Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-11 / 240. szám
MÉPÚJSÁß I960, október 11., kedd ** Ünnepi tanácifilés Gyulán Gyulán országosan is figyelmet keltőn segíti a lakosság a város fejlesztését. Az állami támogatáson kívül a társadalom áldozatkész összefogásával megvalósul, hogy a történelmi múltú Gyula hazánk egyik legszebb gyógyfürdő-városává s a Körös-vidéki kulturális élet erjesztőjévé fejlődik, A helyreállított ódon vár melletti ősparkban megnyitott Várfürdőt a nya i OTí mintegy 250 000 vendég látogatta, s a második ötéves terv időszakában 15—20 millió forint városfejlesztési hozzájárulásból az idegenforgalmi igényeket kielégítő fürdőhellyé építik ki a szép és csendes kertvárost. A gyulaiak az idén, az eltelt háromnegyed évben 650 000 forint értékű társadalmi munkával is építették, szépítették városukat, amelyért a jövőben is szívesen felajánlják erejüket, tehetségüket. A gyulai városi tanácsháza dísztermében vasárnap délelőtt ünnepi tanácsülésen méltatták a város felvirágoztatásában tevékenykedő dolgozók érdemeit. Az ünnepségen részt vettek a helyi pártbizottság, a tanács és a Hazafias Népfront-bizottság vezetői és a városfejlesztésben kiváló mun kát végző társadalmi aktivisták is. Enyedi G. Sándor elvtárs, a városi tanács v. b.-elnöke ünnepi beszédében megemlékezett az aradi vértanúkról és Gyula felszabadd lásának tizenhatodik évfordulójáról is. Méltatta a hatszáz évesnél régibb város felszabadulásának jelentőségét és az eltelt másfél évtizedbeli eredményekben gazdag fejlődését. m... Hárman ültek az asztal mellett: Galambos Mihály, a fia Miska és Tóth Benedek. Előttük vörös bor kellette magát a poharakban. Szódavíz nélkül itták, mert úgy Igazi. K/alambos csettintett a Tí ^Ivével: — Jó bor! — Megjárja — helyeselt '"’óth. Miska másképp vélekedett. — Ittam már jobbat is. Az apja ránézett. — Én is. De rosszabbat is. Oszt itt a hiba! *- — Hogyhogy9 — kérdezte Miska. Sv»^-Ilsak úgy, hogy nektek kijut mi idén jóból, a rosszat meg nem ismeritek. — Dehogynem apám! Tanultunk mi a régi világból. — Az nem elég. Azt csak az tudja, aki benne volt, mint én. — Meg én! — tette hozzá Tóth. — Hallja, apám! Néha úgy vagyunk mi fiatalok, hogy talán nem mind igaz az, amit a múltról beszélnek. — Hát én most elmon- Sk néked egy esetet. Tóth bátyád a tanúja, hogy megtörtént. — Hallgatom, apám. — Hát tudod, abban az időben tavasz elején mindig elfogyott a kenyérnek való. Kénytelen vótam kőccsön kérni az egyik nagygazdátul. Adott is egy mázsa búzát. Oszt tüdődbe menynyit kellett újkor visszaadni? Másfelet! De hát nem vót kereset, muszáj VÓt; — Mért neon vett a péktől apám? Olcsóbb lett volna. — Na tessék! Mondom; hogy nem tuggyátok, mi vót a múltban! Hát mi a fenéből vettem volna? Gyufára, sóra se tellett. Azt is kontóra vettük a botos túl. — De apám, az nem lehet, hogy semmilyen munkaalkalom nem volt. — Nem lehet? — szólt közbe Tóth Benedek. — Bizony nem vót. Most én mondok el néked egy dolgot. Lehet, hogy else hiszed. Az úgy vót, ahogy apád mondta az imént. Nekünk, kétkezi munkásoknak tavaszra minden kifogyott. Én