Békés Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-03 / 156. szám
1 konyhában halkan duru” Zsolt a berakott tűzhely. Repedezett lapján piciny lang- nyeávek szokdöstek. ki, s mint apró ördögök, körültáncolták a kormos lábas tálát. Szűcsné a fekete ruhájában ott állt a tűzhely mellett, s belebámult a fortyogó edénybe. Olyan volt, mint egy ősi tűzimádó, a- minl éppen a tűz istenéhez fohászkodik. A táncoló lángnyelvek vibráló fénye a szemközti falra vetette óriási árnyékát. A tűzhely meg a fortyogó labas egyhangú, békés duruzsoló hangját Szűcs Pindri elfojtott zokogása szakította meg. A fiú az asztalra borulva sirt. Most egy pillanatra abbahagyta a zokogást, és könnyektől maszatos arcát felemelte. — Értse meg már végre Anyám! Engem ott tönkre tesznek — kiáltotta és visszahanyatlott karjára. Szűcsné dühös mozdulattal kavart bele a lábasba. Ker)dős fejét konokul leszegve szapulta fiát. — Botlábú, érzéketlen tuskónak teremtett az isten, ezért hát csak tűrj, tűrj, mert úgyis rajtad verik el a port. Egészen a fiú felé fordult. — Bezzeg apád nem ilyen vöt. Micsoda katona vöt a ... Úgy feszült rajta a katonazubbony, mintha rászabták volna. Szerették is a tisztek. Pindri felszisszent. Unos-untalan ezt hallotta, amikor a leventében elszenvedett bántalmazások miatt végső elkeseredésében anyjához fordult, s mintha lángot szórna ajka, úgy kiáltotta: — Tehéntrágyában kúszok. A tövisek véresre sebezik kezem- Rámtaposnak! Maga ezt nem érti! Büdös kutyának, langaléta disznónak neveznek!... és, és ... a- nyám meg azzal jön, hogy apám így meg ügy .., Felállt, könnyektől maszatos arcára vetődött a tűzhely bágyadt fénye. Fekete, árkos szemeiben vadul izzott valami rejtett parázs. Szűcsné megdöbbent. Már megbánta, amit az előbb mondott. Jól értette ő, mi bántja a fiát. Anyai szívének minden szeretetét odaadta volna, csak nevetni lássa, jókedvű legyen élete értelme: ez a Hosszúra nyúlt ügyetlen fiú. Szeptember első vasárnapja óta romlott meg szegény, de csendes, meleg szeretettel megtöltött életük. Pindri sírva jött haza a leventéből. És azóta minden szombaton megismétlődött a meddő vita. A vége mindig ugyanaz maradt: leventének kell lennie. IJesaketett a levegő a fátlan, ^ szikes mezon. Tombolt a június végi nyár. Még 9 óra sem volt, de a nap úgy sütött, mintha delelőn állna. A téglaparti temető alatt gyülekeztek a vasútállomás környékén lakó fiúk. Ferke nagy darab zsíros kenyérrel kezében érkezett. Gombai Pityu pufók arcát vörösre izzította a hőség, szőke pihékkel benőtt arcán nedves csíkokat rajzolt az izzadtság. Szűcs Pindri még a szokottnál is sápadtabban, belső izgalomtól szorongva állt a csoport közepén. Már csak Csontos Misi hiányzott, aztán indulnak a szikre, a gulyakúthoz: ott lesz a foglalkozás. Ferke nagy buzgalommal nyelte a falatokat és tele szájjal mondta: — Jöhetne már Csontos, elkésünk és Bánó úr megleckéztet bennünket. Szűcs Pindri felsóhajtott. — Még az hiányzik, hogy elkéssek. — Ferke ráfigyelt. Hosszan -nénié barátiét es megcsóvalta *e- íét Gcremlav Ferenfi — Lehetnél egy kicsit bátrabb is. Ügy be vagy gazolva attól a mamlasz Bánótól, hogy na. Szűcs