Békés Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-20 / 68. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ära 64 IHK* * Vikíg proletárjai, egyesüljetek! NÉP ÚJSG i960, március 20., VASÁRNAP MSZMP BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGAINAK LAPJA v. évfolyam. 68. s*Am Negyvenegy évvel ezelőtt Negyvenegy esztendeje, amikor a négyéves gyilkos háború után az osztrák—magyar monarchia uralkodó osztályai hazánkat a szakadék szélére sodorták, s a nyugati imperialisták, mint éhes farkasok akarták vetni magukat vo- nagió zsákmányukra — mint patkányok a süllyedő hajóról menekültek pozícióikból az országvesztő urak. A nép azonban mégsem maradt egyedül. Azokban a történelmi napokban országszerte hatalmas tüntetések zajlottak le, s a kinyílt börtönajtók — melyek mögött a békéért, hazánk függet- I lenségéért és szabadságáért harcoló kommunisták sínylődtek — olyan vezetőket adtak az országnak, akik nem féltek a felelősségtől, s a súlyos örökség ellenére is a nép élére álltak, hogy új korszakot nyissanak hazánk történetéiben. 1919. március 21 olyan dátum, melynek hallatára a bukás utáni 25 évben is megremegett a burzsujok szíve, s új erő gyűlt az elnyomottak izmaiban. Negyvenegy esztendővel ezelőtt először vette birtokába a magyar nép a föld minden javát, először ismerte fel tömegesen, hogy két világ van: egyik, amelyik minket, proletárokat akar legyűrni, számkivetettségbe taszítani, s a másik, a mi világunk, amelyikben ember lesz végre az ember. Az októberi forradalom példája lelkesített akkor minden hazafit. Azok a magyar hadifoglyok, akik részt vettek a fiatal szovjet köztársaság Vörös Hadseregének harcaiban az intervenciósok ellen, hazajőve erősségei lettek s mellettük dicső példákat adtak a későbbi nemzedéknek az első magyar munkáshatalmat védő névtelen hősök, a párt egyszerű katonái és vezetői, az egész munkásosztály. Még háborús sebektől vérzett az ország, de a Magyar Tanács- köztársaság első rendeletéi az ipari, bánya, közlekedési üzemek lakóházak, bankok, pénzügyi intézetek köztulajdonba vételéről, a száz holdon felül földbirtokok kisajátításáról, a nemzetiségek egyenjogúsításáról megmutatták már, hogy igazi hazára lelt itt a Duna—Tisza táján a nép, s új hazájáért ha kell, újra fegyvert fog. Járatlan úton indultunk akkor el, de már akkor sem voltuk egyedül, tanácstalanságban. A fiatal szovjet köztársaság, a nagy Lenin hazája, pártjának fényes példája világított akkor is a magyar kommunisták előtt. Már március 22-én üdvözölte Lenin, s az OK(b)P VIII. kongresszusa a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásért, s a későbbiek során Szov- jet-Oroszország harcaiból, tapasztalataiból merítve hívta fel vezetőink, Szamuelly és Kun elvtársak figyelmét a Tanácsköztársaságot belülről fenyegető különböző veszélyekre. Egy héttel később Csicserin külügyi népbiztos, midőn az antant-hatalmak megtámadták a vörös-Magyarországot, az itt élő orosz hadifoglyokat a Magyar Tanácsköztársaság megvédésére hívta fel. Ezrével léptek be a Vörös Hadseregbe az itteni foglyok, vérükkel pecsételve meg a magyar—szovjet szövetséget, a- melyet államközi dokumentumok is megerősítettek, s mely az első szövetség volt a világon két munkáshatalom között. A magyar proletariátus a hazai reakció és az antant-imperialisták elleni küzdelemben élcsapata, a kommunista párt politikáját követve a nemzet vezető osztályává vált és az egész dolgozó nép támogatásával nemcsak a szocialista forradalmat hajtotta végre hazánkban, hanem abban is példát mutatott, hogy miként kell harcolni a kivívott szabadságért. Vörös Hadseregünk nagyszerű győzelmekkel írta be névét a magyar nemzet és a nemzetközi munkásmozgalom történetében. Ketté vágta a cseh és román imperialisták frontját, segített a szlovák munkásosztálynak, mely 1919 júniusában létrehozta a Szlovák Tanácsköztársaságot. Harcaival akadályozta a még nagyobb intervenciós erők bedobását Szovjet-Oroszország ellen, s mindezzel internacionalista kötelességét teljesítette. És éppen e gigászi feladatok megoldása közben a kommunisták és baloldali szocialisták forradalmi blokkjának már nem volt ideje arra, hogy a belső reformista-revizionista árulóktól megtisztítsa a párt sorait, a kormányzati szerveket és más intézményeket, akik aztán a legsúlyosabb órákban támadták hátba a forradalom erőit. A nyugati imperialista hatalmak, a hazai feléledt ellenforradalmi osztályok és a reformista összeesküvők egyesült frontjának nagy túlerejű támadását már nem tudta kivédeni a fiatal Tanács- köztársaság. Százharminchárom napos hősies küzdelem után olyan korszak zúdúlt hazánkra, amelynek nyomorúsága sokkalta súlyosabb volt, mint amilyenből a márciusi szocialista forradalom kivezette a nemzetet. A Magyar Tanácsköztársaság hősi küzdelmeire emlékezünk holnap, március 21-én. Büszkén hajtjuk meg zászlónkat történelmünk e dicső fejezete előtt. A 133 nap rendkívül jelentős harci tapasztalatokkal gazdagította a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalmat, s tanulságai alapvető útmutatásul szolgáltak a kommu, nista mozgalom további harcaihoz, a szocialista forradalom második és végleges győzelméért vívott harchoz hazánkban. Tisztelettel nézünk azokra a veteránokra, akik 1956-os ellenforradalom sötét napjaiban is világosan látták, hová akarják újra taszítani az országot az imperialisták bérencei, s mint 41 évvel ezelőtt, most is elsők közt fogtak fegyvert a szocialista haza védelmére. Varga Dezső Carapkin rendkívül fontos kompromisszumos javaslatot terjesztett elő a genfi atomértekezlet szombati rendkívüli ülésén Genf (MTI) Az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről tárgyaló háromhatalmi értekezlet szombati rendkívüli ülésén Carapkin, a Szovjetunió küldötte rendkívül fontos kompromisszumos javaslatot terjesztett elő. E javaslat megnyitja az utat egy végleges egyezmény megkötése felé. A szovjet javaslat lényege a következő: A szovjet kormány azzal a feltétellel hajlandó elfogadni a február 11-én beterjesztett amerikai javaslatot, amely szerint a földalatti nukleáris kísérleti robbantások közül csak a 4,75 szeizmikus nagyságrend fölötti robbantásokat kell betiltani, ha a három hatalom kötelezi magát arra, hogy közösen tanulmányozza a kísérleti robbantások észlelési módszereit, s a tanulmányozás időtartamára kötelezően mindenfajta kísérleti nukleáris robbantást felfüggeszt, tehát a 4,75 szeizmikus nagyságrendnél kisebb földalatti kísérleti robbantásokat is. A Szovjetunió tehát elfogadja azt az amerikai javaslatot, amely közös tudományos kísérleti program megvalósítását indítványozza a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia részvételével. Másrészt a megegyezésnek feltétele, hogy a három hatalom felfüggesszen minden atomfegyverkísérletet a levegőben, víz alatt, a földön és a föld alatt. (Folytatás « 2. otdakm). A Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a forradalmi munkás-paraszt kormány határozata hazánk felszabadulása 15. évfordulója megünnepléséről I960, április 4-én ünnepeljük hazánk felszabadulásának 15. évfordulóját. Kemény és sok áldozattal járó harcokban a szovjet hadsereg ezen a napon szabadította fel hazánkat a hitleri fasiszták és magyar csatlósaik uralma alól. Az azóta eltelt másfél évtized sorsfordulót jelentett népünk életében: a dolgozó nép a hatalom birtokába jutott. E tizenöt év alatt — áldozatos építőmunkája eredményeként — a magyar nép nagyobbat lépett előre, mint történelme során évszázadok alatt bármikor. Felszabadulásunk évfordulóján a magyar dolgozók hálatelt szívvel emlékeznek azokra a magyar és szovjet hazafiakra, akik életüket áldozták, vérüket hullatták népünk szabadságáért, hazánk függetlenségéért; megemlékeznek azokról a román, bolgár, jugoszláv katonákról, akik a szovjet hadsereg oldalán bekapcsolódtak az országunk területének felszabadításáért folyt harcokba; megemlékeznek azokról az amerikai, angol és más nemzetiségű katonákról, akik itt estek el a fasiszta imperializmus ellen folytatott háborúban. Országunkat ma a proletámem- zetköziség eltéphetetlen szálai fűzik össze a szocialista országokkal. Erőinket egyesítve, egymást segítve küzdünk a béke fenntartásáért, a népek közötti békés egymás mellett élésért, s dolgozunk azért, hogy békés versenyben bizonyosodjék be a szocializmus, a kommunizmus fölénye a kapitalizmus felett. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány — a Magyar Szocialista Munkáspárt javaslatára — hazánk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából elhatározta, hogy a Szovjetunió és a nemzetközi munkás- mozgalom nagy ünnepét, november 7-ét — az eddigi munkaszüneti napok meghagyása mellett — fizetett munkaszüneti nappá nyilvánítja. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány megtisztelő kötelességének tekintette, hogy nemzeti ünnepünkre meghívja felszabadítónk és nagy barátunk, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttségét. Visszaérkezett Varsóba a magyar párt- és kormányküldöttség Varsó (MTI) A magyar párt- és kormányküldöttség — amely Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és Púja Frigyes külügyminiszterhelyettes kivételével — március 18-án egynapos látogatást tett Sziléziában, pénteken a késő esti órákban visszaérkezett Varsóba. A katowicei pályaudvaron sok e- zer ember búcsúztatta a magyar vendégeket. Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a katowicei vajdasági pártbizottság első titkára rövid beszédben köszönte meg a látogatást. Szavaira Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a küldöttség vezetője válaszolt. A különvonaton visszaérkező magyar küldöttséget W. Tiíkov, a LEMP varsói városi pártbizottságának első titkára, J. Czesak, a Központi Bizottság nemzetközi osztályának vezetője és a fővárosi néptanács vezetője fogadta a varsói pályaudvaron. « Edward Ochab, a LEMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság j titkára március 18-án fogadta : Szirmai Istvánt, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizott- : ságának póttagját, a Központi J Bizottság titkárát és megbeszé- j lést folytatott vele. I A Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány nagyra értékeli a dolgozók százezreinek azt a törekvését, hogy a szocialista alkotó munka újabb sikereivel készülnek hazánk felszabadulásának 15. évfordulójának megünneplésére. Felhívja az állami és társadalmi szerveket, az állampolgárokat, hogy méltó keretek között ünnepeljék az évfordulót, s ennek külső jeleként lobogózzák fel a köz- és magán- épületeket. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány javaslatára — április 4-e alkalmából kitüntetésben részesít olyan dolgozókat, akik példamutató eredményeket értek el a szocialista építőmunkában, a néphatalom erősítésében. Ezenkívül meg kell állapítani és április 4-e alkalmából ünnepélyesen ki kell hirdetni, hogy a „szocialista brigád” címért folytatott munkaversenyben mely brigádok érdemelték ki a megtisztelő cím viselésének jogát. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elhatározza, hogy a felszabadulás évfordulója alkalmából koszorúzzák meg a Magyarország területén elesett hősök síremlékeit, továbbá rendezzenek központi díszün- nepséget, katonai díszszemlét és fogadást. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány hazánk felszabadításának 15. évfordulója alkalmából üdvözli a magyar dolgozókat, kívánja, hogy a magyar —szovjet barátság jegyében ünnepeljék legnagyobb nemzeti ünnepünket, s érjenek el további sikereket a szocializmus építésében. Budapest, 1960. március hó 18. Dobi István s. k. Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Dr. Münnich Ferenc s. k. a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke