Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-09 / 213. szám

4

NÉPÚJSÁG

I960, szeptember 9., péntek

Látogatóban Koszta Rozália festőművésznél.

Miért szaporodik az udvariatlanok száma?

& megyei pártbizottság egyik tanácskozó termében az ajtóval szemközt levő falon hatalmas olajfestmény vonja magára az érkező figyelmét. Ha közelebbről megnézzük a jól sikerül alkotást, önkénytelenül is arra gondolunk, hogy a festő jól ismeri a parasztság évszázados földéhségét, a földosztás okozta nagy örömet. A földet kapott paraszt kidolgozott eres kezével oly szorosan fogja a karót, ami az ő földjét választja el a szomszédétól, mintha csak attól félne, hogy elveszíti, s vele együtt odalesz a föld is. A nagy- kendős parasztasszony tekintetéből azonban a sokszor becsapott paraszt kétkedését olvashatjuk.

Amikor meghallottuk, hogy az említett kép Koszta Rozália festőművész diplomamunkája, aki keningrádban végzett és ma is szűkebb hazájában, Gyulán él, érdeklődéssel kerestük fel műtermes lakásában, hogy elbeszélgessünk

munkájáról, terveiről

A tágas, művészi ízléssel berendezett műtermes lakásban festő- állványokon látható vázlatok, félig kész tanulmányok, képek arról tanúskodnak, hogy a művésznő fáradhatatlanul dolgozik. Ölömmel és egyben várakozó tekintettel mutogatja olajfestményeit, a kész aquarelleket, cerv.zarajzokat és tanulmányokat. Arcmozdulatunkat lesi, megpróbálja kitalálni gondolatainkat.

Művei között nagyon sok gyulai utcarészletet, a strandfürdő érdekes epizódjait és még több termelőszövetkezeti festményt láttunk, amit főleg a gyulai és gyulavári szövetkezetben készített.

— Gyulaváriban születtem — magyarázza szinte mentegetőzve. — Öreg szüleim ma is ott élnek. Az ő barátaik ma is úgy fogadnak, mintha saját gyerekük lennék, de szeretnek a fiatalabbak is, akikkel együtt nevelkedtem. Szívesen megyek hozzájuk,

felejtette el, hogy honnan indult el. Erre vallanak a következő szavai is:

— Amikor az iskolából hazajöttem, Pesten jól fizetett állást ajánlottak fel nekem. A férjem is pesti születésű, én mégis lemondtam erről a lehetőségről, inkább őt kértem meg, hogy jöjjön velem Gyulára. Én

nem szeretném itthagyni szőkébb hazámat

Gyulán megbecsülnek, lakásról is gondoskodott a tanács, közel vaAz ország különböző helyein nagy közkedveltségnek örvende. nek a Szabadkígyósi Konzervgyár készítményei. A gyárban a „holt”-szezonban jelentős bővítést hajtottak végre. Az átszervezés a munka folyamatosságát megkönnyítette, ugyanakkor a termelékenységet lényegesen növelte. A gazdaságban holdanként eddig 150 mázsa zöldpaprikát szedtek le és adtak át a gyárnak, amelyből ízletes konzervárut készítettek. Jelenleg a paradicsom feldolgozása áll a konzervgyáriak munkájának középpontjában. A rendkívül gazdag termés egyharmadát sűrítették eddig be.

A korábbi megállapodás alap. ján a Békés megyei FŰSZERT közvetlenül a konzervgyártól szállítja az árut a békéscsabai, gyulai, orosházi és a többi kirendeltségéhez. A jó konzervtermés azonban nemcsak a FÜSZÉRT- et szorította meg./ raktározás szempontjából, hanem a kongyok a szülőfalumhoz is. Erre a vidékre úgyis kevés festőművész látogat el, pedig itt is bőven akad festeni való.

— Az elkövetkező időben sokat szeretnék a termelőszövetkezetekben tartózkodni, hogy még jobban megismerjem munkájukat, s élethűbben ábrázolhassam tetteiket. Ezenkívül szeretnék nagyon sokat segíteni a képzőművészeti körbe járó fiataloknak, örülnék, ha a mi vidékünkről minél több tehetség kerülne erre a szép pályára.

