Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-02 / 233. szám
KOROST AJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE A XX. század magyar festészete A Nemzeti Galéria letétjeként új kiállítást rendezett a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum „A XX. század magyar festészete” címmel. A XX. század első felének képzőművészei robusztus erejű, drámai harcot vívtak a magyar kul- túrforradalom két célkitűzéséért: európai színvonalra emelni a magyar festészetet és áttörni a polgári íziésirán-yzatok maradi, szorító bástyáját. Részvétlenség, gyakran felhördülés kísérte munkásságukat, mégis nekik lett igazuk, őket igazolta a történelem: mai, szocialista festészetünk az őáltaluk kijelölt úton halad. A múlt század második felében alakult meg a szolnoki művésztelep, amelynek festői a természethű másolás, a „finom naturalizmus” felé hajlanak. Bihari Sándor itt kiállított „Figaró mesél” c. többfigurás zsánerképe külföldi tanulmányútjának terméke: a német kispolgári élet humorát, idilli hangulatát tükrözi tarka, derűs színekkel. Későbbi alkotása, a „Falusi udvar” már felhagy a parasztság idealizálásával, igazi valóságában mutatja be a szegényes környezetet. Deák Ebner Lajos barátja, „Paál László temeíésé”-t olyan drámai, szenvedélyes ecsetkezeléssel és túlfűtött színekkel rajzolta meg, hogy ez szinte szokatlan tőle: a halál lehelete vad orkánként tépi a fákat, hasít az emberek arcába — csak a pap hideg, fehér alakja, széttárt karja jelzi az elmúlás közönyét, a megnyugvást. Mednyánszky László képei a tél kedves hangulatát idézik, az apró alakok szinte elvesznek, feloldódnak a hatalmas, de végtelen gyengéd természetben. Az impresszionizmus iskolája a század elején a nagybányai művésztelep, megalapítója Hollósy Simon. Egyszerű, plein-air hatású képén egyetlen tanyaudvarba sűríti az egész magyar paraszti valóságot, az embertelen nagy magányt és elhagyatottságot, mégis mennyivel többet és igazabbat mond .ember nélkül is ez a mü, mint az iskolájában működő Ivá- nyi-Grünwald' Juhász és parasztasszony és Csók István Szénagyűjtők, Cserényben c. finoman csipkézett hátterű képei. Ezekben és az egész nagybányai iskola működésében haladó vonás az ember és a táj bensőséges kapcsolata, a közvetlen természet- szemlélet. Réti István „Gyötrődés” c. művén a sötétből kivillanó lámpafénnyel egy virrasztó, megkínzott férfi arcát világítja meg nagy részvéttel, fölötte az óra egyhangúan méri az időt, talán az utolsó perceket. A nagybányaiak közül Thorma jól komponált aktját, Hollósy: „Kis borjak” c. képét, Ferenczy dekoratív, a tél nyűgét lerázó „Tavaszi táj”-át és „Ádám” című nagyméretű kompozícióját láthatjuk még a kiállításon. A fák haragoszöld. vad hátteréből, az állati környezetből úgy bontakozik ki Ádám csodálatos aktja, hogy nyilvánvaló: nem a biblia alakja áll előttünk. Itt első, nagyszerű ősünket látjuk, aki két izmos karjával, munkájával, értelmével felemelkedik az állati gornyedtségből, szilárdan megveti lábát a földön, öntudatos, nyílt tekintetével a ..rögből életet sar- coló”, győztes ember tekint felénk, akire illenek Juhász Gyula remek szavai: „Istent teremtő földi szellem Kemény pöröly vas végzet ellen, Ezer í'önséges küzdelemben Viaskodó harmónia.’? Az alföldi festők szívesen merítettek témát szülőföldjükből, a nép életéből. Közülük Koszta József vakító,' magyar tájból fakadó egyéni színvilágával tűnik ki. A „Menyecske” természetes és mégis finom portréja az arc egészséges rózsaszínjével, a szem méla, de perzselő lángolásával, az árnyékba bevillanó sárgás-vörösen izzó foltokkal elragadóan remek alkotás. Rudnay Gyula líraian szép csendélete fénytelen, tompazöld háttérből villantja ki a rózsa aranyát. A Viharsarok és a zsellérsors hű krónikása a magányos Tornyai János, akinek a tárlaton legnagyobb műve, a monumentális, befejezetlen „Juss” szerepel. Vakmerő hévvel, felfokozott szenvedéllyel, széles, drámai ecsetvonással rajzolja meg a különböző lelkiállapotokat: az öregember gyámoltan, elárvult magábaroska- dását, az asszonyok acsarkodó, kapzsi, kegyelet nélküli veszekedését, a halált elfelejtő közönyt:, a kislány mit sem sejtő kíváncsiságát. A színek is hol végzetszerűen sötét g'omolyagként, hol közönyös foltként keringenek az egyszerű parasztszoba és a szegényes holmik felett. Látszólag családi civódás a halott vagyona felett, valójában mély, döbbenetes magyar tragédia. Másik, kisebb méretű műve, a „Piros szoknyás asszony”. A nő kedves alakja eleven foltként, vörös pipacsként virít a rögszínű földön^ az érett kalászok között. A két világháború között igen jelentős, dinamikus, harcos esz- meiségű csoportosulás volt az ex- presszionizmus irányába hajló Nyolcak. Kernstock Károly fény- árnyék játékával, felvillanó színekkel megmintázott „Szilvaszedők” c. képe földszagú realizmusról, rendkívül erőteljes komponá- ló-készségről tanúskodik. Czőbel és Czigány csendélete, Tihanyi és Pór tájképe, Berény Róbert portréja arról az újszerű, néha már (például Tihanyinál) kubiz- musba hajló művészéről tanúskodik, amfelynek lelkes hirdetői lettek. A Nyolcak markáns, egyéni hangú művésze Márffy Ödön. ..Cirkuszi jelenet”-ét dekoratívan és összefogottan rajzolta meg, felizzított fények közé helyezte, „Vi- torlás”-a a viharos tenger felkorbácsolt, bőszült képének, az ezzel küzdő embernek friss, élményszerű képe. Magányos, robusztus egyéniség a francia posztimpresszionizmus követője: Rippl-Rőnai József. Zorka szenvedélyes, halvány arcát a karszék bársonya és a fekete ruha oldott, redőzött kerete öleli körül, teszi harmonikusan nyűgöd ttá. Szintén társaságokon kívül alkotott Vaszary János, aki „Parkban” c. képét szinte japámfal- kép-szerűen oldotta meg leheletfinom. könnyű vonalvezetéssel. Egészen ellentétes életű és felfogású. magányos egyéniség volt Ki.soest krónikása, a magyar proletárfestészet úttörője: Nagy Balogh János. Nagyon is érzi a lét 'űlvát. a kanitalizmus nyomasztó légkörét, megörökíti a verejtékező kubikosok életét, hiszen ő is kétkezi munkából él. A kiállításon szegényes műtermét, a görnyedő vasúti munkásokat, és kevés színnel, nagyon őszintén megfestett önarcképét látjuk. Két, lélektanilag megdöbbentő, szabados és beteges hajlamú, de igen tehetséges művész képeit is itt találjuk a kiállításon. Csont- váry Tivadart hallucinációk, rögeszmék, sugallatok sarkallták művészi pályára, de éppen beteges idegzete és képzelete tette műveit oldottá, közvetlenné és lenyűgözően különössé. Gulácsy Lajos már-már testetlenné ködösíti alakjait, néha torzakká teszi. „Szerelmespár”-jának szép női aktja bársonyos háttérből bontakozik ki, a távoli vár, a férfi alakja a lovagkor árnyait idézi. Festőink egy részére meglehetősen erőteljes hatást gyakoroltak a modern külföldi irányzatok, így az aktívizmus legtehetségesebb hazai képviselője, Uitz Béla „Varró nő”-je szépen ívelő formájával már erős kubista hatást mutat. Aba Novák Vilmos a zsúfolt, groteszk formák és a harsogó színekkel felfokozott viziószerűség ösz- szekapcsolásával merész, egyéni úton jár: az olasz futurizmust fűzi össze a magyar hagyományokkal. Dési Huber István és Derko- vits Gyula a német expesszioniz- mus hatása alatt álltak, de a divatos formákat egyéni tartalommal, forradalmi mondanivalóval töltötték meg. Dési „Kalapos önarckép”-ét a rajz biztonságával fogalmazta meg, amint munka közben összeolvad a természettel. A fák sűrűje azonban csak háttér, mert a képen ő a főszereplő, munkás kezével, arcán játékos gúnnyal, markáns, kissé keleties arcvonásaival. Derkovits „Koncert” c. nagyméretű kompozíciója kitűnő akt-ábrázoló készségét és remek színérzékét csillantja meg. A kép középpontjában a hegedülő férfi aktja gyönyörű, zárt kompozíciót alkot, felé hajlik mindenki és minden, a zenei harmónia áhítata vibrál a hallgató természetben. A modern irányzatok túlzott, helytelen hatása, a teljes formai felbomlás ellen emeltek gátat a természetelvűség képviselői, akik Nagybánya örökségét folytatták. Egry Józsefet a fény és levegő villogása, játékossága, visszaverődésének hatása izgatta, Bernáth Aurél „Tájkép”-e a vízben megtörő fény és derengés problémáját oldja meg líraian szép, harmonikus színeivel. Szőnyi István messze kiemelkedő tehetség: tökéletes a rajzkészsége, téma-, forma, és színgazdagsága. A „Falusiak”' masszív alakját szeretettel ábrázolja — a táj és ember kapcsolata, feloldódása egymásban, bontott, puha, lírai színek jellemzik művészetét. Mai festőnemzedékünk remek, lelkes pedagógusa volt — sajnos már csak volt, mert 1960. augusztus 30-án meghalt Zebegényben kedves, sokat ábrázolt falujában. Szeretném tömören összefoglalni a tárlat tanulságait: — nem lehet. Mindenütt szépbe ütközik a szem, mindenütt meg kell állni ismét. Gyönyörű, de felmérhetetlen érzés újra és újra átgondolni, hogy mit tud egy nemzedék alkotni — mert akart, mert egy egész nép leikéből és vágyaiból merít ihletet! Mucsi József': így mondta apám (Békés megye felszabadulásának emlékére) Sárga levél volt már a fán, Ősz volt akkor — mondta apám — Amikor Ö ideért. Sebes lovon egy jó ezred, Berregő tank hozott ezret. Üldözték a fasisztákat. S azok, mint a kergülf vadnyúl Félve, gyáván és bitangul Futottak napnyugat felé. Házunk felé jött a réten, Meleg mosoly volt szemében, Ahogy minket megpillantott. Juli, Ica kiszaladtak, Őszirózsát szakajtottak, S átnyújtották a vendégnek. A virágot elfogadta, Kis arcukat simogatta, Az első szovjet katona. Majd a két karjára vette, Édességgel etetgette Julit, Icát a katona. Ősz volt akkor — mondta apám — Sárga levél volt már a fán, Amikor ők hozzánk jöttek. Nagyfalusi Tibor: Fohász Viola Violkám kis Violinóm aranyos-ágú kulcsa szivemnek táncos-hajladozású violinkulcsa legszebb dallamaimnak te vagy a kezdet biztató intés s most te va-gy a hiány a távol már szárnyukat nyitó hangjaimnak rendetlen, dévaj rendjére látod nem te vigyázol szivárvány-tollú hangjaimra vigyáz a vércse-fájdalom borzas fejüket összedugják félelem sötét gyöngyszemükben tudom hiába küzdők értük nem tudnak vígan felrepülni tudom de jaj nehéz ezt tudni tegnapi csókkal szájamon ßn tudom hogy szép az ősz a cél a bánat tudom hogy szép a csönd a puszta harc is csatákat vívtam már konok páncélos szavak ezredével' a meddő verejték keservét ízlelni immár megtanultam tudom hogy szín a gyász színe is és szép lehet az éjjel a távol is szép a könny szorító tehetetlen fájdalom az ugrásrakész vonat is a búcsúzás a pályaudvar tudom de jaj nehéz ezt tudni egy elsietett suta csókkal tegnapi csók tejízével tizennyolcéves szájamon borzas fejüket összedugják félelem sötét gyöngyszemükben szivárvány-tollú hangjaimra- vigyáz a vércse-fájdalom tudom hiába küzdők értük nem tudnak vígan felrepülni tudom te vagy a kezdet biztató intés a hiány a csönd a távol tudom de jaj nehéz ezt tudni egy elbúcsúzó suta csókkal tegnapi csók tejízével tizennyolcéves szájamon Viola Violkám kis Violinóm aranyos-ágú kulcsa szívemnek táncos-hajladozású violinkulcsa legszebb dallamaimnak Kovács György: Semmi semmi És visszajött mert vissza kellett jöjjön s hogy visszajött csak nézett nézett furcsán s mert vissza kellett jöjjön én is vártam Csak nézett nézett furcsán (ahogy vártam) arcán kis bágyadt félénk félmosollyal néztem némán varázsa szertefoszlott Arcán kis bágyadt őszi félmosoly volt érezte egyszer vissza még kell jöjjön hisz régen egyszer én is úgy szerettem Ö régen egyszer én is úgy szerettem sejtette tán hogy egyre visszavárom és visszajött és aztán semmi semmi Filadelfi Mihály: c (páni Kérges tenyeréből galambok repültek ,. Ezüstbe öltözött fején már megpihen magvetős csaták harci dala. Eltűntek a gondok felszántott homlokán, s ő híven soha el nem mondott szent esküvésihez még figyeli, mint szántanak a traktorok. s. A föld lelke, és majd por-övéihez is kalászosán várja nyíló sírtorok ... Kürti Katalin
