Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-28 / 151. szám

BÉKÉS MEGYEI * Ära: SO fillér ★ Világ proletárjai egyesüljetek! V. ÉVFOLYAM, 151, AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA JÚNIUS 28., KEDD 1960 SZÁM 48 millió forintos építkezés folyik az ÖRKI-ben A Szarvasi öntözési és Rizskutató Intézet rózsási üzemegysé­gében javában folyik a tavasszal megkezdett, mintegy 48 millió fo­rint költségű építkezés. A Békés megyei Magasépítő Vállalat dol­gozói eddig felrakták két, egyenként 102 férőhelyes istálló és egy 180 vagonos emeletes magtár falait. Ezeket az épületeket most te­tejezik. A különböző gazdasági épületek mellett számos lakóház is épül. Képünkön az épülő három, egyenként kétlakásos lakóház egyike látszik, a Magasépítő Vállalat néhány dolgozójával. Jól sikerült a gépállomási újítók kiállítása Vasárnap este zárta be kapuit Békéscsabán, a MEDOSZ helyi szervezetének székhazában a gép állomási újítók megyei kiállítása. A kiállítás erre a néhány napra a mezőgazdasági szakemberek, technikusok és traktorosok érdek lődésének középpontjába került, amit az is mutat, hogy a látogatók száma közel kétezer volt. A vendégkönyvbe több mint 800 látogató írta be nevét. A sikerre való tekintettel a megyei igazga tóság úgy határozott, hogy a kiál­lítás anyagáról fényképfelvételeket készítenek, azokat tablószerű- en összeállítják, s a 24 lapból álló fényképgyűjteményt vándorkiál­lítás formájában eljuttatják a m egye valamennyi gépállomására. Mozgalom kezdődött a családiház-építők támogatására Országszerte járási építési napokat rendeznek A 15 éves lakásfejlesztési terv­ben jelentős helyet kaptak a csa­ládiház-építők. Eddig is többféle állami kedvezmény segítette tö­rekvéseiket, s most országos moz­galom bontakozik ki támogatá­sukra. Ennek előkészítéseként né­hány vidéki városban és Buda­pesten a tanácsok építési osztá­lyai, a társadalmi szervek és az OTP-fiókok bevonásával megyei építési napokat rendezett az Épí­tésügyi Minisztérium. A szomszé­dos megyék építési szakemberi is elmentek e megbeszélésekre és megvitatták, hogyan lehetne még hatékonyabban segíteni a családi- ház-építőket. Az Építésügyi Minisztériumban a leggyakorlottabb megyei szak­Felhős idő Várható időjárás kedd estig: felhős idő, több helyen zápor, zi­vatar. Mérsékelt, a záporok ide­jén megélénkülő szél. Legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 14— 18, legmagasabb nappali hőmér­séklet 21—26 fok között. emberekkel közösen feldolgozzák az építési napokon elhangzott ja­vaslatokat. Ennek alapján a me- megyei tanácsok ősszel a nagy mezőgazdasági munkák befejezté­vel járási építési napokat rendez­nek. Ezeken is részt vesznek a szakemberek és a társadalmi szer­vek, de már nem egymás között, hanem a családi házra vágyókkal beszélik meg az építkezés meg­könnyítésének lehetőségeit. Is­mertetik a legjobb beosztású és legolcsóbban megvalósítható csa­ládi házak terveit. Tanácsot ad­nak az olcsó helyi anyagok fel- használására, az OTP-hiteligény- lés, valamint az építési engedély megszerzésére és részletesen vá­laszolnak az építtetők kérdéseire. Kisebb kiállítást és filmeket is bemutatnak az építés helyes és helytelen módszereiről, a korsze­rű lakásokról. Az idén így ország­szerte mintegy 30 járásban ren­deznek széleskörű tanácsadást az építési napokon. A minisztérium és a megyei tanács úgy tervezi, hogy az ötéves terv időszakában rendszeresen tartanak építési na­pokat. (MTI) „Hruscsov miniszterelnök barátságos fogadtatásra számíthat Ausztriában" Bécs (TASZSZ) Julius Raab osztrák kancellár vasárnap beszédet mondott & bé­csi rádióban. A kancellár beszé­dének nagy részében Hruscsov csütörtökön kezdődő hivatalos látogatásával foglalkozott. — Alaposan felkészültünk a lá­togatásra. Lehetővé tesszük a szovjet miniszterelnöknek, hogy megismerkedjék Ausztria szellemi életével, de ipari, kézműipari és mezőgazdasági üzemeinket is meg­mutatjuk neki. Hruscsov miniszterelnök ba­rátságos fogadtatásra számít­hat Ausztriában, hiszen nem feledtük el, hogy ő kezdemé­nyezte 1955-ben a szovjet külpolitikának ama változá­sait, amelyek lehetővé tették az államszerződés megköté­sét. Azt sem felejtettük el, hogy két évvel ezelőtt, amikor osztrák kor­mányküldöttség járt Moszkvában, a szovjet miniszterelnök jelentős könnyítést biztosított az olajszál­lítások kérdésében. Ma, amikor az államszerződés immár öt éves, sa­ját tapasztalataink alapján teljes világossággal megállapíthatjuk, hogy