Pindri előbb csak bólo- r 'ott, majd rámordult. — Könnyű neked, teiad nem haragszik. Engem meglát száz fiú közt is. Nevettek: Valamennyien tudták, hogy Bánó nem a legkíméletesebb oktató, de ahogy Szűccsel néha elbánik, az bizony nem tréfadolog. De most távol volt rettegett ember. Könnyű volt nevetni. Gombai utánozni kezdte Bánót. Pufók, vörös arcát felfújta. Hasát kidüllesztette. Szemét tágra nyitotta és mindkét kezét hátra kulcsolva süvöltötte... — Szűcs, néked mindig el kell rontai a szakasz becsületét. Miii! Te barom! Te langaléta disznó! Te ágról szakadt égi meszelő! Miiii? Pfuj, de hosszúra csinált apád! Akárcsak Bánó, odalépett Pind- ri elé és alulról felfelé kezdte méregetni. Pindri fanyar mosollyal arcán nézte a pöífeszkedő fiút es lassan fejébe szökött a vér ... Gombai nem vette észre, menynyire szíven találta barátját. A többiek élvezetes vihogásától kísérve tovább hetykélkedett a fiú előtt. — Állj vígyázzba, ha veled pofázok — idézte Bánó kedvenc szólását és egész testével érintette Pindri t. — Hagyd abba — nyögte a fiú és elfordult. Gombai még egy-két Bánó-féle mozdulatot tett, aztán eloldalogott. Ebben a pillanatban nagy porfelhőt kavarva lábával, két kezét előre tartva, mintha kormányt fogna, szájával motor búgását utánozva, berobogott Csontos Misi. Körülberregte a csoportot még egyet-kettőt reccsen tett szájával, s aztán szélesen vigyorogva kiáltotta. — Valamennyiötöket motorral viszlek leventébe. Felülni! A fiúk elértették a viccet és mögéje sorakoztak. Még Pindri is besorolt a végére. Csontos láthatatlan kapcsolóval babrált, rúgott, aztán szájával csücsörítve ismét a motorhangot utánozva kapcsolt és nagy port kavarva, csoszogva elindult. Utána kígyózott a gyermek-utasok népes csoportja. — Búgjatok ti is — kiáltotta. D ánó oktató úr úgy állt a nap- ° sütésben, mint egy nagyra nőtt törpe. Szélles vállával, hosszú karjával, rövid nyakával. Világosszürke, kifejezéstelen, dülledi szemeivel bámulta a gyülekező fiúkat. Néhány perc és 10 óra, kezdődik a foglalkozás. Csonkig égett cigarettáját eldobta. Ormótlan csizmás lábával eltaposta, aztán megigazította nadrágját olyasféleképpen, mintha valami munkát végzett volna és ezalatt nadrágja lecsúszott. Két alsókarját derekára szorította és úgy húzta feljebb a nadrágot. Laposat köpött valahová, majd elindult. — Banda! Sorakozó! Pillanatokon belül együtt állt a szakasz. Megkezdődött a gyakorlat. Ha valaki távolról szemlélte volna a tömör, harmonilcá- zó sorokat, úgy tűnne, hogy, a délibáb rajzolt oda egy őskori szörnyet, mely gyűrűzve, futva, majd lassabban, jobbra-balra tétován kígyózva, minden cél nélkül ide- oda imbolyog azon a lapos, kopasz, terméketlen területen. A LEVENTE Kígyózott, megállt, öss/.