Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-13 / 242. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara: 50 fillér * Világ prolef-áriai egyesüljetek? I960. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 242. SZÄM Egy fasiszta suhanc meggyilkolta a Japán Szocialista Párt elnökét A világ olyan kérdésben vár tőlünk döntést, amelytől az emberiség sorsa függ Hruscsov elvtárs felszólalása az ENSZ-közgyűlés kedd esti ülésén Tokió (MTI) Fasiszta suhancok gyilkos merényletet követtek el szerdán reggel Aszanuma, a Japán Szocialista Párt elnöke ellen. Aszanuma felszólalt azon a tokiói ülésen, amelyet az igazságos választások megtartásáért küzdő liga szervezett. A teremben helyet foglaló fasiszta elemek csoportja több ízben félbeszakította a Szocialista Párt elnökének beszédét, amelyben élesen bírálta a Liberális Demokrata Pártot és a kormányt, kölönösen az Egyesült Államokkal kötött katonai szövetségért, a Japánban lévő idegen katonai támaszpontokért és a Kínai Népköztársasággal szemben tanúsított magatartáséVarsó (MTI) A lengyelországi Zagan városban, ahol a második világháború idején hadifogolytábor volt, újabb bizonyítékokat találtak a nácik embertelenségére. A fasiszták százával gyilkoltak meg angol, amerikai, szovjet, francia, jugoszláv és más nemzetiségű hadifoglyokat. A gyilkosságról egyre több szemtanú számol be. A legtragikusabb sorsuk a szovjet hadifoglyoknak volt, akik százával haltak meg az éhezés és a nehéz ▼elés bizonyos idő alatt kivonja a talajból a benne eredetileg felhalmozódott mikroelemeket. Sok külföldi példa bizonyítja, hogy ha ezek az anyagok: réz, vas, mangán, kobald, cink, stb — kifogynak a talajból, visszaesik a növéMegyénk gépállomásai október első tíz napjában az őszi szántásvetési munkában, a betakarításban sikeresen állták meg helyüket. 72 578 normálhold gépi munkát teljesítettek, s igen figyelemreméltó az a tény, hogy a gépállomások szántó traktoraiból 665-öt üzemeltettek két műszakban. Az őszi idényben eddig 349 819 normálhold munkával segítették a termelőszövetkezeteket, ezzel a húsz gépállomás az őszi idény- tervet 36,8 százalékra teljesítette. Az őszi idény tervteljesítésében Syoma 48,7, Füzesgyarmat 47,2, Gyula 42,8, Vésztő 42,6 százalékkal vezet. Az őszi munkák versenyének sereghajtói: a mezőkovácsházi 29,5, a sarkadi 30,3 és a Nagy- szénási Gépállomás 30,7 százalékkal. Az elmúlt dekádban egy traktoregységre és egy ledolgozható ért. A beszéd alatt az egyik suhanc előretört a szónoki emelvényhez és késsel mellbeszúrta Aszanumát. A Szocialista Párt elnökét súlyos állapotban kórházba szállították, ahol hamarosan meghalt. Hírügynökségek közlik, hogy a merénylőt a rendőrség őrizetbe vette. Aszanuma a japán—amerikai katonai szerződés megszüntetéséért indított népi mozgalom egyik kimagasló vezetője volt. ö irányította azt az országos mozgalmat is, amely Eisenhower amerikai elnököt annak idején tervezett tokiói látogatásának lemondására kényszerítette. fizikai munka következtében. A szemtanú vallomása szerint naponta negyven méter hosszú árok telt meg a szovjet katonák tetemeivel. Amikor a foglyok a nemzetközi jogszabályok betartását követelték, a hitleristák szörnyű megtorlással éltek. A nácik eme újabb bűntényének vizsgálatára a Német Demokratikus Köztársaságból szakértők érkeztek és lengyel—német vegyesbizottság alakult. nyék terméshozama. Nálunk ugyan még nem jelentkezik ez a probléma, de a kutatók már gondolnak arra, hogy várható fellépésének káros hatását idejében megelőzzék. Az agrokémiai és talajtani kutató intézetben ezért megkezdték az ország első mikroelem-térképének elkészítését. munkanapra legjobb teljesítményt ért el a Battonyai Gépállomás 6,5, mögötte Kétegyháza 6,2, majd Gyula 5,4 normálholddal. A gyomai járás a hónap elején versenyfelhívással fordult a megye többi járásaihoz az őszi vetések, valamint betakarítási munkák időbeni gyors végzésére. A veresenykihívó fél igyekszik Is példát mutatni. Jól halad a járásban — különösen a termelőszövetkezeteknél — a betakarítás is, vele egy időben a vetés is. Ösziárpa- vetési tervüket október első napjaiban 100 százalékra befejezték. Őszi búzából eddig közel ötezer holdat vetettek el. Előrehaladott New York (MTI) Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Az ENSZ-közgyűlés kedden este tartotta a 15. ülésszak megnyitása óta legdrámaibb ülését. Napirenden az a kérdés szerepelt, hogy a közgyűlés vagy a Politikai Bizottság tárgyalja-e a leszerelés kérdését. Hruscsov nagyhatású beszéde után megnyílt a vita, 'amelyben felszólalt az összes szocialista ország küldötte, a csehszlovák, albán, ukrán, lengyel, bolgár, belorusz, magyar és román delegátus. Magyar részről Sík Endre külügyminiszter mondott beszédet. Kifejtette a magyar delegációnak azt a véleményét, hogy a leszerelés kérdését a közgyűlés plenáris ülésén kell megvitatni. A legcsekélyebb kétség sem áll fenn a tekintetben— hangoztatta a többi között —. hogy ez napjainkban az emberiség legfontosabb problémája. Százmilliók figyelme irányul ma New Yorkra, és ezen belül erre az épületre, azzal a várakozással, tesznek-e végre határozott lépést a közel száz ország iitt egybegyűlt képviselői az emberiség döntő kérdésének megoldása felé. Az egyszerű ember nem fogja sem megérteni, sem megbocsátani nekünk, ha ebben az ügyben legalább valami előrevivő elhatározásra nem jutunk. Számos állam vezetői mindenekelőtt ebből a célból jöttek ide, nem pedig azért, hogy valamely bizottságban részletkérdéseket vitassanak meg. Azzal a sürgető kívánsággal jöttek, hogy elvi megegyezésre jussunk. A világ olyan kérdésben vár tőlünk döntést, amelytől az emberiség jövője, civilizációnk sorsa függ. Szervezetünk jelenlegi ülésszaka — folytatta Sík Endre — valóban történelmi jelentőségű. Történelmi jelentősége abban van — és megvan rá a lehetősége is —, hogy megoldja a világtörténelem legdöntőbb kérdését: fennmarad-e békében és boldogságban az emberiség és több ezer év munkájával a búza vetése az ecsegfalvi Egyetértés, dévaványai Gábor Áron, gyomai Üj Élet, endrődi Szabad Föld Termelőszövetkezetekben. A kilátások szerint az említett termelőszövetkezetek október 20-ig befejezik a búza vetését is. A járási tanács végrehajtó bizottsága, a járási tanács mezőgazdasági osztálya a községi tanácsokkal közösen úgy szervezik meg a munkát, hogy október utoljáig a betervezett búzavetés minden holdjába elvessék az őszi búzát. megteremtett csodálatos civilizációja továbbhalad-e a mind teljesebb tökéletesedés felé, vagy úgy fejezi be földi létét, mint az őrült, aki öngyilkosságot követ el. E kérdés megvitatása — hangoztatta Sík Endre — a, lehető legnagyobb nyilvánosságot követeli, mert az emberiség százmillói ismerni akarják és joguk is var. megismerni minden egyes részletben minden delegáció álláspontját ebben a fontos kérdésben. Ezt pedig csak plenáris ülésen lehet biztosítani. Sík Endre ezután arról beszélt, hogy az általános ügyrendi bizottság javaslata szerint a plenáris ülésen ennél sokkal jelentéktelenebb, sőt olyan provokációs kérdéseket kell megvitatni, mint például az úgynevezett tibeti és a magyar kérdés. Befejezésül kijelentette: a magyar delegáció úgy véli, hogy az általános és teljes leszerelés kérdésének plenáris megvitatására vonatkozó javaslat elvetésével az ENSZ súlyos csapást mérne saját tekintélyére a világ szemében. Azok a százmilliók, akik tárgyalásainkat figyelik, csak úgy értékelhetik, hogy az ilyen döntés szégyenletes és nevetséges lenne, ezért a magyar küldöttség a leszerelés kérdésének plenáris ülésen való megvitatása mellett fog szavazni — fejezte be felszólalását Sík Endre külügyminiszter. A nyugati államok részéről a kanadai külügyminiszter, az amerikai delegáció vezetője és az angol külöttség