Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-23 / 225. szám
I860, szeptember 23., péntek NÉPÚJSÁg s Tanfolyamokon vesznek részt a tsz-ek állatgondozói A megyei tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén határozatot hozott: a termelőszövetkezeti állatgondozók vegyenek részt egy hetes tanfolyamokon. A határozat végrehajtását szeptember 25-én kezdik el. Ekkor száz szövetkezeti sertésgondozót hívnak meg Gyopárosra, ahol egy héten át az állatgondozásról, a takarmányozásról és az állategészségügyi teendőkről előadásokat hallgatnak. A sertésgondozók tanfolyama után ugyancsak egy heti időtartalomra, a baromfi-gondozók részére is lesz oktatás. Ezt követően a növénytermesztési és az állattenyésztési brigádvezetők részére ugyancsak egy hetes továbbképzést tartanak, majd a tejkezelők vesznek részt továbbképzésen. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya most készít tervet arra vonatkozóan, hogy azok az állatgondozók, akik a sertés- és baromfitenyésztői egy hetes tanfolyamra nem juthatnak el, csak a községekben szervezésre kerülő . három napos oktatáson vegyenek részt. Elgondolások vannak továbbá arra is, hogy a tsz- könyvelők, tsz-elnökök és az ösz- szes számadási felelősök részére a közeljövőben hasonló foglalkozásokat szerveznek. Két és fél millió forintnál több nyereségre számítónak a Dombegyházi Állami Gazdaságban Jó eredménnyel zárták a Dombegyházi Állami Gazdaságban az 1959-es gazdasági évet. A jó gazdálkodást legjobban példázza a kétmillió forintos nyereség, mely után 8—9 napi nyereségrészesedést vittek haza a gazdaság dolgozói. A múlt évi eredményeknek köszönhető jórészt, hogy jelenleg is biztatóak a kilátások. Amint a gazdaság vezetőitől hallottuk, ha minden jól megy, az év végén két és fél—három millió forint körüli nyereségre számítanak. Biztosíték erre az ez év január 1-től július 31-ig, az állattenyésztésben elért 525 ezer forintos nyereség, s a növénytermesztés jó alakulása, a 18 mázsás búza-átlagtermés is. Érek peregtek le fél esztendő alatt MINT RÉGI ISMERŐSÖK 220 mázsa cukorrépa holdanként A mezőkovácsházi járásban is kedvező terméseredményt mutat a nagyüzemi gazdálkodás. Amíg az egyéni parcellákon a 100—110 mázsás cukorrépa átlagtermés is alig lesz meg, addig a már évek óta nagyüzemileg munkált földterületeken 220 mázsás átlagtermés is meglesz. Búzánál hasonlóan szemmellátható a különbség Amíg az egyéni parcellákon csak 10,60 mázsa termett átlagosan, addig a termelőszövetekezetek . gazdái 15,6 mázsát takarítottak be holdanként. Értékelték a munkaversenyt az Orosházi Ruhagyárban A békéscsabai ruhagyár orosházi telepén a közelmúltban értékelték a félévi munkaverseny eredményét. Legjobban a II. és I. szalag dolgozói teljesítették tervüket. Ezenkívül a KISZ-szalag dolgozói is jó eredményről számolhatnak be: egy műszak alatt 464 inget készítettek el. így 114 inggel teljesítették túl az előirányzott tervüket. A műszakban dolgozókat a gyár vezetői uzsonnával vendégelték meg és a legjobbakat külön dicséretben részesítették. üdvözöltük egymást Prókai Jánossal, a nagykamarás! Üj Élet Tsz elnökével. — Régen járt nálunk — üdvözölt vendégszerető gazdához illően. Már azt hittük, hogy el is felejtett bennünket. — Hangos, de udvarias beszéde egyszerre betöltötte az irodát. — Nem volt az olyan régen Prókai elvtárs. Alig múlt egy fél éve. — Az magának nem hosszú idő? Tudja, milyen sok Idő az? Ki sem lehet fejezni egy mondatban. Nálunk olyan gyorsan pereg az idő kereke, hogy egy nap