Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-23 / 198. szám

4 NÉP ÚJSÄG I960, augusztus 23., kedd éves a Román Népköztársaság 1944-1960 A tornán tengerparton üdülnek munka után a felszabadult em­berek. i A Roznő-i nitrogénműtrágya-gyár hűtő- és szemcséző berendezése. Augusztus 23-a a tornán nép legna­gyobb nemzeti ünnepe, Románia ezen a napon szabadult fel a fasiz­mus igája alól. Az 1544. augusztus 23- ám diadalra jutott fegyveres népi fel­kelést a hazafias népi erők, a kato­nák, a hazafias érzelmű tisztek és tá­bornokok vitték véghez a Román Kommunista Párt irányításával a fel­szabadító Szovjet Hadsereg győzelmes előrenyomulásának feltételei között. Ez a fegyveres népi felkelés forduló­pontot jelentett Románia történelmé­ben: megdöntötte a tömegek elnyomá­sának és kizsákmányolásának legke­gyetlenebb rendszerét, az Antonescu- féle fasiszta diktatúrát. E népi forra­dalom gyökeresen megváltoztatta a romániai munkásosztály, dolgozó pa­rasztság és értelmiség sorsát. Egy szabad ország, szabad lakói lel­kesen fogtak hozzá az építő munká­hoz, miközben a Szovjet Hadsereg ol­dalán harcoltak a fasizmus teljes meg­semmisítéséért. A kommunista párt vezetésével rohamos fejlődésnek indult az eddig elnyomott ország. A termelő- munka beindulása, új gyárak létesíté­se a fejlődés olyan megkapó képe, melyre példa nem volt a román nép életében. Elért eredményeik igazolják, hogy a párt politikai irányvonala he­lyes volt, amikor a szocialista iparo­sítást, a mezőgazdaság szocialista át­szervezését és a kultúrforradalom megvalósítását tűzte ki célul. A tizenhat év eredményeit és az egyre világosabban ragyogó jövő sike­reit, felszabadulásuk évfordulóját ün­nepük a román emberek ma, augusz­tus 23-án, A Cisnadie Állami Gazdaság borjúnevelö telepe. Tudősifónk jelenti a világűrből: Fortuna szekere elindult Békésre — Mottó: Lottó Ottó — Szörnyű telefonber­regés vert fel leg­jobb álmomból (iga­zán a legjobb, mert azt álmodtam, hogy ötös találatom van a lottón). No — mon­dom szemeimet dör­zsölve — ez biztosan bolygóközi hívás. Fel­emelem a kagylót: — Halló, itt Fogadó Szaniszló Békésről, ki ott? — Itt Lottó Ottó a Fortuna szekeréről, szervusz kérlek. Ké­szen vagytok a sorso­lási előkészületekkel? — Hogyne, kérlek, a technikai előkészü­letek rendben, csak még néhány tízezer szelvényt felvásáro­lunk. De mondd, kér­lek, milyen távolság­ra vagy most a békési sportteleptől? — Másfélmillió fényévnyire... — Ez a szám ne­kem éppen megfelel­ne forintban... — Azt elhiszem! De misem egysze­rűbb: tippeld meg helyesen az öt szá­mot és máris öledbe hull másfélmillió! — Igen, igen, de ... izé ... nem monda­nád meg nekem elő­re azt az öt bűvös számot? Bizony isten, saját érdekemben senkinek nem árulom el! — Meg vagy őrülve, Szaniszló? Azt e pil­lanatban még nagy főnököm, Fortuna asszony sem tudja, hogy mit fog megál­modni csütörtökön éjjel. Különben is fő­nököm megbízásá­ból én „csak” a bőség szaruját szállítom a sok millióval. Legfel­jebb „hasból” tudnék neked számokat mon­dani, de nem akarom, hogy utólag szidjál, mert ahogy’ és a bé­kési számhúzókat is­merem, egészen más számokat húznak majd ki a lottógömb­ből.., Egyébként pontosan tíz órakor érkezem. A viszontlá­tásra! — A viszont... — csak ennyit tudtam dadogni és lelki sze­meimmel viszontlát­tam múlt heti szelvé­nyeimet, amelyeken egyetlen találatot sem értem el. Hogyan le­hetne ötös találatot elérni? — A számok - egytől kilencvenig — szilaj bugi-vugit jár­ták az agyamban Hogyan igazodjak él e káoszban? Töpren­gésemből újabb tele- joncsengés riasztott fel. Veszem a kagy­lót: — Tessék, itt Foga­dó Szaniszló Békéstől, ki ott? — Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Kérem ... — Áhá. a LEGIL­LETÉKESEBBEK! — vágtam közbe. — Önök biztosan tud­ják már előre a bé­kési lottóhúzás ered­ményét! Lennének olyan szívesek ... es­küszöm Allah lengő szakállára... én senkinek... — Kérem, ne is folytassa! Honnan tudjuk mi előre a számokat, hiszen még azokat a számhúzó­kat sem ismerjük, akik pénteken tíz órakor kihúzzák majd az öt számgolyót. El­lenben forduljon bi­zalommal Fortunához, ő talán majd segít Önnek... — Na végre, egy kis segítő szándék — ujjongtam magamban s közben arra is gon­doltam, hogy ez az Ottó milyen huncut emberke —, és meg­mondanák a tele­fonszámát? — Hogyne, kérem! Tárcsázzon egytől ki­lencvenig össze-visz- sza, esetenként öt számot, s valamelyik hívás' biztosan be­talál! Különben azt kívántuk közölni, hogy csütörtökön a kora délutáni órák­ban érkezünk a sor­solási felszereléssel Békésre, ahol pénte­ken tíz órakor ran­devúnk van Fortuna földi helytartójával, Lottó Ottóval! A vi­szontlátásra! — Viszont — mo­rogtam aléltan — én ettől semmivel sem lettem okosabb. Ke­zembe vettem a Nép­újságot és elolvastam ezt g krokit. Álomba szenderültem... Ma reggel frissen, üdén, pihenten éb­redtem. Széles mo­solyra derűit az áb- rázatom. amikor arra gondoltam, hogy megálmodtam... Mert megálmodtam, hogy Békésen a kö­vetkező számokat húzzák majd ki: ... Különben majd bolond leszek elárul­ni! Majd megtudják a. helyszínen... —km 'JCeralzeiék élete. XIX. Veres Miskával a hét elején be­szélt Szabó elvtárs. Odahaza ke­reste meg. Kísérőnek Miska apja, Veres bácsi ajánlkozott: — Gyere csak komám, otthon lesz, beszélj vele. Én nem is bán­nám, legalább itt lenne a szemem előtt — csalogatta az öreg a párt­titkárt, mert neki valóban tetszik a gondolat. Az ő fia lenne akkor a tsz könyvelője. Majd jól oda­mondogatna neki, ha valamit rosszul csinálna. Ö ugyan nem sokat ért az irodai munkához, de azért azt tudja, hogy jól kell azt is csinál™, különben ráfizet a tsz. Ezt meg még afféle hatelemis is tudja, mint Veres bácsi. Miska apja átadta az etetést ■’gy másik tagnak, ő meg elment szabó elvtárssal. — Na, komám, indulhatunk. Veres Miska otthon volt. Szé­'es jóestét kívánva léptek a kony­hába a jövevények. Veresné meg is ijedt, amíg nem tisztázták jö­vetelüket. — Már azt gondoltam, baj tör­tént odakint a majorban. — Nem major az anyjuk, mit beszélsz ostobaságokat, téesz-gaz- daság az. — Hát akkor tegyen az, fő hogy nincs semmi baj. — Nincs Veresné, hanem a fiá­val akarunk beszélni. Mit szólna, ha beagitálnánk? — kérdezte mo­solyogva a párttitkár, s közben jól megnyomta a „beagitálnánk” szót. — Engem? — kapta fel a fejét Miska, aki eddig nem is nagyon figyelte az öregeket. — A’bizony fiam, téged. — Csak azt nem tudom, hogy földet honnan veszek hozzá? Vagy majd betolom a tsz-be a kiskertet — nevetett a fiú, — Ne bolondozz gyerek, hall­gasd meg Szabó bátyádat, majd ő elmondja — intette te fiát Veres bácsi. , A párttitkár elsorolta egészen röviden és világosan a dolgot. Miska közbe-közbe akart szólni, de Szabó bácsi nem hagyta. A vé­gén meg már nem tudott mit mondani vagy kérdezni a fiú. Vé­gül Katiról kérdezett: — Hova megy a fiatalasszony? — Kerekesné babát vár, oszt nagyon messze lakik, nem bírja. A városiban szeretnénk neki vala­mi munkát keresni, ha te eljössz tsz-könyvelőnek. Tetszett is Miskának a dolog, még nem is. — Nem bánom, megpróbálha­tom, ha eminnen elengednek... És