Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-11 / 137. szám

NÉPÚJ SÄG I960, június 11« szombat A Művelődésügyi Minisztérium í 'Midi képviselője átadta a nívójutalmat : " a Jókai Színház művészeinek : Futballabda és a hűtlenség Csütörtökön délután öt óra­kor ünnepi társulati ülésen adta át Budai Imre elvtárs, a Műve­lődési Minisztérium színház és zenei főosztályának előadója a Békés megyei Jókai Színháznak a Koldusopera bemutatójával kiérdemelt nívó-jutalmat. Budai elvtárs bevezető szavaiban örö­mét fejezte ki azért, hogy eljött az idő, amikor a Békés megyei Jókai Színházat már nemcsak bírálni, hanem dicsérni, jutal­mazni is lehet. — A Művelődésügyi Minisz­térium — mondotta — elsősor­ban ugyan Brecht Koldusope- rá-jának igen jó előadásáért ad nívó-jutalmat a színháznak, de ez a jutalom elismerése az el­múlt évadnak is. A Kapitány, a Menyasszony tánc, a Király ne-j vében, a Kötéltánc bemutatói is elismerést érdemelnek, közülük azonban a legnagyobb feladat, és a legkiemelkedőbb a Koldus­opera volt. Rövid bevezető szavai után kiosztotta a nyolcezer forint ér­tékű nívó-jutalmat Szendrey Ilona, Perényi László, Solti Ber­talan Kossuth-díjas, Dénes Pi­roska, Székely Tamás, Major Pál, Lőrinczy Éva, Szende Bes­sy, Gáti Sándor, Cserényi Béla, Sándor Imre, Pathó István szín­művészek, Boros Attila kar­nagy, Hámori József ügyelő, Miklós József színpadmester és Ulman Henrik világosító kö­zött. Jutalomban részesült Csa­jági János, a színház igazgatója is, aki a Koldusopera rendezője volt. A társulat tagjai és a meghí­vott vendégek nagy tapssal kö­szöntötték a jutalmazottakat. Tanulmányi kirándulásokat szervez a TIT A nyár folyamán megyénk Dunántúl és a Felvidék szépsé­dolgozói hét tanulmányi kirán­duláson ismerkedhetnek meg az ország különböző területeivel, a JŐqMl. JÓítaúb KITÜNTETETT PEDAGÓGUSOK A pedagógusnapi ünnepségen Arany Tóth Lajos elvtárs, a me­gyei tanács elnöke beszélget a kitüntetett pedagógusokkal. Képün­kön Pálmai János. Dauda Mihályné, Kálmán Gyula, Dávid Sándor, Béres István és Arany Tóth Lajos elvtárs a kitüntetéseket nézik. KÉPEK AZ ÜTTÖRÖHÄZBAN MEGRENDEZETT NIKAI KIÁLLÍTÁSRÓL, POLITECH­geivel. Elsőként a békéscsaba Dózsa Tsz KISZ-fiataljai indul­nak háromnapos autóbusz-túrá ra. A három nap alatt a fiatalok hasznosam szórakozva pihenik ki az eddig végzett munka fá­radalmait. A pedagógus szak- szervezettel közösen egy dunán­túli és egy Mátra-Bükk-vidék: kirándulást tervez a társulat. Mindkét kirándulás 10 napos lesz, és a pedagógusnapon meg­jutalmazott nevelők pihenését, üdülését szolgálja. Ugyancsak a Felvidék és a Dunántúl szépsé­geinek megismertetésére szolgál az a két kirándulás, amely az IBUSZ békéscsabai kirendelt­ségével karöltve kerül megren­dezésre. A résztvevők törté­nelmi nevezetességeket ismer­nek meg, üzemekbe, fürdőhe­lyekre látogatnak el, és emellett szórakozásukról és pihenésük­ről is történik gondoskodás. A megyei tanács mezőgazdasági osztályával közös rendezésben két kirándulást szervez a TIT. Az érdeklődők az ország élenjá­ró állami gazdaságaiba, kitün­tetett tsz-eibe és eredményes kísérleti intézeteibe látogatnak el, ahol a korszerű agrotechni­kával és a modem gazdálkodás » eddig elért eredményeivel is- ■ merkednek meg. A hét kirán- ; dulás közül 6-ra már lezárult ; a jelentkezés, egyedül a dunán- ! túli útvonalra fogadnak még el : korlátozott számú jelentkező- i két. Jelentkezni a TIT Békés • megyei szervezeténél (Békés­csaba, Sztálin út 12) lehet. Elektromos berendezéseket készítettek a politechnikai oktatás foglalkozásain a békéscsabai gimnázium tanulói. Képünkön Gábor Feri és Simon Gergely bélmegyeri tanulók kíváncsian ismerkednek az elektromos készülékekkel. A tanulók kézügyességéről tanúskodik ez a torockói szőnyeg is, amit az orosházi gimnázium tanulói készítettek. Keller József, az orosházi gimnázium igazgatója örömmel mutatja a vendégeknek a növendékek által készített szőnyeget Nagyon jólesett, amikor az Orosházi Hírlap testvérlapjának nevezett bennünket, a megyei újság 15 éves évfordulóján. Gon­dolom, olyan testvér-bátyjának tekinti lapunkat. Jólesett nekem is és a kollé­gáimnak is a gesztus. Ezért hát ne is vegye zokon az Orosházi Hírlap, ha egy kis bátyusi piron- gatást megeresztünk „felé”. Mert az utolsó számban (június 9.) szigorúan beolvas két orosházi futballistának, Kunosnak és Rozsnyainak. Valószínűleg meg is érdemlik ezek a játékosok. Tessék tisztességesen viselked­ni és futballozni, ha magukra öltötték a mezt! Ha pedig kép­telenek erre, akkor akasszák a szögre cipőjüket, s ne sportolja­nak. i Rendben? Szóval megérdemeltnek tart­juk a bírálatot. De a pirongatás végén becsúszott egy mondat: „N in cs joguk — írja az Orosházi Hírlap szerkesztőségi cikkében — visszaélni az­zal a társadalommal szemben, amely becsü­letes életkörülménye­ket biztos it nekik”. Ez olyan végelkeseredésből fa­kadó kirohanás. Miért kell rög­tön egy ember társadalmi hűsé­gét kétségbe vonni, ha, mondjuk nem megy neki a futball? Mi­ért kell rögtön azzal dobálózni, hogy hűtlen a rendszerhez, mert visszafeleselt a bírónak vagy edzőnek, meg amiért az ellen­félhez passzolta a labdát? Sze­rintünk jobb lett volna a szocia­lista sport-erkölcsre hivatkozni, mintsem „társadalommal szem­ben elkövetett visszaéléssel” vá­dolni a játékosokat, Bírálják meg a fegyelmezetlen sportolót, keményen és szigorú­an, de ne keverjék össze a fut- ballabdát a nappal... va—ti— A rádió és televízió műsora ~W~1 •• •-« 7 * •• r1 urodjon a tótkomlósi strand- és gyógyhatású fürdőben A megye egyik legjobb gyógy­hatású fürdője. Természetes melegvíz. Fürdővíz összeté­tele kifejezetten atkahidrogén karbonátos, hipertermális. Gyógyhatású vize reumatikus és izületi bántalmakra igen nagy gyógyhatással van. Egész évben nyitva. Strandfürdője nyitva május­tól szeptember 31-ig. Ha Komlóson jár, feltétlen keresse fel a Rózsa fürdőt“ VASÁRNAP, I960. JÚNIUS 12. KOSSUTH RADIO: 8.00 Hírek. 8.10 Könnyű zene strandotoknak. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.00 Zsákbamacs­ka. 10.00 Szórakoztató hangszerszólók. 10.08 Beethoven-ciklus V., 12.00 Hírek. 12.15 Jó ebédhez szól a nóta. 12.50 Hét­végi jegyzetek. 13.00 Szív küldi szív­nek. 14.00 Operettdalok. 14.25 Zenekari muzsika. 14.45 Hét nap a külpolitiká­ban. 15.00 Hanglemezparádé. 15.40 A szakma művésze. 15.50 Zenés beszá­moló május havi operaelőadásokról. 16.45 Emberek között. 17.00 Hírek. 17.10 Kincses Kalendárium. 19.00 II. félidő. 19.50 Jóéjszakát, gyerekek. 20.00 Hírek. 20.10 A Rádiószínház bemutatója: A makrancos hölgy. 21.47 Sporthírek, és totóeredmények. 22.00 Hírek. 22.10. Galoppverseny-eredmények 22.15 Ka­marazene. 23.05 Dalibor Brázda zene­kara játszik. 23.35 Operarészletek. 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 A római kato­likus egyház félórája. 8.30 Orgonamu­zsika. 9.00 Szív küldi... 10.00 Kisdobo­sok félórája. 10.30 Színes népi muzsi­ka. 11.00 Tárlatlátogatás. 11.15 Sztálin- városi tavasz. 12.05 Johann Strauss: Művészélet — keringők. 12.15 A végre­hajtó. 12.45 Művészlemezek. 14.00 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.15 Magyar tájak. 14.45 Egynegyedóra háromne­gyedben... 15.00 Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. 15.15 Delelőn. 15.45 A hét műsorából. 16.25 Láttuk, hallottuk. 16.40 Könnyű zene.. 17 00 Két zongoraszonáta. 17.55 Filmzene. 18.15 A muzsikadirektor. 20.10 Totóeredmé­nyek. 20.13 Tánczene. 20.50 Egy „har­cos” kispolgár panasza. 21.05 Közvetí­tés az Astoria-szálló étterméből. 21.25 Könnyűzeneszerzők ábécében. 