Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-22 / 146. szám

2

I960, június 22., szerda

Az agitátor

Rekkenő hőség volt

a határban, de az emberek, ott a Vizesen jól megmáriogatják mégis kaszájukat a selymes fűben. Hogyne, hiszen érdemes ezt a gyepet feliből levágni, jó széna lesz abból. Nagy ára lesz annak télen, kijön busásan a napszám. Meg aztán Balog János, az „Előre” elnöke megmondta világosan, hogy csak az fogjon hozzá, aki úgy csinálja, mintha a magáét csinálná. S most a meleg mintha megvadítaná ezeket a barna embereket. Na meg a virtus is! Nem akar egyik sem lemaradni a másik mögött. Megszólás lenne abból, s ezt senki sem szereti.

Elöl Kubik Jósti halad, s ugyancsak diktálja a tempót! Ugratják is a többiek, amit kár tenniük, mert Jósti igen sokat tart magáról, nem szívlelheti, ha ugratják. Hiába, csak megesett.

— Jó lennél te kaszálógépnek is, hallod! — veti egyszer oda a közvetlen mögötte haladó Petri Ferenc, aki olyan komaféléje Jóstinak, de a barátság mostanában felvett valami ingerkedő mellékízt mindkét részről, mivelhogy nem értenek egyet a „közös” dolgában. Mert az úgy van, hogy egyéni még mind a kettő, de Petri Ferenc már féllábbal a csoportban van, csak az őszt várja, hogy még betakarítsa a terményt, aztán belép a csoportba. Nem ér semmit így az élet! Minden valamire való ember ott szorgoskodik már. Belépett volna tavaly is, csak ez a Kubik Jósti beszélte le. Bizony kár volt ráhallgatni! De hiába, későn tanul az ostoba! Ezt tudták a csoportban is, éppen ezért rá már úgy néztek, mint akire bizton lehet számítani. Mindezt tudta és érezte Jósti is, ezért volt köztük bomlóban a ko- maság. Most is vasvilla-szemek- kel vetette oda:

— De jó ám! Csak nem ezeknek! — bökött fejével a csoport központja felé. — Hát tán most nem „ezekét” vágod, te?! — vág vissza ugratva tovább amaz.

— Én igen ... a magamét! — veti oda dölyíösen Jósti, miközben félelmetes gyorsasággal feni a szelíd munkára szokott acélt.

— No, no, — szól békítő szándékkal Petri Ferenc, de most ez a szándék is célt tévesztett, s láthatóan tágult köztük a már eddig is meglevő szakadék. Alig szóltak egymáshoz többet estig.

Másnap Petri Ferenc

nem akart Jósti mellett dolgozni, úgy gondolta, hogy beáll a sorba, ahol éppen hely jut neki. Jósti késett egy keveset, így aztán Petri állt be elsőnek a kaszálók elé. Mikor ezt meglátta Jósti, fordított egyet a kocsin, a fogai között, de azért hallhatóan elkárom- kodta magát:

— Az anyátok keserves istenit!

— Hát ezt meg mi érte? — szóltak többen is.

— Nagyon jól megy neki! — vetette oda a másik.

— Majd észre tér... — próbálta menteni Petri Ferenc, de láthatóan nem sok eredménnyel. Az emberek meghallották a káromkodást és igen szíven ütötte őket. Elszoktak már az ilyesfélétől, hogy valaki az anyjuk istenit emlegesse büntetlenül. Az öregedő Fehér András meg is jegyezte:

— Jó lett volna ez a Jósti ispánnak a főherceghez...

Ezzel aztán egyelőre él is hallgattak, csak amikor Jósti a nyárfaerdő mellett porzott kocsijával, jegyezte meg még Fehér András:

— Nem jó az ilyen kevélység!

A munka azért nem állt meg.

Levágták nélküle is estére a harminc holdat. A faluban aztán persze folyt tovább a szóbeszéd,

ahogy ez már lénni szokott ilyenkor.

Jó idők következtek,

sikerült a szénát időben forgatni, összehordani, petrencékbe rakni. Mikor az osztozkodásra került a sor, kijött Balog János is, az elnök, és nagyon meg volt elégedve, ahogy a gyönyörű szénát meglátta. A petrencék egyformák voltak, így könnyű volt az osztozkodás. Az egyénieknek is két sor petrence jutott, a csoportnak is.

— Hát azzal a bolondos Jósti- vál mit csináljunk? — kérdezte meg az embereket Fehér András, aki a legidősebb volt közöttük, és ő volt a közvetítő is a „banda” és a csoport között.

Ki ezt, ki azt javasolta, abban egyeztek meg végül, hogy másnak hat petrence jut, neki kettő, mert így igazságos.

— Aztán ki mondja ezt meg neki, emberek? — kérdezte Kiss Máté. Mindenki Petri Ferencre nézett. Az észrevette ezt, s mindjárt kész is volt a válasszal:

— Ügy látom, én... De hiszen nincs abban semmi! Megmondom én neki!

S mint aki biztatni akarja magát, még hozzátette úgy félig-for- mán:

— így jutott ki a rész...

Ebben aztán megnyugodtak,

mindenki ment a maga dolga után. Petiinek szerencséje volt. Ahogy este a kocsmába tért, éppen a mezőről jőve egy fröccsre, ott találja Jóstit is. Ugyancsak huzatja a borotválatlan képű Gazsi Jóskával, néhányan körülállják, úgy nézik.

Petri megitta a fröccsöt. aztán odaszól egy alkalmas percben Jóstinak:

— Jósti, te! Beszédem van veled!

— De nekem nincs veled! — veti vissza sértőn amaz.

— Nem baj! Attól még megmarad a templomtorony! — vág visz- sza jogosan Petri — csak annyil akarok mondani, hogy a Rövid dűlő felőli első két petrence a tied. így határozott a., kollektíva...

Maga sem tudta, mért

használta ezt a szót, sohasem mondta ki ezelőtt, de most valahogy ezt találta legmegfelelőbbnek. Ez fejbeverte végképp az amúgy is gőgös embert, most meg éppenséggel, mert boros is volt kicsit.

— Mondd meg a kollektívádnak, hogy köpök a határozatára is, meg a szénájára is!

Petri nem tudott szóhoz jutni hirtelen, csak állt. Ez még inkább elmérgesítette a helyzetet. Jósti toporzókolt dühében, poharát a falhoz vágta, nem volt ura magának többé, valami nagyon sértőt akart a másik fejéhez vágni, amikor így ordított:

— Mondd meg nekik, te... agitátor.,

E szavakra, később maga sem tudta megmagyarázni magának Petri, miért, hirtelen jókedve kerekedett, arca megenyhült, szája körül az a rá annyira jellemző sajátos mosoly rajzolódott ki, amellyel mindig bosszantotta volt barátját, így szólt távozóban:

— Bolondokat beszélsz, Jósti!

Jósti aztán mindenkinek elpanaszolta vélt sérelmét, aki a kocsmában volt, s válltig hangoztatta, hogy ő bizony nem viszi el azt a szénát, ha ott eszi is meg a fene.

Petri Ferenc hazafelé tartott, s tisztán látott már. Igen, ő, agitátor lesz, így akarja ezt a kollektíva is, meg aztán kár lenne ezért a bolondos, de alapjában véve jó, dolgos emberért is — Jóstiért, ezt is meg kell még agi- I tálni... Filadelfi Mihály

NÉPÚJSá I?

Befejeződött az új csehszlovák alkotmány tervezete feletti országos vita

Prága (MTI)

A Rudé Právo hétfői számában összegezi a Csehszlovák Köztársaság új szocialista alkotmány tervezetéről rendezett országos vita eredményét. Megállapítja: A több tízezer nyilvános gyűlésen és pártértekezleten megmutatkozott, hogy a lakosság egyetért a Központi Bizottság által kidolgozott alkotmány tervezettel.

A dolgozók hozzászólásait és észrevételeit feldolgozó bizottsághoz több mint 15 000 levél és határozat érkezett. A vita eredményét a bizottság feldolgozza, hogy a július 5-én összeülő országos pártértekezlet elé terjessze. A pár tkonferencia után összeül az új nemzetgyűlés, hogy törvénybe iktassa a Csehszolvák Köztársaság új szocialista alkotmányát.

ELSŐSÖK.

Hal magyar Hím a lipcsei mezőgazdasági szakfilmfesztiválon

(MTI) A lipcsei markkleebergi mezőgazdasági kiállításon hétfőn nemzetközi . mezőgazdasági szak- íilm-fesztivál kezdődött. A fesztiválon bemutatják, hogyan ismertetik a mezőgazdaság új termelési módszereit a szocialista országok. A Magyar Földművelésügyi Minisztérium hat kisfilmmel nevezett.

A Békéscsabai IX. számú általános iskola udvarán hat—nyolc kis srác kergeti a labdát és egyszeresük felhangzik a kiáltás:

— Goól!

— Nem is az! — szól egy kis fekete gyerek, s utána szélsebesen szalad a labda után a másik oldalra.

Az iskola folyosója csendes, hűvöset adnak a falak. Az igazgatói iroda ajtaja tárva-nyitva, bent néhányan beszélgetnek. Egyik ajtóra kiírva: I. A) osztály.

Belépek. A falon képek, 2—3 virágtartóban az örök zöld aszpa- rátitsz nyújtja zöld szárát a föld felé. Az asztal előtt egy férfi egy kis szőkehajú kisfiúval álldogál. „Beiratkoznak.”

Amikor végeznek a beírással, a kisfiúhoz fordulok.

— Meg tudod mondani a neved?

— Palika.

— Ne így mondd, az egészet mondd meg — szól a fiúra az apja.

— Szeverényi Pali vagyok — mutatkozik be most már határozottan.

— Azt megtudod mondani, hogy

hol laksz?

— Meg hát.

— Na?...

— Május 1 telep.

— Nem félsz itt az iskolában?

Nem szól semmit, csak néz, szemét összehúzza, s ajka egy kicsit megremeg. Keze görcsösen szorítja édesapja kezét, s szemével kémleli arcomat, és a fejem fölött a fekete táblát, majd megrántja apja kezét, mintha jelezné, hogy menjünk már, de szólni nem szól.

— Mit szoktál játszani?

Lábával még mutatja is, rúg

egyet a levegőbe, s gondolatban talán már a Körösgáton túl, a gyepen érzi magát, aztán kimondja:

— Focizni.

— Mást mit szeretsz játszani?

— Biciklizni.

ö a hetedik gyerek Szeverényi- éknél, a legidősebb már elvégezte a nyolcadik osztályt és követi apja foglalkozását, most lesz fodrásztanuló. A legkisebb még csak egy éves. Üj gond és új öröm Szeve- rényiéknél, mert iskolás lett Palika.

*

Sietek a gimnázium felé, már tíz óra. Előttem egy kislány zöldcsíkos ruhában, karján kis kosár. Ű is siet. Közben haját igazgatja, látszik, hogy izgatott. Majdnem egyszerre lépünk be a kapun, ö: irány lefelé a tornaterembe, ahol a beiratkozás folyik, én: benézek az igazgatói irodába. Itt megtudom, hogy eddig körülbelül 250- en iratkoztak be az első osztályba, lassan megtelnek a padok, már gond lesz, hogy hol helyezzék el az osztályokat.

— Egy beirutkozóról szeretnék írni — fordulok az egyik tanárhoz.

— Tessék, menjünk a tornaterembe. Ahogy elindulunk, velünk szemben jön az előbbi kislány.

— Beiratkozott már?

— Igen.

— Melyik osztályba?

— Az I. Á-ba.

Timkó Katalin, az I. számú általános iskola VIII. B. osztályában kapott jórendű bizonyítványt.

— Volt már a gimnáziumban?

— Igen, mikor az unokanővérem ballagott, akkor voltam itt először. Nagyon szép volt... S talán Timkó Kati már arra gondolt, hogy négy év múlva majd ő is itt ballag.

— Mi szeretne lenni?

— Tanárnő.

— Melyik tantárgyat szereti a legjobban?

— Az állattant és a növénytant.

— Mivel tölti a nyarat?

— Volt iskolám úttörő-csapatával táborba megyünk Egerbe. S utána már nem soká kezdődik az iskola.

— Nem fél a gimnáziumtól?

— A, dehogy...

Jó nyaralást a most beiratkozottaknak: a Patáknak és a Katiknak; a boldog kis és „nagy” elsősöknek.

<d. i.)

Korábban is átadhatták volna, ha...

A Békés megyei Állami Erdőgazdaság dolgozol a téli időszakban 60 különböző célokat szolgáló szerfás épülethez állították össze a szükséges faanyagokat. A szabványszerü fák megmunkálását február végére már be is fejezték, s szállítási megbízatást többszöri kérelmük ellenére mégiscsak áprilisban kaptak. A szállítások viszont eléggé elhúzódtak, így azt véglegesen csak május végén zárták le. A felsőbb szervek mulasztása miatt kialakult elosztás azt eredményezte, hogy a megyében mintegy hatezer köbméterre tehető az a fa, amit a tsz-ek különféle címen kivágtak.

Mivel a szövetkezeti gazdaságokban igen kevés az iparos szakember, aa erdőgazdaság dolgozóiból szerfa összerakó brigádot szerveztek, s elvállalták L8 épület összeállítását. Eddig hét istállót adtak át rendeltetésének.

TÓTH LAJOSt

Vajúdó világ

(2)

lydarpedig ő nem hagyja.

Eleget volt ő más lába- kapcája, mert látta ő, hogy a szövetkezet se sokkal különb az uradalomnál. Itt is, ott is dirigálnak. Na jó, hát dirigálnak, ez nem nagy baj, vezetni kell. De kik? Olyanok, mint ő? Nem tudnak azok se többet nála. Némelyik még annyit se. Milyen szép répája volt őneki tavaly is. Még valami megyei emberek is megnézték. Az ám!

— Ne ide! Fergeteg, az anyád.. Nem láttok a szemetektől? Milyen munka ez?

Ilyesmi vele még soha meg nem esett. Még akkor se, mikor először fogta meg az eke szarvát. Egészen kikanyarodtak ezek a betyárok. Vagy jó húsz lépést úgy haladtak, hogy az új barázda nem takarta el a régit. Ezen még egyszer végig kell jönni, mert nem maradhat így. Még egy kicsit zsörtölődött, aztán elcsendesedett. Jobban oda vigyázott a szántásra. Pihentette az eszét, s inkább a földben gyönyörködött. Csodálatos dolog ez. Fekete föld. S most, hogy kevés benne a nedvesség, olyan, mint a korom. Hát ezt hagyná ő másoknak? Olyan nincs.

Lassan már alkonyodott.

— Elég is mára. — motyogta maga elé. Kifordította az ekét, aztán befelé húzatta. Fel-felkém- lelt az égre. Fecskéket, vadlibákat nem látott. Néhány élősdi veréb szárnyalgatott, meg egy-két kánya. Ezek itt is vesztegelnek tavaszig. Most még megvannak, télen koplalnak, tavasszal majd jobb világ jön rájuk. Ilyen volt az ő élete Is, míg nem kapott tulajdon földet.

Az udvarban már éhesen sikítottak a malacok. Az asszony éppen a tyúkokat etette.

— Maradt még?

— Holnap elfogy.

Kifogta a lovakat Az ekét betolta a szín alá, nehogy megázzon. Sose lehet tudni, hátha valami véletlen folytán eső lesz az écca- ka. A lovak elé szénát dobott, a tehénnek is vetett egy kéve szárt.

— Már megint a lovak vödréből etetted a disznókat? — szólt rá a feleségére. Ki nem állhatta, ha a lóitató vödröt másra használják. — Ott van az a rosszab- bik, az arravaló.

— Nem mindegy az?

— Nem — csapta be a gádorajtót.

Kihozta a konyhából a viharlámpát. Még az udvaron meggyújtotta, nehogy tüzet okozzon az istállóban. Felakasztotta a lovak faránál magasra vert szögre. Előszedte az ablakból a vakarót meg a kefét. Zsebrevágta. Kiment a szecskásba, egy kas pelyvát hozott be. Még reggel elkészítette. Kukoricával keverte össze. Nem morzsolta le. hanem a bárddal, mit disznóöléskor szokott használ-