Ary Róza

zervgyárat is. A raktárhelyiségek itt is szűknek bizonyultak. Ezekben a napokban a gyár üvegtárolóit rendezik be ideiglenes raktáraknak, ahol paprika-, uborka- és sűrített paradicsomkészítményeket tárolnak. Mivel a Békés megyei FŰSZERT a konzervgyár betervezett termékeit átvételre mind leszerződte, sőt a terven felüli mennyiség egy részére is igényt tart, így a budapesti kísérleti és tangazdasági mintaboltba, valamint a szomszédos megyékbe kevesebb terven felüli konzerv jut, mint arra korábban számoltak. Jövőre a tangazdaságban tovább növelik a konyhakertészet területét, ugyanakkor a konzervgyár raktárgondjain is könnyítenek. Házi-brigádokkal körülbelül októberben lerakják egy 10x30 méteres állandó tárolóhely alapkövét. így jövőre a tárolás gondján átmenetileg könnyíteni tudnak.

Nem készült még statisztikai kimutatás az udvarias és az udvariatlan fiatalok (azért írom Í9V „fiatalok”, mert a lányokról is szól a mese, az idős nők és férfiak tőlük is szívesen veszik és vennék az előzékenységet) számáról. Ezért van az, hogy sokan általánosítanak, s ilyen szempontból minden fiatalt neveletlennek, udvariatlannak tartanak. Én vitába szállók velük, s állítom, hogy fiatalságunk többsége udvarias, ugyanakkor azok táborába tartozónak vallom magam, akik udvariasságra szeretnék neveim az arra rászorulókat.

Mostanában nemigen fordulok meg az iskolában, ezért nem tudom, milyen helyet foglal el az udvariasságra váló nevelés, s ezért friss példa helyett régi iskoláskoromból valókat idézek. Többek között volt egy tanárom, akinek rögeszméje volt az udvariasságra való nevelés. Ilyesmiket magyarázott: „Mielőtt egy lánnyal szemtelenkednél, gondolj arra, hogy az valakinek a nővére, húga, s neked is rosszul esne, ka valaki nővéreddel, húgoddal szemtelenkedne. Ha a vonaton nem engeded át a helyed a felnőtteknek, gondolj arra: mennyire fájna neked, ha szüleid állva utaznának. Légy előzékeny, udvarias a felnőttekkel szemben, mert azok éppoly kedves szülei valakinek, mint neked a tiéid.”

Manapság sajnos vannak fiatalok, akiket vagy nem tanítottak ilyesmire, vagy saját kényelmük miatt fittyet hánynak az udvariasság elemi szabályainak. Nemrégiben két elrettentő példáját is láttam ennek a gyulai motorvonaton. Amint felszálltam, az egyik kocsiban egy fiatalember (25 éves lehetett) éppen aktatáskát kért kölcsön egy asszonytól, hogy a fülkében még üres helyekre tegye, azaz lefoglalja. A táskát kölcsönző asszonnyal szemben 12 éves forma kislánya ült, s *ő is segített helyet foglalni. A fiatalember leugrott a vonatról, megkeresni azokat, akiknek a helyet foglalta. Jöttek is, de nem négyen, mint ahogyan mondta, hanem ketten, s nem idős asszonyok, mint ahogyan az álldogáló idősebb emberek gondolták, hanem ketten, két 20 év körüli lány. Egyikőjük elmondta: Ica nem jön a gyerekkel, mert kapott helyet.

— Akkor még van hely — jelentette ki a fiatalember, akiről a nagy helyfoglalási buzgalomban csurgott a veríték, s aki „természetesen” leült, pedig mellette idősebb asszonyok álltak. Szóval egyike volt azoknak a neveletlen fiatalembereknek, akik azért izzadnak a helyfoglalással, mert önmagukról ítélve nem feltételezik, hogy egy kisgyerekkel utazó asszonynak valaki átengedi a helyét.

Nos és a helyfoglaláshoz táskát kölcsönző asszony miért nem szólt kislányának: add át a helyed a felnőtteknek. Akaratlanul is udvariatlanságra nevelt a gyermekét azzal a gondolattal, amit vonaton többször lehet szülőktől hallani: a gyerek jegyéér is fizettem, jogosan ül! A legmegbotránkoztatőbb aztán az. hogy az ilyen szülők háborog- nak, hordják le mások gyermekét legjobban, ha az nem adja át az ülőhelyét, ők csodálkoznak legjobban, ha szaporodik az udvariatlan, nem egyszer szemte- lenkedő fiatalok száma.

Kukk Imre

RendfctviH sokat nélkülöz messze Säe- küzdötte íe. tf) világba kényszerült.

