az emberiség azt a kort, hogy a jövőért n< kelljen aggódnia, ne kelljen rettegnie pusztító háborútól. Azt akarjuk, hogy a társadalmi haladás győzedelmeskedjék, hogy megszűnjék a gyarmati rendszer, hogy felépüljön a szocialista Magyarország.

Ennek megfelelően kell dolgoznunk. Diadalmaskodjék a béke és a társadalmi haladás ügye az egész világon. (Hosszantartó nagy taps.)

A nagygyűlés Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának zárszavával, majd az Internacionálé eléneklésével ért véget.

A KOZMOSZPLAN messziről karcsúnak tűnő, közelről azonban annál hatalmasabb teste indulásra készen pihent az acél állványerdő közepén.

Egy fiatal televíziós riporter engedélyt kapott arra, hogy közvetlenül az indulás előtt interjút kérjen az öt űrhajóstól, akik ezekben a pillanatokban a Kozmoszplántól nem messze egy hipermodern épület — a Központ uráli tudományos állomásának — klubjában tartózkodtak. A riporter apró televíziós kamerát szorongatott a kezében, mely nem volt nagyobb egy normális méretű könyvnél, és amikor felvételre került sor, egyik kezével kezelhette, szinte úgy tarthatta az egész kis szerkezetet, mint egy aktatáskát. Batalov kíséretében érkezett a klubba, odakinn pedig, a kordonon túl, kollegái kissé irigyen, de annál izgatottabban várták a fejleményeket. A sajtópalotában adásra álltak a televízió közvetítőállomások, a rádióriporterek szédületes gyorsasággal számoltak be az eseményekről, a sajtótudósítók pedig a rádióelektró- nikus géptávírók előtt görnyedve olvasták be a legfrissebb eseményeket lapjaik számára.

Batalov az expedíció tagjaihoz

szeségben leszünk a Földtől. Érzik, micsoda nagyszerű és lenyűgöző dolog ez?...

Gyorsan rohant az idő, és gyorsan közeledett az indulás pillanata, Mihail Remizov a Kozmoszplán technikai felépítéséről nyilatkozott, Kovács Pista és Elisa Dab- rowska speciális feladataikról, Donszkov pedig ígéretet tett arra, hogy a világ legóriásabb szenzációjáról, az Ikarusz II. által felfedezett, elpusztult Mars-metropovezette a riportert, sorra bemutatta valamennyit. Az apró kis kamera halk zümmögéssel dolgozott a riporter jöbbkezébere, és mintha mikrofont tartana, úgy irányította lencséjét az éppen soron lévő riportalany felé.

— Kérem, Pjotr Zsukov elvtáns, mondjon néhány szót a világ lakóinak, milyen érzések töltik el, most, ezekben a pillanatokban, a Kozmoszplán indulása előtt alig néhány perccel?

ZSUKOV elgondolkozott kissé,

majd lassan beszélni kezdett.

— Nehéz szavakat találnom, kérem, nézzék el ezt nekem ... Már minden gondolatommal, idegszálammal az indulásra készülök, és lisrol kitűnő televíziós adást fog ez nem könnyű ... Egy óra múlva küldeni ...

már sok százezer kilométer mész- Már éppen újabb kérdéssel hoA képernyőkön újból feltűnt a Koz- poszplán ezüstösen fénylő teste . ..

zakodott volna elő a szemfüles ét ügyes riporter, amikor megszólalt egy rejtett hangszóró.

— A pontos idő: 4 óra 45 perc. Kérem a Kozmoszplán utasait, fáradjanak az öltözőbe, készüljenek fel.

Batalov felemelte a kezét.

— Az interjút be kell fejeznünk. E pillanattól kezdve minden óramű pontossággal történik. Barátaim: induljunk, a start-parancsnok átvette tőlem a vezetést. Most mar ö irányít...

A riporter az utolsó pillanatig közvetített mindent. A televízió- készülék előtt ülő milliók jól láthatták, hogy Batalov és az öt űrhajós kilép a klubszobából, utánuk pedig a tudóscsoport tagjai sietnek. Leghátul Sztepán Gron- csevics öreges, de mégis fürge léptekkel. A közvetítésnek ezzel vé- geszakadt... A képernyőkön újból feltűnt a Kozmoszplán ezüstösen fénylő teste, .majd oldalt kúszott a kép, és megállapodott az egyik dombhajlat felett egy pirosán hunyorgó csillagon: a Mars köszöntötte a televíziók millió és millió földi nézőjét.

Ólomlábakon jártak a percek. Lassan hajnalod ott, a keleti égbolt peremén halványpiros sávot húzott a kelő nap első fénynyalábja. A tudományos állomás tetején nyolc különleges fémhangszóró erősítette fel a start-parancsnok minden szavát. A riperterek hada egyenes adásban közvetítette az idegfeszítő percek mozzanatait, a televízió kamerák pedig az űrhajó büszke testén nyugtatták lencseszemeiket...