Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-28 / 203. szám

4

NÉPÚJSÁG

I960, augusztus 28., vasárnap

A kardoskúii mozgóbolt

Minden reggel megáll valamelyik kardoskúti termelőszövetkezet fogata a helyi italbolt udvarán, s Hutai János rakodni kezd a fed eres, lapos kocsira: néhány karton cigarettát, citromot, fűszerféléket, néhány láda sört, bort, pálinkát. Feltesz mindig néhány tojásos ládát is, attól függően, hogy milyen nap van: szombatonként ötöt is. Miután minden fent van, elindul a kocsi abba a tsz-be, ahonnan a fogatot küldték: a Békébe, a Petőfibe, az Ezüstkalászba vagy a Kossuthba.

— Jön a mozgóbolt — kiáltanak szüleiknek a tanyasi gyerekek. Messziről megismerik, hiszen Júl. 15. óta többször végigdöcögött már a mozgóbolt minden dűlőn. Kresmayer Istvánék tojással megrakott kosárral várják mindig a mozgóboltot: azzal fizetnek — gyakran 150-200 darabbal — egy egész hétre elegendő cigarettáért, néhány deci pálinkáért, több üveg sorért és egyéb dolgokért. S nemcsak ők, hanem Gombkötő Lajosék és még sokan mások is. Nem győzik eleget dicsérni a mozgóbolt kitalálóját. Hogyne, mikor nem kell begyalogolni, biciklizni a faluba egy kis italért, cigarettáért, s az eladó tojást sem kell a piacra cipelni: Hutai János felvásárolja a földművesszövetkezet, helyesebben a baromfifeldolNagy sikerrel szerepelt augusztus 20-án Pitvaroson a nemzetiségi fesztiválon a szarvasi nőtanács szlovák népi együttese. Az együttes a „Kmotrovci” című há- romfelvonásos, énekes, zenés, táncos műsorával lépett fel. A sikeres fellépés után számos termelőHutai János elkészíti az árut a kővetkező napi útra

gozó vállalat részére. A múlt szombaton is 1550 tojással tért vissza a tanyavilágból, de volt úgy is, hogy 1800 darabbal.

Az adok-veszek-et nem Hutai János és nem is a földművesszövetkezet vezetői, hanem a tanyaszövetkezetben és állami gazdaságba kaptak meghívást. Szeptember 20-án országos körútra indul az együttes. Többek között Komárom megye szlováklakta községeiben is ellátogatnak. A körút után, október 1-én ismét Szarvason lépnek fel, ahol közkívánatra adják elő az új műsort.

siak találták ki. Ök javasolták, hogy vásárolhassanak a nekik úgyis eladó tojáséit a mozgóboltból, s az ötlet eddig 15 ezer tojást eredményezett. Ki tudja hová került volna ennek a fele vagy egésze? A szövetkezeti vagy állami kereskedelembe aligha.

Egy kicsit sokat időztem a tojás felvásárlásnak eme módszerénél. Azért, mert újszerű, hasznos, minden földművesszövetkezet rendszeresíthetné. Igaz, hogy kezdetben az 1945—46-os esztendők inflációját juttatja eszünkbe, amikor a tojás volt az egyik fő valuta. Oda se neki — valuta az most is! De ha nem tojásért adják a mozgóárusok a különböző árut, akkor is, érdemes is, szükséges is a tanyavilágban mozgóboltot rendszeresíteni, az ottani lakosok szükségletének kielégítéséről gondoskodni. És nem is csak aratáskor: kell a cigaretta mindig, s jól esik egy üveg sör vagy bambi tavasszal a cukorrépát egyelőknek, a kukoricát kapátoknak vagy ősszel a törőknek. A kadoskúti Béke Tsz már befejezte a cséplést, de a határban különböző munkát végző tagok most is úgy lesik, várják a mozgóboltot, mint amikor a cséplőgépnél dolgoztak vagy mint mikor arattak. Hutai János azt mondja: amíg a dűlőutakat járni lehet, vagyis az őszi esőzésekig nem ..csukja be” a mozgóboltot, így helyes!

Pályázati felhívás

A néphadsereg politikai csoportfőnöksége, a Belügyminisztérium, a határőrség és a munkásőrség országos parancsnoksága a Népművelési Intézettel közösen pályázati felhívást ad ki színdarabok és dalok írására, illetve szerzésére. A pályázaton részvevő írók és zeneszerzők drámai művekben és dalokban ábrázolják a fegyveres erők kötelékében szolgálatot teljesítő katonák, határőrök, rendőrök és munkásőrök férfias helytállását, népünk biztonsága, hazánk védelme érdekében vállalt nemes hivatását.

A pályázatra beküldhető: egyfelvo- násos színdarab, jelenet, kórusmű, menetdal vagy lírai dal. A jeligés pálya- műveket 1961. január 31-ig kell beküldeni a HM politikai csoportfőnökség kulturális osztályához, Budapest V., Balaton utca 5—7. A pályázat eredményét 1961. március 31-én hirdetik ki. Minden művészeti ágban az első három helyezettet díjazzák. Az egyfelvo- násos színdarabnál hatezer forint, jelenetnél háromezer, kórusmünél ötezer, a dalműveknél háromezer forint az első díj.

Huszonegyéves fiatalember ül előttem a sezlonon. Hátát a falhoz támasztja, két kezével a sezlonra támaszkodik. Bátor tekintetű, egészséges fiatalember, s mégis boldogtalan egész életére: mind a két lába hiányzik, csak két csonk mered felém. Amikor megkérdeztem, hogyan történt, hangja már nem csuklik el, bátran beszél, miközben két kövér könnycsepp legördül arcán. Külsőleg már kezdi megszokni e kérdést — hiszen ki tudja hányszor és hányán mondatták el vele tragédiáját —, de a szive mélyén soha nem nyugszik meg a történet. Mint akinek már minden mindegy, úgy beszél D. G.

„A múlt évben húsúéikor történt ... Mint mások, én is útnak indultam locsolkodni az ismerősökhöz, majd a menyasszonyomhoz ... Mindent megittam amit autak... Az esti órákban, amikor a menyasszonyomtól elbúcsúztam, már nehéz volt mennem. De képtelen voltam uralkodni magamon. S az Ipartestület söntésében még két féldecit megittam... Itt kezdődött az én tragédiám ... Amikor a Békés és Murony között közlekedő nagyvonat sínpárja mellett hazafelé bandukoltam, már úgy éreztem, összeesek. Leültem a síntől egy méterre elhelyezett jelzőkőre .. , Ami ezután történt, arra már nem emlékszem. De arra míg élek mindig, hogy másnap, amikor magamhoz tértem, közölték velem: mindkét lábam levágta a vonat...”

E szavak után elhallgatott, s hosszam néztünk egymásra szótlanul. Tragédia, egy életre szóló tragédia. S amint e szavak súlyát mérlegeltem D. G. tovább folytatta élete szomorú történetét. Elmondotta, hogy több mint három hétig élet és a halál között lebegett, de a békéscsabai kórház orvosai mindent megtettek, amit emberért meg lehetett tenni. „Bár haltam volna meg” — mondja, miközben óvatlan pillanatban jobb keze fejével letörli arcáról a könnyet.

„Nehéz lenne azt elmondani, hogyan küzdöttek értem a kóregy életre

ház orvosai. Ki tudja hány liter vért kaptam azért, hogy életben maradjak... De mit ér az életem? Képtelen vagyok arra is, hogy erről a sezlonról leszáll- jak, hogy az utcára kimenjek, hogy egy pohár vizet töltsék ... Alkohol! Most már tudom mi az, hiszen egy életre nyomorékkát tett..

Talán másfél óra hossza is eltelt, amíg beszélgettünk, amikor megkérdeztem tőle: nincs semmi kivezető út számára? E kérdésem után szemében a reménynek pici kis szikráját láttam felvillanni. Ügy mondta: talán lesz. S azzal folytatta, hogy az SZTK, s üzem, ahol édesapja dolgozik, mindent megpróbálnak, hogy segítsenek visz- szavinni az életbe. Talán hamarosan műlábakat kap külföldről, meg háromkerekű biciklit, s a kettő talán majd segít valamit. Lehajtott fejjel beszél arról, hogy nősülni akart, de most már nem. Azt mondja) hogy sohasem. „Nem akarok egy másik emberi életet is tönkretenni” — mondja. S a motorszerelést, amit évekkel ezelőtt megtanult, melyet annyira szeretett, soha nem folytathatja. Javasolták neki legyen kosárfonó: azt ülve is tudja csinálni. S ő hajlott a szóra, mert mi mást tehetett volna. Kosárfonó lett, helyesebben lesz, mert nem akarja, hogy betegeskedő apja öt testvérén kívül még őt, a hatodikat, a legidősebbet is — akit hiába figyelmeztettek, intettek, hogy ne igyon

— eltartsa.

Egy ember története ez, méghozzá tragikus történet, melyet az annyiszor emlegetett alkohol okozott s gyenge jellem, mely kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a kábító féldecis poharat visszautasítsa. Nem vigasz, ha azt mondjuk, hogy nem ő az első, akit egy életre tett tönkre az ital. Nem vigasz, sőt tragikus, számára s a társadalom számára egyaránt.

Tanítson mindenkit e történet! Mert amilcor késő lesz már hiába okolják a barátokat

— az már nem segít.

Balkus Imre

Ismeretterjesztő előadásokat szerveznek a gyulai járásban

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei titkárságának legutóbbi gyűlésén döntöttek a következő évi népművelési teendőkről.

Ternyák Ferenc járási titkár elmondotta, hogy Eleken, Kétegy- házán, Dobozon és még sok más helyen tartanak előadásokat. Egy-egy községben 20—25 alkalommal is, a tsz-ekben pedig 8—10 előadást tartanak. A mezőgazdasággal kapcsolatos témáról külön előadásokat szerveznek, hiszen ez az, ami legjobban érdekli a falusi embereket.

Országos körútra indul új műsorával a szarvasi szlovák népi együttes

DCmktLÍk éíeJbt

XX.

Nem megy minden olyan egyszerűen, mint ahogy sokszor elképzeli az ember. Korán örült Kati is annak, hogy sikerül bent a városban munkát kapnia. A kereskedelmi vállalat vezetője végleg elutasította. Ök csak olyan pénztárost vesznek fel, akire huzamosabb ideig számíthatnak, márpedig Kati háromnégy hónap múlva szülési szabadságra megy. Igaz, hogy van törvényünk, amely tiltja az ilyen eljárást, lám az életben mégis van, aki más elképzelést vall. Szabó bácsi ezért is haragudott meg annyira. „Majd adok én nektek” — mondta nagyon ingerülten, amikor a kereskedelmi vezető elutasította Kati felvételét.

Egyelőre nem tett semmit Szabó bácsi. Most az a legfontosabb, hogy valahol helyet találjanak a fiatalasszonynak,

— Majd utána lesz még egykét szavam a kereskedőkhöz ... Nem lehet így önzősködni, micsoda beszéd az .. s

Keresik, kutatják a vállalatokat és szerveket, dehát nem megy ez máról holnapra. Mindenütt meg vannak elégedve a jelenlegi dolgozóval, új munkaerőre meg nincs szükségük. A párttitkár, egvik telefon-érdeklődésére már azt is megkapta, hogy: — Mit nem gondol az elvtárs, nem növeljük mi az adminisztrációt, hanem ahol lehet, csökkentjük..;

Jó, jó, ezt meg is érti mindenki és örül is neki legtöbb ember, de Kati mégis csak szeretne bejutni a városba. S ha a krónikásnak szabad itt állást foglalni, magam is azt tartom, jogos Kati kívánsága. Gazdagabb a mi életünk már annál, mintsem egy kisbabát váró fiatalasszonyt napi nyolc kilométeres gyaloglásra kárhoztassunk.

De nem is ez a baj. Ezt mindenki nagyon jól tudja, csak- hát néhányszor bizony elbúvik a segítőszándék ..;

Próbálkoztak már a Munkaerőtartalékok Hivatalánál is. Egyelőre itt sincs eredmény. Olyan beosztás, amilyen Katinak jó lenne, nincs most. Azt mondták, várjon egy kicsit, később hátha lesz.

— Nem lesz ebből már semmi Szabó bácsi — mondta lemondóan a fiatalasszony pénteken a párttitkárnak. — Hagyjuk, majd csak megleszek valahogy ...

— Csak nem adta fel a tervét Kati?! Mert rögtön nem sikerül? Majd fog az menni, ne búsuljon. Mi lett volna, ha ezelőtt mi is ilyen gyorsan lemondtunk volna a munkakeresésről. Szegény megboldogult apjával fogtuk a talicskát, belehajítottunk öt szem vöröshagymát egy kenyérrel, oszt’ nosza neki .. . Egyik uraságtól ki, a másikhoz be. Sokszor két hétig sem tudott rólunk a család, Nem lehetett csüggedni,

mert akkor éhen pusztul ám a család..;

— Az akkor volt Szabó bácsi, most már más világ van.

— Más, lányom, de azért kitartóbb lehetne maga is. Magának végeredményben nem megélhetési gondjai vannak. Van munkája, keres, csak kényelmesebben akarja ezt az egészet, igaz? Nohát akkor ne legyen annyira oda, keresünk helyet és kész.

Megpróbálták már Veres Miska vállalatánál is, hogy cseréljenek: Kati menne a Miská helyébe. Talán még ez ígér legtöbb reményt, bár a vállalat főmérnöke mást szerene Miska helyébe, ha már ő mindenképpen elmegy. Az igazgató oda van szabadságon, vele nem sikerült még beszélni. Hétfőn jön haza, Szabó bácsi személyesen akar elmenni hozzá, hátha sikerül vele megegyezni.

Ügy vettem észre, hogy a héten titkolóznak előttem Feriék. Azt mondták, mindent kifecsegek, azt is, ami nem tartozik a nyilvánosság elé. Gondolom, nem haragszanak meg, de jobb

ha az olvasók döntik el azt, hogy mi tartozik rájuk, s mi nem. Mert az biztos, hogy érdekli az olvsót az élet minden részlete. Az is például, amit Feri el akart előttem hallgatni, hogy 1400 forint jutalmat kapott augusztus 20-án az él- üzem-avatásra.

— Nem fontos ez, azt hiszik az emberek, hogy dicsekszem vele.

Dehogy hiszik. Legfeljebb azt tudják belőle, hogy Kerekes Ferenc munkáját megbecsülik az üzemben.

Sok vita nem volt a jutalom mikénti felhasználásáról. Megegyeztek, hogy mamaruhát vesznek Katinak és babaruhát a kis „trónörökösmek”. Kati meg is mutatta, amit a héten már megvettek.

— Ezt — emelt ki a szekrényből egy nagyon szép nyakkendőselyem mamaruhát —, ezt (karton-mamaruha) és ezeket. Aprócska ingeket, kötött kezeslábast szedett elő olyan óvatosan a polcokról, mintha Csak az apróság is bennük lenne már.

Varga Tibor