Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-19 / 117. szám

1960. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA ▼. ÉVFOLYAM, m. SZÁM

A Szovjetunió

a békés együttélés, a kölcsönösen elfogadható megállapodások híve

Hruscsov párizsi sajtóértekezlete

Párizs (MTI) Párizsban a szerdai nap eseménye Hruscsov sajtóértekezlete volt. Már fél három órakor majdnem megtelt a Chaillot-palota óriási csarnoka. Külön csoportok helyezkedtek el a terem sarkában felállított televíziós készülékek körül is.

Rendőrfüttyök, motoros rendőrök szirénajelzései jelezték, hogy a Chaülot-palotához egymás után érkeznek a diplomáciai rendszámtáblával ellátott gépkocsik. Amerikai terepszínű autók „diplomáciai megfigyelőket” hoztak. Valamennyi nyugati nagykövets ég több taggal képviseltette magát. Ott volt a NATO sajtófőnöke is.

Amikor Hruscsov szólásra emelkedett, nagy taps köszöntötte, amelybe ellenséges kiáltások is vegyültek.

Hruscsov felolvasta nyilatkozatát, majd a hatalmas tömegben megbúvó provokátorok ellenséges hangulatkeltésére utalva hozzáfűzte, hogy Adenauer „néhány derék embert” küldött ide. ugyanazokat, akik annak idején Sztálingrádnál is megfordultak.

Hruscsov emelt hangon, nagy taps közepette jelentette ki, hogy a nagy szovjet népet képviseli, Lenin országát, amely a kommunizmus felé halad. Ha provokátor elemek hűhót csinálnak, ez még inkább bizonyítja, hogy helyesen jártunk el” •— mondotta.

Hruscsov bevezetőül utalt arra

a nyilatkozatra, amelyet május 16-án tett de Gaulle francia köz- társasági elnök, Macmillan angol miniszterelnök és Eisenhower amerikai elnök jelenlétében, majd kijelentette:

Közismertek azoik a körülmények, amelyek miatt a szovjet kormány szükségesnek tartotta, hogy nyilatkozatot tegyen. Arra gondolok, hogy amerikai katonai repülőgépek a Szovjetunió fölött a csúcsértekezletet közvetlenül megelőzően agresszív repüléseket hajtottak végre, továbbá gondolok az amerikai kormánynak arra a nyilatkozatára, hogy az ilyen repülések politikájának keretébe tartoznak.

Most azzal vádolnak bennünket, hogy a Szovjetunió — úgymond — megtagadja az értekezleten. való részvételét és valamiféle ultimátumokat nyújt be az Egyesült Államoknak:

Mi azonban hangoztattuk és most is kijelentjük, hogy készek vagyunk részt venni az értekezleten, ha az Egyesült Államok kormánya nyilvánosan visszavonja azt a sértést, amely a hazánk ellen elkövetett agresszív cselekményekben jutott kifejezésre. De máig sem bizonyosodtunk meg róla, hogy az Egyesült Államok kémrepülései többé nem ismétlődnek meg. Nézzük csak meg újra, hogyan viselkedtek az Egyesült Államok vezetői, amikor tetten értük őket.

Május 5-én, amikor a világ megtudta, hogy szovjet terület fölött lelőtték egy amerikai katonai repülőgépet, az amerikai külügyminisztérium azt állította, hogy ez a repülőgép török terület fölött meteorológiai adatokat gyűjtött. Azt is hozzáfűzték, hogy a pilóta az oxigén-berendezés zavarára panaszkodott. Emiatt — mint mondották — hamarosan elvesztette eszméletét, s így a repülőgépet az önműködő vezérlő berendezés segítségével még hosszú ideig folytatta útját és véletlenül esetleg szovjet légitérbe került. Mint közölték, török területen, a Van-tó hegyes vidékén keresik a gépet.

Amikor mi közöltük, hogy az amerikai repülőgépet lelőtték Szverdlovsak körzetében és a foglyul ejtett repülő beismerte a kémtevékenységet,

Herter, az Egyesült Államok külügyminisztere május 9-én kijelentette, hogy ez valóban kémrepülőgép volt. Sőt, mi több, azt mondotta, hogy ilyen repüléseket az elnök utasítása alapján végeznek annak a programnak megfelelően, amely magában foglalja „a széleskörű légi megfigyeléseket” többek közt olymódon, hogy „behatolnak” a Szovjetunió légiterébe.

Ez volt Herter úr arcátlan kijelentése.

Május 11-én maga Eisenhower elnök erősítette meg Herter nyilatkozatát.

Május 12-én az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége a szovjet kormányhoz intézett jegyzékében ismét kijelentette, hogy az agresszív kémrepülések az Egyesült Államok átgondolt politikájához tartoznak.

