Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-20 / 222. szám

2 KÉPÚJSÁG I960, szeptember 20., kedd Gondok es gondolatok egy pártvezeüségi Illés előtt Vezetőségi ülésre készülődik a Mezőkovácsházi Gépállomás párt. szervezete. Palkó Lajos párttitkár már nagyban rendezgeti az iratait. Még negyedóra és jönnek a töb­biek. Sok fontos dologról kell dönte­ni, javaslatot hozni ezen a vezető­ségi ülésen, ahogyan azt a dolgo­zókkal való előzetes beszélgetések is előre vetítették. Mert Palkó elv- társék mielőtt tanácskozásra ül­nek össze, közelebbről vizsgálgat- ják a munkahelyek problémáit, szót váltanak a műhelymunkások, kai, traktorosokkal. így a pártve­zetőségi üléseken mindig a legak­tuálisabb dolgokról folyik a szó, 6 a született határozatok valóban előrelendítik az egész gépállomás munkáját. Hiba még bőven akad ezen a gépállomáson is. Főként a munka- fegyelem körül. Ennek oka első­sorban objektív körülményekben rejlik. Hét községből járnak ide dolgozni, s míg beérnek, előfor­dul néha olyan eset, mint a reg­geli. Két traktoros az országúton összetalálkozott. Az egyik bicikli­jének a gumija kipukkadt. A má­sik segített neki, s mikor a köz­ségbe értek, s sarki vendéglőbe mentek, hogy megigyák az áldo­mást. De mégha egy kupicával it­tak volna! Hanem addig nyakai­tok a baráti poharak tartalmát, amíg... Elég az hozzá, hogy úgy tíz óra felé haza kellett őket kül­deni. Már dél felé jár az idő, de még most sem megy kr Palkó elvtárs fejéből az eset. Mert aki segített a gumi ragasztásban, párttag volt. Néki abban is kellett volna segí­tenie társát, hogy: „No, komám, elég már a féldécíből, vár ben­nünket a munka ..Fegyelmi lesz az ügyből. Ez azonban nem teszi meg nem történtté az esetet. Persze, hogy ilyenek után — ami szerencsére csak ritkán fordul elő —, azt mondhatják a többiek: „Miért? Megteszi X. Y. is, pedig ő párttag ...” És ez bántja a párt- titkárt. No de jöhetnének már a veze­tőségi tagok. Éppen erre gondol, mikor nyílik az ajtó. Három isme­retlen fiatal ember lép be félsze­gen. — A párttitkár elvtársat keres­sük ... — Én lennék — pillant fel Pal­kó. A fiúk egymásra néznek, hogy ki kezdje. Végül mindhárman, csaknem egyszerre szólalnak meg. Aztán egymást kiegészítve ma­gyarázzák: A helyi Rákóczi Tsz tagjai és minden vágyul«, hogy traktorosok legyenek Eljöttek jelentkezni. Mindhárman tagjai a Kommunista Ifjúsági Szö- ' vétségnek. Palkó elvtárs készségesen iga­zítja útba őket: hol kell jelentkez­ni . .. A mai vezetőségi ülés egyik napirendi pontja a KISZ ügye lesz. Ezek hárman — gondolja Palkó —, csak erősíthetik az if­júsági szervezetet, hiszen az ar­cukra, szemükre van írva, hogy milyen dolgosak, komolyak. Eddig csak KlSZ-csoport műkö­dött a gépállomáson. Kezdetnek megfelelt. Ma már azonban olyan tagok nőttek ki az ifjúsági szer­vezetből, mint Varga András trak­toros. Öt nyáron kombájnra tet­ték és első lett a kombájnosok versenyében. Bódi Pál is KISZ- tag. Csak tavasszal került a gép­állomásra, s mégis a DT-sek au­gusztusi célprémiumos versenyé­ben társával, Fórján László párt­taggal együtt elsőnek érte el a cél­kitűzést. Rajtuk kívül a hat DT-s közül csak egy teljesítette a cél­feladatokat. Huszonkét tagja van már a Kommunista Ifjúsági Szö­vetségnek a .gépállomáson. Túlnyo­mó többségük Bódiékhoz hasonló Megértek , már arra a feltételek, hogy önálló szervezeti életet élje­nek a fiatalok. Palkó elvtárs ezt javasolja majd a mai pártvezető­ségi ülésen. A fiatalokból lesz az izmosodó gépállomási