a szerződés és az utána vál­lalt semlegesség áldásos követ­kezményekkel járt Ausztria szá­mára. — A szovjet—osztrák kapcsola­tok a legutóbbi öt év alatt kor­rekt, baráti módon fejlődtek és nagy örömünkre szolgál, hogy a közelgő tárgyalásokon nem kell majd bármiféle politikai nézeteltérésekről vitatkoz­nunk, ugyanis a meglevő világnézeti kü­lönbségek ellenére sem létezik ilyen nézeteltérés. Tárgyalásaink legfőbb pontja gazdasági kapcso­lataink további fejlesztése lesz — mondotta az osztrák szövetségi kancellár. New York-i ifjúság tiltakozik az amerikai—japáu katonai szerződés ellen New York (TASZSZ) A New York-i „Advance” ifjú­sági szervezet felhívással fordult a város lakosaihoz, vegyenek részt tüntetésben. A tüntetést június 30-án a New York-i Union-Squa- re-on tartják. A felhívás rámutat, a katonai az amerikai—japán katonai szer- ! szövetségek nem szolgálják né­ződéi ellen rendezett tiltakozó ! pünk érdekeit. Megnyílt a KISZ bélmegyeri ép ítőtábora Hétfőn a reggeli órákban 230 középiskolás fiú állt munkába Bélmegyeren a KISZ építőtáborá­ban. Naponta hat óra hosszát dol­goznak, a többi időt kulturális és sporttevékenységgel töltik el. A tábor nyitására hétfőn este került sor tábortűznél, ahol az ifjúság rögtönzött kultúrműsort is adott. Az idén öt kilométer hosszú víz­levezető csatornát építenek az itt táborozó kiszesek. Az egyes cso­portok két hetet töltenek el a községben, s munkájukkal évente 6—700 ezer forint értékű termés­többlet eléréséhez juttatják a bélmegyeri termelőszövetkezete­ket. A KISZ megyei bizottsága jövőre és az azt követő években ismétel­ten újra szervezi majd a közép­iskolás fiúk táborát, hogy a bel­vizektől olyan sokat sújtott bél­megyeri határból az ifjúság által épített csatornák segítségével tá­vol tartsák a belvizet. Az építőtábor első lakói Békés­csaba, Mezőkovácsháza, Battonya, Sarkad és Szeghalom gimnáziu­maiból, technikumaiból kerültek ki. Június 18-án a Békés megyei kommunisták aktívaülésén, habár név szerint nem említették a bé­késcsabai Dózsa Termelőszövetke- I zetet, a tsz vezetősége mégis meg­Gates hidegháborús beszéde Washington (MTI) Az UPI és az AFP hírügynök­ség Gates amerikai hadügymi­niszter újabb hidegháborús be­szédéről ad hírt. A hadügyminisz­ter vasárnapi televíziós nyilatko­zatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész szembe­nézni „mind a kis, mind a nagy háborúval”. Amerika katonailag teljesen felkészült a háborúra — mondotta. Gates újabb összegeket köve­telt a fegyverkezés fokozására. Felszólította a kongresszust, hogy hagyja jóvá az új típusú repülő- gép-anyahajók építéséhez szüksé­ges összeget és több pézt kért a Bomarc-típusú rakétákra. Beszéde végén a hadügyminisz­ter megjegyezte: Nem hiszi, hogy a Szovjetunió „nagyobb katonai akció kirobbantását” tervezné. értette, hogy a növényápolásban beállt mulasztásokat mihamarabb pótolni kell. Az aktíva után a tsz-vezetősége úgy határozott, hogy a termelőszövetkezet vala­mennyi gazdája, ideértve az elnö­köt, az agronómust, az adminiszt­rátorokat, az iparosokat és az ál­latgondozók közül azokat is, akik szabad idejükben vállalták a nö­vényápolási munkát, kapálásra osztották be. Három nap alatt több mint 100 hold kukoricát ka­páltak meg. Azóta már másodjára jár a tsz-gazdák kapája a kukori­cában, s a cukorrépában pedig már a nyári gazoló kapálást csi­nálják. A tagság másik része a borsó szedésével foglalatoskodott, amelyet ma, kedden már csépel­nek is. A borsó igen jó minőségű. Szakemberek véleménye szerint exportképes áru lesz, amennyi­ben a szövetkezet a cséplésnél is biztosítja a korábbi hét gondossá­gát. — így pótolják a Dózsa Tsz- beliek korábbi mulasztásuk egy részét. Azonban van még tenríi- valójuk: A kapás növények terü­letét még mindig nem osztották fel, mert elnökük továbbra is a- mellett kardoskodik, hogy a szö­vetkezet földjét területfelosztás nélkül is megművelik. A tagság egy része viszont az elnök véle­ményével nem ért egyet. Gépesítették a silógödör-készítést A Szarvasi Gépállomás egy Sz—80-as vontatású Skréberrel egymás után készíti a silógödrö két a körzetéhez tartozó termelő- szövetkezeteknek. Borgulya Mihá ly, az Sz—80-as traktorosa el­mondta, hogy eddig három terme löszövetkezetben készítettek több silógödröt. A békésszentandrási Ifjú Gárda Tsz-ben, ahol a felvé­telünk készült, négy silógödröt vá j Borgulya Mihály. Három nap alatt több mint 100 hold kukoricát kapáltak meg

Next

/
Thumbnails
Contents