is hatod magammal nyomorogtam. Felmentem a főjegyzőhöz, hogy agygyon valami tanácsot, mert éhenpusztulunk. Oszt tudod-e, hogy mit mondott az a ferde nyakú főjegyző? Azt mondta, hogy nő mán a fű a határba, oszt menjünk legelni! Miska megütközött. — Ilyet mert mondani? — Ilyet a’! — Felháborító! — tört ki Miska. — Én leütöttem volna azt a főjegyzőt. — Én is. De elvittek vóna érte. Oszt mi lett volna a családommal? — Bizony, tűrni kellett. Lenyelni mindent — mondta az apja. — Borzasztó! — méltatlankodott Miska. —Az vigasztal, hogy mindez már csak rossz emlék. Hogy ma már nincsenek ilyen problémák. Mindenki jól él, dolgozik és boldogul; — Ez igaz. De azért a múltat sohse feleggyé- tek, mert akkor elbízzátok magatokat. — Nem felejtjük, apám. ígérem. — Igyunk rá — mondta Tóth Benedek. És a három pohár összekoccant. Bíró Gyula Lajos Az Állatforgalmi Vállalat kedvezően változott feltételekkel köt SERTÉSHIZLALÁSRA SZERZŐDÉSI 1961. évi átadásra v: ■ \ Változatlanul köthető szerződés 1960 évi átadásra továbbra is. Részletes felvilágosítást a járási kirendeltségek és a községi felvásárlók adnak. Békés megyei Állatforgalmi Vállalat Békéscsaba. Telefon: 10—34. Az ünnepi tanácsülés kedves része volt, amikor a tanács v. b. elnöke 180 társadalmi munkást díszoklevéllel és szép jelvénnyel tüntetett ki. Heten: Balázs Ferenc, Csűri István, dr. Gyarmati István, Japort András, Szilágyi Jánosné, Törzsök Márton és Vidó István — akik tartósan kimagasló tevékeny, séggel segítették a város fejlesztését —, a „Gyula városáért” felírasd babérkoszorús jelvény és díszoklevél, valamint életre szóló fürdőbérlet kitüntetésben részesültek. Enyedi G. Sándor elvtárs nagy megbecsüléssel és kegyelettel emlékezett meg a nemrégen váratlanul elhunyt Törzsök Márton tanácstag és népfront-elnök kiváló munkásságáról, s magas városi kitüntetését özvegyének nyújtotta át a jelenlévők mély részvététől kísérten. Ezután százhetvenhárman — egy éven belüli legalább ötven társadalmi munkaóra teljesítéséért, vagy azzal felérő anyagi áldozatért — a „Gyuláért” elnevezésű, ízléses jelvényt kapták szintén díszoklevéllel és egy idényre jogosító gyógyfürdő-bérlettel együtt. Csillogó szemű kis úttörők, KISZ- fiatolok, iskolások, ipari tanulók, asszonyok, lányok, fiúk, fiatalok és idősek, munkások, termelőszövetkezeti parasztok, értelmiségiek vették át örömmel és büszkén a szülővárosük megbecsülését jelene tő kitüntetést. A továbbiakban Vidó István elvtárs, a városi v. b. titkára a városfejlesztéssel kapcsolatos előterjesztéseket, kérdéseket ismertette, s javaslatára az ünnepi tanácsülés elhatározta, hogy díszjegyzőkönyvben megörökíti Törzsök Mártonnak az utókornak is példát adó városfejlesztési munkálkodása emlékezetét. Az ünnepség Banadics Mártonnak, a gyulai Hazafias Népfrontbizottság új elnökének zárószavai- val fejeződött be. Nemcsak lovas nép a magyar A magyar népet az egész világon mint lovas népet ismerték. Ezt őseinknek köszönhetjük, kik annak idején lovuk hátáról „írták” a magyar történelmet. Nem olyan régen azonban más is kiderült a magyarságról. Az történt ugyanis, hogy a magyar labdarúgó-válogatott legyőzte az angolokat 6:3-ra. Természetes feladatként adódott most már a magyar történészek számára, hogy e világra szóló győzelem történelmi gyökereit kutassák. A történelemnek segítségére volt a nyelvészet és a néprajz. A kutatások kiderítették, hogy már a pogány korban is voltak labdarúgók őseink között. Igaz ugyan, hogy akkor a kapufát totemoszlopok helyettesítették, a labdát pedig fölfújt disznóhólyag, de a lényeg az, hogy a sámán (mint bíró) vezetésével már akkor is játszotta,k e napjainkban közkedvelt játékot. Ügy látszik azonban, hogy kevés nekünk ez a büszkeség! Nemrégiben heurékát kiáltottam, miközben egy újsághírt olvastam és sietve üdvözöltem nemzetemet új oldaláról. Igaz ugyan, hogy csak levett saruval tehettem ezt, de megtettem. Az újsághír a következő volt: „A szarvasi faluvégen ma is áll az a kétezer (betűvel!) éves épület, ahol annak idején Tessedik Sámuel berendezte az első kísérleti mezőgazdasági szakiskolát” Annál is inkább örömmel üdvözöltem ezt a felfedezést, ami népünk kulturális múltjára utal, mert a napjainkban minden nap szóba kerülő oktatási forma, a politechnikai oktatás ősi gyökereit véltem benne felismerni. Hát nemcsak lovas nép lennénk?! Hát nemcsak focis nép lennénk?! Nem tehettem közzé azonban ezt a felfedezésemet addig, míg meg nem győződtem arról, hogy ez újsághírnek tudományos alapjai vannak. Kétezer év! Szép idő! Elgondolkoztató!... Igaz, hogy a magyarság csak ezer éve jött a Kárpát-medencébe, de felderítőket már korábban is küldhették. Bizonyára e felderítők közül való Tessedik is, aki nem kímélve fáradságot, időt (!) eljött, hogy mai gyakorlati oktatási rendszerünket élőkészítse... Mégis nyugtalanított a dolog... Utánanéztem a kérdésnek a Békés megyei Népújság dokumentumgyűjteményében. Igaz, hogy kevés írásos anyagot találtam, de azok eléggé megnyugtatóak. Az egyik egy párbeszédet örökít meg, amely kétezer évvel ezelőtt hangzott el: Tessedik: (az egyik tanulóhoz) Fiam! Elutazol Amerikába és hozol akácfacsemetéket! Diák: Tanár úr kérem, Amerikát még nem fedezte föl Kolom- busz. Tessedik: Nem tesz semmit! Menj és csináld, amit mondok! (és a diák ment, és Magyarországon meghonosították az akácot.) A másik dokumentum: Árpád: Mit látsz jó vitézem? Vitéz: Lenn a völgyben egy osztályt látok. Ügy nézem, éppen politechnikai gyakorlat van... Árpád: Na, akkor ezek a mi gyerekeink lesznek!... Ez a két dokumentum is világos bizonyíték arra, hogy politechnikai oktatásunknak ősi gyökerei vannak. Beck Zoltán Kiles a folyosóra. Mintha a vezér ajtaja nyílna. Nyomban visszakapja a fejét. Micsoda szerencse, hogy nem indult elf Pedig öt óra már elmúlt és Eszter biztosan várja, nagyon várja. Mégsem mer nekivágni az útnak, mert — csodák csodájára — a vezér még bent van a főnökkel. Valami nagy dologra készülhetnek. Talán B-listázást latolgatnak a párnázott ajtók mögött? Rettenetes lenne, hiszen éppen most tervezte Eszterrel, hogy hat esztendei jegybenjárás után végre egybekelnek. Jaj, mi lesz velük! Igyekezett, elhessegetni a rémet. Hátha nem is ilyen ijesztő a