Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-18 / 221. szám
Vajnai László: Kereslek Kereslek fagyos hajnalon, mikor az ősz már halott. Mikor az ág bogán jéggyöngyöcskéket hintáz a szél. Kereslek jégvirágos ablakok mögött s hodfedte tájakon, Kereslek a gyűlölet jéghegyén túl s jajongok érted, mint havas orkán. ...Te vagy nekem az északi fény! Kereslek mikor az ág bogán jéggyöngyöcskéket hintáz a sze.. Simái Mihály: Az eltűnt lány balladája Arcát sok ablak viselte itt és sok szél hordta haját, szerette a tükrös, hűs üveget, s a szellők déli dalát. Szerette a hamvas hajnalokat meg a hímzett, ékszeres éjt, de a szíve mindig szótlan maradt nem zengett más szívekért. ^Hattyúsága csak átsuhant hullámzó útjaimon, s mint levegőben a szárnycsapást, nem őrzi semmi nyom. Dúdolva futnak utána most más égtáj más szelei, hosszú haját, az aranyhabost kék tenger nézegeti. m. Tájak és emberek Toronyi Tamás körül Egy alkalommal már foglalkoztunk Délkelet-Magyarország népi hőskölteményével. Ismertettük az „A bajnokok Vég-Gyula várában” című terjedelmes epikai mű születési körülményeit és Vörös Mihály szerző szűkös életrajzi adatát. Tekintettel arra, hogy a helytörténeti kutatás csak ezután figyel fel a mű főszereplőjének, Toronyi Tamásnak jeles történeti személyére, az ügy jelentőségéhez mérten ezúttal megvizsgáljuk azt a világot, amelyben hősünk a Körös—Maros közén élt. Vörös Mihály hódmezővásárhelyi népköltő alkotómódszerének taglalása közben ismerjük meg Toronyi korának — az 1560-as éveknek — néhány vonását, s kissé jobban magát a népi hőskölteményt is. Az 1807-ben útjára bocsátott törökkori tárgyú alkotásban többször találkozunk a szerző tájrajzával. Tájképei a visszapillantó ecsetnyomait mutatják. Kissé túlozva olyanok, mint ha ma ülne le valaki egy középkori gótikus épület színes ablakainak megtervezéséhez. Politikai jelentősége miatt is idézzük az alábbi táj leírást: Kedves lakóföldünk volt akkor [kietlen, Szántóföldjeink is maradtak vetetíen. Mivel török, tatár határink pusztító, A halomra gyűlt bajt azzal szaporltá. Akkor Gyula vára volt Vég-Gyula vára, Mert ott végeztetett az ország határa. Egy másik tájképe téli hangulatú. Magán viseli a XVII—XVIII. századi barokk stílus nyomát: FŐZ ÉS IBOLYA — Irodalmi görbe tükör — A címben nem egyszerű főnevekről, hanem tulajdonfőnevekről van szó, mégpedig Fűz Edéről és Ibolya Jánosról. Mindketten az ismeretlenség ködéből léptek az újság nyilvánossága elé; az egyik magabiztosan, a másik szerényen. Viselkedésük érdemes a tanulmányozásra. A MAGABIZTOS: „Igaz hogy még nem ismernek, de épen azzért jutatom el a szer- kesztőséggnek eme borittékban versalkotásaimat hogy mindenki meg ismerjen. A legeslegjobatt közzülük már a vasárnapi számba jelentesék meg ugyanis a meny- aszonyommék vasárnap járatyák az újságot és én o.jankor náluk ebéd utánn megszoktam nézni. Az első oldalba hozák mert nagy a vi- vöerejeü Nemártana egy hozáillö képet is és a egészet a leghatá- sossabb kinyomatni egy virágos keretbe. Fűz Ede versköltő Üttoirat: verskölteményeimbe nem láccik ugyan de beválom hogy csak másfélholnapja költők. Vigyázat! Megbontotam kicsit a formát!” A magabiztos hangvétel, de különösen a mellékelt versek úgy megleptek minket, hogy három teljes percig csak tátogtunk. Kár, nagy kár, hogy Fűz Ede remekei lapzártakor érkeztek, ám még így sem voltunk képesek megállni, hogy neves költőink, de meg az egész költészetünk épülésére legalább egyetlen versszakocskát ne idézzünk a legeslegjobbnak talált 36 szakos szerelmi alkotásából, amelynek címe: VAGY! (Nem „Vágy”, hanem vagy, mint lét- ige, második személy, németül: Du bist!) Vagy .. - Ha nem lené! aem volnál édes Franciskám nékem ez fájna mint a éccakai macska nyivákoilás ó Te! aki vagy mert vágynod kői míatam! Te! Te!!! Hát — ez Fűz Ede. Amennyiben kedves olvasók óhajtják, még közölhetünk belőle ragyásig. Most pedig következzék: A SZERÉNY: — Bocsánat, ne haragudjanak, de amiatt bátorkodtam betolakodni . .. — Foglaljon helyet. — Köszönöm. Elmondom miszerint, azaz nincs is mit mondanom. Tulajdonképpen csak ... — Bátran. — Szóval, vagyis én — írok, írtam, illetve. .. — Kézirat? Elő vele! — Hogy is mondjam ... Persze én csupán gyenge kezdő, sőt azt mondhatnám, versfogyasztó volnék, semmint termelő ... — Szíveskedjék elárulni végre, hogy mi a kívánsága. — Kérem szépen, ha én, tegyük fel, egyszer tollat ragadnék és verset írnék, elküldhetném ide a szerkesztőségbe? — Természetesen! — És mi a követelmény? — Ami minden verssel szemben: jó legyen. — Értem. Köszönöm szépen. Hát akkor mennék is. Elnézést. Bocsánat, majd elfeledtem: Ibolya János vagyok. Ne haragudjanak ... És — elmegy. Harmadnapra levelet hoz a posta, melyben szerény ismerősünk közli, hogy ha nem lenne kifogásunk, küldene költészetéből némi ízelítőt. Expressz válaszolunk neki, hogy küldje már a kóstolót! Egy hét múlva megérkezik a viszontválasz; „Biztatásukat nagyon szépen kő' szőnöm! Nem akarom azonban végtelen türelmüket túlzottan igénybe venni, ezért csupán egyik versem első versszakát melléke' lem, ha egyáltalán köze van so raimnak a költészethez. Ezt kérem döntsék el és ne sajnáljanak a legkeményebben ostorozni, még a legcsekélyebb hibáért is. — Őszintén írják meg, nem követtem-e el bűnt azzal, hogy kontárként a magyar költészet műhelyébe lopakodtam? Szolgáljon mentségemre, hogy csupán körül akartam pislantani benne. A mellékeit kísérletemet, ezt a versmicsodát elolvasás után szíveskedjenek a papírkosárba hajítani. Nagyon köszönöm! Nézzék el zaklatásomat. Ibolya János” Tekintve, hogy levélírónk kérése szent, Ibolya János írását nagy ívben a papírkosárba hajítottuk, íme az elhajított töredék: Keringj köröttem kedvesem, légy bolygóm hűn és kedvesen, s én vonzalak örök körök pályáján szerelmesen ,,. Másnap már vitte is a posta a véleményünket tartalmazó levelet: „Verstöredéke alapián egyelőre csak annyit közölhetünk, hogy költészete még nem Fodor József-i áradású ugyan, Fűz Edéhez képest azonban már igazi költészet. Közlés céljából sürgősen küldje a többi versszakot is! Üdvözöljük!” Nem sok idő múlva távirat érkezett: „Már az is sok. amit közöltek! Könyörgöm, ne kívánják a pusztulásomat! Nős, hat gyerekes családapa vagyok! Ibolya János.” Hja, kérem! A szerelmi líra nem gyerekjáték, ; különösen, ha Fűz Ede és a hatgyermekes Ibolya János műveli! Üj Rezső Már a komor tél is bé kezd« állam, A folyóvizeket jéggel befagyta!»!. A nagy hó borító el szintén a földnek. Nem látsz már sem mezőt, sem pedig (fát zöldnek, Mert Boreäs a fa levelét lerázta, A föld zöldjét pedig a fa elgyalázla. A mezei pásztort füstös kunyhójába Szorítá s falusi embert házikójába. Toronyi kortársai közül versbe foglalt szolgájának. Vastag Balázsnak jellemét ismerhetjük meg tüzetesebben a műből. Bárhol lép elénk, mindig ismeretekkel gazdagít a korról, ha a szerző olykorolykor messze kalandozik is a történeti hűségtől. A szolga kisnemes-fi urát kezdetben vadászatokra kíséri el. Gyakorlatlan még a vadász. Zsákmány híján leül, hogy tüzet rakjon. Közben Balázs a kutyákkal nyulat fogat. Máskor vadat hajt ura nyílhegyére, aki már vadász- szá nőtt. Ott találjuk ura mellett, ha párbajt vív; Kétegyhúzi mezót párbajhelynek tészi. Erős Vastag Balázst ottan mellé vészi. Végül a legnemesebbre szánja magát, követvén urát a halálba: Vastag Balázs, urát felette siratta, Gyászos kimúlását felszóval jajgatta. Tulajdon kardjába bele ereszkedett, Életének ekképpen ö is véget vetett. A végvári harcban élő nemesek egymás közti viszonyára is találunk néhány utalást. Amikor Toronyi elfogta a borosjenői béget, a nemesi rend kimondhatatlanul örült a hírnek. Egy alkalommal nagyszabású Tamás-napot tervezett Toronyi. Első gondolata a nemesség hadnagyának meghívása volt. Tamás mindig szem előtt tartotta, hogy a nemesi rend jó hírét hallja vadászaton vagy harcban elért eredményeiért. Míg Toronyi bátorságával, hadi tudományával Balázs fölött állt a harcban, addig a vele egyenrangúak mind egyenlők a harci erényekben, kivéve a kapitányt, akinek Tamás feje fölé nőtt. Akárhol mozognak a bajnokok, úgy követik őket a harci eszközük, mint az árnyék. Kerecsényi kapitány hosszú, pántos kardot köt oldalára. Balázsnak mindig „öve mellett van hét fontos vasa”. Egy csatajelenetet idézünk. Éppen öldöklő küzdelemben állnak a gyulai vitézek: Hirtelen öldöklő fegyvereket rántnalv, Dárdát, paizst s hegyestört kezekben [tartanak. Húsz fontos buzogányt szorít» övében Toronyi, s hegyestört villogtat kezében. A törpk táborban vaskosabb fegyvert találunk. Száz fontos bu- mákot (golyót) szórnak rontó ágyúikból, és minákkal (akna) robbantják a vár falait. A magyarok és törökök viseleti szokásáról, gondolkodásmódjukról sok értékes adatot gyűjthetünk a hősköltemény olvasása közben. A korabeli ábrázolási módszer nyomában haladva előítéletek vezérlik a népi szerzőt, amikor alakjai jellemének ábrázolását kísérli meg. Míg jogos büszkeséggel beszél a Körös—Maros közéről Gyulára sereglett honvédő harcosokról, az ellenség képességeinek lekicsinyléséhez jut, s ezzel amazok értékének hitelét aláássa a kritikus utókor szemében. Mi jellemzi a magyar vitézeket? Mint az oroszlán, oly bátrak. Toronyinak egymagának „négy törökök hánytak leset”, s mégis ő győzött. Lovának „minden lépéseiben tüzet ád patkója”. Vastag Balázs csikorgatja fogát mérgében. Hét fontos csákányát öve mellé téve, lovával a csukott kapun úgy átugrat, hogy körmeit sem sérti. Lovukon a szerszám sallangos, bogiáros. Bársonyos nyergüket tigrisbőr fedi. A törökök bőujjú inget, bu- iyogós nadrágot és „csajmá”-nak nevezett