Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-15 / 114. szám

HÉPŰJSÁg I960, május 15., vasárnap BULGÁRIA KÉPEKBEN Bulgária felszabadulásától na pjainkig óriási fejlődést ért el. A mezőgazdaságban győzött a nagyüzemi szocialista gazdálkodás Az ország ipara pedig gyors lép tekkel fejlődik, új iparágak ala­kultak ki, amelyeknek termékei nemcsak belföldön, hanem kül­földön is elnyerték a fogyasztók tetszését. Képeinken a bolgár ipar néh ány üzemét mutatjuk be. Bulgáriában is egyre nagyobb teret hódija a neoncső-világítás. A szliveni elektrolámpa-üzein neonfénycső részlege ben gondoskodnak a megnövekedett igé­nyek kielégítéséről. Bulgáriában is kedvelik a motorke rékpárokat. Az idén megkezdték a soro zatgyártást. Amint a képen is látható, a lovecsi gyár szerelőcsarnokában mái szerelik a ..Balkán” motorkerékpárokat Valószínű, hogy a május 20-án megnyí­ló Budapesti Ipari Vásáron már láthatu tik is belőlük. Mérleg A harmadik névadó ünnepség Gyomán Kedves kis családi ün­nepség volt a napokban Gyomán. Orbán Árpád, a Békéscsabai Kiskereskedel­mi Vállalat dolgozója tar­tott névadó ünnepséget el­sőszülött fiának, akinek mint eddig két gyermeknek Gyomán, nem a pap, hanem a községi tanács, a nőszö­vetség és a szakszervezet képviselői adták az Árpád, Tibor nevet. A tanácsházán lezajlott ünnepség után az Autóközlekedési Vállalat gyomai kirendeltségének üb-elnöke és a községi nő­tanács képviselője virág­csokrokkal és babacsomag­gal ajándékozták meg a boldog szülőket. Aztán a Holler-étteremben gyűlt össze a család, ahol özvegy Orbán Györgyné büszkén újságolta, hogy már öt uno­kája van, de még egyiket sem keresztelte pap. Tizennégy korszerű javítóműhely épül a gépállomásokon A gépállomásokon az idén 14 korszerű műhely építését kezdik meg. Mivel saját gépeiken kívül a termelőszövetkezetek erő- és munkagépeinek javításában is részt vesznek a gépállomási szakemberek, ebben az esztendő­ben jelentős mértékben növelik a szerszámparkot is. Esztergából, fúrógépől, marógépből és más javítógépekből összesen 189-et kapnak. (MTI) Nagyon ritkán szoktunk itt a Mai jegyzetünk rovatunk­ban a sportról írni, de. most mégis ezt tesszük. A Népsport egymás után közöl fegyelmi határozatokat, amelyet akár egyes szövetségek, vagy akár egyes sporthatóságok hoznak. Nyilván ezek a határozatok mindig olyan céllal és szán­dékkal születnek, hogy segít­senek. Mégis az olvasó sok­szor nem tudja ezeket A napokban kapta kézhez a békéscsabai kézilabda szövet­ség a szövetség fegyelmi ha­tározatát a Békéscsabai MÁV ügyében. Elgondolkoztató ez a határozat, mert a Békéscsa­bai MÁV-ot fél évre eltiltot­ták saját pályája használatá­tól, egyik játékosát pedig egy évre felfüggesztették minden­nemű sporttevékenységtől. A határozat, mint mondja, azért ilyen erős, azért ilyen szigorú, mert a Békéscsabai MÁV-pá- lyán a levonuló vendég sport­egyesület tagjait inzultálták. Ez tényleg, a beismerő vallo­mások alapján is így történt. Azonban mégsem tudjuk a határozatot hova tenni. Még­pedig azért, mert nemrégiben a Diósgyőr— MTK labdarúgó­mérkőzésen botrány tört ki, és csodák csodája, az itteni fe­gyelmi határozat csupán a vendéglátó sportegyesületet arra kötelezte, hogy ezután sokkal nagyobb körültekintés­sel válogassa meg rendezői gárdáját és biztosítsa a mér­kőzés zavartalanságát. Azt hi­szem, ez a határozat reális. De szólhatnánk itt olyan példá­ról is, mint a Győr—Szállítók mérkőzés botrányos befejezé­séről, s az eltiltások mindösz- sze egy-két hetesek voltak. Nem tudom, sportberkek­ben. az igazság istenasszonyá­nak kezében hogyan áll a mérleg, de a sokarcú isten- asszony valószínűleg az OTST palotáján belül, ha egy-egy szövetséghez látogat, néha megbillenti a mérleget. Túlsá- aosan erős súlyokat rak a mérleg serpenyőjébe, máskor pedig a mérlegelés a mérleg nyelvét meg sem billenti. És különösen az az elszomorító, hogy hasonló ügyben hozott határozatok között ilyen na­gyok a különbségek. Nem tudjuk teljes hazabeszélés nélkül azt mondani, hogy mi ebből azt érezzük, hogy egy kicsit ez a vidék sportjának lebecsülése is. A Békéscsabai MÁV kézilabda-csapata az el­múlt esztendőkben mindig a legjobbak között küzdött. Most az NB 11-ben küzd vál­takozó sikerrel, de ez a fe­gyelmi határozat nem a várt eredményt hozta, hanem egy kicsit olyan hangulatot szült, hogy nem érdemes küzdeni. Nem tudom ez mit használ a sportnak, s mit használ magá­nak a szövetségnek is, amely valljuk be, éppen az egyesü­letekért van és nem fordítva. Még akkor is, ha ezek az egyesületek vidéken vannak. (Dóczi) DídUpkpSÁk ÉÍdt(L VII. Tart még mindig a harag Gizi és Feri között. Valahogy sehogy- sem tudnak kibékülni. Sem az egyik, sem a másik nem közele­dik, egymástól várják a bocsánat, kérést. Gizi elvárja, hogyha Feri miatt kapott pofont nővérétől, ak­kor ő kérjen bocsánatot. Feri meg azóta idegennek érzi magát a csa­ládban. Erre ugyan Gizin kívül senki nem adott okot, de nem tud­ja túltenni magát a bántó meg­jegyzésen. Sokszor aztán igazság­talanul Katiban is azt látja, hogy ö is idegennek tartja. Ha szóváltás van köztük, Feri rögtön ezzel vá­dol. Nem javult tehát a családi har­mónia, inkább romlott. ' Feri a héten az üzemben is zör­getett a lakásügyben. Kedden fel­kereste az igazgatót, hogy beszél­getni szeretne vele műszak után, fél háromkor. Az igazgató fogad­ta. — Üljön le Kerekes elvtárs. Rögtön jövök, csak valamit elin­tézek — bocsánatkérően lépett ki az előszobába. Feri tapogatózva nézett körül. Nem is tudta, mikor volt itt az igazgató irodájában utoljára. Talán két éve is van. Az­tán arra gondolt, hogy most mit mondjon? Az igazgató úgy sem fog lakást adni, azt fogja majd vá­laszolni, hogy ő ezzel nem foglal­kozik, menjen el a tanácshoz, ott sürgesse meg. Ott már voltam a múlt héten. Majd megkérdezi az igazgató, hogy akkor mit akarok... Feri nem bátortalan, de vala­hogy most inába szállt a bátorság. _ Úgyis tudom a választ, mi a f enének jöttem ide? — gondolta, aztán felkapta a másik székről svájci sapkáját és kirohant. Az elő­szobában a telefonos kisasszony kérdőn nézett rá, de Feri meg se látta, keresztülszaladt a szobában, s a lakatosműhelyig meg sem állt. Ott felvette aktatáskáját s indult haza. Kettőt sem lépett, amikor a mű­helyírnok, a szőke Zsóka — így hívják a szaktársak a kis minden­tudót —, -elébeszaladt, hogy az igazgató telefonon keresi. — Mondja meg neki Zsóka, hogy már... — hazudni akart Feri, de félúton meggondolta. Tanácské­rőén nézett aztán Zsókára: — Most mit csinálják? — Tessék fölvenni a telefont Kerekes bácsi. Feri dühösen ránézett. Már hányszor megmondta, hogy ne bá- csizza. Ododobta a pádra a tás­káját és fölvette a telefont. — Hova lett Kerekes elvtárs? Ügy eltűnt, hogy no... Megvára­koztattam? — Nem, nem csak... csak volt még itt egy kis dolgom... Gondol­ta* addig én is elintézem... — Akkor várom. «— ...Igen, akkor megyek. — Azt hittem, hogy megbántot­tam — íogdta az igazgató, amikor visszament. — Tudja, azért az igazgatók sem a fáról szakítják az idejüket. Van itt is mit csinálni... Üljön le Kerekes elvtárs, mondja, mi a baj? — Hát a lakás... Csak segítséget akarok kérni. Tudom, hogy az üzem nem tud adni. Honnan ad­na? Csak gondoltam, hogy segít­séget... De ugye a tanácshoz kel­lett volna menni...? — kissé zava­rosan mondta Feri az ő kérését is, de rögtön válaszolt az igazgató he­lyett is. Aztán ezzel fejezte be: — V égerül ményben nem is kellett volna idejönnöm. — Az soha nem baj, ha más is tudja az ember gondját — zsebé­ből cigarettát húzott elő az igazga­tó és Feri felé nyújtotta. — Egy üzemnek vagyunk a dolgozói, mi­ért ne tudnánk egymás bajáról? Okosan tette, hogy jött. Mepróbál- juk... És a család? Jól vannak? — Megvagyunk... úgy... — Igen, persze, sokkal jobb lenne saját fészekben... Ezzel be is fejeződött Feri prob­lémáján a „tárgyalás”. Beszélget­tek ezután termelésről, műhely- godokról, és hogy mivel bővül jö­vőre az üzem. A végén még egy­szer megígérte az igazgató, hogy amit tud — ha nehéz is a lakás­helyzet — segít. — Marhaság volt fölmenni — gondolta Feri, mikor hazafelé bi­ciklizett. Még azt hiszik, hogy kel­lemetlenkedni akarok... Most már segíteni úgy sem tud. Honnan, mi­ből? Építenünk kell... Nem szólt Katinak otthon, hogy volt az igazgatónál. Titkolni ugyan nem akarta, de úgy gon­dolta, nem olyan nagy dolog ez, hogy szóljon róla. Beszélgetett és kész. Még, ha megígérte volna, hogy számíthat rá... De így? Más­kor is beszélgetett már vele a műhelyben... és ez sem volt több Az igazgató még kedden szóvá tette a párttitkámak Feri dolgát A harmadik negyedévi tervről be­szélgettek s a végén kérdezte Kus- nyár elvtárstól: — Te Pista, ismered ennek a Kerekes-gyereknek az ügyét? — Lakáshelyzetét? — Igen. Mi a helyzet vele? — Nem szólt még nekünk, de tudom, hogy az anyósánál laknak Várjál csak... — Kinyitotta tás­káját s egy papírlapot vett elő. — Igen, szerda..., nem csütörtökön akarjuk meglátogatni. Nem a la­kás miatt, csak úgy, beszélgetni vele. Most nősült, lehetnek gond­jai, gondoltuk, elmegyünk hozzá... Rendes fiú, a baját nem nagyon mondja senkinek. Otthon talán jobban. — Próbáljatok neki segíteni, megérdelmi. — Nehéz, nehéz. Tudod, hogy nyolcán vannak az üzemben, a- kiknek lakás kellene. És mind jogosan kéri, mert rossz körül­mények között laknak. — Bár már ezen is túllennénk... Minden embernek lakást... Pró­báljátok meg, segítsetek Kerekes­nek, hátha sikerül. — Jó, úgyis megyek holnap a városba. Fölmegyek Klaukó elv­társhoz, segítsen ö is. ...Csütörtökön korán este ven­déget fogadtak Kerekesek. Meglep­te az egész családot a jövevény. — Mit akarhat ez? — csodál­kozott Feri. — A drehusok műve­zetője, nálam...? Én lakatos va­gyok, nem esztergályos. — Eszé­be se jutott volna, hogy az üzemi pártszervezet vezetőségi tagját lássa benne. Bár tudta ezt, de Fe­ri csak művezetőt látott a vendég­ben. — Szervusz, Ferkó — egyenként fogott kezet az egész családdal és külön-külön is köszönt. — Jó na­pot Katika, adjisten Horváth né­ni, szervusz kislány. — Tessék csak beljebb, a szobá­ba, mi itt szoktunk lenni a kony­hában este — tolta beljebb a ma­ma a művezetőt. — Dehogy is megyek Horváth néni, jó nekem itt is. Ferkó, adj sámlit! Mindjárt meg is mondom, mi járatban vagyok — húzta ma­ga alá a széket —, nehogy Ferkó azt higgye, hogy esztergályost aka­rok belőle csinálni. A pártvezető­ségtől jöttem. Gondoltuk, nem árt, ha egy kicsit beszélgetünk. Olyan szótlan a maga veje Horváth né­ni, hogy a világért sem szól sem­miről, ami az ő ügye — fordult a mama felé, aztán mondta, hátha van baj, gond, amiben segíteni tudna a pártszervezet. — Csak nehogy valami hivatali embernek nézzen a család, mert soha nem voltam az, de nem is akarok. Mi újság, hogy van a csa­lád? Hogy érzi magát a fiatalem­ber a házaséletben? — Jól! — nevetett Feri. — Úgyis van, miért legyen ne­ked jobb, mint nekünk — kacsin­tott a művezető Katira, aki elér­tette a viccet: — Mégis alig várja minden fér­fi... — kacagott hozzá és kacagott az egész család. Beszélgettek mindenről. Hogyan ismerkedtek meg, hogyan osztják meg a pénzt, aztán — a mama kezdeményezésére, hogyhát: lesz- e háború? — a lelőtt amerikai re­pülőgépről is. Jó másfél óráig maradt a pártvezetőség tagja. Még egy vic­cet is mondott, amin nagyot ne­vettek Kerekesék, de legnagyob­bat Gizi. Azután, a legvégén, mi­kor felállt a művezető, hangosan, hogy mindenki hallja, odasúgta Ferinek: — Tegnap Kusnyár elvtárs benn volt a lakásügyben az első titkár­nál, Klaukó elvtársnál... — Töb­bet nem mondott, hanem jóéjsza­kát kívánva elindult. Feri szava már az ajtóban érte: — Nem kellett volna odamenni, majdcsak megleszünk... A vendég nem válaszolt. Feri kikísérte, aztán visszament a konyhába. A mama volt legjob­ban elragadtatva a vendéggel. — Micsoda életrevaló ember...! És milyen igazlelkű... Vacsoráztak és lefeküdtek. Kati odabújt Ferihez, aki hanyatt fek­ve gondolkozott az egész dolgon. Először csak magában, de amikor Kati a mellére tette fejét, hango­san mondta: — Érdekes a világ... Nem is tud­ja az ember, hogy észrevétlenül segítik... Mennek, dolgoznak a mi dolgainkért s nem is tudjuk... Ér­dekes... Kati meghatódottan hallgatta férjét, s könnyezve még közelebb bújt: — Kedvesek, jók az emberek... Varga Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents