Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-27 / 124. szám

2 NÉPÚJSÁG 1960. május 27., péntek Eisenhower televíziós beszédet mondott KÜZDELEM AZ EMBERERT — Néhány óra a tarhosi gyógypedagógiai intézetben — Lehet-e szörnyűbb érzés, mint síró édesanyát látni és pana­szát hallgatni, mert idegrendszeri sérüléssel született gyermekit el „áldotta meg” a sors? Másfél év­tizeddel ezelőtt különösen — de több helyen még most is — azzal vigasztalták a szomszédok ezeket a szülőket, hogy ha nyomorék vagy szellemi fogyatékos gyerme­ke született: az isten akaratába bele kell nyugodni. Ezzel próbálta vigasztalni a gyötrődő szülőket az egyház is, hozzátéve ehhez, hogy a törőké, a szenvedőké a meny- nyeknek országa. S a beteg gyermek szülei egy életen át valóban szenvedtek is, anélkül, hogy a szomszédok saj­nálkozásán, s az egyházi malasz- tan kívül a múlt társadalom vala­mit is tett volna a beteg gyerme­kért, és a szülőkért, kiknek arca a bánattól volt fátyolos. Avagy mégis tették valamit a szellemi­leg és sokszor testileg is fogyaté­kos gyermekekért, a Balázs Erzsi­kéként, a Varga Eszterkékért, a Mihalik Mártikákért és a többi beteg gyermekért? Beszéljen er­ről Laczkó István eivtárs, aki 1954 óta a Békéstarhoson műkö­dő Gyógypedagógiai Intézet igaz­gatója. Aligha kérdezhetnénk meg nála illetékesebbet, hiszen Laezíkó elvtárs már harminc éve dolgozik e nagy türelmet és egész szívet igénylő munkaterületen. — Amíg másfél évtizeddel ezelőtt csak öt gyógypedagógiai intézet fenntartására volt „erejük, tehetségük jó urainknak”, jelen­leg már több mint ötven ilyen in­tézetben próbálgatjuk sokszor még a lehetetlent is. Minden erőnkkel teljesíteni akarjuk azt, amit a nép állama reánk bízott: évről évre több, szellemileg sérült gyermeket akarunk gyógypedagó­giai módszerekkel 18 éves korban meggyógyultan vagy csaknem tel­jesen meggyógyult an, hasznos munkára alkalmasként visszaad­ni a szülőknek, a társadalomnak. Tőlünk ez végtelen türelmet, az államtól pedig óriási anyagi áldo­zatot követel. De megéri! Megéri, mert minden száz beteg gyermek­ből nyolcvan munkára alkalmas­ként és szellemileg is csaknem teljesen épen lép ki 18 éves korában az intézet kapuján az életbe...” Több mini 220 beteg gyer­mekért küzd 32 nevelő és szakok­tató itt az intézetben. Mert a szó legszorosabb értelmében küzde­lem ez a munka. Amikor beko­pogtunk a zenepavilon földszin­tes kis termeibe, láthattuk ezt a küzdelmet. Békési Károlyné. a kísérleti csoport tanára itt olyan kislányokkal foglalkozik (ebben az intézetben csak lányok van­nak), akik még beszélni sem tud­nak. S ha a kislányok ládikóikból vezényszóra néhány hónap után már ki tudják venni a kefét vagy más használati tárgyat, az már nagy eredmény. Itt tanítják meg a beteg gyermekeket beszélni és se­gítik bennük kifejlődni a külvi­lágra való reagálást. S csak há­rom év után ültetik be őket az iskolai padokba, az úgynevezett első osztályba — mely az általá­nos iskola első osztályával persze nem hasonlítható össze — és ta­nulnak meg év végéig tízig szá­molni. Bagossi Árpódnét az első osztá­lyosok körében, tanítás közben ta­láltuk. ö általános iskolai tanár volt, onnan jött át, s