Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-14 / 192. szám
4 NÉPűJSÁa I960, augusztus 14., vasárnap Munkás hétköznapok j » Á vonataik ma in ugyanúgy közlekednek, mini, más napokon. ■ Csak éppen az állomásokról, a szerelvényekről árad szét valami ■ ünnepélyes hangulat. Az állomások épületein nemaetiszímű és vö- > rös zászlót lenget a szél, a mozdonyokat ötágú vörös csillag dí- ■ szíti. Ünnep van ma. Országszerte ma tartják a X. vasutasnapot. Az ; ünnepet mindenütt szorgalmas munka előzte meg. Ez avatja a mát • igazi ünneppé, Hegedűs Pál, a békéscsabai MÁV fűtőház kocsilakatosa régi ember a vasútnál. 1936-ban kezdte, sokfelé járt. Dolgozott Aradon, Brassón, 1943 óta pedig megyénkben javítja a vasúti kocsikat. Másfél év múlva, a hosszú szolgálat után nyugdíjba megy. Addig is azonban, akárcsak eddig, szívesen adja át gazdag tapasztalatait a fiataloknak, köztük a képen Is látható Kovács Mihálynak. Kényes jószág a mozdony. Mindig akad rajta valamilyen munka, amit sosem szabad elmulasztani. A lelkiismeretes karbantartást meghálálja, nem hagyja cserben útközben vezetőjét és fűtőjét. Érkezés után Ballangó János és Simon csőfúva- tók a füstcsöveket tisztítják. Szabó István fűtő a hosszkazánt olajozza, Mlinár Pál fűtő pedig a hengercsavarokat húzza meg. A kényelmes, biztonságos utazáshoz kevés azonban csak a jó mozdony vagy motor. A pályának is rendben kell lennie, hiszen a síneken futnak a hosszú tehervonatok, a kecses személyvonatok. Erről a Pályamunkátok gondoskodnak, akik hol hőségben, hol dermesztő hidegben ott vannak munkahelyeiken. Kun László elő- munkás brigádja delta- vágányt javít. Felelősségteljes a vasutasok munkája. Emberek élete, óriási : értékek vannak rájuk bízva. A mai ünnepen, a X. vasu'taenapon : őket köszönti az ország népe. Volt direktóriumi és intéziizottsági tagokat Mák meg az ünnepi tanácsülésekre a szarvasi járásban A tanácsok fennállásának tű. évfordulója és alkotmányunk ünnepe ajkaméból ünnepi tanácsüléseket tartanak megyénk községeiben: Szarvason az üléseken a tanácsokban 10 éve dolgozó elvtársikat és az ugyanannyi idő óta aktíva*» dolgozó tanácstagokat emléklappal ajándékozzák meg. Csaknem száz járási és községi tanácstag és tanácsi dolgozó kap emléklapot a szarvasi járásban. Az ünnepi tanácsülésekre meghívták az 1919-es Tan ácsköztársaság volt direktóriumi, intézöbi- zotteági tagokat és a Tanácsköztársaság idején más funkciót betöltött idős veteránokat Kongó, Laosz... a világ balra tart A mi az utóbbi időben három világrészen történik — Afrikában, Ázsiában és Dél-Ameri- kában —, cseppet sem bátorító az imperialisták számára. Sokhelyt forró — ég a talpuk alatt a föld. A politikai földrengésjelző-készülékek a világ legkülönbözőbb tájairól jelzik: a világ balra tart! gítségével Kongó mégis megőrzi területi egységét, nem sikerül Katanga t elszakítani? A legjobban szeretnék Kongót visszatéríteni az imperialista érdekkörbe, s ezért — nincs más hátra, mint látszólag Harc Kongóért, harc Afrikáért A legforróbb pont: Kongó. Ügyesebb gyarmatosító hatalmaknak sikerült a neokolonializmus módszereivel elérni, hogy „simán” függetlenséget adnak egy afrikai országnak, de ottmaradnak bankáraik és politikai tanácsadóik, katonatisztjeik és megvásárolt fekete politikusaik a kulcspozíciókban. A helyzet így kényelmetlenebb, a kizsákmányolás nehezebb, de befolyásuk többé-kevésbé megmarad. Kongóban ez a módszer egyelőre nem vált be. Kongó népe azonban harcba kezdett, az afrikai népek támogatják, és már az a „veszély” fenyegetett, hogy az ENSZ megkerülésével afrikai csapatok verik ki a belga gyarmatosítókat Kongóból. Ez túl sok lett volna a függetlenségből, és az imperialisták a Biztonsági Tanácsban megszavazták a határozatot, másodszor is: a belga hadseregnek ki kell vonulnia Kongóból. Csúnya, képmutató imperialista játék folyik Kongó körül. A belgák most nyíltan kimondják, hogy becsapták őket: azt ígérték, hogy az ENSZ segítségével biztosítják az imperialista befolyást a független Kongóban is, és ök is részt kapnak a zsákmányból. De Belgium itt tizedrangú szerepet játszik. Elsősorban az volt a fontos, hogy Amerika az afrikai népek függetlenségének védelmezőjeként szerepelhessen, hogy ne engedjék a Szovjetunióhoz, igazi támaszukhoz közeledni az afrikai országokat. Többről van szó, mint a hatalmas és gazdag Kongóról: az imperializmus pozíciói forognak kockán egész Afrikában. Nagyon bonyolult probléma ez. A szomszédos Rhodéziából az angolok kacsintgatnak biztatóan a kincses Katamgára, nem bánnák, ha Kongótól független, külön államként kerülne az angolszász imperialisták befolyási körébe. De ha Katanga ügyében túlságosan makacsok, ezzel a Szovjetunió felé tolhatják az egész Kongót. És mi lesz, ha az afrikai népek seEgy rejtélyes A legkevesebbet a világ „forró pontjai” közül Laoszról tudunk. Az tény, hogy az 19f>4-es genfi egyezmény után, amely a hajdani I indokínai francia gyarmatot fel-1 számolta, és helyébe négy független államot (két Vietnam, Laosz és Kambodzsa) állított, az amerikaiak már szerveztek egy államcsínyt Laoszban. Akkor a felszabadulásért küzdő Patet Lao erőit támadták meg, illegalitásba szorították, letartóztatták és üldözték a legjobb hazafiakat, végül megszegték magát a genfi egyezményt is, és Laoszt amerikai támaszponttá kezdték kiépíteni. Tavaly újból fellángolt a harc a Patet Lao guerillái és az amerika- barát Somsanit-kormány között. Most azonban teljesen váratlanul a második laoszi ejtőernyős osztag századosa, Kong Le államcsínyt hajtott végre, elfoglalta a fővárost, míg a király és az ame- rika-barát kormány a vietnami határhoz közelebb fekvő Luang Prabang városban időzött. A Vientiane! rádió közölte az új laoszi vezetők programját. Ennek lényege: segíteni neki. Végső esetben hosz- szú időre ENSZ-megszállás alá kell helyezni, hogy szabadságával élve ne fogadhassa el az egyetlen önzetlen segítséget, amit kaphat, a szocialista országokét. Az imperialisták gyanakszanak, hogy Lumumbával nem sikerül megkötni ezt az üzletet. Ezért szüntelenül szítják a törzsek és tartományok közti ellentéteket, a pozícióharcot Lumumba és az új állam elnöke, Kaszavubu között. államcsíny „megvédjük a függetlenséget, a jogot, a szabadságot, a királyt és a vallást az idegen, amerikai betolakodóktól, akik rabbá tették a laoszi népet. Megszüntetjük a testvérháborút, amelyet a régi uralkodó klikk a Patet Lao erői ellen folytatott. Laosz legyen semleges ország, a külföldiek távozzanak innen, jó barátságot akarunk minden országgal, amely hasonlóképpen barátsággal közeledik hozzánk.” Politikailag nem gyakorlott, a „jó királyban” bízó, nem valamiféle kommunista program ez. De amerikaellenes, imperialista-ellenes, és az elég volt ahhoz, hogy Washingtonban már kijelentsék; nem ismerik el az új laoszi hatalmat, sőt a SEATO államainak tanácsát rendkívüli ülésre hívták össze, megtanácskozni: hogyan lehetne „megvédelmezni” Laoszt. Semmi kétség, Laoszban baloldali fordulat történt. Nem „kommunista összeesküvés” szülte, hanem az imperialistákkal szembeni jogos elégedetlenség robbantotta ki. OCeMheAÁk- éhJbt XVIII. Esett már szó köztük régebben arról, hogy Kati be szeretne jönni a városba dolgozni. Feri azonban „éretlennek”, butaságnak tartotta Kati gondolatát, ö sem tudta miért, de valahogy restell- te volna magát, ha feleségét elhozza a tsz-ből. — Butaság — mondta egyszer Katinak —, majd azt mondják, hogy én akarlak elhozni onnan. Maradjál csak, jó helyed van ott. Kati nem szólt azóta sem, de nem mondott le tervéről. A múlt vasárnap, amikor sétáltak a városban, újra jelezte Ferinek, hogy ő még parázson tartja elképzelését. — Apukám — kapaszkodott két kézzel Feri karjába —, tudod, hogy milyen fárasztó olyan mesz- sze kijárni dolgozni? Feri gyanútlanul válaszolt: — Tudom, de mit csináljunk? Abba akarod hagyni a munkát? — Dehogy akarom! Csak, mit gondolsz, nem lenne jobb, ha itt bent keresnénk valamilyen munkát? Könyvelést tudok csinálni. Feri nem szólt semmit. A kirakatra mutatott egy mama-ruhára. — Nemsokára ezt hordod te is, tetszik? — Nem tudom, egyelőre még jé ez is... majd keresünk, ha szükség lesz rá. — Katit nem nagyon érdekelte most a mama-ruha. A bejövetel járt az eszébe, és nem engedte Ferit, hogy kibújjon a válasz elől. — Lehet, hogy valamivel kevesebbet keresnék, de mégsem lenne olyan strapás. Hát nem sajnálsz? — érvelt most már a gyengéd nem fegyverével. — Ugyan, nem sajnállak!? De tag vagy a tsz-ben, s most ki akarsz lépni? Butaság! — Miért? Nem lépek én ki, a föld járadékot továbbra is megkapják anyuék. — Hm — húzta el a száját kissé gúnyosan Feri. — Nagy szüksége van a tsz-nek az ilyen nem dolgozó tagokra! Akár ki is léphetsz, úgy legalább javítod a statisztikát. — Persze, mert te nem törődsz velem... — Nem törődök, folyton csak ezt fújod! Miért ne törődnék? De azt mégsem akarom, hogy azt mondják: na, már Kerekesné ts menekül a mezőgazdaságtól... — Nem mondják, az elnök elvtárs megérti. Feri nem vitatkozott tovább. Rábízta Katira, csinálja úgy, ahogy jobbnak látja. S mivel Kati mindenáron a városba akar jönni, Feri ellenére is hétfőn reggel rögtön szólt az elnöknek. Kérőén, szinte könyörögve adta elő tervét. — Mit akarsz, Kati?! — csattant fel az öreg, amikor végighallgatta az asszonyt. — Itt akarsz bennünket hagyni? Mit nem képzelsz!? Eszem ágában sincs, nem egyezek bele és kész! — Pedig éppen az elnök elvtársat akartam megkérni, hogy segítsen helyet keresni valamelyik vállalatnál — mondta hízelgőén Kati. — Hát te lány, téged elhagyott a józan eszed! Mit szól ehhez Feri. Persze, ő követeli, mi a fenének is kérdezem? Hát vedd amit mondok szentirásnak: Tőlünk csak önkényesen mehetsz el. Beleegyezést ne várj tőlem. S utána megnézheted magadat, hogy mit mondanak a tagok. — Akkor elmegyek a párttitkárhoz, ő biztosan segít. Mert az elnök elvtársnak könnyű, itt lakik a szomszédban, s nem kell minden reggel gyalogolnia. — Kibirod, nem árt az a gyereknek ... Később meg majd kitalálunk valamit __ N em jutott Kati többre. Az elnök hallani sem akart róla. És hiába, ha ezek az asszonyok valamit bevesznek a fejükbe, ember legyen a talpán, aki észhez téríti őket. Kati kilincselt a párttitkárnál is. — Szabó bácsi, hallgasson meg, nem akar senki segíteni. — No, mi baj van Kati, mondja csak. — Szabó bácsi tudja, hogy beköltöztünk a városba...