tartársüveget viselnek. A mű egyik részében együtt találjuk viseletűk sok jegyét: Skarlát bug.yogoja, patyolat bujája Arany boglár függött a bujája csúcsán, Tizennégy arany gomb villogott [dolmányán. Ha igazát erősítette az elfogott török, fejére tette kezét. Míg Toronyi nagylelkűen megkegyelmezett a fogságba esett török ellenfelének, addig amazok a „gyaur esecsszopónak” sem irgalmaztak. Válaszul a magyarok az elfogott pasát a sertés istállójába zárják, és leöntik egy dézsa moslékkal. Jelzőikkel sem fukarkodnak, ha az ellenségről esik szó: „Kuczuk pasa merő haramia”, „török agyar”, „csajmás íejűek”, „prédáié vadkanok”. Érdekesen vegyülnek a népköltő művében a népi epika és a barokk költészet jellemző vonásai. Különben sincs sok csatlakozó- pontja a két költészetnek, s a jószándékú szerző nem tehet mást, mint színes koszorúba fonja. A barokk költészet kedvelt szereplői a görög-római mitológia alakjai. Mars hadisten nyomában jár gyulai védenceinek, így baj nem eshet, s ha meg kell halniuk, hőssé magasztosulnak. Ceres, a földművelés istennője bőven osztja a termést, ugyanakkor Bacchus borról, dalról és vidámságról gondoskodik. Boreás rázza le a Körös-menti fák levelét, aki a görögrómai mitológiában az északi szél istene. A barokk epika kedvelt egyszarvúja, az unikornis sem hiányzik a költeményből. Egy jellegzetes barokk szarvasvadászatta! találkozunk a „Toronyi Tamás elaluszik” című tejezetben. Hatalmas ebfalka veri fel a vadont, hogy a hős vadász felhúzott nyilának egyetlen vesz- szője pontosan a nemes vad szügyé- be fúrja magát. S milyen merev barokk ember Toronyi Tamás anyja vérszín koporsójánál! A török felett aratott győzelem érzése útját állja könnyes megindulásának. Páncélba öltözött teste sem hajlik a ravatal fölé . . . Maga Toronyi a barokk eposzokra jellemző hőssé emelkedik a mű utolsó fejezeteiben, aki hadrendbe állítja a gyulai vár védőit, közben maga egyéni csatát vív a rátámadó sokszoros túlerővel szemben. A magyar népköltészet hagyományát ápoló fordulatok, ha bűvé patakként elő-előbukkannak, melegséget árasztanak. Miként Garay János humoros remekének (Obsitos) idegenjei, Vörös Mihály pasája is magyar nevet vesz fel: „Én vagyok a híres vad Eligán Gábor”. Néhol azok a népi vonások ütik át a hűvösen lüktető ritmust, amelyekkel később Aranyunk teletűzdelte Toldiját: Thurzó Zsuzsanna. Toronyi anyja, csakúgy, mint Toldi Lőrincné, virraszt, aggódik, álmot lát a halál torkában ácsorgó fiáért. Tartaná vissza, de Tamás megy a csatába. Toronyi Fakója és Toldi Rigó lova egyformán egyéni sorsot formál. Ha feltűnik a láthatáron, megfordul gazdája balsorsa: De Eligán nem bír semmiképp [Tamással. Végre tilckadni is kezd fehér hattyúja, Midőn még jól újít Toronyi Fakója. Eligán úgy hetvenkedik, mint Arany Mikolája, s Toronyi párbaját is szemmel tartja az ajándékosztó király. Toronyi és Vastag Balázs csobolyóból kortyolják a bort, s a nap Vörös Mihálynál is ,méne ozsonnára’. Toronyi Tamás Erdély utolsó nagy fejedelmének, Kemény Jánosnak anyai nagyapja. Ez a felismerés kötelez minket, aminek most, a Toronyi Tamás gyulai vitézségéről szóló hősköltemény újabb taglalásával részben eleget teszünk. VIRAGH FERENC