egyik vezető tagja szólalt fel. Mindhárman elismerték, hogy a leszerelés kérdése a legfontosabb kérdés, mégis amellett voltak, hogy a kérdést a Politikai Bizottságban és nem a közgyűlésen kell megvitatni. Azt hangoztatták, hogy a Szovjetunió propagandát akar az ügyből csinálni, ez pedig nem lenne helyes, tehát szerintük jobb, ha a kérdést egy olyan bizottságban tárgyalják, ahol biztosítva vannak a tanácskozás feltételei. Miután a vita befejeződött, az elnök bejelentette, hogy N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök a válasz jogán ismét szót kér. Erre a bejelentésre a terem, amely közben már félig kiürült, ismét teljesen megtelt. A szónoki emelvényre lépő Hruscsovot óriási taps fogadta. A szovjet miniszter- elnök jegyzeteiből beszélt, nem használt előre elkészített szöveget. Kijelentette, figyelemmel kísérte azokat, akik ellenzik, hogy a kérdést a közgyűlésen tárgyalják meg. Azt mondják, hogy a Szovjetunió propagandát akar csinálni ebből az ügyből. Nézzük meg, hogy hol tárgyaljuk a leszerelés kérdését, a közgyűlésen, vagy a Politikai Bizottságban? A Szovjetunió azt javasolja, hogy ott, ahol a legjobban lehet ezt a kérdést megoldani. Miért nem akarják ,a nyugati küldöttek a problémát a közgyűlésen megvitatni? Egyszerű a dolog — mi már részt vettünk különböző bizottságokban, tárgyaltunk az ötös bizottságban, ahol nagyhatalmak voltak jelen, és abba is beleegyeztünk, hogy a tárgyalások eredményét tartsuk titokban. Az Egyesült Államok legjobb képviselőjét, Stassent küldte el tárgyalni. Stassennek azonban végül is el kellett hagynia a tárgyalótermet, mert olyan álláspontot foglalt el, amely ellentétes volt Dulles külügyminiszter álláspontjával. Ennek a bizottságnak a munkája csak füst volt, amely arra szolgált, hogy elkábítsa a nemzetközi közvéleményt. Itt ül például ebben a teremben — folytatta a szovjet kormányfő — a francia Jules Moch, akit szocialistának mondanak, és aki szakértő a leszerelés kérdésében; Találkoztam tavasszal De Gaulle- lal, a Francia Köztársaság elnökével és megbeszéltük, hogy a leszerelés kérdését meg kell oldani, elsősorban meg kell semmisíteni a rakétahordozó fegyvereket. Jules Moch egy sajtóértekezleten megismételte, hogy Franciaország helyesli ezeket az elgondolásokat; Mi el voltunk ragadtatva, végre egy partner — mondottuk. — De tévedtünk. A genfi tízhatalmi leszerelési bizottságban egy egészen más Jules Moch jelent meg. Hruscsov ezután arról beszélt, az ENSZ-közgyűlés talán elősegíti azt, hogy az emberiség megoldja a legfontosabb' kérdést és megszabaduljon a háborútól. Egy új háború rettenetes lenne. Mi győznénk — mondotta Hruscsov felemelt hangon —, de az emberiség veszteségei rettenetesek lennének. Ismétlem: a közgyűlésen kell tárgyalni ezt az ügyet. Kanada és az Egyesült Államök képviselői azt mondják, Hruscsov haza akar utazni és már ezért sincs értelme annak, hogy a közgyűlésen tárgyaljuk a leszerelést. ' Ez igaz, én bejentettem, hogy csütörtökön haza akarok utazni Moszkvában, de ha arról van szőj hogy ezen a közgyűlésen előrehaladhatunk a leszerelés kérdésében, hajlandó vagyok itt ülni New Yorkban, még csak meg nem születik az egyezmény. Lehet, hogy hiányoznék otthon, de nélkülem is előre fog haladni a Szovjetunió,' virágozni és boldogulni fog. Ha önök azt mondják — folytatta Hruscsov —, hogy a leszerelésért fc^ytatott harc propaganda, ám mondják azt. Önök szerint az úgynevezett tibeti és a magyar kérdés tárgyalása talán nem az? Nekünk kommunistáknak erős idegeink vannak. Ha akarják tár- (Folytatás a 2. oldalon) Lengyel—német vegyesbizottság vizsgálja a nácik embertelenségének újabb nyomait Készül az ország első mikroelem-térképe A'z intenzív mezőgazdasági műAz elmúlt tíz napban 665 traktor dolgozott két műszakban: Eredmény 72578 normálhold gépi munka A gyomai járás több tsz-e október 20-ig befejezi a búza vetését i