Most Párizsban az Egyesült Államok elnöke olyan nyilatkozatot tett, hogy az Egyesült Államok „megszüntette repüléseit” és ezeket nem fogja felújítani. Akadhat valaki, aki most erre a frázisra hivatkozva azt kérdezi: „Mi kell még a Szovjetuniónak? Hiszen megszűnik az a veszély, hogy amerikai katonai gépek repülnek majd a Szovjetunió fölött.” Lehet, hogy ez a nyilatkozat kielégítheti az imperializmus kiszolgálóit.

Az imperialisták megszokták, hogy úgy cselekedjenek, mint régien az orosz kereskedőik: bekenték lakájaik száját mustárral, ezek pedig mélyen meghajoltak és azt mondták: „köszönöm”.

Mi nem tűrhetjük el a sértéseket, nekünk megvan a büszkeségünk és méltóságunk. Mi a hatalmas szocialista államot képviseljük.

Nos, tovább. A május 16-i előzetes találkozón Eisenhower kijelentette, mindazt, amit az amerikai katonai gépek repüléseinek megszüntetéséről mondott, úgy kell értelmezni, hogy e repüléseket nem folytatják addig, ameddig ő köztársasági elnök marad. — Természetesen, nem tudom, milyen elhatározásra jut a következő elnök — mondotta Eisenhower.

Ilyenformán az amerikai elnök nem az agresszív politikai feladását ígéri, hanem csupán azt, hogy a repüléseket átmenetileg 1961 januárig megszüntetik. Ami a kémrepülések provokációs politikájának megszüntetését illeti, az elnök úr nem valami hosszú időszakot ígért nekünk.

A nemzetközi kapcsolatokat azonban nem lehet valamely felelős személy felhatalmazásának idejéhez kötni, mert különben mit érne bármely nemzetközi egyezmény.

Ha az amerikai elnök logikáját követnénk, lehetetlen lenne például tárgyalni a leszerelésről. Tegyük fel, hogy ma aláírjuk az egyezményt, de holnap hatályát vesztheti és szemétkosárba kerül, mert az a személy lemond hivataláról, aki aláírta.

Eisenhower elnök nyilatkozatából az derül ki, hogy annak a kérdésnek az eldöntése, repülnek-e vagy sem amerikai katonai repülőgépek a Szovjetunió fölött, csak tőle függ. Lám, micsoda önbizalom! Most kijelenti, hogy nem fognak repülni. Micsoda nagylelkűség!

Azt persze Eisenhower elnök dönti el, hogy küld-e repülőgépet a Szovjetunió fölé, vagy sem. Más kérdés, hogy ezek a repülőgépek a levegőben maradnak-e. Ezt már mi döntjük el, mégpedig a legnagyobb határozottsággal:

lelőjük a gépeket, megsemmisítő csapást mérünk támaszpontjukra és azokra is, akik a támaszpontokat létrehozták és igazgatják.

így tehát nem arról van szó, hogy Eisenhower elnök „kegyet gyakoroljon” a Szovjetunió iránt. Mi nem kegyeket kérünk az Egyesült Államok kormányától, hanem azt követeljük, hogy nyíltan ítélje el az amerikai felderítő repülőgépek haramia-repüléseit.

Eisenhower elnök viszont egyetlen szóval sem ítélte el azt a szovjetellenes provokációs politikát, amely alapja a kémrepüléseknek.

Nos, kielégíthet-e az elnök nyilatkozata bárkit is, hacsak nem magát az agresszort? Eisenhowernek az a bejelentése, hogy elnöki megbízatásának lejártáig felfüggesztette a provokációs repüléseket, se nem beismerés, se nem fél-beismerés, hanem kibúvó a beismerés

alól, következésképpen saját agresszív cselekményei és a felelősség alól.

De a politikusok kibúvói, sőt fél-beismerései sohasem tették lehetővé, hogy megszabaduljanak a történelem előtt viselt felelősségüktől. Még a gyerekeknek is azt szokták mondani: ,,Ha rossz fát tettél a tűzre, valid be, és ígérd meg, hogy többé nem teszel ilyesmit.” Mennyivel fontosabb, hogy államügyekben is nyíltan beismerjék az elkövetett hibát és levonják az összes szükséges következtetéseket!

Nem értene meg bennünket sem a szovjet nép, sem egyetlen ország közvéleménye, ha beérnénk az Egyesült Államok elnökének kibúvóival és azzal a „kegyével”, hogy 1961 januárjáig a Szovjetunió fölött szüneteltetik a repüléseket.

