Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-08 / 108. szám
4 HÉPÚJ SÄG I960, május 8., vasárnap MI BÚCSÚZUNK, ÉS ELMEGYÜNK /)hai iegyletünk Búcsú!... Fájó és mégis szép. Szivünkben valami megmozdul. Szemünk könnybe- lábad, s elhomályosodik a tekintet. Semmihez nem hasonlítható érzés kerít benün- ket hatalmába, de ezt csak az érzi igazán, aki maga is búcsúzott. Az érzi, aki elköszönt a régi Alma Mater-tói. Búcsúzott kedves osztályától: a régi játszópajtásóktól. Érettnek lenni, felnőttnek lenni, vállalni azt, ami ezután következik, ezen az ismeretlen, mégis ismerős úton, mit járnak apáink, s járnak szeretet- teink. Ballagnak a diákok, s az é- nek száll: Mi búcsúzunk és elmegyünk... Utolsó csengetés A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium százéves falai között fehérblúzos lányok állnak őrt az ajtóban. — Erre tessék — mutatnak az udvarra. Az udvaron székek, s az egyik gesztenyefa alatt mikrofon, amott a fára felerősítve egy hangszóró. Középen egy megtérített asztal virággal borítva. A székeken édesanyák és édesapák, testvérek... — S közben szüntelenül szól a csengő... utolsó csengetés. Az érettségiző osztályok most Építkeznek a körösúj falni Petőfi Termelőszövetkezetben Az alig néhány hónapja alakult körösújfalui Petőfi Termelőszövetkezetben igen jól haladnak a mezőgazdasági munkákkal. A tagság csaknem kivétel néllkül rendszeresen vesz részt a munkában. Eddig minden tavaszi növényt elvetettek, többek között 25 hold borsót és 10 hold mákot. Különösen jól dolgoznak a növénytermelési brigádban Posztós Sándor, ríj. Cs. Kovács Mihály és Peltoát Éva. De a többiek is rendszeresen kijárnak. Az építési brigád jelenleg egy ser- tésólat alakit át. Rövidesen hozzákezd egy ötven férőhelyes hizlalda és ötven férőhelyes növendékmarha istálló építéséhez. Az építkezésre ebben az évben 190 000 forintot fordítanak, vonulnak a pártbizottság elé, ott kiválik a felvonulók közül Böőr Ferenc igazgató vezetésével két fiú és két lány, bemegy a kapun, s köszöntik a pártbizottság munkatársait, hogy segítettek, hogy tanulhattak. Lent az utcán felsorakoznak Kulich Gyula szobra előtt, majd elhelyezik a példakép szobra előtt a hála koszorúját. A menet visszafordul, s a városi tanács épülete előtt újra megáll. Majd vissza az iskolába. Az iskola udvarán ezalatt felsorakoztak az iskolatársak, hogy majd közöttük haladjon el az érettségizők menete. Már feltűnnek az ajtóban... Szól a csengő..; Utolsó csengetés.;; Elöl fehér zászló, az iskola régi zászlója alatt vonulnak. S közben száll a dal: Mi búcsúzunk, és elmegyünk... „Mi búcsúzunk, most, kedves iskolánk.” Janecskó Mária érettségiző diáklány néha el-el csukló hangon búcsúzik az iskolától a negyedikesek nevében. Majd egy fiú, Pávai Attila. A széksorokon ülő édesanyák szeméből kicsordul a könny ... Az igazgató, Böőr Ferenc szól az érettségizőkhöz, az út kezdetén figyelmezteti őket: — Mi gondolunk rátok és mindig vissza vár benneteket a régi iskola..; ,,Hazádnak rendületlenül.. A Híd- és Vízműépítési Technikumban is ballagtak a diákok. Először körbejárták az osztályokat, ahol köszöntötték őket. Utána megkoszorúzták névadójuknak — Vásárhelyi Pálnak — a szobrát. A szobor előtt felhangzott a Szózat: Hazádnak rendületlenül.. Majd felsorakoztak, felvonultak az iskola tornatermébe, ahol dr. Barna Bálint igazgató mondott ünnepi beszédet. A búcsúzók közül Bartyik Sándor volt KISZ- titkár búcsúzott a tanároktól, a diákoktól. A