Szabadkígyósi mozaik

Szűknek bizonyult a raktár

Az őserdő balladája

— Beszélgetés Molnár Gáborral —

a szövetkezetben egy életre való témát találni

Szeretnék a fejlődésről, egyes munkákról, építkezésekről képeket csinálni, hogy az utókor lássa az ő megfeszített munkájukat, hogyan küzdenek a jobb életmódért.

Amint a beszélgetésből kiderül, Koszta Rozália egyszerű parasztszülők gyermeke, aki már iskolás korában szépen rajzolgatott, de a cselédember leánya felsőbb iskoláról nem is álmodhatott annak idején. Amikor felcseperedett, egy állami gyermekgondozó intézetbe került mosogatólánynak, itt is állandóan a gyerekekről rajzolt szabad idejében, s így „talált” rá egy gimnáziumi tanár, aki azonnal segítségére sietett. Felkerült a fővárosba előképző iskolára, innen Leningrádba küldték hat évre. Itt újabb nehézség várt rá, hisz nem tudott oroszul, de a szovjet diákok rendkívül sokat segítettek és jó eredménnyel végzett.

Koszta RozáEa viszonylag rövid idő alatt széleskörű ismeretségre tett szert az irodalomban és zenében egyaránt. Elmondja, hogy ha már elfárad a munkában, legkedvesebb időtöltése az olvasás és hajnalokig el tudná hallgatni Beethoven, Haydn és más világhírű zeneszerző remekműveit. A művésznő kellemesen lágy hangja, szerénysége, kedves barátsága arról győzött meg bennünket, hogy azért szeretik őt ma is anyagira szülőfalujában, mert nem

B

átor magyar vadászról született legenda Brazília még ma is ezer veszélyt és titkot rejtő őserdőiben^ Tavaly történtig

Péter István, a budapesti Ganz-daru- gyár főkonstruktőre a távoli ország Belem nevű kikötőjében darut építtetett vállalata képviseletében. Megismerkedett az Amazonas-menti ősvado- nokból érkező brazilokkal isu «* Mi van Gábriellel, a híres magyar vadásszal? — kérdezték tőte;

— ;,Emlékezünk rá; s emlékeznek a folyók, patatkok mellett pálmiakuny- hőitoban és gumigyűjtő táboraikban erdei vadász barátai, a kaboklók is — mondogatták; — Olyan jó vadász, gyűjtő volt Gabriel, hogy minden lövése talált, golyója rendszerint szeme közt érte zsákmányát; Mondták is a babonás kaboklók, ez nem lesz így jó; ezt nem hagyja megtorlásánál az őserdő; Azután megtörtént az emlékezetes robbanás a Tapajos partján, aminek következtében Gábriel mindkét szemére elvesztette látását. Amikor ennek híre ment, így szóltak az erdei emberek: bosszút állt a vadon.”'

így szövődik, szájról szájra jár a leger. Ja az Amazonas völgyében Molnár Gáborról, a Kalandok a brazíliai őserdőben, Az óriáskígyók országában és a Jaguárországában című érdekes könyvek szerzőjéről, amint utóbbi művének zárószavaiban a Gondolat Kiadj) figyelmességéből olvashatjuk. Tízezrek kedvelték meg a kiváló vadonkutató író élményteli, tanulságos írásait, könyveit. S a Jaguárországban című művét, amelynek 92 090 példánya fogyott el, az őfcerdő balladájának is nevezhetnénk*

J

óval több azonban ez a kitűnő könyv vadászkaiandmál és útleírásnál; A távoli trópusi, a mi hazánknál többszörösien nagyobb területű brazíliai őserdő tarka világának elénk varázsoló ja; gazdag természetrajzi, biológiai, földrajzi és néprajzi ismeret- bővítő egyben. Az ősvadon és a benne lakó élőlényeik: az emberek; az állatok s a növények avatott megfigyelőjének, a természet szerelmesének költőd erejű; lírai vallomása prózában;

A könyv lapjain elénk tárai a szerző hányatott ifjúsága is, a múlt sivárságában. Kénytelen volt borfiúnak menni egy fővárosi nagy étterembe, hogy segítsen édesanyja gondjain. Szenvedő alanyként tapasztalta a kétféle világot; a fényes étterem „előkelő” és az egészségtelen pincehelyiségben lakó pincérek keserves világát. Az ellentétet élesítette egy szadista zsarnok, a konyhafőnök durvasága. Amiatt aztán elkerül a pincérségből, az emberisme- retszierzésneik ebből a magasiskolájából — a mezőgazdászi képesítésig. Sajnos, ez sem révbe jutást, hanem újabb viszontagságokat jelentett akkor a ki- uzsorázó nagybérlők alkalmazásában;