helyzet. Lehet, hogy valami nagyszabású úri-murin töri a fejét a vezér, meg a jobb keze, azért vannak még itt. Persze, addig az alantasok sem mernek távozni. Az osztályvezetőtől a hivatalszolgáig mindenki lázas semmittevéssel tölti az idejét. Ismét a folyosóra kukkant. Csend van. Lesz, ami lesz, ő elindul. Halkan behúzza maga után az ajtót. Lábujjhegyen készül elosonni a párnázott ajtó előtt, mikon' az kitárul, és a főnök által mély tisztelettel előre engedve g folyosóra lép A foly oso 1940 a vezér. Ö, mintha csak egy négykerékfékes autó volna, centimétereken belül megáll, pillanatra szinte szoborrá merevedik a rémülettől, hogy utána a legmélyebb alázat kifejezését öltve ábrázatára, gumiemberként földig hajoljon: ■— Legdlázatosabb szolgája kegyelmes uram! Alázatos tiszteletem, főnök úr! Azok ügyet sem vetve rá, elsietnek és ő boldog, hogy semmibe vették, hogy nem hordták le, amiért előbb akart távozni, mint ők. Alig tűnnek el az urak a liftben, mintha láthatatlan jelzés áradna szét, egymás után nyílnak az ajtók. Mire a folyosó végére ér, már száraz a torka a sok „alázatos szolgájától”, „tiszteletemtől" és „szervusz bériektől”. Persze, minden üdvözlésre ügyeim kell. Mert szörnyű tekintélyvesztés, ha például ,,alázatos szolgáját’ köszön az ő tíz éves szolgálatával a kis díjtalan gyakornoknak, de még nagyobb baj, rettentő hiba lenne, ha. az osztályvezetőknek és főelőadóknak csupán annyit mondana, hogy „tiszteletem”, avagy — rágondolni is rossz —‘ letegezné őket. A hivatalszolga esetében nincs probléma, az már hat méterről előre köszön. Érdekes. Hányszor elgondolkozott ezen. Az őszbe csavarodott hajú szolga, aki az apja lehetne, haptákba vágja magát, sőt meg is hajol előtte meg a többiek előtt, és úgy mondja: ,alázatos szolgája”. Aztán ott vannak azok a munkától öregedett takarítónők. Mekkora „kezit- csókolomot” köszönnek a bakfis irodalányoknak. Már sokszor megfordult a fejében az a vakmerő gondolat, hogy megkéri az alsóbb személyzetet,, köszöntsék egymást egy őszinte „jónapottal”. Az utolsó pillanatban azonban maga elé képzelte, miként rendeli a nagy főnök raportra, és szikrázó szemekkel kéri tőle számon a hivatal tekintélyét. Gyávaságáért szé- gyelite magát és irigyelte, sőt csodálta azokat a munkásokat, akik egyszer nagyon messziről, valahonnan a kohók tájékáról berobogtak ide, és se „jónapot”, se „alászolgálja”, csak egyszerűen így: — Igazgató úr! Ne merje elküldeni a. társainkat, mert baj lesz! Ha ő bajba kerülne, ha B-listáznák, vajon berontanának-e hivataltársai, hogy kiálljanak érte a vezér előtt? 1960 Kilép a folyosóra. — Igaz, még tíz perc hiányzik az öthöz, de ma kivételesen megengedi magának. hogy korábban induljon ei, mert Eszterrel és a gyerekekkel színházba mennek. Napfényes ősz van. Végigaz ajtók tárva, s ő mindenüvé beköszön: = Szervusz Palikám! Viszontlátásra Pistám? Jó pihenést, Kató néni, a holnap kezdődő szabadságához. Üdvözlöm Juciiul, Boriska! Viszlát Jánoskám, Lajosom! És ebbe a közvetlen baráti üdvözlésbe belefér a „vezér”, az osztály- vezető, a beosztottak egészen a takarítókig. Új Rezső
