Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-03 / 130. szám
4 NÉPÚJ SÄG I960, június 3., péntek Szakasits Árpádnak átadták a Nemzetközi Újságíró Díjat Prága (MTI) A Nemzetközi Újságíró Szervezet elnöksége szerdán adta át Prágában az 1959. évi nemzetközi újságíró díjakat, amelyekkel a szervezet legutóbbi kongresszusa Henri Alleg algériai újságírót, Szakasits Árpádot, a MUOSZ elnökét és Nguyen Xuan Thuy-t, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Űjságírószövetségének elnökét tüntette ki. Jean-Maurice Hermann, » Nemzetközi Újságíró Szervezet elnöke méltatta Szakasits Árpád öt évtizedes harcos újságírói munkásságát, amely- lyel mindig ajz emberi haladás és a béke ügyét szolgálta. Szakasits Árpád válaszában hangsúlyozta, hogy bár a kitüntetést ő kapta, úgy érzi, hogy ez a magyar újságíró társadalmat illeti és mindazokat, aikik tollúkkal a béke és a népek nemzetközi szolidaritásának erősítéséin fáradoznak. (MTI) Sikeres és hasznos fverseny-sorozat hangi Az Országos Filharmónia, az Orosházi Állami Zeneiskola és a Petőfi Művelődési Ház közös rendezésiben került meghirdetésre az elmúlt év őszén az a 6 előadásból álló hangverseny-sorozat, melynek utolsó — áprilisi — előadása után most már felmérhetjük az eredményt, a sikert, vagy a sikertelenséget. Az utóbbiról — szó sem lehet, legfeljebb annyiban, hogy néha, egyes előadásokon a közönség érdeklődéséből nem mindig vizsgázott jelesre, de a siker útját ez sem állhatta el. Főszereplője ennek a hat hangversenynek az Orosházi „Erkel Ferenc” Szimfonikus zenekar volt, Markó Leó karnagy vezetésével. A nagymúltú zenekar az utóbbi időkben rohamosan fejlődik, nemcsak létszámban, hanem — és ez a döntő —- színvonal dolgában is, mivel a zenekari tagok önképzésére, továbbképzésére is egyre nagyobb gondot fordítanak, A hat hangverseny programja is elárulja, hogy az elmúlt évad, melynek utolsó hangversenye — mint említettük — áprilisban zajlott le, valóban a rohamos fejlődés évadja volt. Nem sok vidéki zenekar meri műsorára tűzni például Haydn Búcsúszdmfóniáját, vagy Beethoven Esz-dur zongora- versenyét. A kitűnő Petri Endre zongoraművész közreműködésével, az Orosházi „Erkel Ferenc” Szimfonikus zenekar megtette ezt, és a két zenemű előadásával kimagasló művészi teljesítményt i nyújtott a zenekar és Markó Leó, a karmester egyaránt. A „Dalnak lenge szárnyán” című esten Mozart, Chopin, Saint-Saens, Rachmaninov, Dvorak, Bartók- és Kodály-műveket mutattak be forró sikerrel (ez volt a 4. hangverseny), majd az 5. bérleti esten az Állami Operaház szólótáncosai: Lakatos Gabriella Kossuth-díjas, Havas Ferenc és többen mások e- melték a művészi élmény nívóját. Ha nem is részletesen, csupán nagy vonalakban értékeljük a hat hangversenyt, akkor is külön meg kell emlékeznünk a legutolsó, a hatodik estről, melynek során „Olasz ég alatt” címmel korántsem kis feladatot oldottak meg. Ezen az esten Verdi Travia- ta és Puccini Bohémélet című operáinak keresztmetszetét adták a budapesti énekművészek: , Vámos Ágnes, Csermely Ilona,! Mátray Ferenc és Randnay György j valamint az orosházi Petőfi ének-; kar közreműködésével. Az est sikerében része van a zenekart ve- i zénylő Markó Leó mellett Feld- mann József karigazgatónak is, a Petőfi énekkar népszerű karnagyának. A dús programú hangverseny-1 Sorozatból említést kell még tennünk Rechofsky: Cleopátra című operájáról, amelyből Dunst Mária, az Országos Filharmónia szólistája énekelt részleteket, valamint a zeneiskola tanárainak hangversenyén nagy közönségsikert arató G. Iszlay Gabriella zongoraművésznő, Fazekas Mária zongoraművésznő, Marczel Niémi hegedűművésznő és Markó Leó gordonkaművész szerepléséről is. Dióhéjban összefoglalva ennyit mondhatunk erről a bérleti hangverseny-sorozatról, amelynek az új évadban történő megszervezésé újból fontos feladata lesz a rendező szerveknek, intézményeknek. Már ez az évad is bebizonyította, hogy Orosháza zenekedvelő közönsége egyre bővül, nemcsak számban, hanem igényben is fejlődik. Bizonyára a jövőben még több támogatást és megértést kapnak a komoly zene orosházi terjesztői, hogy a már lassan hagyománnyá váló hangverseny- sorozat újabb műsortervezete még színvonalasabb, még tartalmasabb lehessen. S. E. Pécsi nyári szabadegyetem A TIT Baranya megyei szervezete, a Pécsi Orvostudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Állami és Jogtudományi Kara, és a Pécsi Pedagógiai Főiskola védnöksége alatt rendezi meg 1960. évi nyári szabadegyetemét. A TIT Baranya megyei szervezete hagyományos nyári szabadegyetemén alkalmat nyújt az ország dolgozóinak arra, hogy szórakozva, üdülésszerűen szerezzenek ismereteket Pécs és Baranya múltjáról, jelenéről, megismerjék népét, gyönyörködjenek műemlékeiben — megismerjék Pécs és Baranya lüktető életét. Ez évben ismét alkalmuk lesz a nyári szabadegyetem hallgatóinak arra, hogy két hét alatt gyönyörű környezetben, gondtalanul pihenjenek, szórakozzanak, s amellett az ország egyik legszebb részének sok szépségéről, magasrendű kultúrájáról és rohamos fejlődéséről tudomást szerezzenek. A pécsi nyári szabadegyetem az idén 14 napos időtartalommal, 1960. július 3-tól 16-ig kerül megrendezésre. A hallgatók üdülőjeliegű elszállásolása a Pedagógiai Főiskola festői könyezetű üdülő- otthonában történik, általában négyszemélyes szobákban. Házastársak kétágyas különszobák- ban történő elszállásolása erősen korlátozott számban lehetséges. A napi háromszori étkezés a főiskola éttermében történik.' A nyári szabadegyetem részvételi díja 850 forint. Ebben az ösz- szegben benne van a kétheti szállás, az étkezés s az előadások díja, a kirándulások utazási és étkezési költségei, Pécs műemlékeinek, n^yzeumainak és nevezetességeinek megekintésével kapcsolatos minden költség. A kirándulások alkalmával az ebéd a kirándulóhelyen lesz. Jelentkezni június 20-ig lehet a TIT Baranya megyei titkárságán, Pécs (Jánus Pannonius út 11) személyesen vagy levélben. A nyári szabadegyetemen iskolai végzettségre s korhatárra való tekintet nélkül bárki részt vehet. Fekete pénztárcák Sok szó éri manapság a ház elejét a kapitalista szellemi örökségek, a maradi szokások, s egyéb, a múltból visszamaradt nem éppen haladó hagyományok megnyilvánulása miatt. Mi tagadás, bőven akadnak még ilyen jelenségek mindennapi é- letünkben. Sajnos azonban annál kevesebb szó esik azokról a friss jelenségekről, melyeket már, mint az új erkölcsi normák megnyilvánulásait tapasztalhatunk. A Budapesti Ipari Vásáron, ahol naponta tízezrek fordultak meg, hallottuk nemrégiben a megafonból: „Elveszett egy bagaria bőrből készült fekete rétikul. Kérjük a megtalálót, adja be a vásár igazgatósági irodájába.” Fél órát sem sétálgattunk a szép pavilonok között, amikor ismét megszólalt a hangosbemondó: „Kérjük Szabó Andrásáét, fáradjon be a vásár irodájába, ahol átveheti elveszett re- tiküljét.” A kíváncsiság a mi lépteinket is az iroda felé irányította. S láttuk, az amúgyis értékes réti- külben a személyi igazolványon, a piperecikkek dús készletén s kisebb apróságokon kívül pénztárca is volt, benne 130 forint. Egy vidéki látogató, a harcsai Vörös Csillag Tsz egyik brigádvezetője hozta be a retikült. De nem kell Budapestre menni hasonló tapasztalatokért. A csabai strandon egyik verőfényes délután így szólt a hangos bemondó: „Halló, halló! Figyelem. Találtak egy fekete pénztárcát. Tulajdonosa kellő igazolás mellett átveheti a pénztárnál." Amíg ott voltunk nem jelentkezett a tulajdonos, nyilván nem vette még észre a bajt. Pedig szép summa lapult az erszényben: 400 forint meg valami aprópénz... Egy fiatalember találta meg, aki elmenőben még érdeklődött is: „Na, jelentkezett már a tulajdonos?” (A fiatalemberen tropikál csőnadrág s olaszos nyakú ing volt, amit lezseren nadrág fölött viselt. Ilyenekre szoktuk néha meggondolatlanul mondani, hogy „tiszta huligán”.) De ha már itt tartunk, hadd mondjam el a magam esetét. Hétfőn este moziban voltam. Előtte megittam a büfében egy dupla feketét, s nem emlékeztem rá: itt, vagy a Brigád moziban hagytam-e el ajándékba kapott fekete pénztárcámat. Másnap reggel izgatottan kerestem fel mindkét helyet — hóba. Sem a büfé-, sem a mozi vezetője nem tudott semmit mondani róla. Éppen kókadt fejjél indultam ki a moziból, mikor bent- ről, a nézőtérről egyik takarító asszony utánam kiáltott: „Várjon csak! Nem ez volt-e az?” — De ez! — ragadtam meg örömmel a pénztárcámat. ... Kinek nem volt ifjabb korában vágya: „Bárcsak találnék valahol egy tömött pénztárcát!” A pénz utáni állandó sóvárgás szinte teljesen áthatotta a szegény ember gondolkozását, hiszen még ha erejét megfeszítve dolgozott is, akkor sem futotta soha mindenre kevéske pénzéből. Egyszer budapesti barátaimmal együtt találtunk egy rongyos bugyellárist. Jól emlékszem, éppen 30 pengő volt benne. Megvallom őszintén — e- szünkbe sem jutott, hogy a talált pénzt bevigyük a BESZ- KÁRT-irodába. Tíz pengő lett az enyém, s olyan vasárnapi e- bédet csináltattam otthon, hogy még bor is került hozzá. Egyáltalán nem furdalt a lelkiismeret, hogy talán egy munkásember elvesztett heti fizetéséből lakmározunk. Miért vesztette el?’