Ezért is boldog örömmel csatlakozott az Észak-Brazília őserdőibe induló rovarkutató magyar expedícióhoz, amelynek különös véletlen folytán tagja lett. A csak három főből álló expedíció azonban anyagi támogatás hiányában csődött mondott, két tagját egyébként a trópusi betegségek, lázak is ledöntik, visszarettentik. De Molnár Gábor egyedül is vállalja a gyűjtést a veszedelmekkel teld, ismeretlen vadvidéken a Magyar Nemzeti Múzeum részére*

gentoen, de egymás után küldi haza az egzotikus rovaircsodáfckal teli dobozokat. Éhezve várja a létfenntartásához szükséges és megérdemelt ellenszolgáltatást, ahelyett cifra díszoklevelet juttat neki nagy kegyesen a nyolc—tízezer pengős havi jövedelmű Homan Bálint méitóságos úr, a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója. A díszoklevél Összegyűrve repül az elkeseredett kutató kezéből a Rio Negro folyó hullámaiba i S^f

• •

Molnár Gábor azonban elkülönítette a Nemzeti Múzeumot a főigazgató Öméltóságától. Továbbra is elküldte értékes gyűjtéseinek anyagát Budapestre. Szerencséjére barátokra lelt a mesz- szi idegenben is, főleg egy, már régebben Brazíliában élő magyar vadász és gyűjtő: Lakó Károly segítette felszereléssel, hasznos tanácsokkal. Miután hazulról nem várhatott anyagi támogatást, kénytelen* a „saját szakállára” dolgozná, kereskedőiknek, idegen tudományos intézeteknek vadászik és fog állatokat, mérgeskígyókat, gyűjt rovarokat. Később már annyi pénze sincs, hogy kísérőket, útmutatókat fogadjon fel. Csónakjával egyedül vág neki az ismeretlen tájaknak. Fehér emberek által alig, vagy egyáltalán nem ''árt vadonságokban üti fél tanyáját, s a napi fáradságos vadászat és gyűjtés után a tábortűz mellett, karbidlámpájának fényénél vaskos köteteket kitevő naplójába írja nagyszerű megfigyeléseit, élményeikben bővelkedő tapasztalatait;

Erről a robinzoni életéről szól a Jaguárorezágban című, lebilineselően érdekes műve. Ebből tudjuk meg élete tragikus fordulópontját, szeme világának elvesztését, amely gumiültetvényen dolgozó gyanútlan munkások megmentése közben érbe, a Tapajos folyamnál.

A szemére borult örök fekete éjszaka megrázkódtatását roppant lelki erővel

amelyben új napfényt, s a láthatónál is csodálatosabb színeket teremtett magának*

**

M

olnár Gábornak a tapajosi drámánál örökre emlékezetébe vésődtek a brazíliaá ősvadon mienknél ragyogóbb, tarkább színei. Talán ezért is olyan megragadok, gyönyörködte tők írásai; Különösen élénk az emlékezőtehetsége, egy emberöltő távlataiból is eszébe jut sok apró mozzanat.

—: Képzeletemben állandóan újra élem ifjúságomnak vadonbeli küzdelmes, de egyben csodálatos korszakát — emlékezik találkozásunkkor. A Du- na-part közelében, modern budai bérházban lévő lakásában keresem fel a kiváló írót, akinek szeme trópusi tájak és folyók valóságos képétől csillogott utoljára, s már nem láthatja a Duna hömpölygő hullámait.

— Teljesen beleélem magamat írásaimba — válasizolja a kérdésekre. Ma is elevenen él bennem a brazíliai ősvadon. Kitörölhetetlenül megmaradt minden az emlékezetemben .

— És hogyan ír?

— Az őserdőben papírra vetett jegyzeteimből. Rengeteg jegyzetem van. egy kislány olvassa fel, s a hallottakat ismét átélve írógépen leírom. Mint egykori mezőgazdász is, megszoktam a korai kelést, s hajnali egy- órától reggel hétig gépelek,.;?

_ T'W

— Igen, írógéppel... Rendes Reming- tonon. Egy oldalt húsz perc a«latt írok le.-.?

— Igazán elismerésre méltó!

— A leírt lapokat aztán munkatársnőm felolvassa, s együttesen kijavítjuk, majd ő újra letisztázza.

E

lmondta, hogy újabb művein dolgozik. Az óriáskígyók országában című könyvének mintegy kétszáz lappal bővített kiadását