szülők között nyíregyháziak, debreceniek, hódmezővásárhelyiek ülnek, törölgetik a szemüket. Egy aszony odasúgja a mellette ülőnek: Tisztelet — Most már nemcsak nyáron lesz otthon a fiam, hazajön... Ófc, élet készülj, késsülj... A Szlovák Gimnázium lépcsőm orgonából font szőnyeg vezet fel a negyedik osztályig. Az osztályban a padokon tulipán, orgona, s gyöngyvirág mellet egy kis táska, amiben kinek-kinek mi jár. A? egyetemre készülőnek egy kis füzet, az utazónak menetrend... A táska alatt az iskola fényképe és egy levél, ami őrzi a tanárok aláírását és az iskolatársakét. Egy vers, mely figyelmeztető: Öh élet készülj, készülj ...fogadj bennünket! a Fogadj bennünket, mi jövünk. Ez csendült ki a ballagási ünnepélyekből, s bár sírtak, s könnyesek voltak a szemek, elcsuklott a hang, de minden szóból kicsendült, hogy készültek erre négy éven át, mint fehérruhás kisdiákok, s most mint felnőttek, búcsúznak. Viszontlásra... viszontlátásra... szállt az ajkakról és tudták, s tudjuk mi is, hogy aki'k ma búcsúztak, a költővel együtt mondják? ... Az ember az marad ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák. Dóczi Imre Két kisgyerek játszik az úton, lehetnek három-négy évesek. Az utcán egy asszony sietve jön feléjük. A két gyerek az asszonyhoz szalad, illetlen szavakkal, hátulról kezükkel lökdösni kezdik. Az asszony rájuk szól, a gyerekek nyilván félve a pofontól, elódalognak a tér padjáig, s lesik a következő áldozatot. A gyerekek, s különösen ezek a három-négy éves gyerekek, még nem azért teszik ezt, amit tesznek, mert rosszak, hanemi mert látták valakitől, akár a nagyobb gyerekektől, akár a felnőttektől. Igen a felnőttek. Mert mi, a gyermekek szemében „komoly“ felnőttek is hajlamosak vagyunk arra, hogy illetlen szavakkal illessük egymást, s lökdösődjünk, nem is beszélve arról, hogy mi mindent tudunk mi mondani a másikról egymás háta mögött. A gyerek tükre családjának, a gyerek olyan, mint a család. Se nem jobb, se nem rosszabb. Pistikét eldugják a szülők a látogatók elől, nehogy véletlenül őszinteségével megkérdezze Stefi nénitől: — Mondd, Stefi néni, miért vagy te satrafa? A szülő csodálkozik drága kisfián, hogy az ilyen szemtelen, s csak éppen arról felejtkezik el, hogy Stefi néniről először éppen ő mondta, hogy vén satrafa. És ezt majd minden szülő elköveti, legalább is magunk előtt bevallhatjuk. És elkövetjük ezt különösen kollégáinkkal szemben a ismerőseinkkel. Nem tiszteljük egymást eléggé, könnyen kiszalad a szánkon egy-egy megjegyzés, amivel megbántunk embereket, akár emberségükben is. Kár volna most fogadkoznunk, hogy ezen változtatunk, hisz’ úgy megszoktuk már, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy mit teszünk, vagy mit mondunk. Sokszor panaszkodunk, hogy a fiatalok nem adják meg <j kellő tiszteletet az időseknek, pedig ezt ugye elvárja mindenki? De mi, „idősebbek”, ha egy fiatalabb ránk köszön az utcán, esetleg észre sem vesszük. Mert bizony ez is előfordul. A pesti villamosokon régebben egy tábla volt kifüggesztve, amin az volt kiírva, hogy „Csak annyi megbecsülést dolgozóinknak, mintamennyit magadnak megkívánsz." Valahogy jó volna ennek szellemében jámunk-kelnünk az utcán, a munkahelyeken és még otthon is. a D. I. Kétszázötvenen vettek részt a Hazafias Népfront ülésén Szeghalmon (Tudósítónktól) Május 5-én tartotta a Hazafias! Népfront szeghalmi járási bizottság küldött közgyűlését. A járási művelődési otthonban több mint 250 küldött vett részt, valamint a párt és tömegszervezetek vezetői. A küldött-közgyűlésen Molnár Erzsébet, járási titkár számolt be a járási népfront-bizottság munkájáról. Többek között elmondotta, hogy a béke-bizottságok milyen akti van dolgoztak. Jól dolgoztak Soós Aladámé, Zsadányi Károly, Mikolik József né bóketoi- zottsági aktívák. Beszélt a termelőszövetkezeti mozgalomban elért eredményekről is és arról, hogy a társadalmi munkával hogyan segítettek a népfront-bizottságok. Különösen jó munkát végzett a körösladányi és szeghalmi népfront-bizottság. Az oktatásban a bucsai, kertészszigeti, szeghalmi, körösújfalui és körösladányi bizottságok értek el jó eredményt. A beszámolót élénk vita követte, A vita után megválasztották a 70 tagú népfront-bizottságot és a 21 küldöttet a megyei küldött-közgyűlésre. A közgyűlés részvevőit úttörők és a KISZ-szervezet fiataljai üdvözölték, a sárréti népi együttes pedig műsort adott. Nátor János Kedvezményes utazás a Budapesti Ipari Vásárra A május 10-től 30-ig tartó Budapesti Ipari Vásár vidéki látogatói az idén is kapnak utazási kedvezményt. Az előre megváltott és lepecsételt vásárigazolvánnyal a vasúton és a MAHART dunai személyhajó járatain érkező látogatók 50 százalékos kedvezményt, a repülőgéppel utazók a MALÉV belföldi járatain 20 százalékos kedvezményt kapnak. A menetdíj kedvezmények a vasúton és a hajón a budapesti utazásnál május 17-én 0 órától, május 30-án 12 óráig érvényesek. Az utazáshoz váltott igazolvány egyszeri ingyenes vásárlátógatásra is jogosít. (MTI) 3iei'&keiék élete. VI. Tegnap Gizinek volt a névnapja. Kati nagyszerűen kitett magáért: egy garnitúra nylon fehérneművel lepte meg a húgát. Feri nem vett részt a péntek esti házi ünnepségen, mert dolgozott és különben is „fasírtban” van Gizivel. Kati könyörgött neki, hogy szóljon hozzá, köszöntse fel egyik reggel, de Feri hajthatatlan maradt. — Hagyjuk Katikám! Rosszul esett, amit csinált a lány... Te sem lennél más ... — Tudod, hogy gyerek, nem a- kart megbántani... — Mindegy... annyira már nem gyerek. — Közömbösen vette Kati szavait, és így az asszony sem próbálkozott tovább. Abban maradtak, hogy Kati egyedül ad- ia át este az ajándékot, Feri úgysem lesz otthon. Vasárnap óta tart a sógor és a kis sógornő között a harag. Buta dolgon vesztek össze. Már reggel korán elmentek Feriék a felvonulásra. Kati is Feriék üzemével vonult fel. Délben nem mentek haza, hanem az asszony nagy kedvére a ligetben sült kolbászt ebédeltek egy pohár sörrel. Kati már hagyománynak tartja, hogy minden május 1-én kedvenc eledelév ebédelje. Feri sem tiltakozott, neki is tetszett az ötlet. Délután pedig sétáltak a városban, míg az eső be nem kergette őket az „Iparosházba”, onnan pedig haza. És este történt a baj. Feri nyolc órakor akarta hallgatni a rádióban az esti krónikát. Kiváncsi volt, hogy az ország különböző városaiban hogyan zajlott le az ünnepség. Igen ám, de Gizi hangversenyt akart hallgatni a Petőfi adón, ami ugyancsak nyolc óra öt perckor kezdődött. Ezen kaptak össze. — Gizikém, hangversenyt hallgathatsz máskor is ... Most hallgasd meg te is, hogy mi történt ma, milyenek voltak az ünnepségek ... — Nem! Én a hangversenyt a- karom hallgatni. Nem érdekel az esti krónika. Feri viccesen akarta kiverekedni az akaratát: — Én vagyok az idősebb, én dirigálok. te pedig, aranyos kis sógornőm, aláveted magad az én akaratomnak. — Puszit akart adni Gizi homlokára, de emez