! A lényeg az, hogy mi találtuk meg, s bizony talán le is tagadtuk volna mind a hárman, hogy talált pénzen osztozkodtunk. Az a korszak nevelt ilyen embertelenné bennünket, amelyben éltünk. Varga Dezső A z Albán Népköztársaság területének mindössze 30 százaléka síkság, területének többi részét dombok és hegyek borítják. Az ország vizekben igen gazdag, sok ,az évi csapadék is. Mivel azonban a nagymennyiségű csapadék viszonylag rövid idő alatt — télen és tavasszal — htod le, emberemlékezet óta gyakori áradások pusztították a földeket. A hosszú török hódoltság alatt szó sem lehetett gépesítésről, vagy mocsárleceapolásról, a felszabadulás előtti népellenes rendszerek pedig elhanyagolták a vízrendezést. Ennek következtében az albán síkvidék legnagyobb része el- mocsarasodott, s a jó föld kenyér helyett csak nádat, maláriát és járványokat termett. Amikor Albánia felszabadult, a síkvidék 40 százalékát állandó mocsarak borították. A vízrendezés elmulasztása ezenkívül évente tíz- és tízezer dolgozó paraszt munkájának gyümölcsét és gyakran otthonát is elragadta. Eltűnnek az évszázados mocsarak A felszabadulás után a népi hatalom az ország gazdasági talpra- állításának és építésének keretében nagy gondot fordított az egészségtelen mocsarak lecsapolá- sára is. A felszabadulás óta az ország térképéről több 13 000 hektár évszázados mocsár tűnt el, további 50 000 hektárt pedig feljavítottak és megfelelő gátrendszerek építésével egyszer s mindenkorra megvédtek az árvizek pusztításaitól. A beruházási ősz- szegekből jelenleg is mintegy 30 százalékot fordítanak talajjavítási és lecsapolási munkálatokra. tavasztól őszig Albániában nagyon kevés a csapadék, a lecsapolási munkálatokkal párhuzamosan gondot fordítanak a megfelelő öntözőrendszerek kiépítésére is. Az eddig felépült legnagyobb öntözőmű a Vjoea—Levan—Fier öntözési rendszer, amelynek kapacitása másodpercenként 15 köbméter víz. Jelenleg több nagy víztárolót építenek, köztük egy 68 millió és egy 32 millió köbméter befogadó képességű víztárolót, amelyek hamarosan 30 000 hektár rendszeres öntözését teszik lehetővé. Ezek a nagyarányú talajjavítási és lecsapolási munkálatok hatalmas térfogatú munkát követelnek meg. Az egyéb természetű munkálatokon kívül csupán az idén 16 millió köbméter földet termelnek ki, illetve mozgatnak Gyors ütemben épül a kur jani víztároló, amely 32 millió köbméter v izet biztosít öntözéshez. majd a rendszeres meg, ami albán viszonylatban óriási munka, hiszen annyit jelent, mintha az ország egy-egy lakosa — beleértve a csecsemőket és a kisgyermekeket is — több mint egy köbméter földet termelne ki. A munkát évről évre köny- nyíti a fejlődő gépesítés. Jelenleg a földmunkának több mint 90 százalékát gépekkel végzik el. Nagymértékben kiveszi Tészét ebből a munkából az ország dolgozó parasztsága is. A lelkes munka és a nagyfokú gépesítés eredményeként ezen a fontos területen a második ötéves terv előirányzatait előreláthatólag fél évvel határidő előtt teljesítik. A harmadik ötéves tervben- (1961—1965) az Albán Népköztársaság vetésterületének mintegy 90 százalékán befejezik a talajjavítási és vízrendezési munkálatokat. E talajjavitési és lecsapolási munkálatoknál az albán nép nagy segítséget kapott és kap a Szovjetuniótól és a többi baráti országtól is. A korszerű exkavátorok, buldózerek, iszapszivattyúk stb. túlnyomó része a Szovjetunióból érkezik. A Thumana mocsárvidék lecsapolásánál magyar szakemberek irányítják a munkát és a Magyar Népköztársaság biztosította a munkálatok megkönnyítéshez szükséges gépeket is. /| népi hatalom körültekintő, céltudatos munkájának e- redményeként évről évre növekszik az Albán Népköztársaság vetésterülete, évről évre többet terem a föld, évről évre szebb, boldogabb a parasztság élete.
