Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-12 / 241. szám
4 NÉP ÚJ SÄG I960, október 12., szerda „Kisfiam életéért örök hálával A Békés megyei Vérkonzerváló Á llomáson szombaton különösen nagy volt a forgalom. A Vörös- kereszt felhívására jöttek el az ingyenes véradók. Sokan közülük már nem először jártak itt, s mint házigazdák is fogadták az újakat, akik életükben először jutottak oda, hogy felajánlják vérük egy részét a beteg embertársaiknak. — Egy kicsit féltem — mondotta Rácz Józsefeié ruhagyári asszony —, de olyan ked vesen fogadtak itt és biztattak, hogy most már minden félelem elpárolgott. — Hogy miért adok vért? Egyszerűen azért, hogy ón is segítsek megmenteni valakinek az életét. Azután arra is gondoltam, hogy engem is érhet baj, amikor talán a vérátömlesztés segít rajtam. A ruhagyárból csoportosan jöttek a dolgozók, s közöttük nem egy akadt, aki most adott először vért. Az ingyenes véradók sorába lépett Juhász Istvánné, Medovarszki Ádámné, Csodák Gábor- né, Kulcsár Alajosné és Hrabovsziki Judit is. A megyei rendőrkapitányságról négyen jöttek el már kora délelőtt, hogy ők is a véradók táborába lépjenek. Délfelé megnőtt az érkezők száma. Jöttek a Kötöttárugyárból, a Forgácsoló Szerszámgyárból, az építőipartól, a különböző vállalatoktól. A Kötöttárugyárból négyen első véradók: Frank Ferencné, Szelezsán Györgyné, Molnár József és Orbán György. Az ingyenes véradásra eljöttek olyanok is, akik már több éve rendszeres véradók, s felajánlották, hogy évenként egyszer ingyen adnak vért. Sáfrány Kázmér, a városi tanács főagrouómusa azóta véradó, amióta kisfiát súlyos betegségből többszöri véradással mentették meg az életnek, édesapjának és édesanyjának. Amikor kisfia meggyógyult, megfogadta, hogy ő is segít mások életének, talán éppen olyan kisfiúnak a megmentésében, mint az övé. — Fiam most egészséges és sok örömet szerez nekünk. Életének megmentéséért örök hálával tartozom a véradóknak, s azzal próbálom leróni, hogy én is vért adok — mondotta. A szombati ingyenes véradást napon csaknem félszázan adtak vért, s köztük tiznehatan először. A Vöröskereszt kedves kis ünnepségen köszönte meg a véradók áldozatvállalását. Az ünnepségen Palyik György elvtárs, a városi tanács v. b. elnökhelyettese mondott köszönetét, aki maga is a véradóknak köszönheti egészségét. Az ünnepség után az állomás dolgozói megmutatták munkahelyüket a jelenlévőknek, és tájékoztatták őket a vér konzerválásáról. K. J, Egy nap tsz-tagokkal Budapesten Megfontoltabban A busz dübörögve nyelte a kilométereket. A benne ülők írissen, vidáman beszélgettek, nevetgéltek. A harminckét utas. a békéscsabai Vörös Október Termelőszövetkezet sportolója Budapestre utazott, hogy egy napig a pénzügyőrök vendégszeretetének örvendjenek. A fiatalok közül többen még nem is jártak Budapesten, s azok most csodálkozva nézték az elsuhanó tájat, a számukra ismeretlen piros tetejű házakkal tarkított falut. — Kecskeméten megállunk? — nézett hátra a vezető. — Igen, egy kis pihenő nem árt. A beszélgetés közben észre sem vettük, hogy már Kecskeméten vagyunk. Egy kis szusszanás után gyorsan inborról elmondta, hogy kit ábrázol. Aztán Budapest legszebb részére. Budára indultunk. Közben befordultunk a Margitszigetre vezető úton. A szigeten sokáig időztünk, a Palatinusz-strand hatalmas terjedelmű medencéje 'előtt, majd a Pasaréti úton megnéztük a Vasas fedett teniszpályáját. Délben a pénzügyőrök ebéddel vendégelték meg a tsz-fiatalokat. Ott dr. Terpitkó András ezredes, a pénzügyőrök országos parancsnoka üdvözölte a tsz-tagokat és többek között elmondotta azt is, hogy szeretnének a Vörös Október Tlsz-nek minden tőlük telhető segítséget megadni. Nem régóta patronálják a tsz sportkörét, de máris egy felszereléssel segítették őket. A termelőszövetkezet részéről Gyebnár András köszönte meg a nagyszerű vendéglátást s elmondta, hogy a termelőszövetkezet fiataljai örömmel