Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-29 / 230. szám
I960, szeptember 29., csütörtök NÉPÚJSÁG 5 SPORT SPORT SPORT IWWIlTWMIIirTIMBnMTBiTrnT'WI IMillll MB——HB———B— Már csak a Mezőhegyest Kinizsi veretlen a megyei I. oszt. labdarúgó-bajnokságban Botrány, gólzáporos győzelmek és meglepetések tarkították a legutóbbi fordulót Mezőhegyes! Kinizsi -— Sarkadi Kinizsi 3:2 (2:0) Mezőhegyes, 500 néző, vezette: Kövesdi. M. Kinizsi: Árgyelán — Kemény, Otrok, Csete — Árvái, Lukács — Dúl, Nyári, Reinholcz, Varga, Tompa. Edző: Detrich Jenő. S. Kinizsi: Erdélyi — Búzás, Juhász, Boros — Zsilák, Szabó — Szoboszlai. Kiss, Fábián, Kótai, Mózes. Edző: Vasvári Péter. Végig izgalmas, változatos, ira- mos volt a mérkőzés. A helybeli együttes többett támadott, mivel Sarkad védekező taktikát alkalmazott, azonban a vendégcsapat csatárai helycserés támadásaikkal sok zavart okoztak a helyiek kapuja előtt. Sarkad kezdte a játékot, de elvétették a labdát, Varga szerezte meg, nagy lendülettel tört előre, a sarkadi védelem hátrált, és így mintegy 20 mérerről nagy gólt lőtt, 1:0. Mindkét csatársor szépen felépített támadásokkal közelítette meg a kapukat, zonban a védelmek jól álltak a lábukon. A 33. perben gyors helyi támadás futott a pályán, Dúl középen kiugrott, átcselezte magát a védelmen és a kapus mellett a hálóba gurított, 2:0. A második félidőben is végig tramos volt a játék, a 15. percben Sarkad, Fábián révén a késlekedő védők mellett szépített, 2:1. A gól után mindkét csapat újült erővel támadott, nyílt lett a mérkőzés kimenetele mindaddig, míg a íhLpercben Dúl három védőt is kicselezett és nagy gólt lőtt, 3:1. Két percei a befejezés előtt Szabó nagy védelmi hibából ismét szépített. Jók: Dúl, Tompa, Csete, illetve Zsilák, Szoboszlai, Mózes. A játékvezető kiválóan vezette a mérőzést. Medgyesegyháza — Bcs. VTSK 5:3 (2:2) Medgyesegyháza. 500 néző. vezette: Mihályi. Medgyesegyháza: Kecskés — Orvos, Pete, Varga I. — Dancsik, Holecz II. — Varga II., Plástyik II., Kolimár, Kojnok, Holecz I. Edző: Zu bán Menyhért. VTSK: Geszti — Molnár, Ku- bik, Pluhár — Novák, Mázán — Janik, Bócsik, Kriskó, Andó, Bánki. A VTSK nagy irammal kezd és mór a 4. percben Janik és Bócsik góljával 2:0-ra vezet. Lassan feljön Medgyesegyháza is, s a játékosok a 0:2-es eredmény ellenére sem csüggednek. A 25. percben Plástyik II., majd a 35. percben Kolimár ér el gólt. A második félidő változatos játékkal telik el. Feltűnő a medgyesegyháziak lelkesedése, mely a 6. p.