Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-28 / 229. szám
' 1060. szeptember 28., szerda NÉPÚJSÁS G 5 flz idén csaknem kétszer annyi úttörő üdült, mint 1959-ben Az Úttörő Szövetség megyei elnöksége a közelmúltban értékelte a megye úttörőinek üdültetésében elért eredményeket. Az eredmény örvendetes. Amíg 1959-ben 35 önálló úttörőcsapattáborban 1500 pajtás üdült, ez év nyarán ez csaknem megkétszereződött: vagyis az idén 60 önálló úttörőcsapattáborban 1900 pajtás pihent, szórakozott, tanult. Az 1900 pajtás megany- nyi élménnyel ért haza Mátra- novából, Szilvásváradról, Esztergomból, Királyrétről, Miskolctapolcáról, Tápéról, Bodajk- ról, Egerből, de úgyszintén megyénk két üdülőhelyéről, Gyo- párosjürdőről és Szanazugból is. Az 1900 pajtáson kívül több úttörőcsapat volt 5—6 napos kiránduláson a Mátrába, a Bükk- be, s az ország különböző helyein. A megye úttörői közül mintegy 2900 pajtás vett részt táborokban és kirándulásokon az ország, s a megye különböző 60 ezerre növelik a törzsbaromfi állományt a mezőkovácsházi járásban Az utóbbi években egyre magasabbra nőtt megyénk i termelő- szövetkezeteiben a baromfinevelési és -tenyésztési kedv. A naposcsibe-igények ebben az évben már olyan magasra nőttek, hogy a keltetőáilomások nem tudták kielégíteni. Ezért határoztak úgy a tanácsi szervek, hogy Mezőko- vácsházán keltetőállomást létesítenek 12 darab tízezres keltetőgéppel. A mezőkovácsházi járás termelőszövetkezetei már megkezdték az általuk nevelt baromfiból kiválogatni azokat az egye- deket, amelyekből kialakítják a törzsállományt. Előre láthatólag hatvanezer darabot válogatnak ki, hogy megfelelő tojással lássák el a keltetőállomást. részein. Különösen szép számmal vettek részt a táborozáson a mezőhegyesi 47-es és 73-as major úttörőcsapatai. Ugyanis a 47-es major úttörőcsapatának 84, a 73-as major úttörőcsapat 72 százaléka táborozott. A táborokban a pihenésen kívül tovább folytatták az úttörőpróba befejezését. Sőt a legtöbb csapat letette az újonc és a második próbát is. Az idei táborozás lerakta a jövő évi még na- gyobbarányú táborozás alapjait is. Jóllehet a várható jövő évi táborozás csak akkor válik lehetővé, ha az úttörőcsapatok anyagi vonatkozásban még fokozottabban hozzájárulnak. Jói fizet a kender A Sarkadi Kendergyár körzetében — a sarkadi, a gyulai, a békési járás egy részében és Békéscsaba városban — az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek földjein termett kendert gyors ütemben veszik át. Az 1865 holdról mintegy 55—60 ezer mázsa kenderre számolnak. Igen jó kendertermést ért el a békéscsabai Petőfi Tsz: az átlag 41,7 mázsa holdanként. De a muronyi Petőfi Tsz-nek sem kell szégyenkeznie: 40 mázsán felüli a kender termése. Az állami gazdaságok közül a felsőnyomási emelkedik ki. Az idén 300 holdon termeltek kendert, a holdan- kénti átlagtermés 42—44 mázsa közt várható. Modern sörfejtő Békéscsabán és Szarvason A Kőbányai Sör- és Malátagyár Békés megyei Kirendeltsége a volt békéscsabai Erzsé- bet-malomba költözik, amelynek egy részét 500 ezer forint költséggel korszerűsítik, s egy automata sörfejtőt állítanak be, amelynek 3—4-szer nagyobb a kapacitása, mint a jelenlegi palackozóknak. A jövő évi sörsze- zont már új telephelyéről és lényegesen több palackozott áruval látja el a kirendeltség. Szarvason is épül egy modern sörfejtő, egy volt darálómalom épületében. Az átalakítás itt már folyamatban van. Új üzem, közel 2 ezer lakás, iskolák, óvodák, utak, parkok épülnek 1965-ig Békéscsabán A második ötéves tervjavaslat a városi párt v. b. előtt A sörgyár megyei kirendeltségének átköltözésével felmerült az a gondolat, hogy a volt Erzsébet-malomban kevés költséggel egy sörgyárat lehetne létesíteni. Ezt a gondolatot támogatják a város és a megye vezetői, annál is inkább, mert Békés megyében termelik annak a nyersanyagnak jó részét, amelyből a sör készül. A békéscsabai sörgyár létesítésével tehát jelentős fuvarköltséget lehetne megtakarítani, és emellett fontos szempont az is, hogy a város minél több lakójának lehessen munkát biztosítani új gyárakban és üzemekben, /wwwwwwwwwww A Néphadsereg kiváló katonája A Magyar Szocialista Munkáspárt békéscsabai végrehajtó bizottsága a napokban tárgyalta a város második ötéves tervének javaslatát. A tervezetről szóló jelentés megállapítja, hogy a Horthy-rendszer urai Békéscsaba fejlesztésére nem nagy gondot fordítottak és emiatt a felszabadulás utáni években legalább fél évszázad mulasztását kell pótolni. A város üzemei, vállalatai, intézményei a leg- konjunkturálisabb időszakban is mindössze hét-nyolcezer embert foglalkoztattak a múltban. A bizonytalanság volt a jellemzője ennek a korszaknak. Ma már közel 18 ezer embernek van állandó és egyre javuló megélhetése Békéscsabán. De a város külső képe is hűen tükrözi a változást. Az 1960. január 1-i népszámlálási adatok szerint közel 50 ezer ember szükségleteit kell fokozottabban kielégíteni a követ- ketző ötéves tervidőszakban. Köztudomású, hogy népgazdasági szinten a II. ötéves terv még nincs jóváhagyva, azonban az előzetes tervtárgyalások, a pártkongresszus irányelveinek megfelelően folynak és minden íeményünk megvan arra, hogy bátor, de megvalósítható terveink kivitelezéséhez szükséges anyagi eszközökét elő fogjuk teremteni. Néhány adalék abból, amit megvalósítottunk Békéscsabán a második ötéves terv ideje alatt. A város további fejlődése szempontjából döntő jelentőségű az egységes vízmű megépítése és a szennyvíz elvezetésének megoldása. Ismeretes, hogy a vízmű építése már a hároméves tervmet hadgyakorlatokat tartottak — békét és biztonságot. E veszélyt nem ötmilliós példányszámban atomfegyverek feltételezett hasz- fokozza az a tény, hogy az ame- megjelenő Daily Mirror — ismét rikai monopóliumok mind jobban rá akarják tenni a kezüket a pofokozzák befektetéseiket a nyu- litikai hatalomra, mint ahogy ez gatnémet hadiiparba és elősegítik mindig így volt Németország tör- növekvő étvágyát Maguk akar- az egész nyugatnémet gazdasági ténetében. Csodálkozzunk rajta? nak atom- és rakétafegyvereket életnek a hadüpar szolgálatába Vajon elhihetjük-e a farkasról, való állítását. hogy valamikor megszűnik ragaMindezt egy olyan országgal te- dozó fenevad lenni?” A Sunday szik, ahol újraéledt a fasizmus Times még kategórikusabb: „A a hadseregben, az államappará- német tábornokok... több hatal- úgynevezett „EURATOM” szerző- tusban, az igazságszolgáltatásban, mat követelnek. Egyszer már hal. dést, amely egyenlő jogokat bizto. s ahol hitlerista háborús bűnösök lőttünk ilyen kívánságot azoknak százai és ezrei tartják kezükben a tábornokoknak a részéről, akik a hatalmat, amelynek kormánya Hitlert uralomra segítették... nyíltan területi követeléseket han- Bármilyen kapitulálás e követe- goztató revanspolitikát folytat. léssel szemben nagy veszélyt je- Maguk a nyugatnémet burzsoá lentene Nagy-Britanniára”. lapok sem tudják elhallgatni a A tények közismertek, de szük- közvélemény aggodalmát, felhábo- van felelevenítésükre, annak meine Zeitung című nyugatnemet rodását a náci tábornokok felle- Tr,e,,ArtAcéhp7 miként üitnt+ak a lap 1959. július 4-i szamában ezt pése miatt. Ennek hatása alatt a hogy" itleTe^ori-------------- ----------- ‘ Frankfurter Rundschau Például & Adenauer mai tóbornokainyíl_ e zt írja: „A poraiból újból feltayhálatával. Most már ez sem elégíti ki a nyugatnémet militaristák egyre előállítani. Ezen a téren is minden segítséget megkaptak nyugati partnereiktől. 