ha nem felelek meg? — nézett kérdőn Szabóra. — "Akkor majd megfogjuk a fü­ledet, kiskomám — nevetett a párttitkár. Megtörtént az egyezség. A fi­zetségre is. Ha sikerül, a tsz nem jár rosszul, meg Miska sem. Másnap a párttitkár örömmel újságolta az elnöknek, hogy a Veres-fiú belép Kati helyett. — De szíveden viseled ennek az asszonynak az ügyét! Nem mon­dom, jól meggyőzött... Talán még ígért is valamit...? — fo­gadta hamiskásan az elnök. — Bolondokat beszélsz, elnök elvtárs... — Na és hova megy Kati? Azt már tudod? — Majd az is meglesz. Kere­sünk valami helyet neki. — Csak nehogy valami nehe­zet ... vagy, ugyan nekem mind­egy, megmondtam, hogy nem szó­lok bele — kapott észhez az el­nök, a párttitkár mosolygott egyet. — Rátarti a komám — gondol­ta, de meg nem sértette volna a világ pénzéért sem. Másnap Szabó elvtárs felhívta telefonon az egyik kereskedelmi vállalatot. Munkát keresett Ka­tinak. Ritkaság, de most elsőre sikerült. — Csak pénztárosi beosztás van, de az nagyon sürgősen — mond­ták a telefonba. — Akkor felveszik? — Küldje el hozzánk az elv­társ, meg kell nézni, hogy ért-e hozzá, tud-e pénzt kezelni. — Hogy a fenébe nem tudna! Hát mondom, hogy nálunk köny­velő a fiatalasszony! Pénzzel meg nagy értékekkel dolgozik itt is. — Akkor azt hiszem, meg is fe­lel, de azért beszélnünk kell ve­le. Zsákbamacskát az elvtársak sem vesznek... — nevetett a ke­reskedelmi vállalat vezetője. — Na ja, az igaz, hát akkor holnap reggel, jó lesz? — Jó, csak jöjjön és engem ke­ressen. Kati örömmel indult. Ki sem ment reggel a tsz-be, hanem ha­zulról egyenesen odasietett. Ami­kor indult, nevetve és fölénye­sen megcsípte Ferit: — Nos, kisöreg, mit szóítsz hoz­zá? Elintéztem! — Csakhogy nem te intézted, hanem a párttitkárotok. — Az nem számít, fő hogy ki­verekedtem. Kedvesen fogadták Katit a ke­reskedelmi vállalatnál. Néhány számszaki dolgot kérdezett tőle a vezető, aztán beszélgettek Feri­ről meg a családi helyzetről. — És miért jön el a tsz-től? — Messze van, mindennap nyolc kilométert kell mennem és nagyon fárasztó, így — intett sze­mérmesen Kati az ölébe. — Igen?!. No, hát ez a fiatalok sorsa... Hiába ... És fiút várnak, vagy kislányt? — Fiút! — válaszolt határozot­tan Kati és felállt, mert ez a té­ma már, úgy gondolta, nem tarto­zik oda. Tévedett, Amilyen kedvesen fo­gadta a vezető, olyan közömbö­sen búcsúzott tőle. — Akkor, hozhatom a munka­könyvemet? — kérdezte a fiatal­asszony kezét nyújtva. — Hát, majd meglátjuk, még nem biztos ... Kati megértette miről van szó. Nem is szólt semmit, elköszönt. Sírva kereste meg Szabó bácsit és újságolta, hogy nem veszik fel. Szabó bácsi mérgesen kapott a telefonhoz. — Mi a helyzet elvtárs, sike­rül? — mérsékelte hangját, el­fojtva a haragot. — Hát, nézze Szabó elvtárs ... hogy is mondjam... nekünk olyan pénztáros kell, akire lehet számítani. Kerekesné meg ... tudja... — De elvtárs, a rendelet... — Rendelet, rendelet... De a rendelet arról nem szól, hogy mit csináljunk mi három hónapig, kit tegyünk a helyébe! — És akkor nem is akarják fel­venni!? — Hát, nem nagyon ... A párttitkár lecsapta a hallga­tót: — Az úristenit neki! Ezek úgy b zélnek, mintha legalább is Mekkában élnének, és rájuk nem vonatkozna a rendelet! Na majd adok én nektek, várjatok csak! Hogy mit fog csinálni Szabó elvtárs, nem tudom. Minden eset­re személyesen kellene beszélni a vállalatvezetővel és megmondani neki, hogy nagyon csúnyán visel­kedett. Lehet, hogy Szabó elvtárs meg is teszi. Varga Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents