Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-02 / 129. szám

4

HÉPÜJSÁg

1960. június 2., csütörtök

A békéscsabai gyors fél órávai előbb fut be a menetidőinél.

Békés megyei tsz-tagokat várunk. A Békés megyei tsz-ek önsegélyező biztosítási csoportjának 35 tagja vitázik át Budapesten a Balatonra. Ott töltik szabadságukat, üdülni mennek. Keressük ő- ket a tömegben és nézzük az emberek öltözékét-. Megkérdezünk egy asszonyt, kosárral a karján:

*** Nem békési?

=b Nem,

^ Talán ax a bácsi,

alá májusban is rövidkarimás, fekete kalapot hord, legény esen a szemére húzva.

— Dehogy vagyok én békési, kérem ... — mondja —, itt lakom a Népstadion mellett.

Pedig valahogy úgy képzeltük él, hagy nagy bajszos dohány kertészeknek, mokány állatgondozók, nak kell érkezni, dehát ilyeneknek híre sincs.

Fiatal lányok csoportja libeg a perronon. Többnyire szőkék, nevetnek és nagyon otthonosan mozognak. Hajuk frissen mutatja a fodrászkéz nyomát, égszínkék és szürke ballonjaikat ifft -ítjúk. Van aki szövetszoknyás, kardigánnal a karján. Hiába, hűvös a n.éjus. Ók azok. Tsz-fiatalök, a lányok mögött fiúk, rendesen vasalt utcai ruhában. A fiúk mögött r, hány „idősebb” ember, legalá1 35 évesek lehetnek. Valamennyit Kétsoprony, Békés és Békéscsal környéki tsz-ek tagjai. Aki szí vakból nem ért, rajtuk meglátji 15 év alatt mit fordult a vitát

— Tíz napot töltünk Balaton szárszón — mondják a lánya olyan természetesen, mintha t sose lett volna máshogy. Frissítc nek egy pohár sört isznak, mer hosszú az út Békéscsabától a Ke letiig.

Mikó Júlia, Wimpfeiner Mária. Berecki Margit és a többiek, fiúk és lányok, meg az idősebbek is, kényelmesen hátradőlnek és úgy folyik a szó.

A 18 éves vagyok,

gélyező biztosításra, most ebből tíz napra üdülni megyek. Jó befektetés volt. i j

A többiek bólintanak.

— A fiatalnak jó nagyon, mármint a mai fiatalnak. —■ Ezt Szpisják János bácsi mondja, mert ő már valóban beszélhetne a múltról a mai fiataloknak. Arról, hogy az ő fiatalkorában hogyan járt nyaralni a magukfajta... Ma már 54 éves, 9 unoka nagyapja. Először indul a Balatonra, nemcsak látni, hanem üdülni. A- kárcsak Leszkó Pál és Baji Mihály. Közel tíz éve tagjai a termelőszövetkezetnek,

— Mit várnak a nyaralástól?

■— Rövid lesz — mondják —, hamar eltelik.

— Készítettek előre programot?

— Hát. -.. Tihany, Füred, Badacsony. Ha már ott vagyunk, szeretnénk hajókázni egy kicsit. Lesz ott rádió, televízió, sakk, reméljünk meleg is ... mert szeretnénk megkóstolni a Balaton vizét.

Q És a badacsonyii?

—‘ Azt már kóstoltuk.. -. oda meg azért megyünk.

Nevetnek. Láthatóan nincsenek gondjaik. Nemcsak azért, mert üdülni mennek, de azért is, mert jól keresnek a tsz-ben. El is sorolják, kinek hány munkaegységre, hány tízezer forintja van már.

Vadonatúj, tengerkék Ikarusz röpíti őket a Keletiről a Délire. A világváros forgatagában éppúgy otthon érzik magukat, mint az Aranykalász vagy a Dózsa Tsz- ben. Nincsenek megilletődve, a félszegségnek nyoma sincs rajtuk. Természetesnek veszik, hogy az Állami Biztosító vendégül látta őket és most a Rákóczi úton robognak.

— Ha -majd visszajövünk, teszünk egy kis körsétát Peseten, a szigeten meg a várban — ígéri a csoport vezetője.

— De mennyire! — villan fel a fiatalok szeme.

És hogy az is tudja miről van szó, aki sose látta őket, a balatoni szerelvény ablakaira felragasztják az előre elkészített rajzlapot:

„Békés megyei tsz-tagok önsegélyező biztosítási csoportjának üdülői.“

^ Ax arra haladók ® elolvassák

és tovább mennek. Nem találnak benne semmi csodálatost. Mindenki úgy veszi, ez természetes. A fiatalja még leugrik egy búcsú- fagylaltra, a többiek újságot vásárolnak, meg cigarettát.

Aztán a mozgó vonat ablakában megjelennek a szőke lányfejek. Egy fiú a sínek mellől utánuk kiált:

— Jó nyaralást, sok napsütést, gyerekek!

ie#yJtetűnU

Ne féljüriK a fiatal szakemberektől

A jó szakember aranyat ér mindenütt. Szakmájukat jól értő emberek nélkül nehéz előrelépkedni, akár az iparról, akár a mezőgazdaságról legyen szó. Mezőgazdaságunkban különösen híján vagyunk a jó szakembereknek. Az egyéni gazda a maga négy-hat elemijével közepesen mégcsak meg tudta termelni azt, amire szüksége volt. Sokszor többet is. De ugyanez az egyéni gazda, amikor a közösbe lép, s a vállára zúdul a 600— 1000 holdas gazdaság, már kevésnek érzi a hat elemit. Tervezni kell, embereket irányítani, közben, éppen a fejlődés folytán, már a tudomány eredményeit is alkalmazni kell.

Ezért, ahogy előre ugrottunk mezőgazdaságunkban a nagyüzem felé, ahogy sokszorozódik a földeken a gép, úgy érezzük, hogy a szakemberek százaira van szükségünk. Persze az igaz, hogy vannak olyan tapasztalt parasztemberek, akik a hat elemivel is kiválóan tudják irányítani az öt-hatszáz holdas termelőszövetkezetet. Ezek azonban csak kivételes esetek. A földtől csak akkor kapunk jobb és több termést, ha hozzáértő agronó- musaink, tsz-elnökeimik vannak. Az állam képezi is őket nagyon gyorsan és nagyon sokat. Kevés olyan termelőszövetkezetünk van ma már, amelyben ne lenne kettő-három, vagy még több mezőgazdasági szakiskolát végzett ember.

Többségükben ezek az emberek fiatalok, akik az elméleti tudást megszerezték, de kevés gyakorlat áll mögöttük. Az ilyen fiataloktól semmi esetre sem szabadna idegenkedni! Az természetes, hogy a kevesebb iskolával rendelkező, de 10—15 éves

gyakorlattal dolgozó agronőmus jobban érti a dolgát, mint kezdetben egy fiatal szakember. De félreállítani akkor sem kell ezt a fiatalembert! Inkább tegyük egy tapasztalt ember mellé, hogy ott hasznosíthassa tudását. Később igen nagy hasznára válik a gazdaságnak. Az sem baj, ha bátran megbízzuk felelős munkával.

Az semmi esetre sem jó, ahogy a békéscsabai Május 1 Tsz csinálta. Az egyik tsz-tag fia, Ze- lenyánszki András elvégezte a mezőgazdasági technikumot, s mikor beosztást kért, a tsz vezetősége nem tudott vele mit kezdeni. Azt mondják az elvtársak, hogy félnek a fiútól, mert eléggé el van kényeztetve, túl fiatal és nem mernek rá felelős munkát bízni.