22.10 A bathi asszonyság meséje. 22.25 Ope­rettrészletek. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ* 16.00 Állatkerti séta (helyszíni közvetítés). 11.30 Hazai tá­jak. 16.45:24 Magyar Híradó. 17.00 Köz­vetítés Varsóból, a Kusoczinski emlé­kére rendezett nemzetközi atlétikai versenyről. 19.00 Bp. Honvéd—Bp. Va­sas labdarúgó mérkőzés közvetítése. 19.50 Élőújság. 20.45 Isten után az el­ső. (Magyarul beszélő francia film.) HÉTFŐ, 1960. JÜNIUS 13. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10 Reggeli hangverseny. 9.15 Filmzene. 9.45 Lá­nyok — asszonyok. 10.10 Sötétes az erdő. 10.30 Szívesen hallgattuk. 12.00 Hírek. 12.10 Magyar nóták, csárdások. 12.50 Petrovácz István és Pál József versei. 13.00 Részletek Kálmán Imre operettjeiből. 13.45 Válaszolunk hallga­tóinknak. 14.00 Heti zenés kalendárium 15.08 Időjárásjelentés. 15.10 Patachou és Brassens énekel. 15.30 Úttörő-hír­adó. 15.50 Karevól dajkamesék. 16.10 Szív küldi... 17.00 Hírek. 17.45 Ifjúsági őrjárat. 18.00 A Magyar Rádió népi ze­nekara játszik. 18.30 Hazai körkép. 18.50 A Magyar Rádió énekkara éne­kel. 19.Ó5 Zenés ajándékmüsor a Győri Lenszövőgyár dolgozóinak. 19.54 Jóéj­szakát, gyerekek. 20.00 Esti krónika. 20.30 A Rádiószínház bemutatója: Kö­szönöm, élek! 21.35 Magyar könnyűze­ne-est. 22.00 Hírek. 22.40 Tartózkodó kérelem. 23.00 Aldeburghi Fesztivál. 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 Hírek. 14.15 Béka-egérharc. 14.35 Régi magyar da­lok és táncok. 15.00 Operarészletek. 15.40 Az osztravai bányászklub fúvós­zenekara játszik. 15.55 Tollal a romlás ellen. 16.15 Körössy Marianne (ének) hangversenye a stúdióban. 16.40 A vi­lág minden tájáról. 17.00 Kórusok. 17.15 Bútoriparunk és a bútorgyártás. 17.30 Hangverseny a Rádióegyetem hallga­tóinak. 18.15 Canterbury mesék. 18.30 Operettkettősök. 19.00 Hírek. 19.05 Ta­nuljunk könnyen, gyorsan magyarul! 19.20 Szórakoztató zene. 19.45 Sporthír- adó. 20.00 Beethoven: C-dur zongora- verseny. 20.40 Falurádió. 21.00 Hírek. 21.05 Tánczene. 21.35 Az „uborkasze­zon” kulturális kérdéseiről. 21.55 Pel- leas és Melisande. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: Adásszünet. Mosik műsora SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba. Június 9—12: Az elcserélt fénykép. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6, & BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Június 9—15: A kör. Kezdés hétk.: fél 6, fél 8. v.: fél 4, fél 6, fél 8. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt II—1-ig elővételi pénztár. ^ BRIGÁD KERTMOZI, Békéscsaba. Június 12—13: Othelló. Az előadások kezdete minden este 9 órako-r — rossz idő esetén a fedett moziban —, a ren­des előadások befejezése után. TERV MOZI, Békéscsaba. Június 9—12: Tenger törvénye. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. SZABADSÁG MOZI; Gyoma. Jú­nius 10—12: Mi ketten egyedül. K. h.: 8, 4, 6, 8; BÉKE MOZI, Orosháza; Június 9—12: Két év után. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8< PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Jú­nius 10—12: Szökés a szigetről. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, Gyula. Június 9— 11: Két emelet boldogság. K. h.: 5, 7, v.: 3,* 5. 7i ERKEL MOZI; Gyula. Június 10— 12: A szél. Kezd. hétk.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTÓBER MOZI; Mező- kovácsháza Június 10—12: Menekülés az árnyéktól. Kezdés h.: 8, vas.: 4, BÁSTYA MOZI, Békés. 9— 12: Sabella nagymama. K. 7, fél 9, v.: fél 5, fél 7, fél 9., PETŐFI MOZI, Sarkad. 10— 12: Hetedik kereszt; hétk; 8, vas. 4, 6, 8; TÁNCSICS MOZI, Szarvas. 9— 12: Ingovány; K; hétk.: vas. 4, 6, 8; ADY MOZI. Szeghalom. 10— 12: A cirkusz leánya. K. h. 3* 5, 7j Június h.: fél Június Kezdés Június 6, 8, Június 7, v.:

Next

/
Thumbnails
Contents