Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-30 / 231. szám
4 NÉPÚJSÁG 1960. szeptember 30., péntek » Egy idős kommunista portréja Egy órája, hogy szerény műhelyéből a konyhába invitált bennünket a hatvan éves, ősz hajú Molnár Imre, a sarkadiak jól ismert és köztiszteletben álló kelmefestője. Mozgását, szellemi frisseségét figyelve, hihetetlennek tűnik a hatvan esztendő, amit már maga mögött hagyott. De amint hallgatjuk szavait és fürkészve figyeljük arcát, egy hosz- szú, küzdelmekkel tele emberi sors tárul elénk, mint egy nyitott könyv. Küzdelmek? Igen, s e szócska keserű ízét még most is érzi, ha gyermekkorára gondol. Arra, hogy tizenegyen voltak testvérek, s a nyomorúságos múlt már tíz éves korában a felnőttek sorába, a nehéz fizikai munkába zavarta, hogy 6 is segítsen a nagy család szűkös megélhetésében. Majd jöttek a semmivel sem könnyebb inasévek, s az első világháború, ami 1918-ban az akkor még fiatal Molnár Imrét is katona- ruhába bújtatta, hogy hazájától távol, Olaszországban tegye kockára életét egykori „jó urainkért”. A proletársors, a proletárösztön segítette Molnár bácsival megláttatni már az első világháború utolsó hónapjaiban, hogy neki is a hozzá hasonló emberek soraiba kell állnia. És ő oda is állt. így lett a Tanácsköztársaság katonája és harcolt fegyverrel Szolnokon, Kecskeméten, majd Salgótarjánban az intervenciós seregek ellen, mint a 46. gyalogezred első géppuskás századának katonája. Később a vadász rohamzászlóalj katonájaként küzdött az imperialista cseh hadsereg ellen Losoncnál és Kisterenyénél. Fájó érzésekkel beszél Molnár bácsi a Magyar Tanácsköztársaság bukásáról. Saját üldöztetéséről, a házkutatásokról már alig hallunk tőle valamit. Pedig volt benne része bőven. Az úri Magyarország idejében ígértek neki állást, jó fizetést, csak álljon félre a szociáldemokrata párttól és a szakszervezettől. Molnár bácsi azonban hajthatatlan maradt és mindvégig kitartott a proletárok ügye mellett. Inkább vállalta a következményeket, majd végső soron azt, hogy 1944-ben mint nem kívánatos „elemet” Hajdúnánásra hurcolják, a büntetőszázadba. Molnár bácsit — a sarkadiak kelmefestőjét — Csallóközben érte a fel- szabadulás, a számára oly sokat jelentő vöröscsillagos szovjet katonák bevonulása. S a Horthy-rendszer keserves negyedszázados nyomorúságai, üldöztetései után Molnár bácsi is fellélegzett. Mélyet szívott a szabadság friss levegőjéből, s 1945 májusában már a Magyar Kommunista Pártban tevékenykedett. És ő azóta mindig ott van, ott látják, ahol tenni, dolgozni kell. 1948-ban ő szervezte meg a KI- OSZ-t, melynek jelenleg is járási titkára. Becsületes munkásságáért 1954-ben a Könnyűipar kiváló dolgozója címmel tűntették ki. A tanácsrendszer alapjainak lerakásánál is az elsők között látták munkálkodni Molnár bácsit. S a bizalom őszinte jelét juttatták kifejezésre a sarkadi emberek, amikor az első tanácsválasztáskor községi tanácstagnak jelölték, majd választották. Hogy mennyit tett, mennyit valósított meg községi tanácstagságával járó feladatából, azt legjobban példázza a négy évvel későbbi második ta- rácsválasztás, amikor megyei tanácstaggá választották és elnöke lett a megyei tanács v. b. pénzügyi állandó bizottságának. Tíz év telt el az első tanácsválasztás óta, de Molnár bácsi, a tanácstag fáradtságot nem ismerve dolgozik őszülő fejjel is a közösségért Ilyen ember Molnár Imre és olyan, akire mindig számíthatnak választói, s a társadalom. Balkus Imre Kétnapos országos erdészeti tapasztalatcsere Gyakran hallani olyan szakvéleményt, hogy a cellulózegyártás egyik fontos alapanyaga, a nyárfa, nehezen honosodik meg és lassan nő az alföldi talajon. A Körösvidéki nyárfásítás kiváló eredményei azonban ennék az ellenkezőjét bizonyítják: A Gyulán székelő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő hullámtereken, a belvízlevezető főcsatornák mentén a kanadai nyár szépen megered és igen gyorsan nő. 10—15 év alatt nagy mennyiségű alapanyagot ad a cellulózegyámak. Különösen szépek az eredmények a frissen ültetett facsemeték gépesített öntözése után. A Körös-vidéki jó módszerekés eredmények megismerése, elterjesztése érdekében szerdán és csütörtökön kétnapos országos erdészeti tapasztalatcserét rendeztek. Az Országos Vízügyi 'Főigazgatóság és az Országos Erdészeti Fő- igazgatóság szakemberei helyszínen tanulmányozzák a nyárfásítás módjait. A tapasztalatcsere csütörtökön a Tisza hullámtereinek megtekintésével ért véget. Tízezer méter magasságban — Krasznodari tudósítónk írja — TVAár egy hete kint vagyok a " “ Szovjetunióban és harmadik napja Krasznodarban. Szeptember I5-én indultunk a Ferihegyi repülőtérről. Nagyon izgultunk, hogy milyen lesz az utazás, az időjárás, mert volt már eset, amikor a repülőgépek öt-hat órával később indultak a rossz időjárás miatt. De egyszer csak felbúgtak a TU— 104 B. gép motorjai, s felemelkedtünk a levegőbe. Még egy-két integetés az ablak mögül a kísérők felé, amit én feleslegesnek tartok, hiszen úgy sem látja senki, dehát a feltétlen reflexek... S utána mindenki elhallgatott. Hogy mire gondoltak a többiek, azt nem tudom, gondolatot olvasni nem tudok. Én arra, hogy ott, ahova most elindultunk, ugyanolyan szívélyesen várnak bennünket, mint ahogyan itt néhány perccel ezelőtt elbúcsúztattak. Ez a csend néhány percig tartott csak. Azután a gépről beszéltünk. Bizony nagyon kényelmes volt, nem is éreztük, hogy repül, csak akkor, ha az ablakon kinéztünk és iáttuk alattunk az elmaradó folyókat, erdőket. Persze nem sokáig beszélgettünk a gépről, megegyeztünk abban, hogy nagyon jó és az utazás nagyon kellemes. Ezután megint csend lett, de tétlenül nem ülhettünk, valamit csinálnunk kellett és nekifogtunk kártyázni, s közben találgattuk, milyen magasan lehetünk; 3—4— 5—6000 méter? Többet nem mertünk mondani, mert lent mindent tisztán láttunk. A gép parancsnokától tudtuk meg azután, hogy 10 ezer méter magasan vagyunk és 900 kilométeres óránkénti sebességgel haladunk, s a külső hőmérséklet minusz 50 fok. De ez különösebben nem zavart bennünket, mert a gép belső hőmérséklete plusz 25 fok volt. Rövid idő múlva az ablakon kinézegetve, csaknem mindenki azt mondta, hogy most már a Szovjetunió felett repülünk. Volt, aki abból számolta ki, hogy 20 perc telt el az indulástól. Én másból állapítottam meg. Mégpedig ag- ronómus lévén a szakmám — a földekről. Amíg Magyarország felett haladtunk, mindenütt élesen kirajzolódtak a kisparcellák, amelyek szinte sakktáblaként mutogatták magukat. Viszont a Szovjetunió felett ilyet nem lehet látni. Majd hozzátettem: hamarosan nem tudjuk ebből megállapítani, hogy melyik ország felett leszünk, mert nálunk is a parasztság nagy része a nagyüzemi gazdálkodást választotta és mire három év múlva a tudományos kutatómunkából hazajövünk, nálunk is nagy parcellák lesznek. A fülkében egyszer csak kigyulladt a piros lámpa, figyelmeztetésül, hogy csatoljuk fel az öveket és ne járkáljunk, mert leszállásra készül a gép. A felszállástól számított két óra 10 perc múlva gépünk a moszkvai repülőtéren volt. Másnap a várossal ismerkedtünk. Én már eltöltöttem Moszkvában öt évet és 1956-tól néhányszor át is utaztam Moszkván, mégis meglepődtem, amikor elmentem az ismerős helyekre. Jóformán nem ismertem meg a várost. Azokon a helyeken, ahol egy-két évvel ezelőtt még kicsiny házak voltak, most 8-*—10 emeletes épületek sorakoznak. Ezenkívül hatalmas építkezések folynak minden kerületben. Amikor még a Tyimirjázev Akadémián tanultam, északi irányban jóformán csak nagy tábla földek voltak, s most itt is már sok emeletes házzal beépített városrész van. Ez nem más, mint a hét éves terv pontról pontra való megvalósulása. 6ZÜCS MIHÁLY A sertéshizlalásról Egyesek azt mondják, nem érdemes sertést hizlalni, mert nem kifizető. Azzal magyarázzák, hogy a hízott sertés kilónkénti felvásárlási ára között 3 forint eltérés van a süldő javára. Kétségtelen, ez igaz. De az is igaz, hogy a süldő még nem hízó és ha 30—40 kilós súlyban darabolnánk le a sertéseket, akkor megnézhetnénk, egy év múlva hova jutna a sertésállomány. A statisztikai jelentések arról tanúskodnak, hogy a termelőszövetkezetek 105—125 kilóra hizlalják a sertésállományt. Tehát 40 kilós süldőket levágni annyit jelent, mint 65—85 kilo hússal és fehéráruval megrövidíteni az embereket. Ahhoz, hogy 40 kilós súlyban vághassuk le a süldőket, legalább háromszor annyi sertésre lenne szükség, mint jelenleg van. Ehhez természetesen háromszor annyi koca, férőhely kellene. Jelenlegi körülményeink között ez lehetetlen, Éppen ezért számoljunk egy kicsit! Amennyiben egy 40 kilós süldőért 17 forintjával 680 forintot fizetnek, akkor ehhez azt is tegyük hozzá, hogy a 125 kilós súlyban átadott sertésért 1937,5 forintot. Ha a termelőszövetkezet szervezi a nagyüzemi sertéshizlalást, akkor az azért járó 1,5 forint kilónkénti felárat is megszerezheti. Vagyis egy darab 125 kilós sertésért 2125 forintot fizetnek. És most jól tessék számolni! A 40 kilós süldő és a 125 kilós hízott sertés ára között 1445 forint van. Ebből az összegből bőven fedeződik a takarmány, a gondozás és egyéb költséget és körülbelül — egy-egy sertésen — 400—450 forint tiszta nyereségre számíthatunk. így állunk ezzel a sertéshizlalással. Tények tanúsítják, érdemesebb a sertést hízott állapotban értékesíteni, mint süldő gyanánt. Mégis, egyesek miért kötik az ebet a karóhoz? Ezek az emberek nem úgy számolnak, mint a jószágszerető parasztember, hanem úgy, ahogyan a piaci szükség felveri az árakat. Persze azok, akik a piaci árak alakulására hivatkoznak, azok tavaly vagy azelőtt sem voltak jó állattartók, sertéshizlalók. Ezek az emberek tavaly azért nem hizlaltak, mert a sertés volt drága. Takarmánykészleteiket tavasszal busás haszonnal adták el azoknak, akik néhány sertésüket, marhájukat, baromfijukat meg akarták tartani. Ezeket az embereket most ott találjuk a sertéshizlalási szerződéssel rendelkezők között. Azokat pedig, akik az ország húsellátásáért pusztán annyit kívánnak tenni, hogy a hentesnél kiméressék az önmaguk ellátásához elegendő húst, meghúzódva leljük. Ok várakoznak, ki tudja meddig, de hogy nem nagy eséllyel, az biztos. Méltó választ adtak ezeknek a hátrahúzódó embereknek azok az egyénileg gazdálkodók, tsz-parasztok és közös gazdaságok, amelyek az idén eddig több mint 250 ezer sertésre kötöttek hizlalási szerződést. Dupsi Károly Hárman a nagymama-brigádból A tél folyamán alakult békéscsabai Ku- lich Gyula Termelő- szövetkezetben a tavaszi munkák kezdetekor egy 14 tagú nagymama-brigád alakult. A brigád tagjai: Kovalcsik Pálné, j Bdhus Jánosné, özv. Fábián Pálné, Tóth Ferencné és a többiek nevezték így el, mivelhogy 58—65 évesek valamennyien. Tavasz óta csak akkor hiányzott egy-egy közülük, ha valami halaszthatatlan otthoni munka vagy rosszullét gátolta őket. Nap mint nap szorgalmasan kapálták, egyelték s most szorgalmasan koronázzák a jól fejlett cukorrépát, amely holdanként 180 mázsa termést ígér.