törzsgárda. Ezért is nagy gonddal kell foglal­kozni velük. Ezzel kapcsolatban — jutott eszébe — valahogy ren­det kellene teremteni a tanulók körében is. Sokat lógnak, nincse­nek tervszerűen foglalkoztatva. Igen, dolgozzon ki a műszaki ve­zetőség tervet a tanulók alapo­sabb gyakorlati foglalkoztatására. Ezt a gondolatot mindjárt oda is jegyzi, ahol a füzetben a KISZ- ügyek szerepelnek. Szó sincs róla, hogy Palkó elv­társ a vezetőségi ülés előtt fél órával' készül fel a tanácskozás­ra. Az imént említettük, hogy a vezetőségi tagok a megbeszélés előtt felkeresik azokat a terüle­teket, amelyeknek a munkáját akarják tárgyalni a vezetőségi ülésen. De így, ilyenkor, mikor a jegyzetek utolsó rendezgetése történik, mindig akad bővíteni való, mindig akad valami jó gondolat, gyenek már állandó, válogatott farosok is a vetőgépen. Ez nagyon fontos, mert szervezettebb intéz­kedésekre ösztönzi a termelőszö­vetkezeteket, s az adott terület terméshozamának növelésében felelősebbé teszi a tsz-tagot is, meg a traktorost is. Az őszi mun­kákra való felkészülés egyik leg­fontosabb pontként szerepel a pártvezetőségi ülés napirendjén. Erről a kiválogatásról feltétlenül beszélnünk kell — gondolja még Palkó elvtárs. Fel is jegyzi a töb­bi mellé: a vető traktorosok ki­válogatása, de pontot még nem tud tenni a mondat végére ... Egymás után nyitnak be a párt­vezetőségi tagok. Üdvözlik a párt­titkárt, néhány percig elviccelőd­nek, mások bosszúsan említik a reggeli kocsma-ügyet. Aztán he­lyet foglalnak az asztal körül. — Elvtársak! — kezdi Palkó elvtárs. — A mai vezetőségi ülé­sünk napirendi pontjaként javas­lom: 1. Az őszi munkákra való felkészülés, s 2. A KISZ-csoport helyzetének a megvitatását... El­fogadják a javaslatot? — El... % megkezdődik a pártvezetősé­gi ülés. Varga Dezső amit hasznos feljegyezni az adott témához. A pártvezetőség kéthe­tenként ülésezik, havonta pedig pártcsoport-értekezletet tartanak. Ez időszakok alatt éppen elég jelzés van a dolgozók részéről is, ami a jegyzetbe, vagy ha sürgős elintézésre vár, egyenesen az igazgatósághoz, a műszaki veze­tőkhöz kerül. Néhány hete éppen a műszaki vezetés kifogásolta, hogy a traktorosok nem kenik rendszeresen a gépeket. Ezért van a sok géphiba — mondották. Ki­derült azonban, hogy azért nem ♦ kenik, mert nem biztosítanak ne- t kik elég zsírt. Világos dolog, hogy i az ilyen feljegyzés nem várhat a | legközelebbi kollektív megbeszé- * lésig. Ilyen esetben azonnal cse- J lekedni kell, hogy már másnap ? legyen elég kenőolaj. Olyan ese- | tek viszont, mint a két, már huza- ® mosabb idő óta gyengén dolgozó % traktoros brigád segítése, alapo- % sabb megfontolást igényel. Ma er- | ről is lesz szó a vezetőségi ülé- « Céllövő-verseny Gyulán A gyulai vadászok és MHS-lövészek vasárnap délelőtt fegyverbemutatót és barátságos céllövő-versenyt tartottak a város lőterén. A versenyen 70—80 kö­rön felüli igen jó egyéni lőeredmények születtek. A 25 és 50 méteres távolsá­gon legjobb öt-öt lövészt népi motívu­mokkal díszített, kedves ajándékokkal díjazták. A vadászok közül sokan tagjai a he­lyi MHS sportlövész körnek. Kubát és kormányát nem ijesztik meg az amerikai agresziós lépések Havana (NTI) Mint ismerete®, az amerikai kormány Manhattan szigetére kor­látozta Fedel Castro mozgássza­badságát, sőt New York-i tartóz­kodása idejére, egyéb nehézsége­ket is támaszt útja elé. Több New York-i szálló például nem vállalta a kubai küldötség elszál­lásolását. Fidel Castro kubai hírszolgá­lati iroda képviselőjének