Békés Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-17 / 91. szám
t NÉPÚJSÁG I960, április 17., vasárnap Egész ember Hárman hajolnak a tervrajz föle a műszaki irodában. A vékony hártyapapíron ikerház fekete tus- vonalakkal rajzolt térképét szemléli a két művezető, akiknek Tóth Mátyás technikus a papírra j mutogatva magyaráz. Az utolsó utasítások után aztán gondosan összehajtogatja a papírt és a fiókba süllyeszti. Majd felegyenesedik. Magas, barna, jóképű fiatalember, úgy 30—32 év körüli. Arca kissé borostás, szeme alját bemé- lyedt kék vonal íveli, mely apró ráncokba gyúródik, amint Tóth altiról felfelé végigsímit az arcán. Noha évek óta technikusa a Mezőhegyes! Állami Gazdaság építészeti üzemének, vaskos öklein mégis látni a hosszú munkáséveket, azt, hogy ez a két tenyér sokat markolta a szerszámokat. Jobbkezónek mutató ujja is félbe vágott csonkként vörösük — egykor — az abrichter (egyengetö- gép) szakította le gyalulás közben. Hogyan lett technikus a» asztalos segédből? Nagyon szereti a szakmáját, s az egyre bonyolultabb feladatok közben bántotta, hogy technikailag, statikailag nemigen érti, mit csinál. Az egészséges tudásszomj késztette őt arra, hogy gépipari technikumba jelentkezzen, melyet el is végzett. — Szükséges, hogy a munkás jobban értse a szakmáját — mondja, — Erre leginkább a termelési értekezleteken jöttem rá, ahol sokszor bizony nem kellő hozzáértéssel szólaltak fel egyes szaktársak, és hozzá kell tenni: a művezetők és brigádvezetők is. Sőt, a politikai vezetők is csak hallomásból ismételgették a hibákat, ahelyett, hogy mélyükre hatoltak, s ezzel a megszüntetésüket is előmozdították volna. A hozzáértést tanulni kell... Ezért iratkozott be Tóth Mátyás a Szegedi Építőipari Tecnikumba, amelynek jelenleg harmadik évfolyamát végzi. Tóth elvtárs nemcsak technikusa az építészetnek, hanem a pártvezetőségek újjávalasztása óta haza az üzemből. (A munkaideje fél 3-ig tart.) A* estéket tanulással tölti, s nem marad el soha vasárnaponként az ulti-partikról sem. Ezt éppen annyira kedveli, minthogy elmaradhatatlan a futbaümecs- asekről is, melyeken együtt drukkol csapatának a szaktársaival. Felesége megértő, nem sok munkát hagy rá otthon, bár ha úgy adódik, a főzést is el tudja látni Tóth elvtárs. Hogy az elmúlt hetekben az üzemi gondok miatt későbben járt haza, s még otthon is a tervrajzokat készítgette, vizs- gálgatta, -maga a felesége és ötéves kisgyermeke ösztönözte a tanulásra: — Mi az apa, te már nem tanulsz?! Fiatalember, de Matyi bácsinak nevezi sok idősebb is az üzemben. Igazságossága, határozottsága miatt van tekintélye idősebb szaktársai előtt, akik elismerik a tudósát. S mert ember ő is, előfordul, hogy téved. Az 57-es majorban, ahol most nagyobb arányú építkezések folynak, a tervrajz alapján két fal áttörésével akarták megoldani a szennyvízlevezető csatornák lefektetését. Kuzma Mihály brigád- vezető kifogásolta ezt, és jobb megoldást javasolt. Tóth elvtár- sék utána néztek, s kiderült: valóban meg lehet csinálni a csőlefektetést faláttörés nélkül. Az építészeti üzem jó tervteljesítését sokban segíti az, hogy a vezetőség meghallgatja a javaslatokat Ezek a javaslatok mind hozzáértőbbek, s ezért egyre hatásosabban segítik a termelést. A párttitkár példájára ugyanis ma már sokan vesznek részt állami oktatásban. Vannak akik az általános iskola 7—8. osztályát végzik, s a- kik szakmailag technikumi szinten tanulnak tovább. — A szakmai továbbképzés e- lőrehaladásunk egyik fontos feltétele lett — hangzott el még tavaly, a vezetőség választó taggyűlésen, ahol amellett foglaltak állást a párttagok, hogy elsősorban nekik kell lépést tartaniuk a fejlődéssel. Aki nem teszi ezt, előbb- utóbb lemarad. Ez az igazság bebizonyosodott az építészi üzemben is. Tavaly az ikerlakások építésénél sok volt a minőségi kifogás az asztalosok munkája miatt. Sokszor kellett „visszadobni” a munkát. Hónapokon át beszélgettek visszatérően Bottyán elvtárssal, a csoportvezetővel, aki minden jóindulata ellenére szakmai tudásának hiánya miatt nem volt képes változtatni a rossz állapotokon. Sivák Károly üzemvezető s Tóth Mátyás pórttitkár is többször beszélt vele. Rá akarták bírni, hogy tanuljon, képezze magát, máskülönben nem tudja megállni a helyét fontos beosztásában. Bottyán elvtárs azonban nem akart tanulni. A munka minősége nem javult, ezért gondoskodni kellett megfelelőbb vezetésről. Leváltották Bottyán elvtársat, s helyette az asztalosok tejles megelégedésére Duka Sándor pártomkívüli asztalost bízták meg a részleg vezetésével. Duka rövid idő alatt bebizonyította hozzáértését, s ma már minimálisra csökkent a minőségi kifogás az asztalosmunkában is. Ezt borítékaikon is megérzik a munkások, nem beszélve a nyereségrészesedésről, amelynek során 115 ezer forintot osztottak ki közöttük. A szakmunkások 1300, a segédmunkások átlagban 1050 forint nyereségrészesedést kaptak. — S hogy jövőre még több jusson, ez az én pártmunkám fő célja — mondja Tóth Mátyás. Az ő irányításával erre törekszik az e- gész pártszervezet, amelynek tagjai ott dolgoznak a különböző brigádokban. s mint a párttitkár, a munkaidőn túl is összedugják a fejüket: mit lehetne jobban csinálni ahhoz, hogy még gazdagabb és eredményesebb legyen a munka ... Varga Dezső Szukarno elnök beszéde (Folytatás az 1• oldalról.) Ez a nap a mi Indonéz Köztársaságunk születésének napja — mondotta. (Taps.) Állami címerünkön a jelszó: „Egység a sokféleségben” (taps). Igén, mi közöttünk, indonézek között sokféle ember él, de egységesek vagyunk ennek a jelszónak a szellemében. Nagyon boldog vagyok, hogy Dobi István elnök úr tegnap azt mondotta: az „egység a sokféleségben” elvet nemcsak Indonézia lakossága különböző nemzeti csoportjainak e- gyüttélésére lehet alkalmazni, hanem a nemzetek együttélésére is, hogy a világ valmennyi nemzete egyetlen emberi, testvéri közösségben egyesüljön. (Nagy taps.) Mi indonézek erőseknek érezzük magunkat. Miért vagyunk erősek, testvéreim! Bízunk .tövönkben, bízunk abban, hogy etérjük céljainkat és ez erőt ad nekünk. A holland imperialisták indonéz vezetők ezreit és ezreit bör- tönözték be, sok indonéz vezetőt felakasztottak. 1947-ben. majd 1948-ban ismét hadsereggel törtek ránk. Mi mégsem tettük le a fegyvert, nem szüntettük meg a harcot, s 1950-ben a hollandok arra kényszerültek, hogy elismerjék Indonézia szabadságát. (Nagy taps.) Nemcsak azért bízunk a jövőben mi indonézek, mert egységesek vagyunk, nemcsak azért bízunk, mert van erőnk, bátorságunk, nemes céljaink vannak, hanem azért is, mert tudjuk, hogy szerte a világon vannak barátaink. (Taps.) Barátaink, akik ugyanazokért az eszményekért harcolnak, akiknek ugyanazok a céljaik, mint nekünk, s akik segítenek bennünket céljaink megvalósításában. Nem egyedül harcolunk. Mi szerveztük meg a ban- dungl értekezletet, amelyen huszonkilenc ázsiai és afrikai ország egymilliárd-hatszázmillió lakosúnak képviselői vettek részt. Azóta — 1955 óta — még több afrikai nép vált szabaddá, illetve harcol szabadságáért. Most már nem egymilliárd-hatszázmillió emberről van szó. És vegyük számításba a szocialista országok népeinek hatalmas erejét. (Nagy taps.) És ehhez még hozzá kell számolni a nyugat-európai, amerikai, latin-amerikai