Csak csodálkozhatunk Eisenhower fenyegetéshez hasonló nyilatkozatán, amely szerint az Egyesült Nemzetek Szervezete elé szándékozik terjeszteni „nyílt ég”- tervét. Miután a Pentagonban meggyőződtek róla, hogy a szovjet ég felé vezető út zárva van az amerikai kémrepülőgépek számára, szemmel láthatólag elhatározták, hogy ugyanilyen célból az ENSZ lobogója alatt küldenek majd repülőgépeket

Ügy véljük, az Egyesült Nemzetek Szervezete nem az Egyesült Államok egyik állama, nem a Pentagon fiókintézete és visz- sza fogja utasítani ezt a megalázó szerepet.

Önök közül többen azt írják cikkeikben, hogy az amerikai légikalózok repülései a Szovjetunió felett csupán „kis incidenst” jelentenek. Önök itt különböző államok sajtóját képviselik, én pedig megkérdezném Önöktől: hogyan tekintenének kormányukra, ha az közömbösen, nemtörődöm m^don szemlélné, hogy olyan országok katonai repülőgépei röpködnek városaik felett, amelyekről önök időnként mint esetleges háborús ellenfélről írnak? Tisztelnék Önök az ilyen kormányt? Talán Önök, vagy családjuk nyugodtak lennének, ha idegen katonai repülőgép zúgna el a fejük felett?

A szovjet embereknek is joguk van ugyanígy gondolkodni, annál is inkább, mert hazánk népei két kívülről ránk erőszakolt véres háborúra emlékeznek, két olyan háborúra, amely az emberek tízmillióit ragadta el.

Tanulságos, hogy azok a kormányok, amelyek eléggé meggondolatlanul odaadták országuk területét a szovjetellenes agresz- szív kémrepülések előkészítésére és lebonyolítására, most kénytelenek ilyen vagy olyan mértékben mentegetőzni a közvélemény előtt és elhatárolni magukat az amerikai szoldateszka tetteitől. Úgy látszik, kezdik érteni — s

meggyőződésünk, hogy a közeljövőben mindenki meg fogja érteni, aki amerikai támaszpontokhoz területet engedett át —• hogy ilyen dolgokban nem ismerünk tréfát.

A szovjet kormány sajnálja, hogy most nem sikerült megtartani a csúcsértekezletet. De — amint már mondottam —, nem helyezkedhettünk más álláspontra. Mindent megtettünk, hogy jól előkészítsük a négyhatalmi kormányfői találkozót, de egyes forrófejű amerikaiak megtorpedózták ezt, mielőtt megkezdődhetett volna.

Ismétlem uraim, a Szovjetunió szilárdan a békés együttélés, a tárgyalások, a kölcsönösen elfogadható ésszerű megállapodások híve. Továbbra is ebben az irányban dolgozunk, s az a meggyőződésünk, hogy valamennyi nép megérti, békeszerető politikánkat és azzal együttérez.

Szeretnék hinni, hogy a nyugati Hatalmak vezetői is erre törekednek, s majd hat-nyolc hónap múlva új, kedvezőbb körülmények között ismét találkozunk partnereinkkel. Ha őket érdekli a találkozó, és beleegyeznek ebbe, akkor megteremtik az ehhez szükséges politikai légkört. Vagyis nem hajtanak végre provokációkat a szocialista országok ellen és arra törekednek, hogy megvitassuk és megoldjuk a rendezésre megérett nemzetközi problémákat.

Ez az időpont hamarabb is elérkezhet, de csak akkor, ha mindenki megérti, hogy senkinek sem sikerülhet semmiféle provokációval megfélemlíteni sem a Szovjetuniót, sem a szocialista országokat. Lehetetlen megtörni bennünket. Velünk csak egyenlő alapon, fenyegetés és zsarolás nélkül lehet és kell beszélni.

Szeretném megköszönni de Gaulle tábornok francia köztársasági elnöknek, hogy lehetővé tette a kormányfőknek a párizsi találkozót, s hogy erőfeszítéseket tett a csúcsértekezlet megtartásáért. Elismeréssel kell szólnom Macmillan brit miniszterelnök úrról is, aki buzgalommail és szorgalommal rajta volt, hogy a csúcs- értekezlet megvalósuljon.

Igaz ugyan, hogy bizonyos sajnálkozásnak is hangot kell adnom. Ha ugyanis Franciaország elnöke és Nagy-Britannia miniszterelnöke a szövetségi kapcsolatok helyett a tényeket tárgyilagosan értékelte volna és nagyobb akaraterőt tanúsított volna, lehetséges, hogy az Egyesült Államok vezetői kénytelenék lettek volna elítélni agresszív cselekményeiket. Ez pedig lehetővé tette volna a csúcsértekezlet megtartását, s azt, hogy az értekezlet meghozza a világ népei által oly nagy reménykedéssel várt hasznos eredményeit.

Hruscsov befejezésül megköszönte a résztvevők figyelmét, majd a fedett kérdésekre válaszolt. (MTI)