e nehéz­ségekre célozva kijelentette, „Ha szükséges, hálózsákot és függőá­gyat viszek magammal és beren­dezkedem New York központi parkjában” — mondotta. Castro hozzáfűzte, hoigy New York-i tar­tózkodásával szemben támasztott nehézségek az amerikai agresszív és provokáló politika új tényezői. « Az amerikai bankok államosí­tásáról kiadott rendeletet, amelyet Dorticos elnök és Castro minisz­terelnök írt alá, az államosítás indokait így foglalja össze: Kuba gazdasági struktúrájának átalakí­tásánál a bankok döntő tényezőt jelentenek. A bankok eddig gá­tolták a nemzeti felszabadulást, mert a leghatékonyabb eszközei voltak az imperialista beavatko­zásnak Kuba gazdasági életébe és elősegítették az amerikai cé­gek monopolista tevékenységét Kubában. Lumumba nyilatkozata New York (TASZSZ) Donald Gordon, a kanadai rádió tudósítója közölte, hogy vasárnap beszélgetett Patrice Luroumibával, a Kongód Köztársaság törvényes kormányának fejével, amint az a léopoldvillei otthonának balkon­ján állt. Lumumba kijelentette, hogy várja az ENSZ kongói hivatalá­nak válaszát arra a levélre, amely­ben ő kérte, adjanak, neki repü­lőgépet, hogy New Yorkba utaz­hasson. Lumumba New Yorkban vezetni kívánja a Kongói Köztár­saság ENSZ-küldöttségét, s el akarja elérni azt, hogy helyreáll­jon a törvényesség és a rend Kon­góban. A Reuter-hírügynökség tudósí­tója jelenti Léapoldvilleből, hogy Lumumba miniszterelnök kijelen­tette neki, gondoskodni fog a szovjet nagykövetség munkájához szükséges szabályszerű feltételek megteremtéséről. Lumumba még azt is mondotta, hogy ő semmiféleképpen sincs „semlegesítve”, támogatja öt Kon­gó lakosságának kilencven száza­léka és megfelelő intézikedéseket készül tenni Mobutu ezredes el­len. Kifejezte azt a kívánságát, hogy az ENSZ szüntesse meg be­avatkozásait Kongó belügyeibe. TANULMÁNYÚTON hazánk északi iparvidékein (2.) jyjisnap hajnalban többen még egyszer végig­sétáltak a városon és a történelmi neveze­tességeket újból megszemlélték. Különösen tet­szett a régi városházán elhelyezett Fazola Henrik által kovácsait vasból, nagy művészettel készített kétszáz év előtti 2 kapu és a város címere. Amikor Egert elhagytuk, szinte észrevétlenül belerobogtunk a csodálatosan szép, reggeli nap- sen, hiszen nem mindegy, hogy az * fényben fürdő Bükk-hegység völgyébe. Vadregé- őszi munkák alatt hogyan dolgoz- | nyes erdőségben, kacskaringós úton keresztül az nak a brigádok. Mind a két bri- * ország legszebb eger—putnoki vasútvonalát gádol egy-egy pártvezetőségd tag- » többször érintve, szerpentinek hajtűkanyarjainak nak és egy-egy műszáki embernek $ izgalmain átesve értünk el a Borsodnádasdi Le­kellene állandóan patronálni. Ott % mezgyárba. kellene velük élni hetekig, hogy » A 100 éves ünnepségre készülő üzem az or- előremozdítsuk a munkájukat — | szág legnagyobb lemezgyárában közvetlen ízelí- gondolja Palkó elvtárs, mikor pil- ^ tőt kaptunk a hengerészek sokszor emberfeletti laivtasa rávetódik a két brigádról I munkájáról. Itt láttuk azokat a korszerű berende szóló feljegyzésre. Tg&n, ezt fogom « zéseket, amelyekkel ma már mindenfajta minő- jav asolnd. Valószínű, hogy egyet- ♦ ségű lemezeket formálnak, illetve hengerelnek, ért majd vele az egész vezetőség... « Nagy érdeklődéssel szemléltük a lemezek pácolá- Az xden szinte valamennyi ter- . sát horganyzását, továbbá valamennyi megmun­melőszövetkezet elégedett volt traktorosok munkájával. ♦ as kálási folyamatát. , .... , . , , , 51 ♦ Két oras szemlélődés után búcsút