Békés Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-30 / 101. szám
4 NÉP ÚJ SÄG I960, április 30., szombat Cigány nők ankétja Sarkadon Ottói {eg-tfoetimk Szerdán délután 6 órára hirdette meg a községi vöröskereszt, valamint a helyi nőtanács a cigány nők ankétjét. Jóval hat óra előtt tisztán, szép ruhában érkéz tek az ankét résztvevői. Voltak többen, akik később jöttek, ezek között volt a Dózsa Tsz két női brigádja, akik szinte a munkából érkeztek az ankét színhelyére, a Hazafias Népfront és a járási n őtanács helyiségében. Fél hét felé már vagy 40—49 cigány nő foglalt helyet a szépen feldíszített teremben. őket. Kovács Lajosné elmondotta, hogy férje 10 éve dolgozik becsülettel a cukorgyárban, azóta semmi bántódása nem volt. Szeretik a dolgozók szorgalmáért. Férje után a gyerekek családi pótlékot kapnak. Megvannak, de még többet szeretnének, ezért szívesen elmenne munkába, csak kicsinyeit Nagy számú vendégsereg is részt vett a megyénkben első alkalommal megrendezett cigány nők ankétjén. Ott volt a megyei Vöröskereszt titkára, Cserei Pál- né, a megyei nőtanács küldötte, Szűcs Pálné, a megyei pártbizottság részéről Molnár és Sinko- vicz elvtársnő, a megyei tanács részéről Tímár elvtársnő. Részt vettek a helyi és a járási vöröskereszt titkárai, a helyi és járási nőfcanács képviselői, valamint a községi tanács elnöke és a járási tiszti orvos. Régen és most A sarkadi cigány nők ankétjá- nak hire az országos vöröskereszthez, a nőtanácshoz, valamint a cigányok országos szövetségéhez is eljutott. A három országos központ is képviseltette magát. A cigányok országos szövetségétől személyesen a titkár jött el a sokat jelentő értekezletre. Törőcsik elvtárs, a Vöröskereszt járási titkára rövid beszédében ismertette a cigányok múlt és jelen életkörülményeit. Elmondotta, hogy a népnyúzó urak kénye- kedvének a cigányok éppen úgy, mint a magyarok ki voltak téve. A cigányokat még sújtotta az is, hogy a község központjában még lakást sem kaptak. Kinn a falu végén, egészségtelen vályog-putrikban kellett leélni életüket, a- hol csak a fertőzés, a népbetegség, a tüdőbaj tizedelte őket. Munkát még a magyar ember is nehezen kapott, a cigány meg se- hogysem. Az éhező, fázós, rongyos gyerekek sokszor arra kényszerítették a szülőket, hogy tüzelőt, élelmet szerezzenek magukhogy becsülettel dolgozzunk is. Csak így juthatunk oda, ahol népi államunk többi polgára áll. A főtitkár sokat beszélt a fiatalok iskoláztatásáról, az erkölcsről, a tisztaságról, amelyben még sok a tennivaló. A muzsikus- és' oláhcigányok között mindig ellentét voK. A muzsikusok dolgoztak. A sátoros cigányt* még most sem értik meg, hogy valódi értelme az életüknek akkor lesz, ha dolgoznak. Feladatuk önöknek, hogy e- zeket neveljék — mondotta —, ha továbbra is így élnek, soha, de soha nem jutnak oda, ahol egy más polgár van. Saját magukat közösítik ki és gyűlöltetik meg. Tudják azt a szólást, hogy a- ki nem dolgozik, az ne is egyék. Ez rájuk is vonatkozik. Minden ember annyit ér, amennyi munkát végez A felszólaló cigány nők a maguk egyszerű szavaival mondták el, hogy mi fáj nekik, mi bántja nem tudja hol elhelyezni, óvodába nem veszik fel. Káló Béla, a Vöröskereszt aktívája szintén munkába szeretne menni, de beteges, ezért könnyebb munkát szeretne, gyermekeit iskoláztatja, egy 17 éves fia a csabai zeneiskolába jár. A többinek is szakmát szeretne adni a kezébe. Többen arról szóltak, hogy még mindig előítélettel vannak a cigányokkal szemben, amiből sok keserűségük származik. Jó volna, ha mindenki megértené azt, hogy minden ember egyforma és any- nyit ér, amennyi munkát végez. A részvevő vendégek közül is sokan felszólaltak, akik bátorították őket és segítségüket ajánlották fel ügyes-bajos dolgaik intézéséhez. Nagy örömmel távoztak az ankétről, csak arra kérték a helyi vöröskeresztet és nőtanácsot, hogy rendezzenek több ilyen ankétot, de ne csak Sarkadon, hanem a megye többi községeiben is. Cs. E. Fogadás társadalmi aktívák tiszteletére A MEDOSZ Békés megyei bizottsága szombaton délelőtt Békéscsabán a helyi szervezet szék házában fogadást ad 43 olyan társadalmi aktíva tiszteletére, akik már 8—10 éve vesznek részt a szakszervezeti mozgalomban. Ez alkalommal oklevelet adnak át az aktíváknak, amellyel kifejezésre kívánják juttatni a mozgalmi munkában eltöltött idő elismerését. A fogadáson részt vesznek többek között Földi Ferenc; Horváth János, Sárközi Margit, Csizmadia Mária, Nyári Sándorné, Jenei Eajos, Köles István és Szabó Ferenc, aki immár 24 éve dolgozik a gyulai helyi szervezetben. Szabó Ferenc kiváló munkáját a MEDOSZ országos központja még azzal is jutalmazza, hogy részére biztosítja a római olimpián való nak. A felszabaduláskor az ő életük i6 megváltozott. Munkához, részvételt. Panaszok és igények „Kézzelfogható bizonyítékai vannak, hogy jobban élünk, hogy több mindenre jut a keresetből, hogy szebbek, rendezettebbek lakásaink. Az emberek el is ismerik ezt a nagy fejlődést és mégis, mintha több lenne a panasz.“ Egy szakszervezeti vezető mondotta mindezt el egy beszélgetés alkalmával. És járva az üzemeket, boltokat, valóban tapasztalható, hogy az emberek mindig találnak kifogásolni valót. Az egyik azt sérelmezi, hogy nem elég udvarias az igazgató, hogy türelmetlen a kiszolgáló, a másik a jutalmazások elbírálásával nem ért egyet. De vajon panaszok-e mindazok, amiket szóvá tesznek? Arról beszélünk nap mint nap, hogy egyre nagyobb a bizalom, ami aztán arra ösztönzi az embereket, hogy nyíltan, őszintén mondjanak meg olyan dolgokat, melyek akár üzemen belül, akár annak falain kívül foglalkoztatják őket. És ami még ehhez hozzátartozik: látják, tapasztalják, hogy érdemes szóvá tenni, mert nem hiába beszélnek. Éppen ezért válnak napjaink termelési tanácskozásai, szakszervezeti gyűlései elevenekké, mert az emberek bátran vetik fel észrevételeiket annak tudatában, hogy nem maradnak csupán szavak, hanem tettek követik azokat. Mindez igaz. De az is, hogy a panaszok máshonnan is erednek. A dolgozók egyetértenek a párt és a kormány határozataival, intézkedéseivel, de sokszor úgy érzik, hogy nem mindenben érvényesítik azt saját üzemükben. A munkásosztály helyzetéről szóló határozatot örömmel, helyesléssel fogadták a Pamwt- szövő dolgozói is. Abban a tudatban kezdtek munkához minden reggel, hogy hamarosan javítanak azon az áldatlan állapoton, mely a levegő nedvesítésével kapcsolatos. Azóta már sokszor szóvá tették, de minden maradt a régiben. Történtek egészségtelen túlóráztatások, a~ melyek ellejn jogosan emelték fel tiltakozásukat egyes vállalatok dolgozói. Igaz tehát, hogy van számos jogos panasz, sérelem, de jóval kevesebb, mint volt, s nem is az előbb említettek okai a panaszok növekedésének. Amikor egy termelési tanácskozáson vagy szak- szervezeti gyűlésen napirendre kerülnek ezek, akkor láthatjuk, hogy más irányúak a panaszok. Hány üzemben kifogásolták é- vekkel ezelőtt, hogy nincs üzemi étkeztetés? Sokban. S ma már mi a panasz? Miért nincs abrosz, virág az asztalon, miért nincs nagyobb választék? Emlékszünk még a tisztálkodási lehetőségekre? Nem is olyan régen lavórban, vederben mostuk le a napi port, verejtéket. S ma már az a panasz, hogy nincs állandóan meleg' víz a mosdóban, hogy nem csempés az alja, hogy nincs külön szekrény a piszkos és « tiszta ruháknak. Ezek a kérelmek jogosak. Az viszont téves, hogy a bajok szaporodtak. Nem, inkább azt jelenti, hogy az emberek igényessége nőtt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy-egy szakszervezeti gyűlés, ahol egyre többen akarnak üdülni menni, ahol kifogásolják, hogy nincs elegendő mosógép, hogy miért nem szereznek több jegyet a színházba, miért nem szerveznek üzemlátogatást. Ezek a panaszok nem a bajok szaporodását mutatják. Ellenkezőleg, Végkövetkeztetésként tehát azt mondhatjuk, hogy a panasz nem mindig panasz. Többségükben javaslat, észrevétel az egyén és a közösség hasznára. Nem panaszok azok a javaslatok, melyeket a növekvő bizalom, s a holnapért érzett aggodalom szül. Nem a bajok szaporodását jelentik ezek, hanem az egy~c jobbam, élő népünk növekvő igényeit, melyet ki kell, s ki is fogunk elégítem. Majnár József tanulási lehetőséghez jutottak. Sokan éltek Is ezzel. Földet igényeltek és dolgoztak rajta. Azóta sok a tsz-tag is, a Dózsa Tsz-ben jelenleg két női munkacsapat dolgozik. Az elmúlt évben 250—300 munkaegységet szereztek. 10—12 ezer forint volt az évi jövedelmük, ők most is szépen élnek és nem restellnek dolgozni. Gyerekeiket taníttatják. A legtöbb az 5—6 osztályig eljut, sőt nem egy olyan van, aki a 8 osztályt is kijárta. Ezek a fiatalok már boldogulnak az életben. Vannak azonban még most is olyanok, akik az árokparton kártyáznak, sütkéreznek. Igyekeznek még azokat is lebeszélni, akik már megszerették a munkát és élvezik annak gyümölcseit. A felszabadulás óta több cigány férfi és nő tudásához és képességéhez mérten jól fizetett állásban van. Jogaink mellett kötelességeink is vannak Az országos cigányszövetség titkára felszólalásában csodálkozását fejezte ki afelett, hogy a I sarkadi cigány nők milyen jól öltözöttek, semmivel sem különböznek a többi nőtől, asszonytól. Ez már a megváltozott életünket bizonyítja. Népi államunkban minden embernek egyforma joga és kötelessége van. Külön törvények nem sújtják a cigányokat. Élni kell ezzel. Nem lehet, hogy csak jogunk legyen, de kötelezettségeink nem. Ezek közé tartozik, | Az újoncok hízni akarnak írta: 3. Kornyilov Szokatlanul kezdődött a nap. Az újoncválogató bizottság épülete hónapokon át üres volt, mint a tavalyi fészek, ma meg váratlanul elözönlötte a nép. Az ügyeletes tiszt az előtte álló fiatalokra pillantott, akik, az igazat megvallva, eléggé megviseltnek tűntek, s megkérdezte az egyiktől: — Hét! Téged mi szél hozott? — Hízni szeretnék, kapitány úr! Hiszen látja, meg lehetne számlálni a bordáimat... — Hm, hm... hát te miért jelentkeztél? — Szeretnék kiöltözködni. Persze, az egyenruha nem szmoking, de hát mégis valami... — Hát te? — Nekem távolabbi terveim vannak. Köztünk legyen mondva, nősülni akarok... — Nősülni? Az ördögbe is, mi köze ehhez a mi dicső fegyveres erőinknek? — Hogyne lenne köze! Az ön vezetése alatt szolgálva, kapitány úr. pénzt gyűjtök, hogy lakást vehessek, ahol feleségemmel letelepedhetek... — Kuss, szószátyár! Ki maradt még hátra? Te? Nos, beszélj! — Én, kapitány úr, irigylem a miniszterelnököt. Ha valakinek biztosított a helyzete, hát az övé annak mondható. Még azt is megengedheti magának, hogy Amerikába utazzék és nyugat-németországi vendégeket fogadjon. Ezért hát úgy gondolom: miért lennék én hitványabb, mint a miniszterelnök, talán nekem is... — Hall-ga-a-ass! — üvöltötte az ügyeletes tiszt elvörösödve. Mélységes felháborodásában már éppen ki akarta szórni az ajtón a süvölvényeket, akikben szemernyi hazafias érzés sincs, s ilyen pimaszul nyilatkoznak magasran- gúgú államférfiakról. Szándékát azonban nem tudta megvalósítani, mivel az egyik újonc, mondván, „itt nyilván valami félreértés van, kapitány úr” átnyújtotta neki a japán nemzetvédelmi, hivatal legfrissebb brosúráját. A brosúrában ez állt: „Lépjetek be a honvédelmi alakulatokba, s állami alkalmazottak lesztek. Helyzetetek a miniszterelnökéhez hasonlóan biztosítva lesz. Ingyenes élelmezést, ruhát és lakást kaptok, illetményetek pedig több lesz, mint amennyit a legelső cégek fizetnek. Nagyszerűen táplálkozhattok. A véznáknak minden lehetőségük meglesz, hogy hat hónapon belül megerősödjenek. Mivel nem lesz gondotok az élelmezésre, ruházkodásra és a lakásra, havonta legalább 3 ezer ient megtakaríthattok és így egy kis tőkét gyűjt- hettek önálló vállalkozásra, tanulásra vagy nősülésre”, — Hm... — mormogott zavartan a kapitány, s újból az újoncokra nézett, akik a nagy bizonytalanságban azt sem tudták, melyik lábukra álljanak. — Nos, maim, önök magasfokú kötelességérzetről és hazafi- ságról tettek tanúságot, midőn dicső hadseregünkbe... azaz, hogy honvédelmi erőink soraiba léptek. Üdvözlöm Önöket e fontos esemény alkalmából. Biztosak lehetnek benne, hogy a nemzetvédelmi hivatal méltóképpen megfizeti... azaz, hogy értékeli az Önök hízási törekvését... illetve, mint ahogy mondani akartam, honorálni fogja.- , A tiszt most már végképp belezavarodott, még jobban elvörösödött, s néhány másodpercnyi hallgatás után rájuk ri- pakodott: — Hátra arc! Irány a kaszárnya, indulj! (A l,Trud”-ból) Tovább fejlődik a magyar—román könyvkiadás A magyar—román könyvkiadás fejlődéséről nyilatkozott Köpeczi Béla, a Kiadói Főigazgatóság vezetője az MTI munkatársának: — Hazánk felszabadulásának 15. évfordulóját a baráti Román Népköztársaság fővárosa, Bukarest igen sokoldalúan ünnepelte. Az ünnepségek sorában foglalt helyet annak a magyar könyvkiállításnak a megnyitása is, amelyet a két ország közötti kulturális egyezmény alapján rendezett a román és a magyar kiadói fő- igazgatóság. A Scinteia házának márványtermében kapott helyet két hétre 1500 magyar könyv, a- mely, ha nem is teljes, de mégis átfogó képet adott a magyar könyvkiadás 15 évi fejlődéséről. A könyvkiállításon részt vevő magyar delegáció tárgyalásokat folytatott a két ország között 1951-ben megkötött, közös könyv- kiadási egyezmény ez évi munkatervének végrehajtásáról is. Az elmúlt nyolc esztendőben, 1959 végéig, a közös könyvkiadás alapján 1727 magyar nyelvű könyvet exportáltunk csaknem 2,4 millió példányban, s behoztunk 507 művet, 3,7 millió példányban. Elhatároztuk, hogy a közös könyvkiadás volumenét az előző évekhez képest megkétszerezzük
