Békés Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-17 / 91. szám
I960, április 11., vasárnap NÉP ÚJ SÄG 5 Emlékezés egy húsvétra Ághegyen járt a rózsáskedvíí nap, Szemünk virgonc sugarait itta, S mentünk gyermekes ünnepi hittel: Dajkó Bandi, én s Kerekes Pista. Kezünkben csöpp rózsavizes üveg. Néha egy felhő árnyat vetett ránk; Térdig jártunk zöldben, boldogságban. Vártak ránk a kislányos tanyák. Verset mondtunk piros-tojás bérért, Láttuk a háznép rajtunk mosolyog S távozóban csupán kedvtelésből Ránk ijesztgettek nagy komondorok. Tavaszt hirdetett a kósza szellő, Zöld vetés közt álmodott a béke. Az ismert tájról újat kutatva Felnéztünk a kéklő messzeségre. És leültünk, hol bujább volt a fű, Kifordította mindenki zsebét S megosztottuk hármunk között szépen A piros-tojást és szívünk melegét. BÓNUS ISTVÁN A III. alföldi képzőművészeti kiállítás képeiből Koszta Rozália képét mutatjuk be: A TSZ-UDVAR-t. Színjátszók felszabadulási szemléje Az eddig lezajlott felszabadulási szemlében újabb állomáshoz érkeztek el művelődési otthonaink színjátszó csoportjai. Most kerül megrendezésre a megyei színjátszók szemléje. Az orosházi és békési bemutatón több mint 14 csoport vesz részt a több hétig tartó vetélkedésben. Ezeken az előadá- sokon a közönség olyast előadá-! sokat láthat, mint Dobozi Imre Szélvihar című drámáját, Kállai István Kötéltánc című darabját a gyomai gimnázium, illetve a Gyulai Harisnyagyár kultúrcsoportjá- nak előadásában. A termelőszövetkezetek színjátszói is részt vesznek a szemlén. így a kamuti színjátszók Ságod; Lakásszentelő című színművét mutatják be. Kukoricakásától a stoppolófáig Kezdetben lön a kukoricakása hetenként négyszer az új nemzeti eledel. ínyünk összetapadt a hosszú hónapok egyhangúságában, már a látására is. Az emberek sóvárogtak egy kis fagyott burgonya után, ami hiánycikknek számított éveken át. Majd ahogy a kásái felváltotta a krumpli, — a rizs lön áhítozá- sunk céltáblája ... Nevetségesen röpke évek alatt megtömőd- tek az üzletek rizzsel is, hogy az elégedetlenkedők szája is be- tömődfpn. S mitt tett isten? Egyre újabb hiánycikkeket „teremtett”, hogy az ember sose legyen elégedett ... Hiánycikk termelésünk ma már elérte a háború előtti színvonalat a legfontosabb mutatókban, így például a széksarok- vas-gyártásban, s a fákra szerelhető szájkosarak készítésében. De nem állunk rosszul ezen a téren az önműködő egérfogók, a syphon- patronok és stoppolófák gyártásában sem. Annál is inkább dicséretre méltó teljesítmény ez, mert ú- ton-útfélen hirdetik a plakátok: üdén akarod tartani a gyomrodat? Vegyél syphont. — Otthon is elkészítheted a mindennapi szódavizet! Akik aztán beugranak, csak növelik a hiánycikkkeresők táborát, mert a syphonba patront csak sátoros ünnepek előtt lehet kapni. (Az Állami Áruházban, s az ezt „árusitó“ más üzletekben már egy hónapja nincs.) A politechnikai oktatás alcadályozását is — . akár az üde gyomrok biztosítását — eredmtnvesen segíti elő a hiánycikkgyártás. Említésre méltó például, hogy stoppolófa utánpótlásunk mind kevesebb helyet kap a szocializmus építésében, s az új családok alapításával előállott ebbeli szükségletet csak az anyósok és e- gyéb örökhagyó szervek jóindulatú adományozása pótolja jelenleg. Akinek például nincs ilyen felmenő ágú rokonsága, és nem tud stoppolófát adni kézimunkaórára, annak gyermeke minden alapos tanári ; megfontolás nélkül e- gyest kap ebből a politechnikával határos tantárgyból. Remény van azonban arra — mint illetékes szervektől nyert értesüléseink a- lapján elmondhatjuk —, hogy hamarosan vége lesz az iskola- j évnek, s akkor meg- i szűnik ez a hiánycikk az iskolákban. V. D. /j békéscsaba- Nem is sejtette szarvasi mű- Hn r * i | • r Paso gazda azon ' út mellett fekszik *? ^ fj WAV II I 1 ^ C! L?* £5 ^ az ibolyaszagú a „Milyó-iskola". WMW V W W V JL JL V W Jw 9« JLX reggelen, hogy keIgy hívja a nép senyája milyen azt a sárga épületet, amely mintegy három kilométerre a város alatt hátat fordít az útnak, és nagyságával uralkodik a sűrű soron. Az előtte húzódó házsorok neve: „Ulicska” (utcácska). Az ulicskai házakat még 10—15 évvel ezelőtt is részben olyan gazdák lakták, akiknek igazi otthonuk Csabán volt. Ott élt a család, a „szállás”-on a gazda és fiai. Bográcsban sütöttek-főztek maguknak a férfiak. Rendszerint szombaton este tértek meg a családhoz, ilyenkor hagyományos főtt tészta várta őket vacsorára. Viseleti kultúrájuk egyre inkább elhagyta az ősi formákat, de még harminc évvel ezelőtt is ke- senyás nadrágot hordtak a férfiak. A kesenya elöl zárta a nadrágot, és két gomb erősítette a deréktáji ,,korc’’-hoz. Századunk legeljén történt az eset Ulicskán, a- melyen olyan jókat derül még ma is a nép. Szereplő gazdánkat nevezzük az egyszerűség kedvéért Suhaj Pasának, őse valamelyik felvidéki lehota (jobbágytelepítés) kedvezményezettje lehetett. Maga is ragaszkodott a pusztai szabadság áldásos előnyeihez. Különösen húsvét második napján. Kannával, locsolóval kezében lepte meg ilyenkor azokat a házakat, amelyekben asz- szony is volt. Jóízűt kacagott egy-egy sikeres rajtaütés közben, ha a fehérnép cipőjét elöntötte a nyakából ömlő jéghideg kútvíz. Más férfiak sem lakatolták le ezen a napon szeszélyüket, de Suhaj Paso hírhedt nevet szerzett magának: Megtört az asszonyi alázat ereje ezekben a pillanatokban, nem fogott a női sziveken. Nevető arccal ugyan, de belül forrva ígérték, hogy megköszönik a tisztességet. Jgy ment ez évről évre, de az asszonyok törvénynapján mégis erőtlennek érezték magukat külön-külön. Meg aztán húsvét harmadik napjára már megszárította lenge holmijukat a friss tavaszi szél. Egyszer aztán betelt a pohár. tragikus hőssé avatja. Megszokta már az ígéreteket. Az asszonyok pedig elindultak Ulicska házaiból mind valahányan a megbeszélés szerint, hogy egyesült erővel öntsék formába hálájukat. A legnagyobb „kantá”-t merítették tele a kútnál, és úgy surrantak Suhaj ajtaja elé. Hősünk éppen szalonnát sütött bográcsban. Virágos kedvében egy dalt dudorászott: A csabai büszke lányok, helyre tyu-tyu-tyu A Körösbe’ hajókáznak, helyre tyu-tyu-tyu. Felfordult a hajó vélek, helyre tyu-tyu-tyu Büszke jányok megfürödtek, helyre tyu-tyu-tyu. Éppen a végéhez ért, amikor kinyílt az utcaajtó. Elállt a lélegzete, látva a sorjázó asszonyinváziót. Utolsó lélekjelenléténél határozta el a menekülést. Kiugrott a pitvarból, és vesd el magad!... — Tu zme hát szuszed! (Itt vagyunk hát szomszéd!) — kiáltották az asszonyok. Pasának nem volt annyi ideje, hogy kinyissa a kiskert „verő- cé"-jét. Hatalmas ugrással igyekezett a csúfság elől. Ámde magas volt a kerítés. Már hátba találta az első kanna hideg viz, majd orra bukott tőle, amikor kegyetlen fordulatot vettek a dolgok. A kerítés egyik léce beleakadt a kesenyába. Suhaj ott lógott most már, mint egy utolért varjú. A serény asszonyi kezek pedig öntötték-öntötték o oizet, hogy patakzott Paso lába kisujja. Még a karón hallotta: — Pnjgyeme aj na rok, ács tu bugyeme zsityl... (Eljövünk ám jövőre is, ha itt élünk!) Quhaj Pasó a csúffátett fájdalmával szivében, csuromvizesen ment be a pitvarba, és hozzákezdett, hogy eloltsa a bográcsban kiütött tü- zet.ó * — így él a történet a nép ajkán. A Békés megyéből útra kelt szláv nyelvész és néprajztudós, Melích János, bizonyára nem ró meg minket, ha megörökítjük az utókor számára. VIRÁGH FERENC TÓTH LAJOS: Mit adhatnék ? Mit adhatnék sorsom szépéből Neked, ki utamra hajoltál, s aranyozod életemet, mint a hívők leikét a zsoltár? Ezernyi nőben kerestelek Téged, az egyet, kit szeretek, kinek a mindenséget meglopva adnék fénylő eget, szőkébb nappal, mint hajad [puha selyme, ránk borulna szelíden az öröm végtelenje, s csak érted lüktetne a szivem a világ tág forgatagában, hol még harcot szőve vár sorsom, s hitvány kis senki volnék, ha tagadnám igazi voltom: Hogy én nemcsak magamért [jöttem, hazug, hitvány csaló módjára nem hallgatom elő az út első sorba állít, hol gyáva, megalkuvó, rongy lélek meg [nem állhat. Nem fogadtam sem istent, sem sátánt cimborámnak, de esküvel ígérem, hogy szent leszel virágzó életemben, kinek nemcsak szerelmet adok. Tápláld bennem a hitet, hogy a szemed már értem ragyog, és vállalsz velem fényt és (árnyat, mint én érted, mígcsak élek e csodáktól terhes, vajúdó világban. (1960. január)