mondtunk került a nyári betakarítás is, s z , . ... , . . . ....... .. * a kies völgyben fekvő gyárnak es rövid idő után nem veletlen, hogy 1959 első fel-♦ „ ... ... . ...... . „ ■ , - i megpillantottuk Ózd kohóinak toronymagassagu evehez viszonyítva az idén ♦ , . . , , . , ... , * kéményéit. Mar várták rank kijelölt kísérőink, akik azonnal a kohókhoz kalauzolták csoportun­kat. Sietni kellett, mert a mindennapi ünnepé­lyes „pillanatot”, a csapolást nem akartuk elsza­lasztani. Idejében értünk a kohóhoz, rövid szem­lélődés után az I. sz. kohót csapolni kezdték. Felemelő érzés volt látni a folyékony vasat, aho­gyan a kohászok tetszése szerint a homokcsator­nákon keresztül, az alája állított vasúti tengelyre szerelt, erre a célra készített hatalmas üstbe öm­lött az izzó, folyékony vas, színpompás szikrákat hányva, fröccsentve. Amikor megtelt három ilyen üst, a készenlétben álló mozdony azonnal a Mar­tin-kemencébe továbbította a nyers, folyékony vasat. Ezután végignéztük a Kohászati Művek hengersorait, a hatalmas gőzkalapácsot is láttuk működésben. Közvetlenül tapasztalhattuk, hogy 250 forinttal növekedett a havi ♦ átlagkeresetük Ez kifejezi a több és jobb mun- | kájukat. De éppen ezért kell fo- I kozottabban ügyelni arra, hogy a t továbbiakban is tartsák a minő- « ségi munkának már elért szintjét. ♦ Jó szántást csináltak, jó vetést is • kell csinálniuk. Ehhez azonban £ javasolni kellene a gazdasági ve- • zetésnek, hogy gondosan válogas- ♦ sák ki a vető traktorosokat. Sőt, ♦ a tsz-vezetőségekkel hangolják $ össze az elképzelést, s ezidén jak J le- * sokszor milyen önfeláldozó és életveszélyes mun­kát végeznek a kohászok, a hengerészek és vala­mennyien, akik ott dolgoztak. Ennek lenyűgöző hatásától még akkor sem tudtunk teljesen szaba­dulni, amikor több órás szemlélődés után, kissé fáradtan ültünk le a „Kékacél” étteremben ebé­delni. Délután, gyönyörű nyári napsütésben or­szágunk északi határának mentén: létesült szép aszfaltútan folytattuk utunkat Aggtelek felé. lr,t megnéztük a világhírű cseppkőbarlangot. A cso­dálatos mesevilágot ábrázoló cseppkő-képződmé­nyeket valamennyien nagy érdeklődéssel nézték végig. Jósvafőn a Tengerszem szálló éttermében remek vacsora várt ránk. Elfogyasztása után visszavitt bennünket buszunk Aggtelekre, ahol a Barlang-szállóban hamar mély álomba merül­tünk valamennyien. Másnap reggel Putnokon keresztül folytattuk Utunkat a Sajó völgyében. Jobbról láttuk az épü­lő szocialista várost, Kazincbarcikát, a Borsodi vegyikombinátot, balról a berentei szénosztályo­zót. A megállapított menetrend szerint érkeztünk a borsodi hőerőmű látogatására. Az északi bá­nya- és iparvidék e fontos erőműve 180 megawatt teljesítményű és az üzemeltetésnél a kézi munka­erőt teljesen kiküszöbölték. Valamennyi munka­folyamat gépesített. A gyenge kolóríájú szenet hosszú futószalagon először az őrlőbe viszik, ahol porrá őrlik és egy levegővel hajtott kompresz- szor segítségével juttatják a kazánba, ahol az körforgásszerűen esik le és közben elég. A sala*- kot iszaposítják és így továbbítják a kijelölt tá­roló helyre. A hatalmas erőmű naponta több ezer köbméter vizet fogyaszt el. Ezt egyrészt a Sajó­ból, másrészt különleges szivattyúrendszerrel emelik fel és juttatják el a kazánokhoz és a hű­tőkhöz. Sokáig szemléltük a központot, a vezérlő- berendezéseket, ellenőrző és irányító műszereket. Még sok látni és tanulni való lett volna, de to­vább kellett haladnunk. HÁMORI JANOS (Folytatjuk) i

Next

/
Thumbnails
Contents