munkásokat és haladó gondolkodású embereket! S mindezt az erőt összegezve két és fél milliárd emberről beszélhetünk. (Nagy taps.) Holnap, barátaim elhagyom Magyarországot, hogy tovább folytassam a barátságnak azt a világkörüli útját, amelyre indultam. A világkörüli utam során, képviselem az indonéz köztársaság külpolitikáját, amely nemcsak a békés együttélés, hanem az aktív, tevékeny békés együttélés politikája. Azért megyek világkörüli utamra, hogy beszéljek a szabadságról és a szabadságért, hogy barátságot kérjek és békét követeljek az egész világnak. (Nagy taps.) Sőt ennél is többet: mi nemcsak a világbékét, hanem az emberek testvériségét is követeljük, ezért harcolunk, ezért dolgozunk — fejezte be beszédét Szukarno. Dr. Ortutay Gyula zárszava után a Himnusszal ért véget a lelkes hangú sportesamokl nagygyűlés. Dr. Szukarno elnök látogatása Sztáliuvárosban Dr. Szukarno, az Indonéz Köz- j István, az Elnöki Tanács titkára. társaság elnöke és a kíséretében lévő indonéz személyiségek szombaton látogatást tettek Sztálinvá- rosban, a vendégeket elkísérte Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese és Kristóf A szocialista város határában Bujdosó Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke üdvözölte a vendégeket. M* Délben Tapolczai Jenő tanácselnök díszebédet adott Szukarno elnök tiszteletére. (MTI) DCeeekeiék éleit III. egyben a párttitkára. Azért választotta vezetőjének a 18 tagú alapsaervezet, mert szakmabeli tudásán, hallatlan akaratán és fáradhatatlanságán túl, végtelenül szerény ember, s az üzemben mindenki szereti őt. Különösen a fiatalokra van hatással egész magatartása... Nemrég Vígh József, Zomborácz János asztalosok és Csanádi Pál szíjgyártó beállított hozzá és kérték: intézze el, hogy ősszel felvegyék őket is a szegedi technikumba. — Addig is — mondta Zomborácz Jancsi — szeretnénk, ha ideadná nekünk az elsős könyveket. Tanul hanánk belőle a felvételig. — Persze, hogy odaadom. Ha pedig szükségét érzik majd, segítek a tanulásban is — felelte a párttitkár. ' Tóth elvtárs vezeti az ifik barkácsoló szakkörét is, mely hetenként a művelődési házban tartja összejöveteleit. Szabad idejét feláldozva tanítja, neveli a fiatalokat a szakma szeretetére, s hogy sikerrel, azt mutatja az a kiállítás, melyet nemrég rendezett a szakkör. Ezen önálló lombfűrész- munkákat, s különböző játékfigurákat mutattak be a kör tagjai. Ennyi elfoglaltsága mellett hogyan marad ideje tanulásra? — Még arra is marad, habár nem sok, hogy otthon segítsek a feleségemnek — mondja Tóth elv- táns. Általában öt—hat óra körül ér Lassan már régi házasoknak számítanak Katiék. Március 26- tól, az esküvő napjától már éppen három hét telt el. Bár — a- hogy mondani szokták — még tartanak a „mézes hetek”, egyre jobban találkoznak az élet amaz oldalával is. Itt van a pénzügy. Eddig soha nem kellett pénzről beszélniük, de most a héten, hogy Feri hazahozta a márciusi elszámolást, már dönteni kellett a sorsáról. Feri letette az asztalra a borítékot, s Kati elé állt: — Asszony, itt a pénz. Te vagy az úr, hát oszd meg és élj vele. — Ne butáskodj Feri — nevetett Kati. — Tudod, hogy megbeszéltük, mindenben közösen döntünk... — No jó, akkor ülj le, s számold meg. Kissé szokatlanul és bátortalanul kotorászta a fiatalasszony a boríték nyílását. Nem tudta hogyan kezdje. Aztán belemelegedett. — 1044 forint 28 fillér, annyi? — Számolni azt tudsz, látni rajiad a két gimnáziumot. — Feri! Ugyan ...? — nézett férjére kérőén. Feri válasz helyett megsímogatta Kati arcát. — Most mit csináljunk vele? Takarékba tegyük, vagy vásároljuk el? — kérdezte aztán feleségét. — Ahogy te akarod .., — Vegyünk neked belőle valamit. Kellene egy ballon is... meg egy tűsarkú ... — Nem. inkább tegyük be a bankba. A ballonom még nem nagyon fakult ki, ráér ősszel is az új. A tűsarkú meg nem fontos ... — Nem akarsz csinos lenni? Ha megyünk valahova, mégis ... Szó szót követett, aztán mégis Kati győzött. Hétszáz forintot betettek a bankba, a többit meghagyták költőpénznek. Mikor Feri hazahozta a betétkönyvet, azzal állított be, hogy: ez jó lesz a fiamnak pelenkára ... Kati é- rezte a célzást, de nevetéssel elütötte a témát. Pénteken váratlanul nézeteltérés keletkezett a fiatal házasok között. Az egész nap valahogy rosszul sikerült. Kezdődött azzal, hogy Feri reggel nem találta a szappant. Gizi, Kati húga, az este elrámolta valahova. A héten is délelőtt dolgozott Feri, és 6-ra kellett volna mennie, de addig-ad- dig, hogy a szappan miatt két percet késett. Dühös volt, mert maga is szól, ha valamelyik szaktárs elalszik, ami leggyakrabban Mészöly Pistával fordul elő. Tudta előre, hogy a délutáni műhelyértekezleten szólnak ezért a többiek. Folytatódott a balszerencsés nap azzal, hogy Kati egy régebbi ismerősétől húsvéti üdvözletét kapott. Ez volt a lapon: „Kellemes húsvéti ünnepeket kíván, a- ki soha nem felejt.” Bosszantotta a fiatalasszonyt a megemlékezés, mert mit fog gondolni Feri, ha meglátja. Anyja azt javasolta, tépje össze és tüzelje el, ne szóljon róla Ferinek. Kati art mondta anyjának, hogy nem hazudik a férjének. — Ahogy akarod kislányom, de kerüld el a rosszat... — figyelmeztette a mama. És őszinteségből, vagy egy kis vágyból, hogy féltékennyé tegye férjét, Kati nem dobta el a lapot, hanem betette a szekrénybe. Feri este későn jött haza. Elhúzódott a műhelyértekezlet. Meg kellett beszélni a jövő heti munkát is, meg baj van a munkafegyelemmel is. Több a selejt, mint azelőtt és a munka is lassabban ment két hét óta. Nyolc óra elmúlt, mire Feri hazaért. Kati paprikásán fogadta: — Tudod, hogy mennyire várlak és csak most jössz haza. Miattad várunk, s nem merünk vacsorázni ... — Miért nem ettetek? Nélkülem igazán megvacsorázhattatok volna... — Ugyan Feri! Úgy csinálsz, mintha nem tudnád, hogy a mama addig nem terít, míg te itthon nem vagy. — Igen, mert a ház férfiemberét minden körülmények között meg kell várni... — gúnyosan kezdte Feri, de Kati szájára tapasztotta a kezét. — Jól van, csak nem tudom mi lesz jövő héten, amikor 11 órakor jövök haza. Talán akkor is vártok rám? Különben is tudod, hogy műhely-értekezlet volt. Elhúzódott... utána meg bementünk egy biliárd partira a kultúrba ... Nem veszekedtek ugyan, de azt sem foghatjuk rájuk, hogy szent volt köztük a béke. Az egész feszültséget még csak tetőzte a képeslap. Feri keresett valamit a szekrényben, s meglátta az üdvözlő kártyát. Kati látva, hogy férje kezébe veszi, arcához kapott. A- kart szólni, de elakadt a torka és pirulva figyelte Ferit. — Ez mi? — fordult gyanakodva felesége felé, mikor elolvasta — Semmi, régi ismerős. — rántott Kati flegmán a vállán. — Igen, rendben van! — dobta emez vissza a lapot, s még odamondta: — „Aki soha nem felejt .. — Csak nem gondolod. Feri ...? — Nem! — Csattant a szava, és becsapta a szekrény ajtaját, aztán fejével intett, hogy gyerünk, lehet vacsorázni. Csendben folyt a vacsora. Senki nem szólt semmit. Gizi pedig, hogy közömbösségét hangsúlyozza, félre vonult és a sámlin fo- gyasztottta el vacsoráját. Szombat reggel megcsókolták ugyan egymást, amikor Feri munkába ment, de az éjszaka kevés volt a megbékéléshez. Mindketten szentül meggyőződve érezték magukat, hogy önmaguknak van igaza Varga Tibor