szinte éveket jelent. Emlékszik? Kilenc hónappal ezelőtt szintén ebben a helyiségben beszélgettünk. Mi volt itt akkor? Semmi. Ez a hosszú pad volt az ablak előtt, az ni — mutat a sarokban lévő padra. — Arra ültünk és beszélgettünk. Azaz maga kérdezett, én meg csak úgy igennel, nemmel válaszoltam, mert akkor még egészen új ember voltam itt. Milyen hideg volt, s csak az egerek szaladgáltak és maga sikongva kapta fel a lábát. Akkor mondták ránk: az Űj Életnek egyebe sincs, csak egere. Igazuk is volt. Ebben a szobában a pádon és az egereken kívül semmi sem volt, most meg alig férünk. Négyen is beszorultunk. Igaz, hogy én ritkán rontom itt a levegőt, de néha aztán egy fél napig sem tudok kimozdulni. Míg beszél, a fiatal adminisztrátor-lány banki csekkeket hozott aláírni. A keze mozog és úgy viszi a beszéd fonalát, észre sem lehet venni, hogy közben mást is csinál. — MEGVÁLTOZOTT ________________________ elet a zóta. Valóban új lett. Amikor utoljára találkoztunk, csak 300 hold földünk volt, 14—15 tagunk, meg egy pár tehenünk, na meg vagy 250 birkánk. Tudja, milyenek voltak? El sem hiszi. Ha szélnek eresztették volna őket, senki nem fogadta volna be az udvarába, mert olyanok voltak, mintha csak azért volna rajtuk bőr, hogy szét ne hulljon a csontjuk. Az egész testük tiszta seb. Volt is velük bajunk a tavasszal, bekentük őket, aztán úgy fürdettük valamennyit, mint a kicsi gyerekeket. Most aztán meg lehet nézni. Igaz, hogy némelyikről még 80 deka gyapjút sem szedtünk le. De azóta úgy kifejlődtek, hogy öröm rájuk nézni. A kisbárányok meg olyanok, hogy a járásban párjukat kell keresni. De így vannak a többi jószágok is. Talán nézzünk szét a portán, mert hátha én csak szépítem itt a dolgot. Még jóformán ki sem indultunk az irodából, amikor a fiatal zeto- ros megállítja: — Jani bácsi, a dínnyefuvarért nem jól írták be az egységet. Én azt hiszem, hogy nekem több jár. — Öcsikém, én följegyzem, hogy el ne fejeltsem és utána nézek. Érdeklődjél holnap. A FIATAL ZETOROS meg ___________________________el sem m ent, már újabb problémákkal jöttek. — Mennyi zsákot hozzak, János a krumpli szállításához? — érdek lődik egy idősebb tsz-gazda. — Vagy kettőezret. Beszéld meg velük, hogy nekünk naponta biztosítsanak ennyit, mert különben megakad a szedés. De szállítsatok is, mert itt, az udvaron van már vagy tíz vagonra való és mit csinálunk, ha lesz egy eső. — Na látja, így megy ez napról napra. Nem tudok két lépést menni, hogy meg ne állítsanak — Jáno6, ez hogy van; János, most mit tegyünk? — Egy pillanatra megáll s megfogja a karomat, mint aki nagyon fontosat akar mondani. — Tudja, mit mondok én magának? Ilyen örömmel még soha nem dolgoztam, pedig már volt egy néhány munkahelyem. Sok a gond, a baj, a háromezernyi hold földön, a rengeteg jószággal, no meg az 500 ember közül legalább 10—I5-nek akad gondja- baja mindennap. És mindennel az elnököt keresik. Ha a szomszéd kakasa felszáll a kerítésre, már ott is nekem kell igazságot tenni. Nagyon szívesen csinálom. hely a kocsmáros. nem állnak be könnyen hozzá. Ez a kiskölyök még a teheneket is tudná legeltetni. — Gyere csak ide tel — kiáltott a fiúnak. — Ne félj, mert nem bántalak... A fiú bátortalanul lépkedett keresztül az úton. Mert ugyan mi érheti, amiben még nem volt réki a libákká?!... Hangod se legyen délig. A kuglizóból előkerült Talpas hegedűje is. Kint éjjelezett, a zsák nyirkos volt. Megmutatták a fiúnak, hogy az apja még a hegedűjét is itthagyta. Tehát biztos, hogy visszajön. A kis cigány vidámodott. A hegedűvel hajtott ki. A tarlókon sze. Pofont kap, rúgást? Megcsa- cincogott a tarlóvirágoknak. A livarják a fülét, hogy kiserked a váré? Vagy leöntik szennyvízzel, s röhögnek rajta, az ázott kis vakondokon, a lyukból kiöntött ürgén? De kaphat egy darab kenyeret is, nyúlhat feléje az ember is, mint olykor-olykor kapukon, nyílásokon keresztül simogató szánalommal. 'ii érheti motet? — Te gyerek! Apád elment a cigányokkal. Azt mondta, maradj itt, míg érted nem jön ... Osztán őrizzed a lábakat, a kosztodért;:; Nálunk jó koszt van, meghíaol... Hogy hívnak? bák égszínkék szemükkel nevetgéltek rá. Estefelé a tikkadt tengeriszárak Veszett táncba kezdtek. A hegedű hangja, vagy soraik között bújkáló szellő kapta őket derékon, ki tudná megmondani. Harmadnapon, mikor már híre ment, s a szerte lapuló tanyák alján nevették a bolond kocsmá- rost, hogy hegedűszóval őrizteti a libákat, cigánynótákat játszat a teheneknek, a kis Géza a diteri hajlat felé figyelt erősen. Talán már feltűnik rajta az utat talpaló tata. Talpas — apjának ezt a nevét most hallotta először a csiszároktól — mikor görnyed a — Géza — rebegte —, de mint kocsma felé, érte, a fiáért. Merre törött barna ág a bozót sűrűjéből, a vizesfási gatyásfák tövéről kukucskáló szentjánosbogár szemei, kétkedésbe olvadtak fel. Öt itt hagyta volna az apja? — Mikor jön vissza? — kérdezte pityergősen. — A jófenemegtudta, mikor jön vissza ... Eredj a kúthoz, mosdjál meg, kapói enni, aztán mennek aztán, merre aprózza lépteit apja után a poros utakon, szurokba sürvedő éjszakákon. Mert apját vitte a feje, s vitte őt, s ő kocogott után, mint puli a juhász után. A diteri kanyarban, a vadkörtefák alatt mintha máris villám- lőtt volna, fények szúrtak az ég felé. Csendőrszuronyokon tüze- sedtek a fénysugarak, fenyegetőztek, és szíven szúrták a kis Gézát. Elöl jött a három cigány. A L bilincsek után vánszorgott habzó szájjal, földig loggó fejjel egy fáradt ló, szekeret húzott. Az oldalakon két-két csendőr kakastolla fonnyadt a déli verőben Megállották a kocsma előtt. A szekér derekában feküdt Talpas, a „tokhailomi” prímás. Jegyzőkönyv. Tényállás. A kocsmárost vallatják. (Ülök itt ebben a szövetkezeti italboltban, szedem ízekre harminc év messzeségéből visszate- kergő gondolataimat a megújult időben, sárga italom, a bor mellett. Visszahallom még a kocsmáros didergő feleleteit, melyeket a kemény csendőrkérdésekre adott. Hallom fonákos, italos hangját a kuglizó szaletlije alól. Bürök-duda hangok, recsegősek. Márt adott a cigányoknak rogyásig italt?) — Nem eszmélt még az a cigány? ... Nézzétek csak!... Biztosan tetteti magát!... Keltegetik, gyömöszköiik, de egyszerre lesárgul arcukról a keménység. Mert hiszen visszajö- vet már elszállt Talpasból kósza lelke a muzsikáló égi tájak felé. Aztán is látom, vonulnak a község felé. Ügy, ahogy idáig jöttek. Elöl a bilincses cigányok, utánuk az élettől megcsömörlött ló a szekérrel egy halottal, aki már senki, semmi, mert minden csak akart lenni, és csak volt... De húsz lépésnyire követi a kis cigány a torz panorámát. Apja hegedűje a hóna alatt. Majd a közeli község idegen cigányjai pártfogásukba veszik... Mert a kocsmárosék kövéren és némán néznek utána, nem merik visszahívni... * Átrepültem évtizedes korokon, életeken, cigányokon a mába, felrezzentem. Már az alkony vörös fénye úszott be az ablakokon, ráfeküdt a rézlappal borítót pultra, s átölelte Géza fejét. — Géza fiam, hamar egy fröcs- csöt, meggebbedak — ugrott be