Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-19 / 144. szám

4

népújság

I960, június 19., vasárnap

Vallásos volt-e Ivan Petrovícs Pavlov?

'Thai wybetätok

Névtelen levelet kaptam és többek között az van benne, hogy Pavlov akadémikus is- tenhívő ember volt.

„Remélem belátja, .— szólít fel a levélíró —, hogy ők is voltak olyan okosok, mint Önök ...” Lényegében a levélíró írásában azt bizonygatja, hogy az ateisták tévednek és az istenhívőknek van igazuk a világ dolgainak megítélésében.

Arról, hogy kinek van igaza a világnézet dolgában, most nem kívánok vitatkozni, csupán egy dologra válaszolok: Pavlov akadémikus minden ellenkező híresztelés ellenére nem volt vallásos, nem hitt Istenben, materialista tudós volt.

A névtelen levélíró állítása arról tanúskodik, hogy nem ismeri e nagy természettudós igazi nézeteit.

Pavlov, ami a természet jelenségeit itleti, teljesen elvetette a vallást és az idealista világnézeteit. A természet törvényeinek magyarázatánál sohasem hivatkozott isten akaratára, nem ismerte el a csodák lehetőségét, nem hitt a természetfeletti erőkben. Csak a tények elferdítésével, meghamisításával lehet azt állítani róla, hogy hívő ember volt. Pavlov egész tevékenysége valójában a tudomány és a materializmus fejlesztésére és megvédésére, a vallás és az idealizmus ellen irányult.

Az igaz — és a vallás védel- Ä mezői ebben kapaszkodva kísérleteznek — hogy Pavlov néha valóban elment hozzátartozóival a templomba, de nem vallásosságból, hanem azért, mert bizonyos fokig következetlen volt, engedményeket tett a hagyományoknak és nem akart szakítani a környezet szokásaival. Ezt azonban kényszerítő körülmények hatása alatt tette. Ő abban a társadalomban nőtt fel, amikor a templombajárás általánosan eltudományok felé fordult és eljutott az istenhit tagadásáig.

1928-ban egy Kondratyev nevű papnak írt levelében kijelentette: „Jómagam nem hiszek istenben.” Tudományos tevékenységében következetes ateista, istentagadó volt. Felfedezéseivel megsemmisítő csapásokat mért a vallásra. Elvetette az „isten által teremtett” emberi lélek halhatatlanságáról szóló vallási tanítást. Pontosan és sokoldalúan ellenőrzött kísérletek alapján kimutatta, hogy az ember szellemi pszichés tevékenysége az agy működésének terméke. Bizonyította, hogy a lélek a testtől és az agytól nem független természetfölötti lényeg, hanem a lelki jelenségeket is természetes, anyagi okok határozzák meg, hogy fiziológiai, testi alapjuk van. Sokoldalúan bebizonyította és megindokolta, hogy test nélkül nincs lélek. Az értelem a pszichés tevékenység sem isteni, természetfölötti jellegű, hanem az agy természetes működésén alapul, a magasabbrendű idegműködés e- redménye.

pavlov tanítása tehát igazol1 ja a marxi—lenini filozófiát — a dialektikus materializmust —, és teljes egészében megcáfolja az istenben, a halhatatlan lélekben való hitet.

Pavlov nézetei a hit kérdései terén választ adnak a levélíró azon kérdésére is, mely a vallás- szabadságról szól. Mint minden materialista, Pavlov is vallotta azt, hogy a hit és a világnézeti kérdésekben nem tűrhetünk erőszakot és adminisztratív beavatkozási kísérleteket.

Pavlov ezzel kapcsolatban egy alkalommal a következőket mondotta: „Az embernek magának kell megszabadulnia az istenhittől... Ennek természetes módon kell történnie, nem pedig erőszak útján... Én lelkész fia vagyok, vallásos környezetben nőttem fel... Mégis, amikor tizenöt-tizenhat éves koromban különböző könyveket kezdtem olvasni s szembekerültem ezzel a kérdéssel, megváltoztam.”

Tehát az a mendemonda, mely szerint Pavlov, ez a kiváló tudós vallásos ember volt, teljesen alaptalan. Az igazi tudomány nem fér össze az istenhittel.

VTévtelen levélírónknak ez a válaszom és még annyit teszek hozzá, hogy jószívből ajánlom, olvassa el P. Pavjol- kinnak a könyvét, mely az istenhitről szól. Magam is e könyvet kértem segítségül, hogy hiteles dokumentum alapján adhassak választ erre a kérdésre.

Boda Zoltán

Négytantermes iskola és egy fürdő építését tervezik Vésztőn a községfejlesztés ötéves tervében

(Tudósítónktól.)

Nemrég készült el Vésztőn az ötéves községfejleszitési távlati terv. A tanács a tervezésbe bevonta a lakosságot is. Tanácstagi beszámolókon, kisgyűléséken vitatták meg, hogy a következő 5 év alatt milyen arányban fejlesszék a községet, mi az amit hamarább kell felépíteni, megvalósítani.