1957. március 25- én írta alá Adenauer Rómában az sított Nyugat-Németországnak a többi nyugat-európai tőkés országgal az atomenergia háborús célokra való felhasználására. Ez tette lehetővé a nyugatnémet „társulást” a francia atombomba-robbantásban. A Westdeutsche Allgeolvashatjuk: „Távlatban már a megvalósulás lehetőségének stádiumába lépett egy európai atom- madt német vezérkar megtette az bomba terve, amelyen Nyugat- Németország és Franciaország közösen dolgoznak.” Ha ehhez hozzávesszük, hogy például a párizsi St. Gabiin vegyipari tröszt megállapotí > t kötött a nyugatnémet DEGUSSA vállalattal a lithium-6. (a hidrogénbomba egyik fontos alapanyaga). közös gyártására, láthatjuk, hogy amerikai, nyugatnémet és francia monopóliumok közös nagy háborús üzleti vállalkozásáról van szó. De az „Euratom-bomba” nem első lépést, hogy ismét a német nép fejére idézze a bosszú istennőjének átkát... Heusinger, Rüge, Kammhuber és a Zervel tábornokok, akik a második világháború idején valamennyien felelős pozícióban teljesítettek szolgálatot a hitleri Wehrmachtban, olyan útra vezetik a Bundeswehrt, amely figyelmen kívül hagyja a két totális politikai és katonai katasztrófa tanulságait.” tan a politikai színtérre lépjenek, elérkezettnek látván az időt arra, hogy a még fennálló formai korlátozások teljes eltörlését szorgalmazzák, szabad kezet követeljenek maguknak a korlátlan fegyverkezésre. Át kellett tekintenünk ezeket az ismert dolgokat, hogy felvillanthassuk: itt nem csupán Adenauerről, a szoros környezetéhez tartozó revanspolitikusok. ról van szó, hanem a mögöttük álló nyugati agresszív militarista köröktől, s főként a Wall Street és a Pentagon urairól, akik elsőHasonló hangon kény telenek tükrözni Nagy-Britannia sorban felelősek a német milita- elégíti ki ma már a nyugatnémet közvéleményének aggodalmait és rizmus újjáéledéséért Nyugat-Né- tábomoki kart. „Sajátot” akarnak, felháborodását egyes angol búr- metországban, azért a veszélyért, s ezzel természetesen még súlyo- zsoá lapok is. amit a békére, Európa népeire sabban veszélyeztetik az európai „A revansisták — írja a csak- nézve jelent. ben elindult. Az első ütem 66 millió forinttal 1961. december 31-ig épül meg. A szennyvíz csatornázására és derítésére 29 millió forint áll a város rendelkezésére. Ennek megoldása kulcskérdése a nagyarányú lakásépítési program megvalósításának is. A második ötéves terv időszakában ugyanis a közel kétezer igénylő közül a leg- rászorultabbaknak új otthont fognak biztosítani. Nagy jelentőségű beruházás lesz a 83 millió forint költséggel épülő 500 vagonos hűtőház, mely 150—300 ember foglalkoztatása mellett fellendíti majd mezőgazdasági kultúránkat is. Az új létesítményeken túl szinte minden egyes üzem felújítása és bővítése szerepel a tervben. De nem hiányzik a tervjavaslatból a nagy- és kiskereskedelmi vállalatok fejlesztése sem. A fürdő, iskolák, óvodák, napközi otthonok bővítése mellett szerepel a színház rekonstruálásának javaslata. Az utak, járdák felújítására, új utak építésére, a közvilágítás korszerűsítésére és a parkosításra vonatkozó tervek pedig oly nagy horderejűek, hogy azokat csakis a város egész társadalmának mozgósításával lehet megoldani — állapította meg a párt városi végrehajtó bizottsága. Békéscsabán teljesít szolgálatot Boros János tizedes. Becsületes katonai szolgálati eredményeiért egy év alatt megérdemelten kapta meg a ..Magyar Néphadsereg Kiváló Katonája” kitüntetést. A KlSZ-szervezet- ben is példamutatóan dolgozik, s a kongresszusi küldöttválasztó gyűlésen őt jelölték a KISZ- fiatalok, hogy képviselje őket a városi küldöttgyűlésen. Nemrég kapta meg a tizedesi rendfokozatot is. fláziaiszonvok! Ä'' Most szerezzék be téli burgonya- és hagyma- szükségleteiket a MÉK kirendeltségektől és a helyi földmüvesszövetkeze- tektől. A szakszervezetek útján lebonyolításra kerülő akció során kiváló minőségű Ella fajta burgonyát 1,30—1,50 Ft makói vöröshagymát 2,20—2,40 Ft vásárolhatnak kilogrammonként. A MÉK kirendeltségek és a helyi földmüvesszövetkezetek minden igényt kielégítenek A burgonyát és a vöröshagymát — a dolgozók előjegyzései alapján — egy tételben szállítják ki az üzemekbe és a vállalatokhoz. 45