egy kapás ember az ajtóm lőttek aztán többen, sokan. J Géza kimért, péüzt szedett, váltott, visszaadott, szava volt mindenkihez. Olykor rámparázs- lotrt fénylő, fekete‘szeme, a sarokba. Talán nem volt megelégedve a fogyasztásommal, vagy szeret tett volna velem elbeszélgetni?... Távozóban még csak azt szerettem volna megkérdezni, vajon hátul, a szekrény lapján fekvő hegedű a Stockholmba készülő „ta- tá”-tól maradt örökség, melyből harminc évvel ezelőtt a zöld pázsitokon elheverő cigányok bús dalait, viharral, széllel, átokkal szembenéző hejehujáit szedte ki? Biztosan az. így nem kérdeztem meg. j A FALUTÓL De álom volna az életem azért, ha a különböző vállalatok nem keserítenék az életemet. Itt van ez a krumpli. Kétszázhatvan holdat vetettünk el korai és őszi szedésű burgonyából. Közepes termésünk van, 60—70 mázsát fizet holdja. Mi a tervkészítésnél nem kalkuláltuk magasra az árát. Gondoltuk, hogy ezt a MEZŰKER-tól meg is kapjuk. Le is szerződtünk mind a 260 holdra. S most a szép rózsakrumplit egy forinté.. kérték kilóját, azután úgy alkudtunk, mint a piacon szokás és most egy forint 21 fillérbe szállítjuk kilóját, de egyszer vagont nem kapunk, máskor zsákot. De nemcsak velük van ilyen, hogy így ki sem tudom mondani. Mondtam is már az irodistáknak, hogy csináljanak egy kis lexikont ezekről a rövidített nevekről, mert nem igazodok el bennük soha. nem messze hat ______________ soros kukoricatáblánál megálltunk. A szép, sárguló. vastag csövek csak úgy húzták a szárat. — Ez is a mi kukoricánk — jegyzi meg az elnök. — Talán háztáji? — Nem. Ez közös. — Hat sor egy táblában? — Legalább ötven táblánk van ilyen. Ez a mi bajunk, hogy még az idén ilyenek a „nagy* áblák”. Az aratás sem volt különb. Több száz helyen arattunk és ugyanennyi helyről törünk. A krumpli is volt vagy 20—25 helyen. Jövőre majd másképp lesz. Most kezdjük kiépíteni a tanyaközpontot is. A sok, szép süldő olyan egyforma, mintha egy anya szülte volna őket. Mellettük vagy háromszáz 130—140 kilós hízó sütkérezett a napon. Egy másik, új épületben az anyakocák szoptatták kicsinyeiket Ahogy nézegetjük őket, az elnök mesél. — Az idén 140 anyakocát vásároltunk. Nagyob része most fial. Jövőre már nem lesz gondunk a hízónak valóval. Van malac jócskán, csak legyen elég férőhely. A kocákkal egy kicsit megjártuk. Az egyik helyről hatvanat vásároltunk, de ebből még tíz sem fialt le, mert fertőzést hoztak magukkal és elvetéltek. Most gyógyítjuk, reméljük, hogy sikerül. A jószágok a mi reménységeink. Szépek a teheneink és a hízómarhaink is. S ez mind-mind rövid fél év alatt. Még azt mondja, hogy nem hosszú idő fél év? Nem is merek viszagondotai azokra a napokra, amikor kezdtük. S lám, ki hitte volna, hogy az így lesz. Sokat dolgoztunk nagyon. Éjjelünket, nappalunkat itt töltöttük. De megérte. Elgondolkozik egy kicsit, mintha az utóbbi hónapok mozgalmas napjai egyszerre zúdulnának agyába. — EZT NEM FELEJTEM EL soha. Ha 50 ezer forintot adtak volna, nem örülnék annyira, mint annak a kitüntetésnek. Nem akartam hinni a fülemnek. Augusztus 20-án behívattak a járáshoz. Nem is gondoltam, hogy minek. Szép,'kedves ünnepség volt. Csak egyszer szólították a nevemet: „Prókai János, a nagykamarási Üj Élet elnöke munkaérdemérem kitüntetést kapja.” Először azt hittem, hogy leragadok a székhez. Mindjárt gondoltam: Na János, ez a féléves munkádért az előleg, ezért csak azután fogsz megdolgozni. De én ezt annak is tekintem, s igyekszem is, hogy rászolgáljak a bizalomra. Csepkó Eta