A lakosság kérésére a következő években elsőnek egy négytan- terrnes iskolát és egy zuhanyozóval és uszodával ellátott fürdőt építenek a községben. Tervezik egy új piactér létesítését is, ezenkívül mintegy 60 ezer darab facsemetét és díszbokrot ültetnek el öt év alatt.

Levéltitok

Az egyik intézményünknél dolgozó beosztott munkatárs panaszkodott hivatali főnökére, hogy az a számára érkező leveleket se szó, se beszéd, önkényesen mindig felbontja. Az asz- szony gyengébb lévén a férfinél, ráadásul még hivatali főnöke is, sajnálkozva említette, kár, hogy nem ismeri a törvényeket, pedig tudja, hogy van egy rendelet, vagy valami, ami tiltja a levelek felbontását.

Valóban van ilyen, mégpedig: A Hatályos anyagi, büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása. Ebben a könyvben a 387. paragrafus első bekezdése így hangzik: „Aki másnak szóló levelet, pecsételt iratot, vagy sürgönyt — tudva jogosulatlanul felbont, úgyszintén — aki másnak szóló — ha bár le nem pecsételt levél vagy távsürgöny birtokába helyezi magát, avégett, hogy annak tartalmát megtudja, vagy azt hasonló célból másnak jogtalanul átadja: bűntettet követ el és 30 (harminc) napi börtönnel büntetendő.”

Nem árt a második bekezdést

sem idézni: „Aki pedig a fentebbi módon tudomására jutott titkot közzé teszi, vagy azt levél, irat, vagy távsürgöny küldőjének vagy címzettnek károsítására használja fel, három hónapig terjedhető börtönnel büntetendő."

A sértett, jelen esetben az asz- szony, nem ismerte a fentebbi törvényt és így nem ismerhette azt sem, hogy a büntető eljárás a sértett fél indítványára indítható meg.

Nem tudom, hogy a hivatali főnök miért élt vissza hatalmával, talán csak azért, hogy esetleg hivatalának, vagy saját magának a tekintélyét biztosítsa, most már bevallhatja, hogy ezzel nemcsak magának tett rosst szolgálatot, de hivatalának és intézményének is. A levél az tabu! Azt felbontani csak a címzettnek van joga, még akkor is, ha az történetesen nő, és még akkor is, ha az beosztott. Es ezt jó lenne mindenütt az agyakba vésni.

<D. I.)

Közértben

— Mit is mondott az asszony: Gyula

hozzál 10 deka csabait, vagy Csaba hozzál tíz deka gyulait,

RONGYEMBER*

fogadott, sőt kötelező szokásnak, a tisztességes magatartás jelének számított. A templombajárás elmulasztása pedig kellemetlen következményekkel járt. Köztudomású, hogy a burzsoá-földes- úri államhatalom az istentagadókat nem támogatja, sőt igen rossz szemmel nézi, gyakran üldözi s igyekszik távoltartani a tudományos tevékenységtől.

Pavlov jobbnak látta, ha nem támaszt felesleges nehézségeket kutatásai elé, de ugyanakkor már ifjú korában szakított az istenhittel. „Csontom velejéig racionalista vagyok, s végeztem a vallással” — írta magáról akkoriban. Az igaz, hogy mint lelkész fia gyermekkorában vallásos szellemben nevelkedett, de a forradalmi demokrata és materialista Dmitrij Ivanovics Piszarev műveinek hatására a természetMegysi önkéntes tűzoltőverseny Kondoroson

Június 19-én Kondoroson rendezik meg a megyei önkéntes tűzoltók versenyét. Itt derül ki az, hogy a megye önkéntes tűzoltó csapatai között melyik csapat nevezheti magát a megye legjobb önkéntes tűzoltó egységének. A versenyen minden járás területéről részt vesznek a legjobb teljesítményt elért csapatok. A megye ötezer íönyi önkéntes tűzoltója fokozott érdeklődéssel tekint most Kondoros felé. Különös jelentőséget ad a versenynek az is, hogy ebben az évben a megyei legjobb csapat részt vesz az országos döntőn la.

A viaszosvászonnal borított festett kocsmaasztal mellett ketten üldögéltünk: a Rongyember és én.

Magas, gyűröttarcú, őszes-ritkás hajú férfi ült velem szemben, szomorú vonásokkal az arcán. Az első pillantásra látni lehetett rajta, hogy az élet nagyon hozzátörölte a kezét. Szemei mindig valahova messze-messze néztek, szinte az volt az ember érzése, hogy jelenléte nem is valóság.

Mesélték róla, hogy mindig van egy kis borkőd az agyán, de teljesen soha nem részegedik le. Barátai nincsenek, ha mégis időnként megismerkedik valakivel, csak így mutatkozik be: Rongyember. Ezt azonban olyan határozottan és komolyan mondja, hogy senkinek nem jutott még eszébe kinevetni. Nem volt beszédes ember, de azért nagyritkán előfordult, ha megkedvelt valakit, elbeszélte élete történetét.

Most titokban abban reménykedtem, hogy rokonszenves leszek neki, mert már régen érdekelt, hogy mi lehet a furcsa bemutatkozás mögött.

Öntöttem az aranyszínű borból, remegő kézéi ajkához emelte poharát, lassan, hosszan ivott, majd rámnézett: — Nem ittam ám én mindig ... Csak hát elromlott az életem ... Nagyon elromlott.. én rontottam el... az én életemnek nincs semmi értelme .•;. néz* A Népújság irodalmi pályázatára érkezett^

ze csak meg az embereket... mindenkinek van valami célja, van ami mozgásban tartja az életét. A múltkor a vasút mellett sétálgattam és öreg, kiégett, kimustrált mozdonyokat láttam kitolva a holtvágányra. Ott rozsdásodnak már évek óta, senki hasznukat nem veszi, csak a helyet foglalják. Hát ilyen holtvágányon álló öreg mozdony az én életem is ... Nem sok vizet zavarok, de nem pusztulhatok el, mert nekem vezekelnem kell... Aki bűnös, annak bűnhődnie kell... Az én büntetésem az, hogy élnem kell... De nem tartom fel?

— Ráérek és szívesen hallgatom, biztosítottam sietve.

Hát akkor elmondom. Csak előbb igyunk még egyet. Amikor letette poharát merően nézett maga elé és elkezdte:

— Az 1934-es év februárjában kezdődött ... ami előtte volt, az nem számít, én csak innentől kezdve tartom számon az életem. Huszonkét éves voltam akkor, nehezen éltem, mint minden hozzám hasonló ember, ott dolgoztam, ahol éppen akadt valami, így történt, hogy akkor februárban a bankigazgatónál hordtam szenet a pincébe. Jó két órai ci- pekedés után, derekamat egyene- sítgetve cigarettát sodortam magamnak, de nem volt gyufám, így aztán körülnéztem merre is találok egy kis tüzet, mert tudja olyan a dohányos ember, hogy ha

valami akadálya van a rágyújtásnak, még jobban kívánja azt a büdös füstöt. Kinéztem, merre van a konyha és bekopogtam. Két nő volt benn. Egy idősebb és egy fiatal. Az idősebbről nincs mit mondani, hanem a fiatalabb ... A fiaital úgy nézett rám, hogy teljesen megzavart. Annyi szomorúság és kérés volt a tekintetében, hogy egész nap csak azon tűnődtem, mi lehet a baja, nem tudméik- e segíteni rajta.

Még vagy háromszor voltam benn rágyújtani, mindig hosszan néztünk egymás szemébe, de nem beszéltünk. Amikor aztán este elvégezve a munkát hazafelé indultam, a kapu melletti örökzöld bokor mögül kis batyuval a karján a fiatal cseléd lépett elém, megragadta a kezeimet és fojtott, kétségbeesett hangon rimánkodni kezdett: — Vigyél magaddal! Ha nem akarod, hogy elpusztuljak, vigyél magaddal!

Magam sem tudtam mi adta számra a szót, de kimondtam: Gyere. Aztán csak mentünk egymás mellett szótlanul. Bár fogalmam sem volt arról, hogy mi is lesz ezután, egy kicsit sem volt ellenemre, hogy a lány ott jött velem, mellettem, ki tudja milyen sors felé. A város szélén laktam egy magam építette egyetlen helyiségből álló kis házikóban.

Hazaérve most már kíváncsian vártam, hogy mit mond a lány. Egyszerű, fakó kis ruhájában is nagyon mutatós teremtés volt és ahogyan rámemelte tekintetét, valahogy úgy éreztem, mintha már régen ismerném, pedig azt sem tudom hogy hívják.

Kis csend után megszólalt: — Ne gondold, hogy rossz vagyok és azért jöttem Veled... Én még nem voltam senkié.;. nem bírtam már tovább, hogy mindig csak a prédát lássák bennem... nincs senkim a világon ... Árva Mária a nevem is ... így kereszteltek el, amikor 17 évvel ezelőtt a parkban egy pádon rámtaláltak.... A lelencből kikerülésem óta mindig cseléd vagyok. Egyik helyről a másikra vándorolok, mert nem elégszenek meg a munkámmal, hanem a testem is akarják... Most is a bankároknál... van neki egy 18 év körüli, pattanásos vörös fia, aki mindig úgy nézett rám, hogy majd kiesett a szeme... egy hete voltam helyben ... a cselédközvetítőnél a bankár is ott volt, ő választott ki vagy húszunk közül. Akkor még nem tudtam, hogy mi célból... ma reggel aztán azt mondta, este úgy készüljek, hogy bejön hozzám a fiatalúr ... és ha ügyes leszek nem bánom meg... Hát így volt... Amikor bejöttél a konyhába és rámnéztél, annyi tisztaságot láttam a tekintetedben ... Te voltál az első ember, aki nem úgy nézett rám ... így szöktem el Veled a meggyalázásom elől. Csak az igazat mondtam ...

Hoszan hallgattunk azután, agyamban kavarogtak a gondolatok, de semmi okosat nem tudtam kisütni.

— Aludjunk rá egyet — mondtam végül tanácstalanul és a kanapéra vackoltam magamnak, az ágyait meghagytam Máriának. A sötétben aztán ott folytattam, ahol abbahagytam. Tűnődtem, hogy mit is lehetne tenni. Előrebocsá-