szerette meg a b^teg gyermekeket. Az ő osztá­lyában több Békés megyei is van. Hont! Józsefné éppen tornásztat- ta a hozzá beosztott tanulókat a pavilon előterében. Laczkó elv- társ invitálására a park melletti kukoricatáblán kapáló 14—17 éves lányokat is meglátogattuk. A több éves szívós és fáradságos nevelés, az emberré formálás itt már jól látható. Ezek a lányok már vala­mennyien szépen dolgoznak, le­het velük értelmesen beszélni. Egyszóval kifejlődött ételmük, s aki alaposabban nem figyeli őket, nem vesz észre rajtuk, úgymond, semmilyen rendellenességet. A ta­nár néni olyan szeretettel beszélt róluk, hogy így csak az beszélhet, aki szíve egész melegével szereti ezeket a beteg gyerekeket. — Én a VII. osztályosokat ta­nítom. Ök már jól ismerik a tér­képet, a tizedes törttel való számí­tást. Jól megy nekik az olvasás, de különösen szeretik a történelmet. A kijárati kapu nagy épületében — ahol másfél évti­zeddel ezelőtt a fiatal gróf élte henyélő, semmittevő életét — most szövőgépek csattognak. — Ez itt a szövödénk — mutat az épületre Laczkó elvtárs. Az egyik teremben Kokovecz Gyulánéval, a szövődé műhelyok­tatójával találkozunk. Itt tanul­nak szőni azok a lányok, akik egy. két év múlva már elhagyják az intézetet. Balázs Julika a kézi szövőgépen két nyüstös vásznat sző, mellette egy másik lány négy nyüstös gépen dolgozik. Hogy mennyi türelemre, szeretetre van szükség itt is, azt Kokoveczné egyetlen mondatából bárki meg­értheti: — Amíg a 15—17 éves egészsé­ges lányok egy hét alatt jól meg­tanulnak szőni, addig ezeknek a lányoknak legalább egy évre van szükségük . . De az intézetnek szükséges fehérneműt a mi lánya­ink azért megszövik. Ezerszer, de még ennél is sok­kal többször elmondják, megmu­tatják nekik, mit, hogyan csinál­janak. E ehhez szív és türelem kell. Ludescher Lóránttal a belső te­remben találkoztunk, ahol már villanygépeken szőnek a lányok. Kiss Lórika alig magasabb a gép­nél, de olyan otthonosan mozgott már a csattogó masina körül, hogy a Békéscsabai Pamutszövőben is nyugodtan alkalmazhatnák ha­sonló gép mellett. Pedig évekkel ezelőtt, amikor az intézet kis la­kója lett, magáról úgyszólván sem­mit nem tudott, ö is ott kezdte, ahol azok a kicsinyek, akikkel Bé­kési Károlyné a kefét, a kanalat próbálja megismertetni. így küzdenek az éle­tért, az emberért Tarhoson 32-en, pedagógusok, felügyelők, oktatók. Akik az intézet melletti forgal­mas kövesúton gépkocsival, mo­torkerékpárral elszáguldanak, nem is gondolják, hogy az egy­kori grófi rezidenciában mi tör­ténik. De annál inkább tudják a szülők, akiknek gyermekeit ez a 32 ember vezeti el az életbe. Balkus Imre Washington (MTI) Eisenhower elnök szerdán este fél órás beszédet mondott az ame­rikai televízióban. Továbbra Is kitartott amellett, hogy „a kém­repülésre szükség volt”, nem volt hajlandó azokat elítélni, de han­goztatta, hogy „folytatni kell a tárgyalásokat a Szovjetunióval.” Az Egyesült Államok elnöke ismertette a párizsi eseményeket és igyekezett a csúcsértekezlet el­maradásáért N. Sz. Hruscsovra há­rítani a felelősséget. Mindamel­lett kijelentette, hogy „Párizsról szólva nem szabad mindent söté­ten látni” és megjegyezte, hogy „Hruscsov nem ment túl a fenye­getéseken”. Köszönetét mondott De Gaullenak és Macmillannek a tőlük kapott támogatásért. Meg­ismételte, hogy a kémrepüléseket felfüggeszti, azzal az indoklással, hogy „ennek a módszernek egyre több hátrányos oldala van, s ha Amerika ragaszkodnék hozzá, megnehezítené szövetségeseinek a Szovjetunióhoz fűződő viszo­nyát”. Cinikusan hozzáfűzte, hogy éppen ezért „szüntelenül fejlesz­tik a (kémkedés) nem repülőgép­pel történő, egyéb technikai lehe­tőségeit.” Eisenhower a továbbiakban hangoztatta, hogy folytatni kell az „üzletszerű” tárgyalásokat a Szovjetunióval, javítani kell a két nép kapcsolatait, és hogy „az ész­szerűség és a józan ész útja to­vábbra is nyitva áll”. Kifejtette, hogy „nem a felszíni összhang fontos a tárgyalásokon, hanem a nyugatiak és az oroszok közös érdekeinek kutatása”. Értésre ad­ta, hogy ezzel kapcsolatban első­sorban a nukleáris kísérletek problémájára és bizonyos lesze­relési intézkedésekre gondol. Űjra felvetette a hírhedt „nyílt ég” tervet, amelynek megvalósításába az ENSZ-et is be akarja vonni. Végül az elmaradott országok tá­mogatásának és a „közös bizton­sági erőfeszítések” további fenn­tartásának szükségességét han­goztatta. Űjabb verzió a kémrepülés ügyében Washington (AP) Robert E. Merrtam, Eisenho wer elnök egyik tanácsosa kedden kijelentette, az Egyesült Államok első nyilatkozata az U—2 repü­lőgépről lehetőséget akart nyűjta ni Powers pilótának, hogy a Szov­jetunióból megszökhessen. Merriam a kémügyről a követ kező „változatot” adta elő: Miután a Szovjetunió jelente tte, hogy egy repülőgép behatolt légiterébe, az országos légügyi és űrhajózási hivatal, valamint a külügyminisztérium kijelentette, az U—2 meteorológiai megfigye­lést végzett, hogy így Powers megkísérelhesse a menekülést. Merriam is úgy nyilatkozik. Powers utasításokat kapott, hogy próbálja meg a szökést ha leszáll ásra kényszerítenek, és ehhez megfelelő felszerelést is kapott. Keresünk megvételre 1 db vontatható vagy magánjárású, 700—800-as szalagfűrészt; 1 db 500—800-as kombinált gya­lugépet fúrófejjel; 1 db II. sz. rugóskalapácsot. A gépek 70 százalékon felüliek és eredeti gyáriak lehetnek. Az eladást pontos címmel és árajánlattal kérjük bejelen­teni. Továbbá, eladunk 1 db 35—45 LE újonnan generálo- zott Lanz-bulldog szántótraktort 28 000 forint értékben. Aranykalász MISZ, Fiizesgyarmat 306 N A.ponßa olvashatjuk azokat a kom­mentárokat, melyeket amerikai, francia, angol lapokból idéznek újsá­gaink az USA nemzetközi tekintélyé­nek romlásáról, külpolitikájának csőd­bejutásáról. Pozitív dolog az egyre erősbödő hangú véleményeik mellett a2 a mozgalom, melyet az amerikai sze­nátus demokrata csoportjának tag­jai az Egyesült Államok számos tekin­télyes tudós és közéleti személyiségé­vel együtt kezdeményeztek az Eisen- hower-kormány politikájának felül­vizsgálására, s egyben annak a követe­lésére, hogy az USA konkrét tények­kel igyekezzék megvalósítani a békés egymás mellett élés elvét. Mindez a józanabb politikusok aktivizálódásának jefle. S hozzá kell tenni: nemcsak a politikusok, hanem az olyan nagytő­kések is, mint a milliárdios Rockefel­ler, New York állam kormányzója, számos