jöttek Budapesre, ahol közülük még többen nem jártak. Ebéd után a nap legizgalmasabb programja következett. Autóbuszra ültünk és Irány a Népstadion. A jugoszláv—magyar labdarúgó-mérkőzés előtt a finn—magyar atlétikai versenyt bonyolították le. A fiatalok lelkesen szurkoltak a Lelkes Iharosnak. Rózsavölgyinek, Szécsényinek és a súlylökő Varjú Vilmosnak. A labdarúgómérkőzés alatt talán ők voltak a leghangosabbak, akik szurkoltak a magyar csapatnak. JANTYIK TIBOR Eső után késő a köpeny eg — figyelmeztet bennünket a közmondás, hogy mindig előre gondoljuk meg, mit hogyan akarunk tenni, hogyan akarunk valahová elérni. Dehát emberek vagyunk, örökösen siető, rohanó emberek, s gyakran akkor jövünk rá, hogy valamit elrontottunk, elhamarkodtunk, amikor már késő, amikor már nem tudunk rajta segíteni. Elhamarkodottság veszélye mutatkozik megyeszerte a lovaktól való mindenáron szabadulni akarásban is. Helyenként karámba, az ottani emberek szavaival élve: gettóba zárták az értéktelennek, feleslegesnek kikiáltott lovakat és ha másképpen nem, hát éhséggel akarják őket kiirtani. Ez a kiirtási módszer túlságosan drasztikus. Ha már a termelőszövetkezet gazdaságának gépesítése annyira előrehaladt, hogy a lovakra, vagy azok jó részére nincs szükség, akkor sem ilyen módon kell megszabadulni tőlük. A lóhús sok ember kedvelt tápláléka, s ha az emberek nem győzik elfogyasztani, akkor elfogyasztja a csirke, a pulyka, vagy egyéb baromfifajta, úgy, hogy kétszer annyi értéket termel helyette. Lassabban tehát a lóirtással, ebből a szempontból is még akkor is, ha pillanatnyilag úgy néz ki, hogy csak pocsékolják a lovak a takarmányt. Már több oldalról felmerült, s lehetségest hogy a második ötéves tervben megyénk több nagy községében erőtakarmány-gyar létesül, tegyük hozzá: el is kell követni mindent, hogy létesüljön. Mit dolgoznak fel majd ezek az erő- takarmány-gyárak, ha a lovakat előre kiirtjuk? Az erőtakarmányra pedig nagy szükség van a terebélyesedő nagyüzemi baromfitenyésztéshez. A tótkomlósi Viharsarok Termelőszövetkezet vezetői azon „spekulálnak” — nagyon helyesen —, hogy nyülfarmot létesítenek, s a prémet eladják, a lenyúzott nyulat pedig főzve feletetik a baromfival. Már a fenti megokolások is arra kell, hogy intsék termelőszövetkezeteinket: nagyon csínján irtsák a lovakat. De van eg% másik nyomós ok is. Most is olt/ nagy az esőzés, hogy esetleg csak lóvontatású gépekkel Vehet elvetni a búzát. Aztán jin az esős, sáros tavasz, amikor ismét vetni kell, s amikor töb'o mint valószínű: újra csak lóvontatású vetőgéppel lehet -t földre menni. Ne hamarkodjuk tehát el a lóirtást, hanem előrelátóan, minden eshetőségre számolva tartsunk meg mindevi 30 holdra egy pár lovat. Ami ezen felül van, azt se dögleszlessük meg éhen, hanem keressük meg értékesítésük, esetleges takarmányfeldolgozásuk legjobb módját. Kukk Imre HANGOS AZ ERDŐ dúltunk tovább. A bágyadt fényű őszi nap még gyengéden szórta sugarait, amikor gyönyörű fővárosunkba értünk. Vezetőnk, Szabó Sándor százados, már összeállította. a napi programot. A Hősök terén megcsodáltuk a gyönyörű szobrokat, a történelem híres vezéreit. Szabó elvtárs minden szóÉrdemes elolvasni! A Békéscsabai Textilfeldolgozó Kisipari Szövetkezetek mértékszab óságainak ftszMéli, női és férfi nagyszabású divatbemutatója október 16-án, vasárnap délután 4 órakor a Balassi művelődési házban budapesti manekenek részvételével. Jegyek elővételben kaphatók a ktsz méretes üzleteiben 10 forintos áron. Bélmegyer határában tündöklők a Vadaserdő. Bozontos koronáját magasra emeli a kukoricaerdők és a traktorszántások fölé. Üstökét már megcsapta az első dér ... Ennek az erdőnek száz sarka van. Egyik sarkához odanőtt Ustor Bálint menedékháza, a rozzant kis tanyakunyhó, amelynek bejáratán csak meghajolva juthat be a vizet kérő ember. Mert más ki is látogathatná meg Ustor Bálintot, ezt a kiöregedett erdőjárót, mint az, ki nagyon elszomjazott ebben a nagy szárazságban. Az ásott kút csillogó vizéből egy kancsóra valót az asztalra tesz. Melléje egy tálcára való mesét, de olyan meséket, amelyeket eddig fül nem hallott, kéz nem írt le. Miről mesél? Az erdőről, amely a rég eltemetett asszony mellett második szerelme volt, amíg lábait csak bírta. Az erdőről, amelynek közepébe — az őzetető közelében — szeretné magát eltemet- tetni, ha valaki erre neki engedélyt adhatna. Arról az erdőről mesél, amelynek illata, fája, árnyéka és vadállománya az uraságot szolgálta, amíg az világgá nem futott. Azt meséli, hogy az ő idejében ebbe az erdőbe senki se tehette be a lábát, hacsak a vadorzó nem. És most; — tessék csak hallgatni! — valami lárma veri fel az erdő csendjét. Lárma, dalokkal keverve. Száz tatokból zeng a dal! \ Bálint bátya arrafelé fordítja a fülét, amerről a zaj hallik. Az édes gyermekdalok foszlányai beszűrődnek azon a kis ablakon, amelyen az én fejem aligha férne ki a nagyvilágba. — Maga tán tudja — kérdezte az ősz ember—, kik zajongnak ott a kastély körüli tisztáson? — Már hogyné tudnám, Bálint bátya! Az iskolás gyerekek a faluból, tizenkét tanítóval együtt. — No, szerencséjük, hogy nem a régi világban élünk, mert az uraság suhánggal veretné ki azokat tanítóstul együtt. Meg se állhatnának a román határig!... — Nyugodjék, Bálint bátya! Ma nem vereti ki azokat senki! Ök 4 szabad erdő szabad vendégei. Az őszrehajló erdő maga hívta meg őket egynapos vendégségbe. Mint a földre szállt vándormadarak, csevegnek, csacsognak, tesznek-vesznek a tisztáson. Ripp-ropp, nőnek a sátrak, elhelyezik a vén fák tövében a háromlábú bográcsokat, tüzelőt gyűjtenek az erdőszélen és a szakácsok már pucolják is a krumplit. A sátrak árbocrúdján ott villognak a kis kék és vörös zászlók, jeléül annak, hogy kész a tábor. A szakácsok szemét marja a vöröshagyma, amely az idei nagy szárazságban csuda erősre sikere- redett... Kész tábor!... Száz pirosarcú gyermek rebben szárnyra a kürt szavára. Mint a tarka foltok terülnek szét a tisztáson. Megszállta szívüket a gyermeki boldogság. Mint a földre szállt vándormadarak, csevegnek, csacsognak, be nem áll a szájuk... A nevelők arcán is különös jelek. Pirosodik az arcuk és boldogság sugárzik szemükből. Ök is dalolnak, játszanak a gyermekekkel egysorban. >— Látja, Bálint bátya«! Gonosz lélek volna az, aki ezt a túláradó boldogságot bottal zavarná! ’— Hát igön-igön! — dörmögte a vén kujtorgó és piszkálta a füle tövét, mert azért csak bántotta azt a zaj, mint a ló fülét a légy. ■— Lássa, Bálint bátya, a mai ország nem veri ki a gyermekhadat az erdőből! A mai uraság a nép egyik leánya, ösmeri kend? A Z. Bereczki Margit számadónő, aki az erdőgazdaság hivatalos őre, Ö adott engedélyt, hogy az erdőszélen, a kijelölt tisztáson tábort üthessen az úttörőcsapat. ... A nap búcsúzni készül a gazdagon megrakott alföldi tájtól. Hirják Balázs, az iskola igazgatója megfuvatja a kürtöt: takarodó! Gulyás János, az úttörő-csapatvezető nevelő kiadja a parancsot: Táborbontás! Szedik a sátorfáikat az úttörők. Rendbe állnak Hálájukat vidám dalba ön- tik s zászlójukat lobogtatva defi- liroznak az erdő mai gazdája előtt. Búcsúznak tőle és a nagyerdőtől. Aztán rajokba verődve indulnak a leáldozó Nap irányában hazafelé. Vele együtt sietnek, hogy mire a Nap korongja lebukik a herényi erdő sűrűjébe, ők is paplan alá bújhassanak ... édeset álmodni. A szülők közül — bizony — sokan szomorúan emlékeznek vissza az ő gyermekkorukra, hogy mikor ők virágot szedni indultak a nagyerdő felé, valaki kökényvesszőt suhogtatva zavarta vissza őket a faluba. Tán éppen Ustor Bálint volt? Ez esetben bűnét... bocsássa meg az ég. KISS JÓZSEF Ú&zi divat Vastag, fűzöld színű, délutáni szövetruha. Dísze a féloldalas raff olás és az övpánton lévő nagy, ötvösművű fémgömb. A fiatal lányoknak és idősebb nőknek is egyaránt alkalmas ruhát a Kofrös Állami Áruházban láttuk.