Nem tudom, mire jó ez a bizalmatlanság. Minden embernek, így minden fiatalnak van hibája. De a termelőszövetkezet egy család, és van lehetősége neveim a fiút! Ha már az ország oly sokat költött rá, míg megszerezte az alapvető tudást, nem kifizető, ha nem tudják az elvtársak foglalkoztatni. A fiú most elment a Békési Nyomdába ipari tanulónak, hogy megtanulja a gépmesteri szakmát. Jól néznénk ki, ha szabadulás után a nyomdaipar sem tudná alkalmazni! Az állam csak fizet, költségeket ver bele, és végül semmi haszna nincs az országnak abból, amit megtanított az emberrel. Nagyon rossz gazdálkodás lenne ez.

Igaz, hogy némelyik fiatallal vannak bajok, de ez ne tartson vissza bennünket abban, hogy bízzunk bennük, s utána álljunk a sarkunkra, segítsük őket. Feltétlenül haszna lesz belőlük az országnak.

Varga Tibor

Első politechnikai kiállítás a megyében

Tegnap délelőtt 11 órakor a

Békéscsabai Cttörőházban megnyílt a megye első politechnikai kiállítása. A megnyitón Nagy Ferenc elvtárs a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője többek között a következőket mondta:

a tantárgyak tanításának színvonalát a lehető legmagasabbra emelni — megszervezni, illetve fokozni azokat az óránkívüli foglalkozásokat, amelyek gyarapítják a tantárgy politechnikai jellegű ismereteit. Fejlesztik a tanulók technikai szemléletét <és gyakét változatban, ipari és mező- gazdasági jellegűt. A gimnáziumokban az 5 + 1-esnek nevezett foglalkozási formák alakultak ki, amely szerint heti öt napon keresztül a régi oktatási forma szerint tanulnak a tanulók, és egy napon termelő munkát végeznek.

három éve léptem a tsz-be — mondja Wimpf einer Mária. — Havonta 10 forintot fizetek önse— A jelen iskolai évben fő célként jelöltük meg a politechnikai oktatás szélesítését. Feladat volt

5

Megfejeltek...

Ügyes-bajos dolgokban nemrégiben Pesten jártam. Mielőtt elindultam volna a minisztériumiba, szükségesnek láttam a borotválkozást, hogy „simábban” intézzem ügyeimet.

E nemes műveletet egyébként magaim szoktam elvégezni, de most úgy gondoltam, hogy támogatni fogom a fodrászipar tetvteljesítését 3 forint ere jéig.

Belépve'az egyik pesti fodrász k'tez fényes üzletébe, rnár jött is felém diszkrét meghajlással egy/ jólfésült ktsz- dolgorzó és végtelen udvariassággal akasztotta fogasra a kabátomat. Ebben a pillanatban szentiembe ötlött a falon lógó tábla: „öntudatos dolgozó nem ad és nem fogad el borravalót.” A jólfésült abban a pillanatban elkapta tekintetemet:

— Ki kell ten.» kérem — mondta bocsánatkérően —, de ne tessék komolyan venni.

Rendkívül gyorsan dolgozott, alig ocsúdtam fel, máris kölniben mosdatott, miközben udvariasan kérdezte:

— Kölnit parancsol?

Én semmit se parancsoltam, de mindent végigcsinált rajtam, ami csak belefért a borotvá- lás profiljába. Közben szóval is eltartott.

— Tetszik tudni kérem, akiik csak sima bo- rotválást kérnek, azok nem kultúremberek, mert azoknak fogalmuk sincs az egészségtanról.

Pacsuliszagú kölnitől, púderszagú púdertól illatozva a kulturált emberek öntudatával kezdtem felemelkedni, de a jólfésült szelíden visz- szanyomott a székbe és bizalmasan a fülembe súgta:

— Táraságodnak nagyon ronda a nyaka. Csupa szőr.

Hangosan pedig megkérdezte:

— Hajvágást parancsol?

Vörösödve bár, de megadtam magam sorsomnak. Hiába, a kultúrált külsőért meg kell adózni. A tükörből láttam, hogy a jólfésült ollóval közeledik fejemhez, de nyírás helyett utálkozó arccal két ujjal morzsolhatni kezdte a hajam és megfellebbezhetetlenül jelentette ki:

— Zsíros!