ébbszo- rult, szinte összeborult a szakasz a „Szent cél” érdekében. A szent célt szolgáló Bánó Imre oktató úr vezényszavára. „A hazát, ezt az áldott ezer éves földet csak fegyelmezett honvédek tudják megvédeni a zsidó bolsevizmus átkos veszélyétől.” Csattantak a kurta vezényszavak ... Állj... Feküdj!... Ülj le. Szakasz, indulj! És 40 pelyhedző állú siheder a- kár a megátalkodott, dróton rángatott bábuk: leültek, megálltak, mozogtak. Izzadó, vörösre hevült arcukon a fáradtság torz vonásai rezdültek. A gépies, természet- ellenes mozgás megcsúnyítötta szép arcukat. A pihenő ideje alatt zörgős ^ parasztszekéren három géppuskát hoztak, öreg, kiszolgált Schwarc-Losek voltak. Kopott, fényesre csiszolt hűtőköpennyel, könnyen bicsakló lábakkal, valóban gyakorlatra való, kimustrált masinák. Bánó a szakasz élére állt és megkezdte előadását a hires Schwarc Jóska géppuskájáról. Kedvezett neki ez az elnevezés, mert a fegyver igazi nevét úgysem tudta volna kimondani. Felállították a géppuskákat és eléjük 10 méterre kitűzött piciny céltáblákra megkezdődött az úgynevezett hiba-háromszögelés. Bánó egyik tüzelőállástól a másikig ment, ellenőrizte a munkát. Néhol tanácsot, néhol ütleget, szidást adott. Szűcs Pindri — bár elsőnek kellett volna a fegyver mellé feküdnie — mindig elodázta, másokat engedett előre, hátha elleshet valami fogást, hogy hibátlanul végezhesse el a gyakorlatot. Abban is reménykedett, hogy Bánó megunja a buzgólkodást, ügyet sem vet rá. Érezte, ha nem nehezedik egész súlyával mindkét lábára, azok bizony láthatóan reszketnek. Bánó szeme időnként Pindrire villant. Látta a csalást, de nem szólt, biztos volt dolgában. Nem lehetett sokáig elkerülni, megint rákerült a sor. Ferke villámgyorsan lefeküdt helyette. — Tudja ő ezt, nem kell helyette lefeküdni — nya iaskodott Bánó és nádves&zójével intett Szűcsnek... Pindrit kiverte a verejték, Százszor elismételte magában a fogások sorrendjét, de Bánó közbelépésére mindent elfelejtett. Célzott. Próbálgatta. Hunyorgatott, még az állványzatot is megmozgatta, de valahogy nem sikerült beirányozni a fegyvert. Ellene esküdött minden csavar, egyik sem úgy mozdult, ahogyan ő szerette volna. Bánó hangtalanul nevetett... — Nem megy, bajtársam? Ejnye... ejnye... sopánkodott ravaszul. A géppuska csöve mellé állt. Csizmája, vaskos lábszára eltakart minden kilátást a fiú elől. A fiúk szeme rajtuk függött. Ferke visszasompolygott egészen Pindri mögé, onnan nézte őket. Bánó már nem törődött a többi, ekkel. Dühtől villámló szemekkel meredt a fiúra. — Na, te drágalatos, megy vágy- nem megy? — kéjelegve tagolta a szavakat Megy'— nyögte a fiú. — Akkor csináld! — Első fogas., a zár... hátra... a a a... — Második... Zsupsz, suhant a nádvessző és Pindri nyakán vörös csík jelezte égető nyomát — A heveder belehelyezése — adta meg a fiú helyett a választ Bánó és nyomatékül megint a fiú arcába sújtott. Pindri szeme könnybe lábadt. Nyakát, arcát ért kíméletlen ütések sajgó fájdalma lehúzódott szívére. Bánó. mint a bika, mely megvadul a vér látásától, szavainak ütemére verte Pindri lehorgasztoti fejét... — Az irányzók beállítása... zsupsz. — Célzás... — Rögzítés... ismétlés... így bizony... Te piszok.,. így kellene csinálni... zsupsz. — De te hülye vagy... zsupsz... zsupsz... sívított a vékony hajlékony vessző. A többiek, mint a riadt birkanyáj, elhúzódtak, csoportokba verődtek. pindri összeszorította száját, * egyetlen jaj szó nélkül tűrte az ütleget. Már nem érzett fizikai fájdalmat, csak belül a szive táján hasogatta valami furcsa, kesernyés fájdalom. Bánó váratlanul abbahagyta. — Elég — üvöltötte. Körülnézett, kifejezéstelen, vizenyős szemeit a szakaszra függesztette. Fordult egyet és a gémeskúton pihent meg kutató tekintete. Megkönnyebbült, Ahá! — a kút. — Föl, irány a kút, békaügeves — Rajta! Az elárvult, rozoga kút nem volt távolabb 50—60 méternél. Pindri ügetett hajlított térdekkel, csípőre tett kezekkel. Mikor a kúthoz ért, átnézett az alacsony káván Megnyalta szája szélét. Kíméletlen szomjúság lepte meg Cserepes ajkán kibuggyant a szó. Viiiizet... víz kellene... egy kis víz... Bánó visszaparanesolta. Űjabb mei előtt néha felmerült a rozog* kút képe. De furcsa volt. Egyszer egészen közel jött hozzá, a következő pillanatban már távolinak tűnt. Felnyögött a nagy vágyakozástól. — Csak elérném már! Óh, csak elérném! Nyelvét is kinyújtotta, annyira igyekezett a kút közelébe. Tíz méter. Ügetés valami groteszk, vonag- ló mozgássá változott, Egy-egy métert megroggyantott térdekkel lépésben tett meg. Térde esett. Megrettent. Még nyolc méter, vagy még annyi sem, s ő nem bírja tovább. Pedig neki inni kell. Nem szabad elesnie. Öt... négy,, három, egy méter... Szűcs Pindri elnyúlt a korhadó deszkájű kúfckáva mellett. Bánó tgy ideig nézte, majd a szakasz felé fordult. Arcán elégedettség tükröződött, amint kimondta. — így jár minden hülye...! A szakasz még soha nem élt át ilyen erős gyakorlatot. Bánó, mint a megszállott, űzte, futtatta őket. Kezüket véresre sebezte az érdes szálú sziki fű. Kúsztak. Bánó magánkívül ordította. — Géppuskatűz jobbról. Repülő elölről. Pihenőben hang nélkül rogy lak egymás mellé. Most senkinek sem jutott eszébe vicceket mesélni. Vagy a kopott kabátok zsebébe rejtett csikkeket előszedve, titokban rágyújtani. Ferke erőtlenül, szinte nyögve fordult a kút felé, Pindrit kereste. Torkában dobogó szívének lüktetése mintha megállt volna. Azon a helyen, ahol az előbb még a fiú volt, már nem feküdt senki. Felpattant... — Oktató úr! Szűcs eltűnt,. Többen felguráltak. Gombai meg Csontos semmivel nem törődve futott a kúthoz. Bánó a hirtelen rázuhant felismeréstől bénultan állt és nézte a zöldes, bókanyálas vízben féloldalt fordult, halott fiú mozdulatlat testét. A zörgő parasztszekéren a M géppu.i. .: mellett, ponyvával letakarva feküdt Szűcs Imre, a langaléta levente. 50 méter ügetés, de mit számított az már. Minden gyalázatot, égető fájdalmat, fáradtságot feledtető érzés kerítette hatalmába. Neki innia kell. Víz kell., víz., víz., víz... — Vissza — parancsolta Bánó. Ismét 50 méter. Térdei meg-meg- voggyantak. Néha másodpercekig ingadozott. Már-már úgy tetszett, elvágódík, Ment, ügetett tovább. Szeme előtt összefolyt minden. Ügetett, mert Inni akart, Sokat, nagyon sokat inni, Fátyolos szeA kocsi mögött egymás mellett poroszkait lehajtott fejjel a gyász- kíséret: Ferke, Gombai, Csontos Misi és a többiek. A szik mező felett megállt az izzó nap, hogy szemügyre vehesse azt a különös menetet. Távolban a forróságba fulladt mező végénél délibáb-rajzolta képek váltogatták egymást. A szekér nyomában felvert por. telleg lomhán lebegett a napaugar özönében. Hallgatót a halálra száradt puszta.»