mammut-tröezt vezére elítéli Eisenho wert és sok kérdésben a kor­mány külpoditákájánaik flelülviizsgálá- Báért szála síkra. Mondhatni lehetne erre, hogy válasz­tási kortesfogás Kennedy, Mansfield és más demokrata szenátorok, vagy akár az elnöki székre pályázó Rockefeller részéről az Eisenhower-kormány éles bírálata. Tagadhatatlanul van ebben is igazság. Az amerikai elnökválasztások előtt jól kihasználják az ellenlábas de­mokrata párt szónokai, elnökjelöltjel. az uralmon lévő köztársasági párt »la­fegyverkezés kította kormány baklövéseit a válasz­tási hadjárat előestéjén és ezzel is igyekeznek növelni esélyűiket a győze­lemre. De túl a kprtesfogásokon, Igém komoly gazdasági tényezők hatnak ma az amerikai belpoiltíkábán s a hát­térből ezek mozgatják a józan politi­kusokat és követeltetik velük a kül­politikai vonal felülvizsgáltatását. N ézzük meg kissé közelebbről, bár nagy vonalakban, azt a gazda­sági helyzetet, amelybe Amerika ke­rült a fokozódó fegyverkezési verseny következtében. (A felhasznált adatokat amerikai folyóiratokból és statisztikai kimutatásokból vettük.) Ismeretes, hogy 1958-ban gazdasági válság szele csapta meg a nyugati vi­lágot. Főleg Amerikában volt érezhető a depresszió, mely több müMó mun­kást tett munkanélkülivé, amelynek következtében szűkült a belső fogyasz­tóképes piac. Ez érthető, hiszen a munkanélküliek már nem tudták ma­guknak megvásárolni azt a mennyiségű közszükségleti cikket, amit korábban, amikor még dolgoztak, meg tudtak. Ez a körülmény tovább mélyítette a vál­ságot, mert ha nem veszik meg, mond­juk a fogpasztát, a fogpaszta-készítő gyár be kell, hogy csukja kapuit, szél­nek kell eresztenie munkásait, akik a munkanélküliek táborát tovább növel­ve, még Inkább szűkítik a fogyasztó- képes piacot. A válság — mivel a nem­zetközi trösztökön keresztül összefonó­dás van a tőkés országok között —, kű- eebb-nagyobb mértékben érintette a nyugat-európai államokat is. A köz­gazdászok, állam férfiak, de főleg a milliomosok igyekeztek valami kiutat találni a kátyúból. Zökkenő nélkül ter­mészetesen nem ment ez, a dollár ér­téke 2,5 százalékkal csökkent a világ­piacon, de átmenetileg sikerűit kilá­balni a válságból. Hogyan? B izonyos tételeket elfogadva Marx tanításaiból, rájöttek arra a pol­gári közgazdászok, hogy a depresszió akkor szüntethető meg, ha egyensúlyba tudják hozni a termeléssel a fogyasz­tóképes piacot. Más szóval: munkalehe­tőséget kell teremteni a munkanélkü­lieknek, hogy legyen pénzük meg­vásárolni a felraktározott készleteket. De hol biztosítsanak munkalehetősé­get? — folytatták a gondolatot. Olyan' területen, amely nem növeli a felrak­tározott áruk mennyiségét, vagyis a fegyverkezésben, a fegyverkezés foko­zásában. (1938-ban is gazdasági de­presszió volt Amerikában. Jellemző azonban Roosewelt józanságára, em­berségére, hogy akkor a meghirdetett New-Deal keretében utak, közművek, csatornázások stb. építésére alkalmaz­ta az állam a munkanéküliek egy ré­szét és így vezette le a válságot.) A fegyverkezési programot, mint a kez­dődő válság levezetésének eszközét megszavazta az amerikai ké »viselőház, hogy bizonyos konjunktúrát idézzen elő a gazdasági életben. Be is kapcsolódott a termelésbe a munkanélküliek je­lentős része, tekintve, hogy a fegy­verkezés is sok más Iparágát érint. Az állami megrendelések magas profitot biztosítottak 1958 végén a míniumosok­nak, magának Rockefellernek is, de ugyanakkor óriási összegű beruházást Igényeltek, Ez azonban az első évben még nem érintette annyira az ameri­kai államháztartást. Igen ám, de a fegyverkezés, mint termelési ágazat, inproduktiv terme­lés, haszna abból nincs a társadalom­nak, ellenkezőleg, egyre növekvőbb kára van. Miért? Mert ami „árut” ad a „társadalomnak”, az nem fogyaszt­ható, ilyenképpen nem növeli a gazda­ságot. Ezzel szemben mindig több pénzbe kerül a korszerű fegyverek elő­állítása. Ezt a pénzt pedig valahon­nan elő kell teremteni. Itt ismét ellentmondásba kerül a ka­pitalista társadalom. Ugyanis egy­részt érdeke, hogy növekedjen a fo­gyasztóképes piac (akár munkabén emelés formájában is), másrész* az az érdeke, hogy minél inkább csök­kentse a termelés költségét a na­gyobb profitért, elósorban a munkabér csökkentése révén. Egy olyan fejlett or­szágban pedig, mint Amerika, ahol a dolgozók, hogy úgy mondjuk, „meg­szokták” a magas életszínvonalat, egyenesen katasztrófát jelent a tőké­seknek a bérsrófolás. (Lásd az 500 ezer acélipari munkás bérsrófolás ellen in­dítót* sztrájkját, amely hat hónapig valósággal megbénította Amerikában az acéltermelést.) H omnam teremtse elő hát az állam a csillagászati magasságokba emelkedő összegeket egyrészt az újabb fegyverkezési beruházások biztosítá­sára, másrészt a különböző típusú ra­kéták, nukleáris fegyverek, bombák stb. megvásárlására? Az adók növelé­séből, Figyelemre méltó, hogy miként alakult a legfejlettebb tőkés országok­ban a nemzeti jövedelemnek adókból származó hányada. Az USA-ban 75,2, Nyugat-Németorazágbam 32,4, Francia- országban 31, Angliában 29,2, Olaszor­szágban pedig 28 százalékát adókból nyerték a nemzett jövedelemnek. Ez természetesein a dolgozókat sújtja el­sősorban. (Itt említjük meg, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén jelentették be: 1865-ig fokoza­tosan teljesen megszüntetik a dolgo­zók adófizetését.) Nem OBoda, hogy ilyen körülmények között nemcsak egyre Jobban csökken a dolgozók életszínvonala (lényegében mindegy az, hogy munkabércsökken­tés néven, vagy adó formájában ve­szik el tőle keresete jelentős részét), hanem egyre nő a tőkés állam költ­ségvetési hiánya is. Más szóval egy­re inkább eladósodik az állam. Ame­rika állami költségvetése éppen a fegyverkezési hajsza miatt 15 száza­lékos hiánnyal zárt az elmúlt évben, s az államadósság egy főre eső részé­ben Amerika minden tőkés országot megelőz, A helyzet pedig egyre romlik, ha a fegyverkezés fokozódik, mert az minden évben hatalmas összegeket von el az államháztartásból, s elsősor­ban a dolgozók háztartásából. Egy Atlasz-rakéta — ez a közepes nagy- ságúakból való — a forint vásárló­erejére átszámítva 13 milliárdba ke­rül, nem is beszélve a nagyobb költ­ségű atom-, hidrogén- és más fegyve­rekről, amelyek gyártása — hiszen inproduktiv termékek — mind jobba« elszegényítik Amerikát, mert csillagé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents