Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-05 / 184. szám

4 NÉPÚJSÁG I960 augusztus 5., péntek „A politikai és társadalmi szervek együttműködésének tulajdonítom a jó eredményeket Eleken“ A megyei tanács népművelési osztálya a kéthetes továbbképző tanfolyam hallgatóit — népmű­velési felügyelőket, művelődési- otthon-vezetőket, társadalmi és tömegszervezeti kultúrfelelősöket — egynapos tanulmányútra elvit­te Elek termelőszövetkezeti köz­ségbe. A művelődési ház munkájáról, az elért eredményekről Nyisztor György, a művelődési ház vezető­je tájékoztatta a jelenlevőket, akik nagy érdeklődéssel néztek szét a jól felszerelt könyvtárban, klubszobákban, szakkörök termed­ben és elbeszélgettek a község ve­zetőivel, dolgozóival. — Nekem az tetszett a legjob­ban — mondotta Kis Rózsi, a MÉSZÖV kultúrosa —, hogy mű­velődésügyi problémákat tanul­mányoztunk, de egész nap velünk volt Fazekas György községi párt- titkár, Tóth Mihály tanácselnök, Borgye György tsz-elnök és Szat­mári Sándor tsz-főagronómus. Az eleki jó eredményeket főleg a politikai és társadalmi szervek jó együttműködésének tulajdonítom. Meglepő volt, hogy a Lenin Tsz vezetői pl. pontosan tudták, hogy mikor milyen rendezvény volt, és mi lesz az elkövetkező hónapok­ban. Nagyon szívükön viselik a lakosság művelődésének az ügyét, és ez meg is látszik. Nyisztor edvtáns elmondotta, hogy bizony egyedül képtelen len­ne mozgósítani egy-egy rendez­vényre a lakosságot. Náluk az ismeretterjesztő előadásokon leg­többször 400-600 hallgató előtt beszél az előadó A termelőszövetkezeti tagok na­gyon szeretnek eljárni a legkü­lönbözőbb témák vitájára Is. Ele­inte az ezüskalászos tanfolyam­hallgatói érdeklődtek főleg az új agrotechnikai módszerek iránt, de ma már irodaiam, színjátszás, film és egyéb művelődési lehető­ség is nagy tömegeket vonz. — Amikor a télen meghallot­tam, hogy Eleken, új művelődési házat avatnak, aminek átalakítá­sához és berendezéséhez jelentős anyagi támogatást kaptak, egy kicsit irigyeltem őket — mondot­ta Nátor Béla népművelési fel­ügyelő —, de most látom, hogy megérdemelték. Az elekiek nem Véletlen beszélgetés — Tessék mondani, volt errefelé eső? — szólított meg a békés­csabai irodaház előtt egy idős paraszt bá­csi. — Sajnos, nem hul­lott egy csöpp sem — válaszoltam és job­ban megnéztem. Ala­csony termetű ember. Rokonszenves, arcá­nak vonásai a ke­mény munkában el­töltött hosszú évekről árulkodtak. Szeme élénk érdeklődéssel csillogott. Olyan em­ber benyomását kel­tette, aki most lelné értelmét az életnek, és az a sok év csak nyug a nyakán. — Pedig nagyon kellene az eső — foly­tatta, ahogy ott egy­más mellett sétál­tunk. — Ügy láttam, hogy tegnap feljött a felhő maguk felé. Jó lenne a kukoricának, még egyet lökne raj­ta — magyarázta. Vajon egyéni gaz­da-e vagy termelőszö­vetkezeti? — gondol­tam magamban, mert szerintem nem mind­egy, mire várja az esőt az ember. Az is más, ha csak magá­ért és családjáért ag­gódik, az is, ha már egy egész közösség gondjainak részese. Megkérdeztem hát tőle, hova soroljam. — Sarkad! Ferenc vagyok, a gerlai Mag­vetőből — mutatko­zott be, és mint aki jelentős dolgot mond, hozzátette: már há­rom éve vagyok bent. Nehezen váltunk el, mert éreztem, még sok mondanivalója lenne. Hetvennégy év nagy idő, és most nyugdíjas. Van egy kis mellékjövedel­mük. Nem könnyű az életük, de nem is túl­ságosan nehéz, az a baj, hogy megöreged- ték. Két hetet aratott. Beteg a lába, már ne­héz a munka. Jó len­ne fiatal legénynek lenni abban a isz- ben... B. Z. várnak mindent tétlenül, sokat tesznek a lakosság neveléséért, szórakoztatásáért, tanulásáért. Igen hasznosnak tartom, hogy 11 szakkör működik náluk, ide idő­sebbek és fiatalabbak rendszerint eljárnak. Megtanulnak fotózni, motort szerelni, megismerkednek a legfejlettebb tudományos módsze­rekkel, aminek a mezőgazdaság­ban látják hasznát. Cselényi Béla lőkösházi népmű­velési ügyvezetőnek az tetszett legjobban, hogy a négy nemzetiség jól megfér együtt, közösen dolgoznak, szórakoznaK, rendeznek hagyományos ünnepe­ket, a könyvtárban a románok és más nemzetiségiek megtalálják az anyanyelvükön irt könyveket. A termelőszövetkezeti község veze­tőinek javára írja azt is, hogy tö­rődnek a cigányokkal, emberszám­ba veszik őket, munkát biztosíta­nak számukra, Eleken ők sem le­nézett, számkivetettek többé. Búcsúzóul elmondta Nyisztor elvtárs azt is, hogy sok szempont­ból előnyös a lakosság egyetlen termelőszövetkezetbe való tömö­rülése. A Lenin Tsz nemcsak az­zal segíti a művelődési ház mun­káját, hogy a tagok eljárnak a tanfolyamokra, a különböző ren­dezvényekre, hanem évente 12 ezer forint pénzt is ad a művelő­dési munka anyagi támogatósára. Ezek után a vendégek már nem csodálkoztak azon, hogy Eleken művelt, olvasott szövetkezeti pa­rasztsággal és jól nevelt ifjúsággal találkoztak. (a—r) 1h€ii j&btjie/iUUc Csak tizennyolc éven felülieknek — Mi volt ebben 18 éven alu­liaknak nem való? — jegyezte meg az egyik néző a Négyszáz csapás című film megtekintése után. Aztán a következő nap egyik ismerősöm, aki 17 éves, de elárulom, hogy már asszony, szomorúan jegyezte meg, hogy nem tudta megnézni a filmet, mert ő még nincs 18 éves. — Legjobban az bánt — mondta —, hogy a férjem el­mondása szerint semmi olyat nem mutattak, amit 16—17 éve­seknek nem szabad látni. Valóban elgondolkoztató ez. Egyébként is a Négyszáz csapás című film egy fiatal fiú életéről szól, ami igen tanulságos a mi társadalmunkban élő fiatalok számára is. Máskülönben ezek­kel a filmekkel nem vagyunk tisztában. Még régebben láttam az Utolsó paradicsom című fil­met, ahol egy csomó félmeztelen nőt mutattak be. A plakátra vi­szont azt írták, hogy 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Per­sze, ez nem azt jelenti, hogy azok nem mehetnek el. Sőt, a fiatalokat még jobban izgatja, hogy vajon mi lehet az, amit nekik nem ajánlanak és csak azért is elmennek. Ugyanebben a filmben volt egy vízalatti je­lenet, ami szerintem szintén nem való gyerekeknek. Nem sokat értek ahhoz, hogy ki vagy kik döntik el azt, hogy egy filmet hány évestől hány évesig látogathatnak. Az azon­ban bizonyos, hogy nem mindig reálisak ezek a döntések. Nem szakmám a filmkritika, nem is akarok erről írni. Amit eddig le­írtam, az a sok száz néző véle­ménye. Mindenesetre, én ezek­nek adok igazat. Láttam mái több filmet, melynek plakátjára azt írták, hogy 14 éven aluliak­nak nem ajánlott, de sokkal mé­lyebben belenyúlt a családi problémákba, mint esetleg az a film, amit csak 18 éves kortól szabad megnézni. Nem beszélve azokról a háborús filmekről, amit korhatár nélkül nézhetnek. Egy film szerintem mindig rámutat egy társadalom jó vagy rossz oldalára. Emberek küzdel­mét vagy semmittevését mutat­ja be az életben. Ezt viszont szükséges azoknak a fiataloknak is látni, akik már 16—17 élet­évüket tapossák. Ezzel csupán azt szeretném mondani, hogy szerintem felesleges ilyen magas korhatárt szabni egyes filmek­nél, hiszen a fenti eset is azt bi­zonyítja, hogy több lány van már, aki 17, sőt 16 éves korában férjhez megy. Akik azt hiszem, nem keU mondanom, már isme­rik az életnek ilyen irányú ol­dalát. Véleményem szerint min­dig a szülőnek kell eldönteni azt, hogy vajon az ilyen vagy olyan témájú filmre elengedi-e fiatalkorú gyermekét, vagy sem. Egyébként az sem lehetet­len, hogy némely esetben a kor­határ megállapításában az ér­deklődés felcsigázásának a szán­déka rejlik. Jamtyik Tibor APRÓSÁGOK így is lehet Jelentéktelennek látszó apró­ság, talán mindennap történik eh­hez hasonló, mégis írni kell róla, mert ezek az aprónak tűnő dol­gok teszik derűssé, kedvessé nap­jainkat. Nemrég történt Békéscsabán, a 71. számú Ruházati Boltban. Egy fiatalasszony törülközőket vásá­rolt. Sokáig válogatott, volt mi­ből. Az egyik vastag frottír, a má­A magyar rapszódia rövid volt, de felejthetetlen ‘ A napokban kedves vendéget fogadtak a bé­késcsabai Balassi tánc- együttes tagjai: szűkebb hazájukban meglátogat­ta őket a 36 éve Fran­ciaországban élő Reiner Béla és felesége, aki messze idegenben tol­mácsuk, vezetőjük, jóte­vőjük volt. — Nagyon megszeret­tem ezeket a kedves, mindig mosolygós, tem­peramentumos csabai fiatalokat — mondatta őszintén Reiner Béla. Magyarországon jártom- ban nem állhattam meg, hogy első utam ne ide vezessen hozzájuk. Na­gyon boldog vagyok, hogy láthatom újból azo­kat a fiatalokat, akik Franciaországban fe­gyelmezett magatartá­sukkal, gyönyörű műso­rukkal öregbítették a magyarok jó hírnevét. — Nagy öröm volt számomra az ő sikerük. ami nem egyszerűen si­ker, hanem a sikerek sikere volt. Mi nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a magyarok kultú­rában sem maradtak le. A balassásokat nagyon a szívükbe zárták a fran­ciák, és kijelenhetem, hogy ha valamelyik együttes magyar csopor­tot akar valamikor ven­dégszereplésre meghívni, akkor elsősorban a ba- lassásokra gondol. Örömmel beszél a csa­bai fiatalok kedves Bé­la bácsija arról is, hogy a francia lapok első ol­dalon emlékeztek meg a magyarok nagy sikeré­ről, elismeréssel nyilat­koztak róluk neves fran­selők és fizikai munká­sok. — A hollandok pl. azt kérdezték tőlem, hogy egyes figurákat hogyan csinálnak — emlékezik vissza a történtekre. —* Hát ne tőlem kérdezitek — mondtam nekik —, én vem vagyok táncos. Nagyon szép volt a fel­vonulás, a magyarok középen meneteltek a 20 ezernyi tömegben: sok tapsot kapták a rög­tönzött bemutatkozási műsorukért is. Találóan írta egyik francia lap: „A magyar rapszódia rö­vid volt, de felejthetet­len.” Elmondotta Reiner azt is, hogy véleménye sze­rint a csabai táncegyüt­cia operaénekesek, színi —les azért érhet el ilyen kritikusok egyaránt. Mo­solyogva meséli: a fran­ciák egyáltalán nem akarták elhinni, hogy nem hivatásos táncosok, hanem tanulók, tisztvi­jó eredményekett mert olyan ifjúságot és kul­túrát pártoló, embersze­rető vezetőjük van, mint Gécs Jenő, és rendkívül jó koreográfusuk, Born Miklós személyében. Na­gyon tetszett neki az is, hogy az együttes tagjai szinte testvérként szere­tik egymást, összetarta­nak, szívesen segítenek egymásnak, s ha vala­melyik hibát követ el, nem támadnak rá go­rombán. Búcsúzóul elmondotta a Franciaországban élő házaspár, hogy remekül érzik magukat idehaza, öröm számukra, hogy amerre járnák, szépen öltözött felnőtteket, gyermekeket, rengeteg új házat, intézményt lát­nak, amire 36 évvel ez­előtt gondolni sem lehe­tett. Franciaországból nagyon sokan szándé­koznak ellátogatni hazá­jukba, és a magyarok­nak nincs szégyelnivaló- juk az elviselhetetlen nyomor elől évtizedek­kel ezelőtt kivándorolt honfitársak előtt. ARY RÓZA sík csíkos lenvászon, a harmadik pamut, nagy rojtokkal a végén, s az eladó még a raktárból is kiho­zott egy tucatra valót, hogy még nagyobb legyen a választék. A fiatalasszony nehezen döntött Forgatta, nézegette a bemutatott darabokat Vizsgálgatta, melyik a szebb, jobb. Végül fizetett. Ö nem vette észre, amit a eso- magolóban dolgozó férfi. — Marika kérem, adjon ehe­lyett egy első osztályút — kiáltott az eladónak —, mert olyat szám­lázott. A vevő meglepődött, azután, amikor kicserélték, hálás mosoly- lyal köszönte meg a pult mögött ' álló dolgozó figyelmességét. Nem csapták be még véletlenül sem, pedig talán otthon sem 'átta vol­na meg a tévedést. Lám, így is lehet dolgozni. Jégbehütött sör Már megszoktuk, hogy ha Bé­késcsabán sörre szomjazunk, min­dig jégbehütött sört kapunk bár­melyik italboltba, étterembe té­rünk be. Ez így is helyes és így is jó. Éppen ezért kicsit kellemetle­nül érintett bennünket, hogy ami­kor egy tikkadt nyári estén betér­tünk a ligeti sörkertbe, szinte me­leg sört kaptunk. Annál kelleme­sebb volt, ami azután történt, ami. kor ezt szóvá tettük. — Sajnos, kérem elfogyott a csapolt sörünk, amely jégbehütött volt — szólt kedvesen mosolyog­va a fehérkötényes fiatalasszony, aki a sört felszolgálta, majd így folytatta. — Az üveges sört most bontottuk, még nem volt időnk jégre tenni, de ha tetszene várni néhány percet, akkor ezt viszem és már kissé hidegebbet tudunk hozni. Valóban, Nem keltett sokat vár­nunk és már hozta is a frissen hűtött sört. Nem volt jéghideg, de kellemesen hűs, s ettől-e, vagy a felszolgáló udvariasságától, de egyszeriben igen jókedvünk lett Hát igen, ilyenek vagyunk. Baleset Délután öt óra körül mindig na­gyobb a forgalom a Sztálin úton. Ilyenkor jönnek haza az emberek a hivatalból, a munkahelyről. Egyeseknek sietős dolguk akad, bevásárlás a vacsorához, rohanás a napközibe a gyerekekért, mások ráérősen sétálnak, munka után jól esik egy kis séta. Egy ifjú házaspár is ilyen ráérő­sen sétált, előttük háromkerekű biciklin virgonc kislány kariká- zott. Nem figyelt előre, s egyszer- csak egy ütődés hallatszott, amit keserves sírás követett. Az egyik bolt kirakatát rendez­ték éppen akkor. A kirakatüveg nyitva volt, s az éles vas szélének ment neki fejjel a bicikliző kis­lány. Az ütés vérző sebet ejtett a homlokán, s a szülők hirtelen azt sem tudták, mit tegyenek. Az esetet sokan látták és a ja- vr latok is mindjárt megszülettek. A napokban ismét kirakatot rendeztek itt Az üveg nyitva volt, de mindkét szélén vastag vászon­burkolat, hogy ha a figyelmetlen kislányok, kisfiúk ismét nekimen­nének, a puha anyag megvédje őket az ilyen balesetektől. Ez is apróság, mint a többi, de jóleső érzés, hogy így törődünk egymással. Kasnyik Judit

Next

/
Thumbnails
Contents