dühösen ellökte magától: — Te vagy az idősebb, de miénk a rádió! t — Gizi! — ugrott közéjük Kati. — Ha még egyszer... — és pofoncsapta húgát. Feri hiába nyúlt felesége keze után, már késő volt. Legfeljebb megmentette Gizit a második pofontól. A kislány sírva szaladt az anyjához, hozzábújt, s ott zokogott. A mama nem szólt bele a veszekedésbe, de szepegve mondogatta: — Na gyerekeim, nem kellett volna, miért kellett? A rádió ezen az estén néma maradt. Sem Feri, sem Gizi nem kapcsolta be. De néma maradt az egész család is. Csak Feri tett szemrehányást Katinak, mikor lefeküdtek, hogy mégsem kellett volna megütni a lányt. — De hogy beszélhet így? Még azt hiszed, hogy anyámtól hallotta , — Ezt nem hiszem, de nagyon rosszul esett. Feri nem beszélt róla többet egésí^néten, pedig nagyon bántotta szava. „A rádió a miénk.” Hát nem egy család vagyunk most már? Én semmire se mondtam, hogy „az enyém, nem a tiétek”. Nem is jutna ilyen e- szembe... ...Milyen érdekes is: már hétfőn rendben volt minden Kati és Gizi között. Pedig a pofon kettőjük között csattant el. Feri és Gizi viszont nem bes^ltek égés? héten. Emiatt ment be szerdán délelőtt a lakáshivatalba is. — Megsürgetem, hátha gyorsabban megy — mondta feleségének reggel, mielőtt az bement a tsz-be. — Nem jó ez így... — többet nem mondott, Kati meg beleegyezően biccentett. Meglehetősen ingerülten kezdte Feri a lakáshivatalban. Egy cseppet sem mutatta, s nem is érezte, hogy hivatalban van, s ott össze kell húznia magát. — Mikor csinálnak már valamit az ügyemmel, elvtárs? Mikor a- karnak lakást adni? Nem gondolják, hogy milyen nehéz így? — Hogyne tudnánk Kerekes elvtárs. De a nincsből nem tudunk adni. — Azt akarja talán mondani az elvtárs, hogy nem is kapunk mostanában ...? Hát még csak az kell! Az istenhez is elmegyek, de akkor is kiverekszem. Adnak mindenkinek, csak éppen nekünk nem ... Hát egy mérnök több, mint én vagyok ...? — Nem több senki, de várni kell. Talán júniusra kész lesz egy tömb ... Majd meglátjuk ... Talán. Biztosra nem mondom. — Biztosra nem. de másnak biztosra mondják és adnak is neki! Hát majd ... — meg sem várta mit mond a lakásügyis, becsapta maga mögött az ajtót, s elment. Ingerült volt, s meg is bánta, hogy igy beszélt. Mit tehet ez a? ember is? Honnan adjon, amíg nincs? Még jó, hogy nem hivatkozott a rendeletre, amiben az áll, hogy támogatni kell a fiatal házasokat, s elsősorban nekik kell adni lakást... — Csak megbántottam volna vele az elvtársat — mondta otthon a feleségének, amikor elmondta a dolgot. — Majd csak megleszünk valahogy, biztos segíteni akarnak ők is, dehát ha nincs... — vigasztalta Kati. Valahogy felborult a családi harmónia vasárnap óta. Szótlan volt mindenki, a mama meg különösen keveset beszélt. Látszott rajta, hogy neki is rosszul esett a veszekedés. Egyik mellé sem állt, vagy talán mindkettő mellé. Gizi mégis csak a lánya, Feri meg végeredményben Kati után a fia. Legjobban az fájt neki is, hogy oda van a család békessége. Nem kellett volna azzal a rádióval veszekedni. Az ideges hangulatot még csak borzolta, hogy Kati a héten belázasodott. Torokgyulladása volt. A munkát nem szakította meg. mert sok dolog van a tsz-ben, így aztán két reggel is szóváltás keletkezett köztük, mert Feri nem akarta munkába engedni. Pénteken már jobban volt Kati. Csak hőemelkedést mutatott a lázmérő, s Kati azt mondta, hogy vasárnap egész nap ágyban marad, kifekszi a torokgyulladást. Varga Tibor