-ben Kojnok révén góllá érik, 3:2. Ettől kezdve a VTSK is próbálkozik, de a 30. percben újra Medgyes veszi át a játék irányítását és egymás után négy szögletet ér el. A negyedikből Dancsik a hálóba talál, 4:2. A 34. percben Kolimár eredményes, 5:2. A 42. percbén Bócsik labdája a meglepődött Kecskés mellett a hálóba kerül. A medgyesegyháziak minden dicséretet megérdemelnek lelkes játékukért. Közülük egyénileg Pete, Dancsik és Kolimár emelkedett ki, míg a VTSK-ból a csatársor dicsérhető szép játékért. Mihályi játékvezető a két partjelző közreműködésével kifogástalanul vezette a mérkőzést. Battonya — Mezőhegyesi MEDOSZ 1:0 (0:0) Battonya, 800 néző, vezette: Csáki. Battonya: Ludvigh— Hoczopán, Kabát, Kopcsák — Erdélyi, Karsai — Balogh, Robotka, Túri II., Csizmadia, Hakstok. M. MEDOSZ: Török — Pozsgai, Csizmás, Antal — Vígh, Zombo- rácz — Kovács, K. Szabó, Kovács, Bán, Keresztes. A mérkőzés elején Mezőhegyes lép fel támadólag, Battonya védekezik és csak lassan jön fel. Ezután nagyon szép játék Icai örvendezteti meg a szurkolótábort. Valósággal egy kapura játszanak. Ebben a játékrészben Mezőhegyes alárendelt szerepet játszik, csak önfeláldozó védekezéséért érdemel dicséretet. Battonya 22 perc alatt 13 szögletet ér el. A második félidő is a battonyaiak fölényével kezdődik, ami a 8. percben Túri II. szép lövésével góllá is érik, 1:0. Ezután Mezőhegyes nagy hajrába kezd, a játék kiegyensúlyozottá válik. A mezőhegyesiek részéről feltűnően sok a szabálytalanság, három battonyai játékos sérül II megyei bajnokság állása 1. Mhegyesi K. 7 6 128:8 13 2. Békésszentandrás 8 4 3 1 16:6 11 3. Bcs. MÁV x 7 5 1 1 17:10 11 4. Medgyesegyháza 8 5 1 2 18:17 11 5. Mezőkovácsháza 8 3 4 1 24:8 10 6. Bcs. VTSK 7 4 2 1 27:13 10 7. Mhegyesi MED. 8 3 4 1 16:8 10 8. Battonya 8 4 2 2 7:8 10 9. Sarkadi Kinizsi 8 4 1 3 13:14 9 10. Gyoma 8 3 2 3 10:16 8 11. Békési Spartak. 8 3 1 4 21:20 7 12. Sarkadi MSE 8 2 2 4 16:15 6 13. Végegyháza 8 1 2 5 7:20 4 14. Kunágota 8 17 6:36 2 15. Csorvás 81 7 9:21 1 16. Kondoros x 71 6 3:18 1 x A botrány miatt félbeszakadt Bcs. MÁV—Kondoros mérkőzés eredményét nem számítottuk be. meg egymás után. A 70. perctől a Mezőhegyesi MEDOSZ fölénybe kerül, de egyenlíteni nem tud. A mérkőzés a helyiek támadásával ér véget. A battonyai együttes minden tagja dicséretet érdemel lelkes játékáért, a mezőhegyesiek közül Török, Csizmás, Zomborácz, Antal. Hogy a mérkőzés végig sportszerű keretek között maradt, az Csáki játékvezetőnek köszönhető. Békésszentandrás — Végegyháza 1:1 (0:1) Békésszentandrás, 300 néző, vezette: Kocsondi. Békésszentandrás: Sinka — Szálai, Ficzere I., Csík — Mrena — Petrás, Fekete, Tóth, Megyeri, Ba- gi, Harangozó. Edző: Sinka István. Végegyháza: Kiss — Házi, Au- guszt, Czúth — Stefanik, Loss — Szántó, Vanyó, Petró. Bognár, Engelhardt. Edző: Arnóczki József. Ügy tűnik, mintha a hazaiak egy kissé lebecsülnék ellenfelüket, amely viszont nagy lelkesedéssel és erőbedobással játszik. Gyors támadásokkal gyakran zavarba hozzák a hazaiak bizonytalankodó védelmét és így egy ilyen gyors támadás végén Engelhardt révén a vezetést is megszerzik, 0:1. A közönség azt várja, hogy a Hunyadi a második félidőben rákapcsol, ehelyett azonban csak vagdalódzást és csapkodást hoz a második félidő is. A hazaiaknak egyetlen épkézláb megmozdulásuk sincs, ezzel szemben a vendégeket fűti az eredmény megtartása és olykor tíz emberrel is védekeznek. Ezt a védelmi falat a bágyadtan mozgó helyi csatárok jó ideig képtelenek áttörni. Békésszentandrás a mérkőzés vége felé tud csak egyenlíteni, 1:0. A mutatott játék alapján az eredmény a helyi csapatra hízelgő. Góllövők: Engelhardt, illetve Megyeri. Jók: Végegyházából Loss (a mezőny legjobbja), Auguszt, Czúth, Engelhardt, a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni. Békési Spartakusz — Csorvási MEDOSZ 5:2 (2:1) Békés, 1000 néző, vezette: Dudás. Békés: Jenei — Szabó I., Fe hér, Kocsor — Pocsai, Pikó I. — Beliczai, Pikó II., Arató, Bar- tyik, Mészáros. Edző: Sipos András. Csorvás: Havrán — Mracskó, Lestyán, Fülöp — Takács, Kis- kó — Baráth, Bogár, Bús, Szilágyi, Bakk. Lendületes rohamokkal kezdett a helyi csapat, és már a 7. percben gólt ért el. A balszélen elfutó Arató keresztlabdáját a befutó Pikó II. hat méterről a hálóba fejelte. 1:0. A 14. percben a szórványos csorvási ellentámadások is eredményre vezettek. A feleslegesen kitámadó Fehért át játszották, a keresztező Kocsor pedig lyukat rúgott és . így Baráth közelről kiegyenlített, 1:1. A gól után még élén- kebb küzdelem alakult ki a vezető gólért. Ezt a 28. percben a helyi csapat érte el. Arató „lyukra” tette Mészárost, és ő a 16-os sarkáról jól eltalált lövést küldött a bal felső sarokba, 2:1. Ezután meddő csatár játék következett békési fölénnyel. A második félidő 16. percében az elfutó Beliczait dancsolták a 16- os sarkánál. A megítélt szabadrúgást Arató elé helyezték és ő a kifutó kapus mellett a hálóba gurított, 3:1. A lelkes csorvási játékosok ezután sem adták fel a küzdelmet, tovább próbálkoztak, és a 20. percben sikerült szépíteniük, 3:2. A gyors Baráth kihasználta Kocsor lassúságát, elfutott, 10 méterről lőtt és a lövésből gól lett, mivel Pocsai beletette a lábát a lövésbe, ami megtévesztette Jenei kapuvédőt. Ezután mindkét csapat rohamozott. Csorvás egyenlíteni, Békés pedig biztosítani akarta győzelmét. Egy szöglet után nagy kavarodás támadt a csorvási kapu előtt és ekkor Pikó II. használta- ki a helyzetet, 4:2. Már- már mindenki belenyugodott az eredménybe, amikor a mérkőzés utolsó percében egy távolról kapura ívelt labdára Mészáros ráfutott és a labdát a kifutó kapüs mellett a hálóba fejelte, 5:2. Jók: Jenei, Pocsai, Pikó I., Pikó II., Mészáros, Arató, illetve Lestyán, Fülöp, Takács, Bús. Bcs. MÁV — Kondoros 1:0 (1:0) Félbeszakadt Kondoros, 400 néző, vezette: Soós. Bcs. MÄV: Unyatyinszki — Bánki, Simon II., Moravszki, Ko-1 vács — Marik, Csicsely, Simon, Belanka, Virág, Petényi. Edző: Andó Tamás. Kondoros: Dankó — Hajdú, Nagy, Balogh —Szuhaj, Csicsely — Rácz, Való, Zahorán, Sárosi, Ungur. Edző: Csonka Béla. A MÁV támadásaival indult a i játék, s a 10. percben Belanka 20 j méterről leadott lövése védhetet- lenül szállt a hálóba, 1:0. Ezután a helyi csapat is feljött, egy jobboldali formás támadás után Zahorán kiegyenlített, a gólt azonban a játékvezető nem adta meg. Ezután a helyi csapat támadott többet, gólt azonban a játékosok pepecselése és a játékvezető téves ítéletei miatt nem tudtak elérni. A második félidő is kondorosi támadásokkal kezdődött, Sárosi nagy lövését csak nehezen védte a vendégcsapat kapusa. Közben a játékvezető téves ítéletei váltották ki a közönség nemtetszését. A 7. percben Zahorán és Simon II. vitatkoztak, a játékvezető Zahoránt kiállította. Ezután a kondorosi játékosok közrefogták a játékvezetőt, Dankó belerúgott, mire ő lefújta a mérkőzést. Mezőkovácsháza — Gyoma 6:0 (4:0) Mezőkovácsháza, 200 néző, vezette: Simon I. Mezőkovácsháza: Fülöp — Saás, Bányik II., Juhász Bat- ke, Kertmegi — Bundácsik III., Gajdos, Herjeczki I., Bálványos, Bányik I. Edző: Perlaki Pál. Gyoma: Nagy — Szendrei, Krucsó, Rácz — Papp, Kárpáti, Rosza. Nyilas, Kovács. Nagyné- medi, Nyerges. Edző: Tűnél’ György. A megfiatalított hazai csapat lendületes támadásaival kezdődik a mérkőzés. A sokat mozgó csatárok gyors adogatásaiból a íí. percben Gajdos megszerzi a vezetést, 1:0. A gól után a vendégcsapat is több támadást vezet, de csak Nagynémedi erős lövését kell Fülöpnek védenie. A 13. percben Bálványos kiugrik és a kapus mellett az ellenkező sarokba lő, 2:0. Továbbra is a hazai csapat támad többet és a 25. percben, valamint a 40. percben Gajdos javít az eredményen, 4:0. A vendégek csatársora már nem veszélyes, így a hazai védelem könnyen hárítja a szórványos támadásokat. A második félidőt teljesen a hazai csapat fölénye jellemzi. A 10. percben Bálványos ér el újabb gólt, 5:0. A 31. percben Kertmegi remek góljával beállítja a végeredményt, 6:0. A hazai csatársor sok gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. Jók: A hazai csapat minden tagja, illetve Nagynémedi, Szendrei, Kovács. Sarkadi MSE—Kunágota 8:0 * Ifiúsági eredmények Sarkadi K.—Mezőhegyesi K. 2:1 Medgyesegyháza—Bcs. VTSK 1:1 Mezőhegyesi M.—Battonya 2:0 B-szentandrás—Végegyháza 10:0 Békés—Csorvás 4:3 Kondoros—Bcs. MÁV 5:0 Mezőkovácsháza—Gyoma 1:0 RÁDIÓ b /TELEVÍZIÓD műsora CSÜTÖRTÖK, 1960. SZEPT. 29. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.Í0 Verbunkosok, magyar nóták. 8.55 Édese anyanyelvűnk. 9.00 Egy komisz kölyök naplója. 9.50 Hangszerszólók. 10.00 Hírek. 10.10 Pákászok és egyéb rétet járó szegényemberek. 10.40 Divéky Zsuzsa énekel. 11.00 Színek és évek. 11.30 Készletek Dusik, Visky András és Dendrino operettjeiből. 12.00 Hírek. 12.10 Könnyű zenekari muzsika. 13.00 Nyugati szivárvány. 13.20 Nótacsokor. 14.00 Szállj el, szállj el katicabogár- ka. 14.10 Táncmelódiák. 15.00 Hírek. 15.10 Bartók: Gyermekeknek. 15.30 Fú- vőszene. 15.45 Fiatalok filmklubja. 16.05 Egy falu — egy nóta. 17.00 Hírek. 17.15 Zenekari muzsika. 17.45 Lányok, asszonyok. 18.00 Zenés ajándékműsor a Dinamó Villamosforgógépgyár dolgozóinak. 18.40 Ifjú Figyelő. 19.00 Hangszerszólók. 19.10 A Magyar Rádió Sha- kespeare-ciklusa. Közvetítés a Nemzeti Színházból. Othello. 23.30 Az „Erkel- énekverseny”-ről jelentjük. 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 Hírek. 14.15 Pesti Ella (ének) hangversenye a stúdióban. 15.00 Az Albán Rádió ajándékfelvételeiből. 15.20 A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30 Wagner: A walkür — zárójelenet. 16.10 Don Quijote. 16.40 Zeneországból jöttünk, mesterségünk címere... 17.15 Mi az elektrográfia? 17.30 Tánczene. 18.00 Láttuk — hallottuk. 18.15 Bartók-művek. 19.00 Hírek. 19.05 1000 szó oroszul. 19.15 Szabadkai Rácz Lajos népi zenekara játszik. 19.45 Ilyen a mi életünk. 20.00 Felgördül a függöny. 20.40 Falurádió. 21.00 Hírek. 21.05 Tánciskola kezdőknek és haladóknak. Apróhirdetések Magas- és mélyé pit őipari művezető elhelyezkedne azonnal. Cím a kiadóban. 1795 A MÉH Vállalat járási átvevőhelyei f. hó 29-én, a békéscsabai és orosházi telepei f. hó 30-án és október 1-én leltározás miatt zárva lesznek. A fenti napokon £iruátvétel és áruikiadás szünetel-____________________ 1801 110-es Utasellátó, Lőkösháza feliratú bélyegző elveszett, érvénytelen. 1800 22.00 Zenekari hangverseny. 22.51 Kaukázusi útijegyzetek. 23.90 Hírek. TELEVÍZIÓ: 18.00 Kicsinyek műsora* 18.30 Szünet. 18.45 A jövő hét műsora. Műsorismertetés. 18.50 TV-Híradó. 19.05 Lányok — asszonyok. 19.55 ' Rákóczi hadnagya (magyar film). Mozik műsora BRIGÁD MOZI. Békéscsaba. Szép* tember 29—október 5: Spessaríi f .gadó. R. h.: fél 6, fél 6, v.: fél 4. fél 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Békéscsabai Szeptember 29—október 5:. Mozarí. K. h.: 6. 8, v.: 4. 6. 8. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt II—l-ig elővételi pénztár. TERV MOZI, Békéscsaba. Szeptern* bér 29—október 1: Nápoly aranya. K. h.: 6, 8, v.: 4. 6. 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Szeptember 30—október 2: Mennyed pokol. K. h.: 8, v.: 4. 6. 8. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Szeptember 30—október 5! A nagy Carusó. K. h.: 6. 8, v.: 4, 6, 8. BÉKE MOZI, Orosháza. Szeptember 29—október 4: Fapados szerelem. Ki h.: fél 6, fél 8. v.: fél 4. fél 6, fél 8. PETŐFI MOZI, Gyula. Szeptember 29— október 4: Hely a tetőn. K. h.: 5; 7, v.: 3, 5. 7. • ' - • v • ~ ERKEL MOZI, Gyula. Szeptern bet 30— október 5: Különös hajótöröttek'. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTÓBER MOZI, Mezőkovácsáza. Szeptember .30—október 2: Áru Katalánjának. K. h.: 8, v.: 4,” 6, 8. bástya mozi. Békés. . Szeptember 29— október 2: Diadalmas olimpia. K. h.: fél 7, fél 9, v.: fél 5, féi 7, fél 9. PETŐFI MOZI, Sarkad. Szeptember 30— október 2: Hosszú az út hazáig. K. h.: 8, v.: 4, 6, 8. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Szeptember 29—október 5: Hely a tetőn. K; h.: 6, 8, v.: 4. 6. 8. ADY MOZI. Szeghalom. Szeptember 30—október 2: A mesterdetektív. K* h.: 8, v.: 4, 6, 8, .. n