Hát jó. Tudtam, hogy kultúrember haja ruem lehet zsíros, jöjjön tehát a mosás.

Amikor azt hittem, hogy már mindenen túl vagyok, a jólfésült kijelentette:

— Táraságodnak elől igen ritka a haja, ezt dúsítani kell — és már jött is nekem egy hasas

pisztoly kinézésű, kézi hajszárítóval. Csövét fejemre irányítva forró levegőt fújt félig nedves hajamra, mire a hajszálaim szép lassan kezdtek az ég felé meredezni. — Közbena vörösre sütött fejbőröm úgy égett, mintha megskalpolták volna. Még egy-két igazítás és máris kezemben volt a fizetőcédula: 28.80 Ft.

Míg kabátomba belesegített, bizalmaskodva mondta:

— A dúsítás nagyszerűen sikerült, otthon nem fogják megismerni.

(Ebben tökéletesen igaza lett.)

A borravaló hatására udvariasan az ajtóig kísért és szívélyesen búcsúzott:

— Ha Pestre jön, legyen szerencsénk máskor is.

Az első pillanattól kezdve látta bennem a vidékit.

Ú. Kovács István

korlat! készségét.

— A politechnikai oktatás az iskolareform szerves része — mondotta Nagy Ferenc elvtárs, majd így folytatta: — A politechnikai óktatás kiszélesítését az tette elsősorban szükségessé, hogy a fejlődő szocialista társadalmi rendünk új igénye a jövő emberével szemben az, hogy tisztábban gondolkodó, a társadalomért jobban élni tudó, a munkát mindenkor igénylő és szerető ember legyen. Ezért kellett változtatni a régi iskolapolitikánkon.

— A fizikai munka becsülése nem áll a megfelelő fokon, sőt sok esetben ijesztő fogalomként használták a fizikai munkát, ami különben nemcsak magyar vonatkozású jelenség. Nagy Ferenc elvtárs idézte Hruscsov élvtárs 1958 őszén mondott szavait:

„Tarthatatlan az a helyzet, hogy egyes szülők a rosszul tanuló gyermekeket a fizikai munkával ijesztgetik. Ez a helytelen nevelési hatás mellett a munkásosztályt is sérti.”

— A politecnikai oktatást nem a pedagógusok találták ki — folytatta Nagy elvtárs —, hanem a társadalom követeli, s igényli a megvalósítását. Az egész jövő termelési profilját megváltoztató nevelési feladat megvalósításának formája most alakul. Az általános iskolákban heti két órában gyakorlati foglalkozást vezettünk be

— Azonban itt kell megemlíteni — mondotta Nagy elvtárs —, hogy az életre nevelés vagy az 5 + 1-es oktatási forma ezzel még nincs megoldva. A nevelési és oktatási cél csak akkor lesz megvalósítva, ha abban valameny- nyi tantárgy résztvesz a maga sajátosságának megfelelően.

— Ezt az alkalmat is megragadom — mondotta Nagy elvtárs —, hogy kifejezzem köszönetemet az eddigiekért. Megyénkben is több százezer forint értékű az a segítség, amit különböző üzemek adtak. És különösen döntő volt az az erkölcsi segítség, amiben vállalataink részesítették az új nevelési formánkat. Hogy mellénk álltak, azt is igazolja, hogy kellett ez az iskolareform a jövőért. Megyénkben 51 általános iskolában és 8 gimnáziumban van gyakorlati foglalkozás, illetve az 5 -f- 1-es foglakozásit forma. Ezt az alkalmat megragadom, hogy a kiállítást azzal nyissam meg — mondotta Nagy elvtárs —, hogy köszönetét mondjak a kiállítás anyagát előkészítő tanulóknak, s a foglalkozásokat vezető tanároknak. Köszönetét mondok végezetül a kiállítást tervező és rendező pedagógus kartársaimnak. Kérem őket, hogy ennek megteremtéséért és sajátos feladatainkért az elkövetkező években is ugyanilyen lelkesedéssel tegyenek meg' mindent*